Lakásbiztosítási tudnivalók árvíz után

Az ország jelentős része küzdött napokig az árvíz ellen, a Duna rekord méretű áradása még a rengeteg önkéntes és hivatásos segítsége mellett is jelentős károkat okozott. A legtöbb biztosító felkészült a helyzetre, mi pedig abban segítünk, hogy ha még nem tette, hova fordulhat, mit kell tennie és mire figyeljen most vagy akár a jövőben, hogy a lehető leghamarabb állíthassa helyre otthonát ilyen esetekben.

Bejelentés

A legegyszerűbb és leggyorsabb módja, ha telefonon jelenti be a káreseményt, de néhány biztosítónál az online ügyintézés is működik, sőt akár e-mailt is küldhet (ha pedig esetleg a Posta Biztosítóval áll szerződésben, akkor a legközelebbi postán is megteheti a bejelentést személyesen). Akkor sem kell aggódni, ha nem tudja a kötvényszámot, mert a legfőbb adatok (név, cím, kockázatviselési hely pontos adatai) alapján be tudják azonosítani a kötvényt. Egyedül akkor lehet probléma, ha a biztosítás kötvényesítése még nem történt meg (általában a kötéstől / ajánlattételtől számított két hetes időintervallumban), ekkor segítség, ha megvan a biztosítási ajánlat. Ha ez is hiányzik, akkor is megpróbálja a biztosító orvosolni az ügyet, hiszen náluk (vagy az üzletkötőnél) meg kell, hogy legyen a másik példány.

DSC 0167
Bődey János / Index

Szikszai József a Generali vagyon-kárrendezési igazgatója azt javasolja, hogy mindig érdemes menteni a menthetőt, a bútorokat raklapokra pakolni, a mozdítható dolgokat magasabb helyekre vinni, hogy a kárt minimálisra csökkentsék. Több helyen is felhívták a figyelmet a biztosítók arra, hogy az ügyfél köteles a károk megelőzése és enyhítése érdekében minden tőle telhetőt megtenni és a vonatkozó előírásokat betartani.

Kárszakértő

A bejelentés után a kárszakértők felveszik a károsultakkal a kapcsolatot, és a lehető leghamarabb elvégzik a kárfelmérést. Mint az Sulija Dániel a Signal Biztosító Kárrendezési Osztályvezetője elmondta, ilyen esetekben arra is fel vannak készülve, hogy erőforrásokat csoportosítsanak át, illetve független kárirodák bevonásával munkaidőn kívüli, hétvégi időpontokban is igyekeznek a lehető leggyorsabban megoldani a helyszíni kárszemlét.

Egyébként a többi biztosítónál is próbálják lecsökkenteni a várakozási időt, hogy a lehető leghamarabb megtörténjen a kárfelmérés és az adatok feldolgozása. Az Aegonnál például úgy, hogy olyan rendszert fejlesztettek, mellyel a kárfelmérést is elektronikus úton rögzítik, így szinte azonnal továbbíthatják a felvett adatokat.

Egyébként az általunk megkérdezett biztosítóknál a bejelentést követő 5 napon belül kell, hogy megtörténjen a kárfelmérés, ugyanakkor ha például nem közelíthető meg az ingatlan a határidőn belül, ez kitolódhat.

Mikor lehet elkezdeni a takarítást és a helyreállítást?

Mindegyik általunk megkérdezett biztosítótársaság felhívja a figyelmet, hogy mindent dokumentáljon fényképekkel, vagy akár videofelvétellel. A Posta Biztosítónál elmondták, hogy a kárfelmérő szemléjéig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben szabad változtatni. Kivéve persze, ha ez vagyon- és személyvédelem érdekében történik, vagy a további, súlyosabb károk elkerülése miatt. Ugyanakkor ekkor is rögzíteni kell a kezdeti állapotot, sőt meg is kell őrizni a megrongált vagyontárgyakat és épületelemeket.

DSC 0121
Bődey János / Index

A biztosítók azt tanácsolják, hogy amennyiben mód van rá a kárfelmérést követően se dobja ki ezeket, hanem legfeljebb a kárrendezési eljárás végéig őrizze meg. Minderre akkor van szükség, ha a biztosító, a bejelentést követő öt napon belül nem kezdi meg a kárfelmérést, ugyanis akkor el lehet kezdeni a helyreállítást, de ebben az esetben is mindent dokumentálni kell és meg kell őrizni.

Kárbecslés

A károk felmérése után a becslők egy javítási kalkulációt állítanak össze. A K&H biztosítónál megtudtuk, hogy amennyiben a károsult a kártérítési összeget elfogadta, a kifizetés egy összegben történik meg. Ha számlás kárrendezésre kerül sor, akkor az ügyfél benyújtja a helyreállítás során keletkező számlákat, melyeket a biztosító tételesen ellenőriz. Az Uniqa biztosítónál külön kiemelték, hogy az ilyen esetekben az ügyfeleknek kell a megfelelő dokumentációkat begyűjteni. Ügyeljen arra, hogy legyenek meg a számlák, tervek, igazolások, bizonylatok, mert ezeket mind kérni fogja a biztosító.

Kivitelezés

Ha elfogadta a kárbecslő ajánlatát, akkor nem lesz szükség a számlák megőrzésére és azok biztosítóhoz juttatására. Érdemes tudni, hogy a legtöbb biztosítótóll kérhet előleget, azaz nem kell megvárni amíg egy összegben megkapja a megítélt kártérítést, hanem annak egy részét előre, a végső kifizetés terhére már hamarabb is igényelheti. Ezzel is felgyorsítható a folyamat, hogy otthona minél hamarabb visszaálljon eredeti állapotába.

DSC 0291
Bődey János / Index

A biztosítók nem ragaszkodnak velük szerződött mesterekhez vagy kivitelezőkhöz, de például a Generalinál van olyan többletszolgáltatás, aminek keretein belül lehetőség van arra, hogy a munkálatokat a biztosító szakemberei végezzék el. Alapesetben ez azonban nem feltétele a kifizetésnek sehol sem.

Kitelepítés / Ideiglenes bérlemény

Abban az esetben, ha háza lakhatatlanná válik, vagy kitelepítik, akkor érdeklődjön a biztosítójánál, hogy van-e mód arra, hogy az ezzel járó költségeibe beszálljanak. Ez leginkább a biztosítása típusától függ, de a legtöbb esetben van arra mód, hogy ezen kiadásainak egy részét is átvállalja a biztosító, sőt akár a kiköltözés költségeinek egy részét is fedezik. Ugyanakkor fontos tudni, hogy limitált az összeg, és az időtartam is, ameddig ezt igénybe lehet venni.

Folyósítás

A legtöbb biztosító esetében a kárösszeget a szükséges iratok beérkezését követő 15 napon belül folyósítják, de az egyszerűbb károk esetén ez az idő csökkenhet, így akár pár napon belül megkaphatja a megítélt összeget.

Utólagos kárigény

Abban az esetben, ha az ár levonultával felmérték a károkat, akár ki is fizette a biztosító, de később további kár jelentkezik, akkor pótkárigényt kell benyújtani a biztosító felé. Az Uniqa biztosító képviselői mesélték, hogy Felsőzsolcán például 2-3 héttel az árvíz levonulása után tömegesen süllyedtek meg a szobák padlói. Ilyen esetben is jelentse be a biztosítónak a kárigényt, de készüljön fel rá, hogy valószínűleg újabb helyszíni szemlére lesz szükség.

Panasz

Ha úgy érzi, hogy a biztosító a kárrendezést nem megfelelően folytatta le, nem tartja jogosnak a megítélt összeget, először a biztosítónál jelezze észrevételeit. Több biztosító is felhívta a figyelmünket, hogy a biztosítás az értéktárgyak kár előtti állapotának megtérítését fedezi. A gyakorlatban ezt úgy kell értelmezni, hogy például egy iszapos vagy saras ülőgarnitúra esetén előfordulhat, hogy a kárszakértő csak a kanapé tisztítását fogja jogszerűnek találni. Ha a biztosítónál benyújtott panaszra nem érkezik önt megnyugtató válasz, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat, vagy segítséget kérhet az Indra civil szervezettől is, akik a Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédelmi Egyesületeként tudnak önnek segíteni.

Elérhetőségek

Aegon Biztosító
Telefonszám: 40/204-204
Online: http://www.aegon.hu/lakasbiztositas/lakasbiztositas-karbejelentes.html

Allianz Biztosító
Telefonszám: 40/421-421
Online: https://www.allianz.hu/www/hu/lakaskar.html

Generali Biztosító
Telefon: 40/200-250
Online: https://www.generali.hu/Home/Online_ugyfelszolgalat/Karbejelentes

Groupama Garancia Biztosító
Telefon: 1/467-3500
Online: https://www.groupamadirekt.hu/wps/portal/vagyonkarbej

K&H Biztosító
Telefon: 06-1/20/30/70 335-33-55
E-mail: kar@khab.hu
Online: www.kh.hu

MKB Biztosító
Telefon: 1/886-6900

Posta Biztosító
E-mail: karinfo@mpb.hu
Fax: 1/423-4299

Signal Biztosító
Telefon: 40/405-405
Online: http://www.signal.hu/hu/index.html
E-mail: vagyonkar@signal.hu

Uniqa Biztosító
Telefon: 06-1/20/30/70 544-5555
Online: vagyonkar@uniqa.hu

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek