Teszt: felesleges drága folyékony súrolószerre költenie

Nyolc, különböző márkájú folyékony súrolószert teszteltünk azonos feltételek közt: kipróbáltuk, hogyan birkóznak meg a zsíros lerakódásokkal, és konyhapultot is takarítottunk velük. Számunkra az ideális súrolóval könnyű eltávolítani a koszt, kellemes illatú, nem hagy nyomot, és a flakonja jó fogású, valamint könnyen nyitható. A rossz hír, hogy olyan tisztítót sajnos nem találtunk, amelyik minden kritériumnak megfelelt volna. A jó viszont: hogy a legtöbb ugyanazt tudja – ha tehát eddig valami nagyon márkással takarított, nyugodtan leszokhat róla, az olcsóbbal ugyanazt az eredményt érheti el.

Auchan

A flakon kialakítása nem a legszerencsésebb: egy óvatlan pillanatban simán kicsúszhat az ember kezéből, miközben a löttyből a kívánt mennyiséget próbálja kinyomni (mondjuk, ez sajna a legtöbb flakonra is igaz). Túl széles, egyáltalán nem női kézbe való. A krém túl folyós, elképesztően fura, halványsárgás cipőpaszta színe van, viszont az illata kellemes citromos, ami egyáltalán nem erős, vagy bántó. Klasszul elbánt a lerakódott szennyeződéssel a csapon, általános tisztítónak elmenne, de arra meg van más. Mivel a súrolás elég nehéz műfaj – mert hát ugye, a legtöbbel kerülni kell az alumínium, fa és festett felületeket –, meglehetősen korlátozott a felhasználhatóság köre is. Így én többnyire inkább általános tisztítót – leginkább törlőkendőt – választok a felületek tisztításához, és spéci cuccokat a kádhoz meg a tűzhelyhez. Összetevők: anionos és nem ionos tenzidek, illatszerek, methylchloroisothiazolinone, methylisothiazolinone.

IMG 3066

Dalma varázs

Nos, a „varázs” annyiból igaz, hogy a flakonból nem egyszerű kivarázsolni a tartalmat: kinyitáskor sikerült is egyből lepattintani a körömlakkot a körmömről – szerencsére a körmöm megúszta, de azért vigyázat, nagyon óvatosan kell vele bánni. A krém nagyon sűrű, éppen ezt várnám el mindegyiktől, szóval ez nagyon pozitív tulajdonság, és hatékonyság szempontjából sem mondanám rossznak. A nevéből adódóan ebben valóban felfedezhetők szemcsék, amiktől nyilván hatékonyabb a takarítás. A művelet után viszont elég nehéz lemosni a felületről: hiába próbáltam bármilyen alaposan, száradás után apró kis pöttyök maradtak a konyhapulton. Szóval, ez a tipikus "hoztam is meg nem is" kategória, mert ugyan a szennyeződést eltünteti, de cserébe magától a krémtől lesz ismételten foltos a „tiszta” felület. Összetevők: anionos és nem ionos tenzidek, illatanyagok, formaldehyde.

14226-93448-thickbox
dalma

Frosch, Lavendel scheuermilch

Az egyik legjobb flakonja ennek van, mert keskeny és emiatt rendkívül jól kézre áll. A kupakja nagyon erősen záródik, a súrolókrém eléggé folyékony, és a makacsabb lerakódásokkal nem igazán bánik el, viszont az illata zseniális – köze sincs a megszokott tisztítószerszagokhoz, és meglehetősen kézbarát is. Általában gumikesztyű nélkül takarítok, amit mindig jól meg is szívok takarítás után, és megfogadom, hogy a következő alkalommal veszek kesztyűt, aztán meg persze nem. Nos, ezúttal ez sem volt gond, ez a szer egyáltalán nem kezdte ki a bőrt a kezemen, de ez még kevés ahhoz, hogy meg is vegyem, ha számomra nem működik megfelelően. Pedig sajnos nem működött: bár nyomot nem hagyott a pulton száradás után, nekem sokkal nagyobb szükségem lenne egy olyan termékre, amelyik a zsíros, odaszáradt szennyeződéseket is eltávolítja erőfeszítés nélkül. Összetevők: márványliszt, illatanyagok, anionos és nem ionos tenzidek.

frosch lavendel scheuermilch 500ml r355x533
frosch

S-Budget folyékony súroló

Ennek is nagyon jó a flakonja, kézre áll, viszont elég csúszós, ami nem szerencsés. A kupakja elképesztően bóvli (még a Dalmáénál is szánalmasabb): naná, hogy csupa súrolókrém lett a ruhám, amikor felpattintottam a flakon tetejét. Túlságosan is szorul a kupak, nehéz kinyitni körömtörés nélkül, ami két dolog miatt nagyon szomorú: kétszer is meggondolja az ember, hogy használja-e takarításhoz, pedig kár lenne nem használni, mert nagyon jó termék! Az illata citromos, egészen rendben van, kisebb szemcsék vannak benne, és ha jól lemosható, nyomot sem hagy. Ami mégis hátrány: nagyon folyós a krém. Ha a folyósságán nem is, legalább a kupakon lehetne kicsit dolgozni, mert ha a tapasztalt hibákat kijavítanák, ez lehetne a legjobb súrolószer. Összetevők: anionos és nem ionos tenzidek, illatanyagok, csiszolóanyag, methylchloroisothiazolinone, methylisothiazolinone.

sbudget
Spar

CIF 

A Cifet sokan az egyetlen folyékony súrolóként azonosítják, pedig 1256 Ft-os literenkénti ára nem kispályás. Jó kis termék ez, könnyen oldja a zsírt, jól működik a fürdőkádon, 5-10 perc után szinte bármit lekap bárhonnan. Ennek ellenére a teszt után nem vagyok róla meggyőzve róla, hogy annyival jobb lenne, mint a többi termék. Ráadásul az összetevői sem indokolják a jóval magasabb árat: 5-15% anionos felületaktív anyagok, kevesebb mint 5% nem ionos felületaktív anyagok, szappan,iIllatanyag, limonene, butylphenyl methylpropional, hexyl cinnamal, benzisothiazolinone vannak benne, azaz némi tisztítószer, illatosító és tartósítószer.

cif-cream-450x450 tcm13-290585
Unilever

DM- Denk mit súrolótej citrom illattal

A DM termékének is jár egy jó pont fmár csak azért, mert minden vegyszerükbe beletesznek valamit, amitől baromi keserű lesz az adott dolog, így ha megtörténne az eset, hogy a gyerek meghúzza, rögtön ki is akarja majd köpni. A 750 ml-es flakon kis túlzással egy életre elég. Túl sok mindent nem tartalmaz, leginkább anionos és nem ionos tenzideket, limone nevű illatanyagot, két féle kimondhatatlan nevű tartósítószert, és természetes tisztító ásványt. A súroló pont ugyanazt tudja mint a többi, bár becsukni kicsit nehéz lesz, mert a fehér trutyi rászárad a flakon kupakjára. Számomra tökéletesen megfelelt arra, amire szánták, azaz hogy lesúroljam vele a kádat, áttöröljem a pultot, vagy a gáztűzhelyet. Számomra ár/érték arányban teljesen jó, se több, se kevesebb nem akar lenni, mint ami, és árban is megfelelő.

denkmit

Tesco Value

A Tesco legolcsóbb termékének ár-érték aránya bámulatos: 1 liter 599 Ft. Ami már a kinyitáskor is azzonnal érződik, hogy nincs túl jó illata, de én a takarítószerek többségét borzalmasnak találom. A teljesen letisztult, egyszerű flakon könnyen nyitható, pattintós fedéllel párosul, ami azt jelenti, hogy a gyerekek is pont olyan könnyen kinyithatják, mint a felnőttek. Jó pont a Tescónak, hogy a veszélyességre való utalást pirossal bekeretezték, és arra is felhívják a figyelmet, hogy alumíniumhoz nem szabad használni. Összetételét tekintve ezek vannak benne: kevesebb mint 5% anionos felületaktív anyagok, nemionos felületaktív anyagok, illatszerek, limonene, 2-bromo-2-nitropropane-1,3-diol, methylisothiazolinone, methylchloroisothiazolinone.

tescovalue
Tesco

Használat: megfelelő a folyékonysága, nem ömlik ki a flakonból, ennek ellenére nem szerettük a terméket. A legnagyobb baja hogy száradás után foltos maradt a mosogató, bárhogy próbáltuk lemosni (az általunk használt többi terméknél nem tapasztaltunk ilyet). Működni működik, le lehet vele súrolni a zsíros szennyeződéseket, de nem lett a kedvencünk, de nem állítom, hogy ha valaki árérzékeny, és szereti lesúrolni ennek a súrolószernek a maradványait egy másik súrolószerrel, annak ne lenne érdemes megvenni.

Tesco cream

A Tesco Cream a cég máshová árazott terméke, kisebb és drágább, mint a value verzió. A vicces az, hogy a két termék összetétele kísértetiesen hasonlít egymáshoz, csak utóbbiba került többféle citrus aroma, de ettől eltekintve az összetétele megegyezik olcsóbb társával.(kevesebb mint 5% anionos felületaktív anyagok, nemionos felületaktív anyagok, illatszerek, citronellol, linalool, 2-bromo-2-nitropropane-1,3-diol, methylisothiazolinone, methylchloroisothiazolinone).

tesconatural
Tesco

Használat: Az ergonómikus flakon a CIF-vonalat kívánja követni, a "hatékony mikrogranulátumok"felírat arra utal, ez valami egészen különleges dolog, pedig nem, az összes suroló hasonló elven működik, azaz valamilyen suroló anyagot kombinálnak egy tisztító folyadékkal. Ennek ellenére a termék teljesen jól működött, le lehetett öblíteni, könnyű volt vele dolgozni,nem karcolt és nagyon jó volt az illata. Azt gondolom, csak az illat miatt viszont nem éri meg jóval többet fizetni, mint egy tudásában tökéletesen ugyanolyan másik termékért. Ha nem akar egy liternyi szert cipelni, akkor vegye ezt, de egyébként teljesen felesleges, a Value verzió pont ugyanennyit tud.

Gyártó Ár/kiszerelés (Ft) Fajlagos ár (Ft) Itt vettük
Denk mit súrolótej citrom illattal 199 248 drogerie markt
Dalma varázs 237 316 Auchan
Auchan 449 599 Auchan
Tesco Value 599 599 Tesco
S-budget folyékony súroló 339 678 Spar
Tesco cream 399 798 Tesco
Frosch, Lavendel scheuermilch 476 952 Tesco
Cif Cream 319 1276 Tesco
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra