Ezeknek minden fürdőben helyet kell szorítani!

A saját fürdőszoba ma már minden lakás elengedhetetlen része, anélkül nem is igazán vesz már az ember lakóhelyet. A méret azonban még mindig kihívás tud lenni, hiszen abból soha sincs elég. Ennek köszönhetően sokszor miniatűr helyekre kell betenni mindent, ami egy fürdőben elengedhetetlen. De pontosan mik is ezek?

GettyImages-184868591
Chuck Schmidt / Europress / Getty

Fűtés

Ez alapkövetelmény egy olyan helyiségben, amiben legtöbbször nedves testtel és hajjal tartózkodunk. Mivel a kis elektromos fűtőberendezések működtetése nem éppen olcsó (és érintésvédelmileg sem jelentenek igazán biztonságos megoldást egy vizes helyiségben), így jó, ha legalább egy radiátor helyet kap a szobában. Annak méretére is figyelni kell, hiszen itt magasabb hőmérsékletre lehet szükség, mint a lakás egyéb területein.

Vécé

Értelemszerűen ez a részlet sem elhagyható, már amennyiben nincsen rá külön helyiség. De egy helyszűkében lévő kis lakásban miért lenne...? 

Mosdó, vagy legalább kézmosó

A kézmosás az alaphigiénia része, ezért elengedhetetlen egy fürdőszobában. Bár tény, hogy a konyhában is van folyóvíz, szóval technikailag megoldható persze, hogy kezet ott is lehessen mosni, de az azért mégsem túl higiénikus.

Rakodófelület

A fürdőszobában is vannak olyan kisebb kellékek, amiknek muszáj helyet szorítani. Ezek nemcsak a tusfürdő és a sampon, hanem a hajszárító, szappan, dezodor, miegymás. Opció tud lenni persze az Ha nem tervez legalább egy kis rakodófelületet a helyiségbe, akkor bizony a későbbiekben gondban lesz.

Helynyerés

Mivel a lista máris igen hosszú, így a térnyerés akkor a legtökéletesebb, ha amit csak lehet, összevonunk. Ez az oka annak is, hogy a zuhanyozó vagy zuhanytálca nem kapott helyet a listán. Erre ugyanis nincs feltétlenül szükség: ha a padlót úgy alakítja ki – és a legtöbb fürdőben így van –, hogy az összefolyó felé lejtsen, akkor a víz lefolyik, vagyis a tálca már felesleges lesz (a felmosás meg sokkal könnyebb).

A radiátor nem összevonható semmivel, de azért rakodni erre is lehet. a ráakasztható kis kampók segítségével a pedig törölközőszárítóként is működhet, amin a vizes törölközők, de még a kéztörlő is helyet kaphat itt. Sőt, akár a sampon, tusfürdő is tárolható rajta, ha épp akasztható a flakonjuk. Ha pedig nem, még mindig vásárolhat olyan kis fürdőszobai fémpolcot, amit két kampóval csak a bordákra kell akasztania.

GettyImages-184304123
kieran wills / Europress / Getty

A rakodófelület egy része megoldható magasan elhelyezett polcokkal. Ezek azonban nem szemmagasságban, hanem jóval felette kaphatnak helyet, így nem nyomják össze az egyébként is miniatűr teret. Tárolásra azonban tökéletesen alkalmasak, például az olyan dolgoknak, melyekre nem minden nap van szüksége. A mindennapi dolgok viszont kerülhetnek szintén a falra, vékony polcokra. Ezek azok a holmik, amelyek vízzel érintkezve sem károsodnak, így elzárni sem kell őket. Az olyan apróságoknak – szemfesték, ecsetek, vatta, stb. -, melyek viszont nem lehetnek nedvesek, még mindig ott a nyitható tükrös szekrény, mely szintén a falon kap helyet.

A mosdók formája manapság már igen széles skálán mozog, így a helyigényük is változó. Ebben az esetben inkább arra kell figyelni, hogy azért arcot-kezet kényelmesen lehessen mosni benne.

„Apró fürdőszobákban valóban szükségünk van arra, hogy minél részletesebben átgondoljuk a tárolási lehetőségeinket. Célszerű a kézmosó alatti területet is kihasználni, akár egy nyílóajtós szekrénnyel, ahová el tudja helyezni a tisztítószereket, vagy akár a szennyes ruhák tárolására is felhasználhatja ezt a területet. Megoldás lehet egy kifelé billenő ajtós rész, vagy akár a korpuszra ráültetett, szennyest tároló textil dobozok, vagy fonott rattankosarak is esztétikus látványt nyújtanak. Mindenképp számolnia kell azonban a kézmosóhoz tartozó szifonnal. Ha a lehető legtöbbet szeretne kihozni ebből a területből, javasoljuk, hogy helytakarékos szifont szereljen fel, ami több szabad teret biztosít a kézmosó alatt.

Amin még próbálhat helyet spórolni, az a mosógép: többnyire méretes és nehéz ideálisan elhelyezni egy pici fürdőszobában. Jó megoldás lehet, ha bekerül a kézmosó pult alá. Kapható ráadásul nem csak 60 centi mélységű, 45cm mélységű készülék is megvásárolható, ami jelentősen megkönnyíti a dolgunkat. Természetesen ezek a típusú mosógépek elöltöltősek. A mosógépek felett így folytatódni tud a munkapult, ami plusz pakoló felületet jelent, az ott lakók számára.” – tanácsolja Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező.

GettyImages-92125489
Europress / Getty
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek