RAKTÁR

Örökítse meg az ablakokat is!

aa 2015. október 1., csütörtök 11:43

Ha már rácsodálkozott a korunk építészeti dokumentálásában jelentős szerepet vállaló Instagram szebbnél-szebb épületeire, lépcsőire és padlóira, akkor valószínűleg azon már meg sem lepődik, hogy a világ ablakait is lelkiismeretesen fotózzák és töltik fel az oldalra a felhasználók. Természetesen nemcsak a modern kor ablakai mozgatják a közösség fantáziáját, hanem a történelem során sokat látott darabok, illetve a templomablakok is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Őszi DIY: a terasz felturbózása

ermiz 2015. szeptember 30., szerda 16:23

Ha az ember házban él, akkor előfordulhat, hogy nem is egy, de két terasza is van. Ebben az a jó, hogy pont dupla annyit lehet rákölteni, mintha egy lenne. Ezért is döntöttem úgy, hogy ha már az egyikre egy csomó pénzt költöttem, a másikat felújítom én magam, pont mint a lakber bloggerek. Persze így is elment nagyságrendileg 8000 forint, de ha tud kölcsönkérni csiszolót, ez a tétel csökkenthető.

Azt hozzáteszem, hogy nem igazán van kézügyességem, nem kezelem profin a csiszolókat, és nem fújom kivülről a csiszolóvásznak felhasználásának mikéntjét sem. Ennek ellenére baromi bátran belevágtam a terv megvalósítsába: lecsiszolom és újrafestem a teraszt. Na jó, ez így leírva elég szánalmasan egyszerűnek hangzik, de egy csomó helyen el lehet vérezni, és ezt jobb, ha az ember előre tudja. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Művésztelep lehet a romos debreceni kúriából

bb 2015. szeptember 29., kedd 17:34

A debreceni zsinagóga udvarán található holokauszt emlékmű átadása után Nyitrai Csabának köszönhetően egy újabb látványossággal bővülhet a megyeszékhely. Az építész ugyanis diplomamunkájában foglalkozott az egykor Vértessy-kúriaként emlegetett romos épülettel, ami a Gázvezeték és a Vértesi utca sarkán, a Tégláskertben található – számol be róla az építészfórum.hu A feltételezhetően az 1860-1870 között épült kúriárólla helyi lapokban az a hír járta, hogy esküvői rendezvényházat üzemeltetnének majd benne a költséges felújítás után. Sőt három évvel ezelőtt még egy ilyen szomorú „látványtervvel” is ijesztgettek.

Az eredeti tervekkel ellentétben azonban Nyitrai inkább a Debreceni Művésztelep számára hozna létre négy műtermet valamint közösségi és kiállítóteret. Íme az építész izgalmas koncepciója a 2011-ben műemlékké nyilvánított épületről:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Már legnagyobb ledfala is a kínaiaknak van

Divany.hu 2015. szeptember 28., hétfő 11:48

Nemrég debütált a csungkingi Maoye Plázában a világ legnagyobb kültéri ledfala, ami 3363 négyzetméteren és több mint száz méteres magasságban is képes reklámokat sugározni. Az Unilumin cég által megálmodott ledfal a Guanyin Bridge Business Circle, azaz az üzleti negyed kellős közepén áll, és méretének köszönhetően mindenhonnan tökéletesen látható.

Ugyan arról nem szólnak a hírek, hogy mennyi áramot fogyaszt, de azt ígérik, hogy a lehető legenergiatakarékosabban világít, ráadásul állítólag a környezetre semmiféle fényszennyező hatása nincsen, amit így elsőre azért elég nehéz elképzelni...

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ilyen drónból nézve a világ egyik legmenőbb háza

etelka 2015. szeptember 27., vasárnap 18:13

Frank Lloyd Wright Hollyhock (Mályvarózsa) nevű épülete Los Feliz tetején található, és öt év felújítás után februárban lehetett megnézni - mindössze 24 órán keresztül. Az 1921-ben épült ház Los Angeles egyik leghíresebb épülete, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, kilenc másik Wright művel együtt. Az épület eredeti gazdája Aline Barnsdall olajmágnás örökös, aki még 1927-ben adományozta a városnak. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mégsem olyan egyszerű becuccolni egy lakókonténerbe?

aa 2015. szeptember 26., szombat 20:21

Még az év első felében jártunk utána annak, hogy mégis mire jók, mennyire gazdaságosak és mennyibe kerülnek az újrahasznosított szállítási konténerek. Vannak azonban olyan szkeptikus építészek, akik szerint ezek a mozgatható otthonok egyáltalán nincsenek rendben, cseppet sem nevezhetjük őket hosszú életűnek vagy költséghatékonynak.

„Körülbelül tíz éves korom óta vagyok kapcsolatban a tengeri konténerekkel, ekkor vágott bele apám ebbe a bizniszbe. Ők az Egyesült Államokban és Kanadában készítették az akkor valóban drágának számító tartályokat, amikről nehéz lett volna elhinni, hogy élhetőek. Ehhez képest nemrég láttam egy fotót néhány afrikai konténerházról, amelynek ablaka és ajtaja is volt.”- mondja a treehugger.com kritikusaként ismert Lloyd Alter , aki szerint hosszú távon egyáltalán nem fenntartható ez a fajta életforma.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gozsdu Antik Market: zsibvásár novemberig

nemoszi 2015. szeptember 25., péntek 13:13

"Itt asszem én vagyok a legidősebb" – hallani egy nézelődő dohogását, aki azt hitte, a "Gozsdu Antik Market és könyv bolhapiac" című rendezvényen tényleg antik dolgokkal fog találkozni. Tulajdonképp igaza is van, a kézzel készült gyöngyfülbevalók, kamu Swarovski-karkötők, antikolt mágneses képek és széthordott táskák valóban nem tartoznak a régiség kategóriába. De éppenséggel nézelődni lehet köztük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

LED lámpa, székcsalád és horgászbot kapta az idei Magyar Formatervezési Díjat

mzd 2015. szeptember 24., csütörtök 17:43

Szeptember 24-én ismét átadták a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat. Utóbbit a Hello Wood nyerte, előbbiben pedig elismerték többek között a London LED Lanternt, Kerékgyártó András Bieláját és a Luminari Glass-t is. Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács elnöke szerint a hazai kreatívipar lendületben van – ezt támasztja alá az is, hogy a hazai GDP 3,7 százalékát adja, hazánk pedig az Európai Unió nyolcadik legfontosabb dizájnipari központja. A kreatív szellemi termékekből nyílt kiállítás szeptember 25-től egészen november 15-ig tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt az év egyik legizgalmasabb építészeti könyve

bb 2015. szeptember 23., szerda 13:00

Októberben kerül a könyvesboltok polcaira az arkansasi egyetem részét képező Fay Jones School of Architecture adjunktusának, Frank Jacobusnak az új könyve, melyben a tanítványaival karöltve különféle diagramokon ábrázolja az építészetet és annak legismertebb művelőit. A 150 szemléltető illusztrációt tartalmazó Archi-Graphic című könyvet a szerző nemcsak építészeknek, hanem olyan lelkes amatőröknek is ajánlja, akik érdeklődnek a látványtervek, a metrótérképek, a huszadik századi építészet szín- és formavilága, valamint az olyan meghatározó építészek munkái iránt, mint Le Corbusier, Frank Lloyd Wright vagy a Pritzker-díjas Richard Meier, akinek többek között a Los Angeles-i Getty Centert köszönhetjük.

Fotó: Courtesy Frank Jacobus, Laurence King Publishing
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ennyibe fog kerülni a kazáncsere

etelka 2015. szeptember 22., kedd 15:09

Szívás vagy sem, a 813 és 814/2013/EU uniós rendeletek értelmében most már csak olyan kazánok kerülhetnek forgalomba, melyek hatásfoka legalább 86 százalékos. Ennek a szabálynak azonban a hagyományos kazánok nem felelnek meg. A lakossági fogyasztók 2016 január elseje után már csak kondenzációs kazánra kapnak engedélyt, a megszokott verziókat el kell felejteni. A nem lakossági fogyasztók pedig már szeptember 26-tól barátkozhatnak az új kazánjukkal. A rendelet nem új, több mint 2 éve lehet rá számítani.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tippek, ha már az egész lakást elárasztották a cipők

ST 2015. szeptember 21., hétfő 18:52

Van néhány dolog egy női szekrényben, amit a férfiak nem igazán értenek. Ezek egyike a cipő. Persze nem arról van szó, hogy nem érik fel ésszel, mire is való a lábbeli, sokkal inkább a mennyiséggel vannak gondok. Ezt nem is nagyon lehet nekünk felróni, hiszen bőven elég 4 cipő: egy alkalmi, egy sportoláshoz, egy utcai és egy csizma vagy bakancs. Ezzel szemben a nők gyűjteménye valamivel nagyobb, és ennek helyet is kell találni, ami már közös probléma.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Itt a megoldás pókfóbiásoknak!

ermiz 2015. szeptember 20., vasárnap 16:19

Nagyon sokan rettegnek a pókoktól, annyira, hogy az arachnofóbiát a pszichológia is számon tartja. A britek 25 százalékának sem ismeretlen ez a jelenség, és nekik lehet jó hír, hogy elkészült a világ első pókbiztos fészere, amelynek tervezői garantálják a teljes pókmentességet. A Tiger Sheds nevű céget megrohamozták a pókoktól rettegő angolok, akik hajlandóak 2000 fontot (kb. 855 ezer forint) áldozni nyugalmukra. Viszonyításképpen, egy átlagos, akár pókok által is beköltözhető tároló, mindössze 229 fontba (97000 ft) kerül. A különbözetből elég sok pókírtó kijön. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kék színű, résbiztos házikóhoz extraként lehet kérni félévente ellenőrzést és extra vegyi kezelést is. 

Nézze meg a világ legmenőbb játszótereit!

bb 2015. szeptember 19., szombat 14:59

A megszokottól eltérő, innovatív játszóterekre hívta fel a figyelmet az ArchDaily szerkesztősége, és ezen felbuzdulva készítettünk egy gyűjtést arról, hogy mégis milyen játszótereken vagy játszóházakban mászókáznak, ugrálnak, csúzdáznak, lebegnek és bújócskáznak a gyerekek napjainkban. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy hogyan képzelik el az építészek az akár felnőttek számára is érdekes játszótereket Stockholmban, New Yorkban, Japánban vagy Ausztráliában!

Áram és hólapát is készül a használt kávékapszulákból

Edicsek 2015. szeptember 19., szombat 10:45

Mostantól semmiképpen se dobja ki a használt kávékapszuláit, hanem vigye vissza a Nespresso üzletébe, ugyanis a cég már itthon is elindította kapszula újrahasznosítási programját. A boltokban begyűjtött kapszulákat Csepelre szállítják, ahol a feldolgozás után tiszta alumínium nyerhető ki belőlük. Az Inter-Metal Recycling Kft. eljárása után a megmaradt kávéból hőerőmű áramot állít elő, míg a szállítótasakból hólapát készül. 

A Nespresso alumíniumból készült kapszulái korlátlan alkalommal újrahasznosíthatóak anélkül, hogy tulajdonságaikból veszítenének, és az eredeti alapanyagot 100%-ban fenntartható forrásból szerzik be. A főzés után visszamaradt kávézaccot pedig fel lehet használni természetes trágyaként a mezőgazdaságban, vagy energiaforrásként elektromosság előállításához vagy háztartási fűtéshez.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Bútorfestés ötletszegényeknek

ermiz 2015. szeptember 18., péntek 17:40

Bútort festeni kis túlzással mindenki tud. Persze vannak, akik meglátják benne a lehetőséget és mindenféle izgalmas dolgokat ki tudnak a tárgyakból. Ez már csak azért is jó, mert nem kell sok pénzért venni új bútorokat, hanem elég berobogni egy festékboltba. A hajtás után ön is inspirálódhat!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Akár egész lakását felépítheti legóból

Edicsek 2015. szeptember 17., csütörtök 10:54

A legókockákhoz hasonló Everblocks bútorelemeket azoknak találták ki, akik hiába lettek hivatalosan is felnőttek és lakástulajdonosok, kedvenc játékukról nem szeretnének lemondani. Gyakorlatilag bármit építhetnek maguknak a lakásba, legyen szó asztalról, szekrényről vagy éppen fotelről. Ugyanúgy a kreativitás szab csak határt, mint a hagyományos legónál. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A romantikus kert legfőbb eleme: a hortenzia

ST 2015. szeptember 16., szerda 16:08

Sokan ódzkodnak a hortenziától, mondván temetővirág, pedig a hatalmas virágfejek minden kertet szebbé tesznek. Azonban nem elég, ha túlteszi magát az előítéletein, ezt a növényt nem olyan egyszerű tartani, mint azt elsőre gondolnánk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Magyar formatervező az Electrolux Design Lab verseny döntőjében!

Divany.hu 2015. szeptember 15., kedd 18:42

Ismét hazai versenyzőért izgulhatunk az Electrolux Design Lab formatervezői verseny döntőjén, Tobias Tsamisis, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem ösztöndíjas hallgatója ugyanis egy interaktív jövőbeli osztályterem ötletével bejutott a legjobbak közé. Mellette öt további pályázó van versenyben a fődíjért.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Répányi vagy kígyóuborkányi óvszercsomagolással könnyű belőni a helyes méretet

Menő/Ciki

ST 2015. szeptember 14., hétfő 19:03

Óvszert vásárolni nem is olyan egyszerű feladat, és nem is csak azért, ami az örök érvényű viccben is megesik, hogy az eladó hangosan kiabálva érdeklődik a hátul pakoló társától, hogy van-e még raktáron gumi. És bár sokakat biztatnak azzal, hogy nem a méret a lényeg, azért a kellően kényelmes kondom kiválasztásakor de.

Távolról sincs vége, olvasson még »
683 szavazat 965 szavazat

Grillezzen napenergiával és sóval a tisztább környezetért

ST 2015. szeptember 14., hétfő 18:22

Grillezni szinte mindenki szeret, annak ellenére, hogy tudjuk, a füstölés nem éppen a legkörnyezetbarátabb megoldás. Ez volt az, ami a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) oktatóját, David Gordon Wilsont arra ösztönözte, hogy keressen egy olyan megoldást, ami nem jár környezetszennyezéssel – írja a Designrulz.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így néz ki egy szupermenő pesti levesező!

aa 2015. szeptember 13., vasárnap 13:24

Naná, hogy a bulinegyed kellős közepén, a Kazinczy utcában kapott helyett Budapest egyik legfelkapottabb japán levesezője, a Ramenka, melyet a Numbernow tervezői, Lengyel Márton, Vízkelety Rita és Varga Noémi álmodtak meg a kínai származású tulaj felkérésére a belvárosban.- hívja fel a figyelmet az új építésű társasház földszintjén helyet kapott rámenezőre az Építészfórum.hu.

Fotó: Bujnovszky Tamás / numbernow.org
Távolról sincs vége, olvasson még »

Építsen tornyot macskákból!

Dívány 2015. szeptember 12., szombat 09:24

Emlékszik még a jengára? Az a klasszikus építkezős társasjáték az, amiben kis fahasábokat kell kihúzni egy stabil toronyból, hogy aztán újabb és újabb szinteket pakolhassunk az egyre ingadozóbb építményre. Na, ezen az alapötleten csavart egyet a kínai játékgyártó, a Comma, és dobta piacra Cat Jenga nevű játékát, amiben különböző tipikus macskapózba faragott kis facicákból kell minél magasabb tornyot építeni. A játék egy-egy szettje, vagyis hat darab macskaforma 19,99 dollárért kapható az Amazonon, és a különböző összeállításokban más és más macskapózokat találunk indiai tölgyfából vagy éppen juharból. Arról, hogy mennyire lehet ezzel jót játszani fogalmunk sincs, viszont mint tárgy csodaszép. 

Se nem üvegház, se nem istálló, csak a legmenőbb ház a környéken

Edicsek 2015. szeptember 11., péntek 17:49

2009-ben készült el az a ház, ami első ránézésre olyan  mint egy nagy piros istálló, második ránézésre mint egy óriási üvegház, miközben egy trendi lakás, amit úgy alakít a tulajdonosa, ahogyan csak szeretne. A dRMM csoport által tervezett kétszintes ház külseje ugyanis lehet fedett, vagy éppen üveg, sőt szabadtéri is. Az egész csak azon múlik, hogy a tulajdonos hogyan mozgatja a külső borítást. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg a Kertem lesz a legjobb budapesti kiülős hely?

Divany.hu 2015. szeptember 11., péntek 11:17

Idén második alkalommal hirdette meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a főváros. A Terasz Budapest 2015 pályázatra három kategóriában jelentkezhettek a vendéglátósok, a döntés pedig az öttagú zsűri és a közönség kezében van.

Augusztus 31-én indult a szavazás, és még majd' egy hétig, vagyis szeptember 14-én 12.00 óráig lehet voksolni itt. Az online szavazáson legszebbnek ítélt terasz közönségdíjban részesül, a szavazók között pedig a szervezők 5 darab hellopay kártyát sorsolnak ki. Erre legnagyobb esélye pont a Liget Projekt keretében jövőre ledózerolandó Kertemnek van, jelenleg több mint 650 szavazattal toronymagasan vezetik a mezőnyt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tűzcsapból jön mostantól az ingyen víz Budapesten

LS 2015. szeptember 10., csütörtök 16:11

Néhány fiatal elkezdett azon gondolkodni, hová tűntek a régi ivócsapok a pesti utcákról. Szerencsére Hüttl Sarolta, Soltész Judit, Zétényi Zsófia, Zoletnik Zsófia, valamint két gépészmérnök, Bodnár Gábor és Ilkei Tamás nem álltak meg a gondolkodásnál, hanem arra próbáltak választ keresni, hogyan lehetne kezelni is ezt a problémát nagyobb ráfordítás nélkül. 

   

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62

Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

  • Még több Málta Pazar látnivalók, színes programok és garantált napsütés Máltán.
  • Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.
  • Varázslatos gyöngyszemek az azúrkék tengerben, vagy Guadeloupe-tól Savonáig.
  • Vegyen ki egy-két hét szabadságot, és használja fel SZÉP kártyáját belföldön! Segítünk!

Hirdetés