Farsangi jelmezek: kölcsönzős kalóz kontra házi Adele

Ha farsangi buliba hivatalos, több lehetőség közül választhat: vagy kölcsönöz, vagy vásárol, esetleg a már meglévő holmijaiból alkot egy jelmezt, vagy turkálókból próbálja összevadászni a szükséges darabokat. Ha az idő és a pénz nem számít, akkor az első kettő a jó megoldás, igaz, egy tuti jelmez akár 15 ezer forintba is fájhat, és akkor még nem beszéltünk a kiegészítőkről. A kölcsönzőknél nagy sláger egyébként a kalózkodás és a 1920-as, 1930-as évek divatja, viszont ha inkább Adele vagy Rózsaszín Párduc lenne, nem kell ilyen úri huncutságokhoz folyamodnia.

Ha nincs kedve azzal szórakozni, hogy saját kezűleg kreáljon jelmezt, számtalan kölcsönző van, ahol elképesztő mennyiségű kosztüm közül válogathat. Mi a Maszka és a Margarétajelmez üzletét néztük meg, kíváncsiak voltunk, mekkora a kínálat, mi az idei sláger, illetve mennyibe kerül a jelmezkölcsönzés. A tapasztalat az, hogy mind a választék, mind az árak is majdnem egyformák, ezért ha azt, amit kinézett, az egyik helyről már elvitték vagy lefoglalták, ne adja fel, nézzen meg más üzleteket is!

A Maszka jelmezkölcsönzősök szerint idén sincs igazi újdonság a nap alatt, továbbra is a gengszter és charleston ruhákat, valamint a kalózjelmezt kultiválják legjobban a farsangozók.

 

Februárban nem árt két héttel a buli előtt lefoglalni a kívánt kosztümöt, mert ilyenkor már nagy a tolongás, és a legjobbakat gyorsan elviszik. A sláger jelmezek árai három és tízezer forint körül mozognak, bár a kiegészítők nem minden esetben vannak benne ebben az árban.

Ez utóbbiakat egyébként is olcsóbb megvenni, mert például egy pisztoly kölcsönzési ára a Margarétajelmez üzletében 500 forint, míg a nagyobb hipermarketekben 250 forintos áron megvehető.

A Freddy Krueger-, illetve cowboykalapot szintén egyszerűbb megvásárolni: 350-750 forintból kijön, és a bizsuk is pár száz forintért beszerezhetőek, akár már a Tescóban is. Akinek viszont parókára is szüksége van, sokkal jobban jár, ha bérli, mert így 2500 forintból megúszhatja.

Kölcsönözni vagy venni? Ez itt a kérdés!

A kölcsönzés menete nagyon egyszerű: az interneten vagy a boltban kiválasztja, hogy mit szeretne viselni, majd a bérlési díj feléért le is tudja foglalni azt a kívánt napra. Kettő vagy három napra lehet elvinni a jelmezeket, és leadás előtt nem kell foglalkozni a tisztításával.

Az interneten is rengeteg webáruház árul kosztümöket, így érdemes azt is meggondolni, nem kifizetődőbb-e rendelni egyet. Hiszen ezt aztán többször fel lehet venni, lehet variálni, tovább lehet adni vagy cserélni a barátnőkkel, míg a kölcsönzőst pár nap után vissza kell juttatni. Árban pedig nem sokkal több, és legalább senki máson nem volt előttünk.

A megvehető jelmezek ára öt-hatezer forintnál kezdődik, és a határ a csillagos ég. Arra azért nem árt odafigyelni, hogy ezekre az árakra még rá kell számolni a szállítási díjat is, ami jelmezenként változó, de kétezer forintnál kezdődik, valamint hogy a tengerentúlról minimum egy hét a szállítási idő.

Second hand farsang

 

Pár hete az egyik turkálóban járva rengeteg gyerekjelmezt láttunk, és ebből kiindulva azt gondoltuk, hogy talán a felnőtteknek is van pár darab készleten. Sajnos csalódnunk kellett, csak a Rákóczi úti Giga Turiban jártunk szerencsével, itt volt a legnagyobb kínálat gyerekeknek és felnőtteknek készült darabokból. Igaz, a többségének volt egy-két apró hibája, cserébe viszont volt jó pár nem műszálas anyagból készült darab is, ami azért jó, mert egy cowgirl vagy kalóz igen hiteles csatakosra izzadtan, csak nem szexi.

Az egyik legdrágább egyébként egy csontvázas kezeslábas volt, a legjobban pedig egy aranyszínű, görög istennőknek készült ruha tetszett, amelynek az árát már sajnos nem sikerült megnéznünk, mert az orrunk előtt csaptak le rá. Mivel ez egy turkáló, így értelemszerűen kiegészítők - mondjuk megfelelő maszk vagy paróka - nem járnak a jelmezekhez.

Parókából azonban szuper választékot találtunk a pár perc sétára található Renoválásban, igaz, talán nincs mindenkinek 4200 forintja egy Szörnyella De Frász frizurára. Felnőtt jelmezek egyébként itt nem voltak, nagyobb szerencsével jár az, aki gyereknek keres valami vicces dolgot. Báli, menyasszonyi ruhákkal azért találkoztunk, szóval, ha valaki ara szeretne lenni farsangkor, 15 ezerért már meg is veheti az összeállítás legfontosabb darabját. Ha ennél viccesebb és olcsóbb jelmez kell, akkor használni kell a fantáziánkat: a 2300 forintos, csupa flitter ruha például jó vétel, ha halnak szeretnénk öltözni, és akkor is, ha partira igyekvő celebnek, bár akkor ajánlott villantani is hozzá. Persze mindkét esetben más-más kiegészítők kellenek, de legalább máskor is hasznosítható, nem úgy, mint egy pöttyös, tüll masnikkal díszített kezeslábas.

Jó kiegészítők nélkül nem megy

 

Apropó, sztárok: pár évvel ezelőtt nagy sláger volt az Amy Winehouse-jelmez, ezen a vonalon elindulva nem kizárt, hogy idén minden farsangi buliba jut egy Adele. Ehhez nem kell más, csak a megfelelő smink, a jellegzetes frizura és egy szép, lehetőleg múltidéző fekete ruha. Ez utóbbi lehet, hogy van is a szekrényében, ha mégsem, a Rákóczi úti HÁDÁ-ban vehet például fekete csipkecsodát 2490 forintért. Aki inkább az állatokért rajong, de nem szeretne ovis farsangra illő kezeslábasban megjelenni a barátai előtt, szinte minden használtruha kereskedésben találhat pár ezer forintért állatmintás ruhákat. Persze ezekhez is kellenek olyan kiegészítők, amelyek egyértelművé teszik, hogy nem partizó tininek öltöztünk, aki imádja a kígyómintás miniket.

A horrorfilmek rajongóinak is érdemes azért ellátogatni a turkálókba, főleg ha Freddy Krueger jelmezéhez nem hiányzik más, csak egy remek csíkos pulóver. Igen, ez is egy olyan darab, ami a hideg napokon amúgy is jól jön. Csak akkor már ne a Krueger-kalapjával viselje.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Mustra