Húsvétozzon olcsón!

Hiába, hogy idén a húsvét hóvégére esik, nem pedig fizetés utánra, sokakkal így is elszalad a ló a költekezést illetően. Néhányan a dekorációra áldoznak vagyonokat, mások annyi ételt vásárolnak, hogy abból az egész utcát is vendégül láthatnák. Azoknak viszont, akik ésszerű keretek között szeretnék letudni a húsvétot, íme néhány tanács, hogyan tudnak kevesebbet költeni.

Dekoráció

Körbejártuk a boltokat milyen dekorációkkal díszítheti fel húsvétra a lakását. A választék alapján elmondható, ha van ideje, kézügyessége és vállalkozókedve, jobban jár, ha saját kézzel készít néhány dekorációt, ami feldobja a húsvéti ebédlőasztalt, vagy amiket kiakaszthat a lakásban. Nem kell átrendezni az egész házat, és külön húsvéti étkészlettel készülni. Ha belegondol, a szimpla nyári színek és dekorációk is nagyon jól passzolnak ehhez a tavaszi ünnephez, már csak néhány apró kiegészítő, húsvéti szalvéta, meg egy kis kreativitás kell, és máris sok pénzt spórol a családnak.

Fessen tojást

Nemcsak jó szórakozás és egyedi ajándék, de spórolásnak sem utolsó, ha saját kézzel díszített tojásokat ad ajándékba ismerőseinek. Nem feltétlen kell hozzá nagy kézügyesség, és rengeteg idő sem. Kattintson át ide, van néhány tippünk, amivel néhány perc alatt kiélheti művészi hajlamait.

148686388

Csokinyúl, csokitojás és társaik

Azt már megírtuk, hogy mennyire rosszak a kakaós bevonóból készült figurák, vagy ahogy a gyártók ezeket szépítve hívni szeretik: "csokoládé jellegű készítmények". Nem kötelező csokinyuszikkal várni a locsolkodókat, egy házi készítésű meggyes pitével vagy szelet süteménnyel mindenki jobban jár. De kikészíthet kockákra tört tábla csokoládét is, sőt egy doboz bonbonnal vagy Raffaelloval is olcsóbbra jön ki, mintha mindenkinek külön csokinyuszit vesz. Ha ragaszkodik a húsvéti figurákhoz, keresse inkább azokat, amikben egy zacskóban több kis tojás, nyúl vagy bárány van. Ha van csokifondüje, vásároljon néhány húsvéti figurás sütikiszúrót, és süssön ilyen kekszeket, vagy nyuszi formájú piskótákat, és azt mártogassák a házi folyékony csokiba.

Bevásárlólista

Ha tudjuk, hogy egy-két napig nem lesznek nyitva a boltok, hajlamosak vagyunk pánikszerűen hatalmas tartalékokat felhalmozni, amiket aztán legtöbbször kidobunk. Találja ki, miből mennyi kell, tervezze meg a hosszú hétvége menüjét, gondolja át racionálisan, hogy mi az az ételmennyiség, ami el fog fogyni az ünnep alatt, és eszerint vásároljon. Ajánlatos bevásárlólistát írni, hogy ne felejtsen el semmit, és ne a tejespult előtt állva kelljen kikalkulálni a hétvégi mennyiséget; és aztán persze ajánlatos szigorúan tartani is magunkat a listához.

Vendégváró falatok

Ha jönnek a locsolkodók, az illem szerint vendégül kell őket látni. Sokan hajlamosak ilyenkor több fogásos hidegtálat prezentálni. Mindenki tudja, hogy négy szelet kenyér még nem szendvicstál, mint ahogy három darab sonkatekercs sem hidegtál. De ha falatnyi méretű miniszendvicseket és sonkatekercseket helyez ki, máris jobban fest a dolog, és lehet, hogy pont elég is lesz az a négy szelet kenyér arra, hogy kisebb méretre vágva valóban gusztusos szendvicstál készüljön belőle.

130623532
Chris Maddaloni

Vendégváró italok

Ha máshonnan nem is, de az ilyenkor megszaporodó fokozott közúti rendőri ellenőrzésből sejthetjük, hogy szokás alkoholos itallal is kínálni a locsolókat, persze csakis azokat, akik utasként vagy gyalog érkeztek. Általában a legközkedveltebb a pálinka, vagy bármilyen rövidital. Idén újítson, és bár még nincs itt a nyár, de készítsen gyümölcsös sangriát, ami mindenképpen olcsóbb, mint a feleseket tölteni. Ha van szódásszifonja, akkor az igazán keménymagos locsolkodóknak Fényt is készíthet: ha valaki nem gyakorlott fesztivállátogató, annak elmondjuk, hogy ez úgy készül, hogy a szódásszifonba víz helyett vodkát tölt. Fogyasztása feles pohárból történik, aminek az aljára önt egy kis szörpöt, majd rányomja a már szénsavas vodkát, a vendége pedig ezt nagyon gyorsan felhajtja. Minél habosabb, annál hamarabb ki fog dőlni az, aki fogyasztja, ön tehát ezzel rengeteg felest megspórolhat. És ha már szóba került a szörp, akkor az autóval, vagy más járművel érkezőket kínálja drága üdítők helyett inkább ezzel, vagy ami még jobb, házi készítésű limonádéval.

Gondoljon a jövőre

A csokikat nem, de a dekorációkat a húsvét utáni napokban sokkal olcsóbban megveheti. Sokkal jobban jár, ha féláron vásárolja meg a jövő évi húsvéti díszeket, mert azok biztos, hogy nem mennek ki a divatból, jövőre pedig nagyon büszke lesz magára, és a nagy kedvezménnyel beszerzett dekorációs elemeire.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek