RAKTÁR

15 évesen sikeres feltaláló!

ST 2014. október 6., hétfő 17:51

Ha Ön is úgy gondolja, hogy a feltaláló szakma, vagy éppen a tudományos áttörések mind, egytől – egyig felnőttek keze munkái, akkor nagyot téved. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Google Sience Fair 2014-es megmérettetése.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bútor lett az elnyűtt farmerből

aa 2014. október 6., hétfő 15:37

Nemrég ért véget a London Design Fesztivál, ahol Matteo Fogale és Laetitia de Allegri is bemutatta ISH néven futó, bútorokból és egyéb kiegészítőkből álló gyűjteményét. Ezek egyik legnagyobb érdekessége, hogy az első ránézésre kőnek látszó designerdarabok olyan újrahasznosított kompozit anyagokból készültek, mint kopott farmerek, elhasznált pamut vagy papír – írja a polcokat, padokat, asztalokat, edényeket és falitükröket készítő páros kollekciójáról a Dezeen.com.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Magyar ácsot minden tetőre!

etelka 2014. október 6., hétfő 09:20

Egy jó szakembert meg kell becsülni, bár legtöbben már azt is értékeljük, ha a festő időben érkezik, vagy a kőműves nem három sörrel kezdi a napot. Vasárnap azonban kiderült, hogy a magyar szakmunkásképzésben ennél jóval erősebb potenciál bújik meg, amelyet ráadásul európai és világversenyeken is összehasonlítanak más országokéval. Az idei EuroSkills szakmai bajnokságot Lille-ben tartották, ahol vasárnap este hirdették ki, kik Európa legjobbjai. A magyar mezőny 22 fiatal szakmunkásból állt, akik közül aranyérmesek lettek az asztalosok, az informatikusok és a tisztítás technológusok: összesen 16 éremmel térhettek haza a fiatal magyar szakemberek. 

A lényeg az, hog a lakásfelújítási rémtörténetek hazájából származó fiatalok a jelek szerint nem az itthon megszokott hagyományt viszik tovább: egy csomó számban baromi jól szerepelnek, ezek az IT, a mechatronika, az asztalos, és festő szakmák. A verseny résztvevői maximum 22-24 évesek lehetnek, tehát olyan fiatal szakemberek, akik már kikerültek az iskolapadból.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rakjon össze íróasztalt egyetlen falapból!

ST 2014. október 5., vasárnap 15:57

A bútor gyártók már régóta tudják, hogy minél kevesebb felesleggel, hulladékkal dolgoznak, annál jobban megéri nekik a gyártás. És persze nem utolsó sorban, ha nem a bolt, hanem Ön rakja össze a bútort, akkor a szállítás, és a tárolás is jelentősen kedvezőbb árral bír.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ősszel is lehet virágos az erkély

ST 2014. október 5., vasárnap 12:45

Eljött az ősz, és ezzel együtt elérkezett az az időszak is, amikor a virágok látványáról le kell mondania, és kénytelen felkészülnie a tél érkezésére. Ha ön is így gondolja, akkor van egy jó hírünk: az ősz is lehet színpompás, és nem csak a fák levelei miatt!

Távolról sincs vége, olvasson még »

10 dolog a tökéletes hálószobáért

ST 2014. október 4., szombat 17:56

Ön tudja, mi kell egy igazán jó hálószobához? Az Elle Decor összeszedett 10 egyszerű dolgot, ami nélkül a háló nem csak alvás szempontjából hagy kívánnivalót maga után, de a romantikus együttlétek hangulatát is nehezebben teremti meg nélkülük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szomorú szobrok az Ázsia mélyén

etelka 2014. október 4., szombat 11:30

Az Ázsia center és környéke hagyományosan az olcsó parfümök, a műbőr cipők, és az óriás kiszerelésű mosószerek szentélye, ahol minden kapható. Arról azonban még nem hallottunk, hogy valaki itt vett volna bútort vagy épp valamilyen lakásfelszerelési kiegészítőt.

Pedig az Ázsiában is van lakberendezési üzlet, nem is egy, bár a választék szinte azonos. A csetreszek, apró dísztárgyak mellett ezekben az üzletekben olcsón találni fa gyerekjátékokat, az meg, hogy közben akciósan 1300-ért adnak egy pulcsit, két csomag vállfa közt már meg sem lepődünk. Az Ázsia center jobb oldali épületében a földszinten és az elsőn is van bolt - a tulaj ugyanaz -, ez az egyetlen hely, ahol nem textiláru van.

A China Markt annak ellenére kihalt, hogy a parkolója tele van, biztos mindenki az alagsorban seftel a csokival.

Csak néhány üzlet van nyitva, azok is pont ugyanazt árulják, mint a szomszédos Ázsiában. A földszinten a korábbi török bútorboltos nyomát se leljük, mindössze az Odea nevű babzsákfoteles webshopjának az irodája és kihelyezett bemutatóterme árválkodik itt. Ráadásul ők is nemsokára költöznek, valahová beljebb. Mindenesetre megmutatjuk miket árulnak a két üzletközpontban, döntse el,megéri-e meglátogatni a Szentmihályi utat.

A bicikliülés, amit sose fognak ellopni

ST 2014. október 3., péntek 13:52

A bicajlopások megakadályozása legalább annyira mozgatja a biciklis társadalom fantáziáját, mint az autósok esetében. Csakhogy míg utóbbiak biztosítására rengeteg módszer született már, a jóval védtelenebb biciklikhez nehezebb biztonságos megoldást találni. De van itt valami, ami ígéretes: a biciklizár, ami egyben nyereg is.

kickstarter 4

Távolról sincs vége, olvasson még »

Éljen, végre eheti kulturáltan a tésztás leveseket!

bb 2014. október 3., péntek 12:43

Nem egyszerű kulturáltan enni a hosszú tésztaszálakkal készült leveseket: ha kanalazzuk, a lelógó végek fröcsögtetik össze-vissza a levet, ha pedig evőpálcikával próbálkozunk, vagy bénázás lesz belőle, vagy lapátolhatjuk vele autentikus módon a szánkba az ételt az állunkhoz szorított csészéből, ami gyakorlott használóra utal, csak épp szintén rondán néz ki. Most egy japán tervező, Masami Takahashi rukkolt elő egy olyan innovációval, a rámen leves kanállal, ami egyszerűen megoldja a fenti problémákat – írja a kanálként és villaként is funkcionáló evőeszközről a Huffington Post.

Íme a vill-kanál!
Íme a vill-kanál!
Fotó: uncommongoods.com
Távolról sincs vége, olvasson még »

Elhunyt a buborékházak magyar származású tervezője

bb 2014. október 2., csütörtök 15:54

A hétvégén 94 éves korában elhunyt a magyar származású, de Franciaországban élő építész, Antti Lovag, aki magát elsősorban habitológusként tartotta számon. Lovag annak ellenére, hogy az anyja finn, az apja pedig orosz volt, magyarnak vallotta magát – írja a buborékházairól ismert tehetséges építészről a wikipédia.org.

Antti Lovag munkásságát a buborékház tervezőket nyilvántartó szervezet, a Homme et Habitat elnöke, Christian Roux is elismerte, sőt szerinte Lovagnak olyannyira forradalmi szerepe volt az építészet, valamint a technológiai vívmányok fejlődésében, hogy például a napjainkban egyre felkapottabb 3D-s nyomtatás is az ő elképzeléseire vezethető vissza.

Antti-Lovag 06
Fotó: anttilovag.org
Távolról sincs vége, olvasson még »

Tom Dixon lett az év angol tervezője

aa 2014. október 1., szerda 19:20

Nem okozott túl nagy meglepetést a szakmában, hogy a napokban megrendezett Maison & Objet díjátadón Tom Dixonnakítélték oda a neves „Designer of the Year” díjat – számol be a Designboom.com. A félig londoni, félig párizsi tervező idén is termékeny és sikeres évet tudhat maga mögött: év elején együtt dolgozott az Adidassal, majd „Eclectic” néven megtervezte első párizsi éttermét Fabienne és Philippe Amzalak illetve Jean-Louis Costes megbízásából, a díjátadón pedig bemutatta legújabb, októberben piacra kerülő, limitált szériás üveg és réz kollekcióját, mely poharakat, üvegeket és gyertyatartót is tartalmaz majd.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kisokos: hogyan fogja túlélni az orchideája

ST 2014. október 1., szerda 11:23

Az utóbbi években a kertészetektől a barkácsáruházak kertosztályáig egyre több helyen kapható az orchidea. Népszerűsége annak ellenére növekszik, hogy sokaknál csak addig van életben, amíg az ajándékozáskor még meglévő virágait el nem dobja, ezután rendszerint tönkremegy. Bár a neten százszámra találhat leírásokat arról, hogy mit tegyen vagy ne tegyen, hogy ez a szép virág életben maradjon, mi most a szakértőt kérdeztük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Készítsen egyedi színes fényfüzért cérnagömbökből!

ST 2014. szeptember 30., kedd 16:57

Nagyon szeretem az olyan díszeket, amiket én magam készíthetek el otthon. Ennek megfelelően nem is egy érdekes ötletet megvalósítottam már, amiket a világhálóról gyűjtöttem össze. Voltak köztük olyanok, amik nagyon jól sikerültek, és voltak olyanok is, amik olyanok lettek, mintha a mintául használt fotón látható darabok csúnya, girbegurba, elátkozott testvérei lennének, amit nem hagyhattam annyiban. Ilyen volt többek között a cérnagömböcök készítése, míg meg nem tanultam, hogyan lehet valóban szépen elkészíteni őket. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szerzői jogok miatt verik az asztalt a brit tervezők

aa 2014. szeptember 29., hétfő 20:00

Összefogtak a dizájner márkák az Egyesült Királyságban, mellyel céljuk, hogy közös erővel bírják rá a kormányt arra, hogy minél előbb léptesse hatályba azt a szerzői jogra vonatkozó törvényt, amely az általuk készített bútorokat és egyéb világítástechnikai termékeket védi a hamisítóktól. A törvényt egyébként már tavaly elfogadták, de sajnos csak 2018-ban lép hatályba. – számol be a lobbiról a dezeen.com

„Az Egyesült Királyságban sosem kezelték úgy a szellemi tulajdon védelmét, mint a többi európai országban. A legtöbb európai országban a termék a tervező halála után még hetven évig védve van, míg ez az élettartam Angliában a jelenlegi törvények szerint mindössze 25 év.Tehát még mindig hátrányban vagyunk.Mára a szigetország lett az Európába áramló hamisítványok trójai falova. Emiatt elveszíthetjük az üzletet, a tervezők pedig a jogdíjakat” – mondta az ügyről a Vitra ügyvezetője, Tony Ash,akinek Egyesült Királyságon kívül az Egyesült Államokban, Indiában, a Közel-Keleten és a Távol Keleten is vannak üzletei.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Készítse fel kertjét a télre

ST 2014. szeptember 28., vasárnap 15:34

A tél közeledtével gondolnia kell a kint lévő virágaira is, és nem csak azokra, melyek cserépben vannak! A víz hiánya,de főleg a fagy ugyanis kikezdheti azokat is, amelyeket nem kellett lakásban tartani. Eddig.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A gyerekszoba, ami tanuláshoz és lazításhoz egyaránt jó

ST 2014. szeptember 27., szombat 15:24

Elkezdődött az iskola, és sok szülő ilyenkor döbben rá, hogy a gyerekszoba nem éppen a legmegfelelőbb hely arra, hogy a játék mellett tanulni is lehessen benne. De megijedni nem kell, még most sincs késő, és néhány apró változtatással a tanulás és a kikapcsolódás is elfér majd egy helyen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Wifi-jelen élő hal: menő vagy ciki?

Menő/Ciki

aa 2014. szeptember 27., szombat 11:51

A Sphere Corporation és a The Capsule kollaborációjának köszönhetően elkészült a világ első vezeték nélküli, indukciós meghajtású robotállata, a LumiPUFF. A felmérések szerint több ezer otthon tartott hal pusztul el hanyagság vagy tudatlanság miatt a háztartásokban. A 2012-ben alapított cég munkatársai úgy gondolják, mindenkinek jobb lesz, ha az arra alkalmatlanok inkább egy ilyen sötétben világító, kapszulában úszkáló robot életben tartásával próbálkoznak, ahelyett, hogy igazi halon kísérleteznének.

Íme a jövő akváriuma!
Íme a jövő akváriuma!
Fotó: Picasa / sphere.technology
Távolról sincs vége, olvasson még »
761 szavazat 925 szavazat

A síparadicsom, ahol a múzeum is turisztikai látványosság

bb 2014. szeptember 26., péntek 20:16

Az idei „építészeti Nobel-díj” nyertese, a papírépítészet feltalálójaként számon tartott japán származású Shigeru Ban elkészült legújabb munkájával, az aspeni Művészeti Múzeummal, melyet az egyik első múzeumi épületként tartanak számon Amerikában. – írja az intézmény 35. évfordulóján átadott új, 3000 négyzetméretes belvárosi épületszárnyról a dezeen.com.

Kortárs építészet Aspenben
Kortárs építészet Aspenben
Fotó: Derek Skalko
Távolról sincs vége, olvasson még »

Régen még az íróasztal is jobb volt

Edicsek 2014. szeptember 26., péntek 11:48

Ha eddig azt hitte, hogy az íróasztal vagy a kredenc a világ legunalmasabb bútorai, akkor most olyat mutatunk, amitől megdől az elmélete. A modern, letisztult formáknak is megvan a maguk szépsége, de mindenképpen hiányoznak belőlük az ilyen fantáziadús részletek. Nem feltétlen a díszítettség miatt, hanem amiért újra és újra meg fogja nézni ezt a videót és soha többé nem fog a mostani íróasztalára, de még a komódjára sem úgy nézni mint eddig. Régen, amikor az okostelefon helyett még az "okos" bútor volt a státuszszimbólum, úgy tűnik, valóban minden jobb volt. Kit érdekel az ergonomikus kialakítás, meg a beépített lámpa és az állítható dőlésszögek, ha lehet helyette egy ilyenje? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön akarna egy Tesco felett lakni?

ST 2014. szeptember 24., szerda 20:41

Kelet Londonban építettek egy érdekes elgondolású, vegyes felhasználású ingatlant: lakások, parkolóház és egy Tesco is található benne. A projekt díjat is nyert, bár erről a kivitelező, a tervező, de még az engedélyező bizottság is szívesebben lemondott volna. Ugye tudja, filmes körökben mit jelent az Arany Málna díj? Na, hát az építészeknek is van ilyenjük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Állatos párnákkal képzelik el a fast fashion boltok az őszt

etelka 2014. szeptember 24., szerda 09:12

A Zara Home még nem tette be a lábát az országba - bár, gondolom ha van egy kis eszük, akkor még a karácsonyi szezon előtt debütálnak -, a H&M és a Tesco FF-je viszont már bemutatta az őszi-téli kollekcióját. Nem meglepő módon sok arany és ezüst, meleg plédek, takarók és sok-sok gyertya lesz ez előttünk álló pár hónap meghatározó tárgya.

Az FF-ben a country stílus mellett jelenik meg az állatminta, a fényes anyagok, a strasszok, de a Hong Kong-i kerteket idéző színes, ázsiai minták is megtalálhatóak a kollekcióban. A biztosra menők válasszanak a piros, kockás és hópelyhes vonalból, hihetetlenül olcsón találtunk egy-két ütős darabot.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így élnek a punkok Berlinben

LS 2014. szeptember 23., kedd 12:15

Berlinben volt egy kis időm, hogy megnézzek egy híres foglaltházat, vagy más néven squatot. De kik is élnek itt pontosan, és mi ez az egész foglalósdi?

A mozgalom világszerte 1968-tól kezdett terjedni, ez volt a diáklázadások időszaka. Nem meglepő módon főleg baloldali anarchisták gründoltak így maguknak otthont, majd ha már nagyon vegzálta őket a hatóság, továbbálltak. Eközben persze kidekorálták a házat, és közösséggé formálták az ott élőket. Nyugat-Európai nagyvárosokban szinte mindenhol találni fogaltházakat - vagy más néven squatokat - Barcelonától a világhírű Christianiáig, amely talán a legnagyobb közösségnek ad otthont.

Berlin egyik nevezetessége a Köpi, a Köpenicker utcában elhelyezkedő foglaltház, melynek a jogi státusza folyamatosan változik, a lakók számával együtt. A hatalmas terület kilóg az egyenutca egyenházai közül, a szépen tatarozott épületek között rögtön feltűnik a hatalmas épület.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Menő vagy ciki a baktériumszkenner kézmosócsap?

Menő/Ciki

ST 2014. szeptember 22., hétfő 12:58

A bakteriális fertőzések egyik melegágya a keze. Ez nem is csoda, hiszen annyi mindent fog meg, és annyi mindenhez ér hozzá egy nap, hogy a baktériumok töménytelen mennyiségben tenyésznek rajta.

Távolról sincs vége, olvasson még »
547 szavazat 624 szavazat

Mire figyeljen, ha növényeket vásárolna?

ST 2014. szeptember 21., vasárnap 16:06

Növényeket tartani sőt, jól tartani) nem is olyan egyszerű, nem véletlenül érzik sokan úgy, hogy a kisállat- és gyerekvállalás előtt ez lenne az első lépcsőfok. Még a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat azonban egy-egy hiba. Megpróbáltuk összeszedni, mik ezek, hogyan lehet őket elkerülni, illetve hogy mi alapján válasszon bio lakótársat magának.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így lesz olcsón új ablaka és hűtője

LS 2014. szeptember 21., vasárnap 10:01

Szelel az ablak? Elfáradt a mosógép? Romos a hűtő? Nem baj, állam bácsi segít. 

Szeptemberben ír ki új pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fűtéskorszerűsítésre, nyílászáró cserére és háztartási nagygépek cseréjére. A három pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.

A pályázat első szakasza szeptember 22-én nyílik meg, ekkor az elavult kazánok, tüzelőberendezések helyett lehet újakra pályázni, erre maximum bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni, amely 40 százalékos támogatást jelent.

A kazáncsere-pályázaton 40 százalékos támogatást, pályázatonként és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni. A külső homlokzati nyílászárócsere-programmal megítélhető legmagasabb támogatás bruttó 520 ezer forint.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 17 díjnyertes fotó 2016-ból

Lakótelepen, slaggal mosdatott elefánt, gyönyörű portrék, sportolói örömkönnyek.

OTTHONTÉRKÉP Szupertuti eladó nyaralók

A legnépszerűbb a Balaton és Pest megye, de az egész országban lehet gyöngyszemekre bukkanni. Nyaralókörkép a hirdetések alapján.

ÉDES POFA Ne dobd ki a zöldjét!

Három tuti recept, és garantáltan más szemmel nézünk a tavaszi zöldségekre, mint eddig. Bónusz: még a gyerek is megeszi.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés