A tengeri sün és az origami találkozása az építészettel az Ékszerek Éjszakáján

Legnagyobb örömünkre idén is megrendezték az Ékszerek Éjszakáját, melyen közel 50 dizájner 30 helyszínen mutathatta be alkotásait, kortárs ékszereit és alkalmazott művészeti tárgyait. A hajtás után mutatjuk, hogy milyen formákban, anyagokban és újdonságokban gondolkodtak a budapesti műhely- és ékszergalériákban, ajándékboltokban, bútorboltban, antik szalonban és fodrászatban kiállító kortárs ékszertervezők!

“15 éven át dolgoztam építészként; ott is a művészeti-vizuális kifejezésmód lehetőségeit kerestem. Egy építész mindig nagy léptékben gondolkodik, az ékszerkészítő világa ennél kisebb, de nekem épp e kisebb lépték jelenti a nagyobb és szebb kihívást” – mondja az ékszerész, Lázár Vero, aki Piros gesztusok néven állította ki kollekcióját a Fugában. A tervező kollekciójához Dragomán György felesége, Szabó T. Anna költő írta a verset.

Munkáival megjelent hazánk egyik legnépszerűbb kortárs ékszerkészítője, Visy Dóra is, akinek tengerisün gyűrűjével a Három Hét Galériában megrendezett Ceci n'est pas une kiállításon lehetett találkozni. A kiállításon Spengler Kati, Horváth Béla és Simonyi István műgyűjtők gyűjteményének válogatott tárgyait lehetett megtekinteni.

A három tervező, Imrei Boglárka, Szilos András és Fejér-Székely Anna állat- és növényvilág ihlette, néven futó ékszer kollekciójának kiállítását a MadeByYou nevű kreatív műhelyben lehetett megtekinteni.

Ebbe az origami ihletésű ékszerbe a KÉK-Kortárs Építészeti Központban megrendezett “Közelebb” című kiállításon lehetett belefutni, ez egyébként egy olyan ékszerpályázat volt, amin a diákok beküldött pályamunkáinak legjobbjait állították ki. Az Ékszerek Éjszakája Budapest fesztivál központi kiállítása és ünnepélyes megnyitója valamint díjátadója is a KÉK-ben volt idén.

Az alternatív ékszerekben erős Börcsök Anna a Magma Gallery-ben mutatta be ACÉL steel jewellery kollekcióját, a zsűri pedig idén neki ítélte az ÉÉB különdíját.

“Az egyedi tervezésű és készítésű Dorades ékszerek látszólag szinte maguktól, véletlenszerűen alakuló, játékos, könnyed formáik mellett gyakran titkokat rejtenek vagy ironikusak.”- mutatja be munkáját az ékszerész, Dés-Kertész Dóra akit jól láthatóan az Angry Birds ihletett meg a Hanky-Family bross tervezése közben.

Hanky- Family brooch #hanky #zsepi #contemporaryewellery #ekszerekejszakaja #nightofewelleryart #sixpack #familiy #angrybird #budapest

Una foto publicada por Dora Des Jewelry (@doradesjewelry) el

A mininal dizájn rajongói is találtak maguknak elegáns, de hordható darabokat a pár napos program alatt.

#exhibition #friday #thisiscoming #exhited #jewellery #jewelrydesign #jewelry #art #design #minimal #ekszerekejszakaja @cserebogar.jewelry

Una foto publicada por Jewelry Designer | Hungary | (@tilludesign) el

Nagy kedvenceink voltak a Visy Dóri és Juhos Janka által készített kiegészítők.

Ahogy ezt a különleges brosst is szívesen beépítenénk a ruhatárunkba a szezonban.

#bug #brooch #ékszerekéjszakája #karaigyorgyi

Una foto publicada por @cloudnoise el

Együtt mutatta be modern és fiatalos kollekcióját a 2015-ben alapított Tillu Design és a Cserebogar jewellry tervezője.

#evashowroom #designer @tilludesign @cserebogar.jewelry #ekszerekejszakaja #ékszerekéjszakájabudapest #jewelrydesign #nyerniakarunk

Una foto publicada por Szabina Miklós (@miklos.szabina) el

A Bea Ruiz és Raul Marti által 2013-ban alapított Joies Pedramar kiállítását a budapesti Cervantes Intézetben csekkolhatták le az ékszerrajongók.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek