Trükkök a párásodó ablakok ellen

A fűtési szezon beindulásakor bezárulnak az egész nyáron tárva-nyitva álló ablakok, és azonnal meglátszik, ha egylakás vagy ház szigetelése nem megfelelő. Az igazi nagy hőmérséklet-különbségek beálltakor ugyanis megjelenik az ablakok belső felületén egy vékony harmatréteg: a pára. Ez pedig nemcsak azért bosszantó, mert nem tudja tőle kristálytiszta felületen át szemlélni a tájat (vagy a szembe szomszédot), de egészségügyi gondokat is okozhat.

GettyImages-137391818
Thenakedsnail / Europress / Getty

Pára+penész

A párával nem csak az a baj, hogy folyton tisztítani kell az ablakokat, hanem az is, hogy sajnos ilyenkor könnyebben jelenik meg a lakásban a penész, ami azután a levegőbe szórt spórákkal fertőzheti az egész lakást. Hogy ezt elkerülhesse, érdemes odafigyelnie arra, hogy a lakás szigetelése, és a nyílászárók jók legyenek, vagyis a szigetelés páraáteresztő legyen, az ablakok és üvegajtók pedig úgy készüljenek, hogy a rétegek közé ne jusson be a levegő.

Emellett az is igaz, hogy ha új a ház, akkor bizony a faanyag száradása eltarthat egy darabig, ami szintén emeli a szoba relatív páratartalmát – merthogy a gond itt van. A párásodás oka, hogy a magas páratartalmú levegő az ablak közelébe érve hideg felülettel találkozik. A nedvesség a levegőben a harmatpontnál (vagyis annál a hőmérsékleti pontnál, ahol a kicsapódás létrejön) először csak párát, majd akár vízcseppeket is képez az ablakon.

A magas páratartalom mellett természetesen a szoba hőmérséklete is befolyásoló tényező. Minél közelebb van a külső hőmérséklethez, annál kisebb a kicsapódás esélye. Ez azonban télen senkit nem vigasztal, hiszen senki nem akar 10-15 fokban vacogni a lakásban.

GettyImages-183421491
Shawn Gearhart / Europress / Getty

Praktikák

Ha nincsen pénz megfelelő szigeteltetésre, a meglévő javítására, a nyílászárók cseréjére vagy felújítására, akkor sincsen minden veszve. Néhány egyszerű tanács betartásával is csökkentheti a páratartalmat a lakásban.

Az első ilyen a fürdőszoba megfelelő szellőztetése. Igen, itt rengeteg pára képződik, főleg amikor forró vízzel tusolunk. Hogy szabaduljon tőle, a többség ilyenkor nem az ablakot nyitja ki (vagy nem csak azt), hanem az ajtót is, ezzel elárasztva a többi helyiséget is a párás levegővel. Ha azonban párásodik a lakás, ilyenkor csak az ablakot nyissa ki, mivel a beáramló hideg levegő szárazabb is, így a párás meleg távozik a helyiségből.

A konyhában is sok pára keletkezik sütés-főzéskor, ami párás lakásban különösen problémás lehet, főleg amerikai konyhás megoldások esetén. Ha nem amerikai konyhája van, szintén élhet a fürdőszobás trükkel, azaz csukott ajtónál, a munka után szellőztetéssel főz. De ezen felül is tud tenni az ügyért: például azzal, ha a főzéshez fedőt használ, és a víz felforrása után nem melegíti ugyanolyan magas lángon az edényt. Ekkor ugyanis már nem melegedne tovább, csupán a párolgás lenne sokkal intenzívebb, amit ezzel a módszerrel máris csökkentett. A fedővel főzés ráadásul energiát is spórol, hiszen az ételek is sokkal gyorsabban  elkészülnek alatta.

A szellőztetés szintén hasznos fegyver a pára elleni harcban. Ekkor ne buktassa, hanem tárja ki az ablakokat. A buktatott nyílászárók nyáron tökéletesek, hiszen folyamatosan engedik be a friss levegőt. Télen azonban rettentően energiapazarló megoldás, nemcsak azért, mert folyamatosan szökik a meleg, hanem mert a falak és a nagyobb berendezési tárgyak sem tudnak átmelegedni, így még hidegebbnek érzi a lakás hőmérsékletét. Ráadásul így nem is olyan hatékony a légcsere, mint hinné. A kitárt ablakokon viszont pár perc alatt távozik az elhasznált (és párás) levegő, és a frisset pedig az így ki nem hűlő bútorok és falak gyorsan felmelegítik. Szellőztetni naponta többször is érdemes, ha megteheti, óránként.

Jó megoldás lehet még a párásodó ablakok ellen, ha a radiátor is az ablak alatt van, de ezt utólag nagyon nehézkes kivitelezni.

Páramentesítés

Ha a fenti praktikák nem elegendőek, jöhet a célzott megoldás: léteznek páramentesítő készülékek is a levegő kiszárítására. Természetesen a szoba nagyságától függ, hogy mekkora páramentesítőt kell választania, de azt érdemes tudni, hogy a maximális hatékonyságot (felújítás nélkül) a fenti lehetőségekkel együttesen alkalmazva érhet el. Ezek a készülékek néhány ezer forintos összegtől akár több tízezres tételig is terjedhetnek, attól függően, mekkora helyiséget szeretne párátlanítani velük.

Kép: árukereső
Kép: árukereső
Oszd meg másokkal is!
Mustra