RAKTÁR

Könyveken ilyen jól még nem szórakoztak gyerekek!

2016. december 26., hétfő 09:37

A dánok ismét nagyot alkottak: a Gladsaxe-i Könyvtárnak olyan irodalmi játszóteret rendeztek be, ahol a hatalmas színes könyvek között játszhatnak a gyerekek. Ráadásul játék közben tanulnak, miközben nemcsak szellemileg, de fizikailag is kellemesen kifáradnak. Ennél látványosabb kültéri reklámmal ritkán büszkélkedhet egy könyvtár.

A 2016 augusztusában megnyílt, Bibliotekshaven (kb. könyv(tár)kert) nevű játszótér lényegében egy óriási könyvespolc, amin a leghíresebb északi gyerekkönyvek sorakoznak. A több méter magas könyvóriások között az irodalom ilyen módon szó szerint kézzelfoghatóvá válik, az alkotók pedig abban bíznak, hogy aki a játszótéren megkedveli a könyveket, az otthon is szívesen kézbe veszi majd őket.

A kezdeményezés másik célja, hogy segítse a gyerekek nyelvi fejlődését. A játszótéri eszközök nemcsak azoknak hasznosak, akik már tudnak olvasni, de azok számára is, akik még csak most ismerkednek a betűkkel, ráadásul a szülőknek is kellemes perceket szerezhetnek a gyermekkori kedvenc olvasmányaikat felidéző kötetek. A játszótér emellett színházi előadásoknak, koncerteknek és egyéb foglalkozásoknak is helyszínül szolgál. További látványos fotók itt találhatóak a projektről.

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés