no

Forradalmi varróiskola

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás kokárdát viselni. Rövidáru boltokban lehet kapni már kész kokárdákat, viszont nagyjából tíz perc alatt, egy teljesen kezdő is elkészítheti sajátját a hosszú hétvége előtti unalmas perceiben.

A kokárda egyébként a francia forradalomban hódított, 1789-ben tűnt fel, majd terjedt el egész Európában és Amerikában. Ők még kalapra tűzték, egyfajta kiegészítőként, hogy ezzel mutassák ki, viselője aktívan részt vesz, vagy szimpatizál a polgári forradalommal. Magyarországon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során jelent meg először. A sztori szerint Petőfi Sándor, és Jókai Mór kapta Szendrei Júliától és Laborfalvi Rózától, akik talán francia divatlapokból merítették az ihletet, ahogyan ezt a mostani celebek is teszik, akikhez szintén közel áll a forradalmi hangulat, meg az erőteljes inspirálódás másoktól.

Az utóbbi években megoszlanak a vélemények, hogy milyen színsorrendű kokárda a helyes. A Facebookon csoportba tömörülő kokárda reformisták hirdetik azt, hogy Szendrey Júlia anno rosszul varrta meg Petőfinek adott kokárdáját, így pont fordítva, azaz a zöld színnek kellene kifelé lenni.

Hogy ki melyik oldalt támogatja, az saját döntése, mi mindenesetre megmutatjuk hogyan készítse el otthon a hagyományos kokárdát. Az általunk meglátogatott boltban 200 forintba került a nagyüzemi kokárda, ami nem egy összeg, házilag viszont még ennek is a töredékéből készülhet el a saját példány, főleg, hogy még a legtöbb kezdő háziasszonynak is majdnem minden alapanyaga megvan hozzá otthon.

Szükségünk lesz a következőkre

- Kb. 30 centi nemzetiszín szalag (mi 180 forint/ méter áron vásároltuk az első rövidáru üzletben, ami utunkba került)

- Zöld cérna (vagy valami nem annyira elütő szín)

- Biztosítótű

- Olló

- Tű

A nagyjából 30 centis szalagot két részre osztjuk. A 20 centis részből lesz a kokárda feje, a kisebb darabból majd a pántlika. Néhányan arra esküsznek, hogy először a nagyobb darab két végét varrják össze, mi ezt inkább későbbre hagyjuk, kicsit talán könnyebb egy kiterülő, sima szalaggal dolgozni. Kezdésnek a zöld szélénél elkezdheti a kis föl-le öltéseket, ha végigért rajta, csak húzza össze, és kialakul a virágforma, ezután lehet összevarrni a széleket. Most fogja a maradék szalagot, félbehajtva formázzon V betűt belőle, és varrja a virág fejéhez. Ezután már csak a biztosítótűt kell belerakni, és készen is van. Jó tanács, ha a szalag nagyon gyorsan foszlik a vágás mentén (a miénk extrém sebességgel tette), akkor óvatosan perzselje meg a végeket öngyújtóval.

A kész kokárdát a hagyomány szerint a bal oldalon kell hordani, hogy közel legyen a szívhez, és mindezt kihoztuk nagyjából 70 forintból, miközben Szendrey Júliának éreztük magunkat.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra