2 gyerek egy szoba – okosan berendezve élhető megoldás

Egy családban előfordul, hogy megszületik a kistestvér, de nem jut mindenkinek saját szoba. Ilyenkor a szülőknek nincsen nagyon választása, kompromisszumokat kell kötni ahhoz, hogy mindkét gyereknek legyen helye, és még jól is érezhessék magukat.

2 gyerek – 2 élettér

A közös szoba nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerekeknek ugyanolyan ízlésűnek is kell lenniük. Ha két azonos neműek és/vagy habitusúak a kicsik, akkor sokszor könnyebb a helyzet, de még kevéssé eltérő személyiségű gyerekek esetében is fontos, hogy legyen olyan hely, ahova külön-külön visszavonulhatnak. Ha nincsen lehetőség arra, hogy ez egy külön szoba legyen, akkor legalább optikai megoldásokkal érdemes egy kicsit elkülöníteni az élettereiket.

Alapvetően ez kezdődhet a színeknél, de akár az egész berendezés is osztható két, a kicsik ízlésének megfelelő részre. A térnyerés szempontjából ilyenkor előnyösek lehetnek a galériaágyak. Ezek alatt a terület kuckósabb, a gyerekek ízlésének könnyebben átalakítható, valamint akár egy egyszerű függöny beiktatásával teljesen szeparálható tereket is létre lehet hozni. Bár nem a legolcsóbb megoldás a galériaágy, nagy előnye, hogy a későbbiekben is jól használható, hiszen akár íróasztal is kerülhet az aljába. Az íróasztal nélküli verziót már 40 000 forint körüli összegért is beszerezheti, míg egy olyan verzióért, amiben már beépítve találja az asztallapot és pár tárolót, akár 100 000 forintot is kérhetnek.

Kép: Ikea
Kép: Ikea

Közös részletek

Abban az esetben, ha a szoba mérete nem teszi lehetővé a két teljes alapterületű ágy elhelyezését, akkor marad a felfelé törekvés, vagyis a jól bevált emeletes ágyak. Érdemes azonban azzal is tisztában lenni, hogy ez csak ideiglenes megoldás, hiszen egy idő után a két gyereknek mindenképpen nagyobb térre lesz szüksége, mint amit egy emeletes ágy nyújthat.

Ameddig azonban kicsikről van szó, addig ez a megoldás nem csak praktikus, hanem nagyon kedvelt is. A vita jellemzően csak azon megy, hogy ki is aludjon majd az emeleten. Az ilyen ágyak választéka is igen széles, hiszen az olyan egyszerű verzióktól, amiket a két ágy egymás fölé kerül – amit már 65 000 forintos ár környékén is beszerezhet -, egészen az olyanokig terjed, melyek már íróasztalt és akár beépített szekrényeket is tartalmaznak beépítve, ezek ára természetesen borsosabb, akár 200 000 forintot is jelenthet.

Kép: berone.hu
Kép: berone.hu

Igények és elképzelések

Mivel a gyerekek szobájáról van szó, hagyjon beleszólást nekik is a részletekbe, így könnyebben siklanak át a személyes tér hiányán vagy csorbulásán. Ha hagyjuk kicsit szárnyalni a fantáziájukat, akkor az egyedi megoldásokkal nagyon szépen elkülöníthetőek a kicsik életterei, és a sajátos igények, ízlések is kiszolgálhatóak. Ehhez nem is kell nagyon drága dolgokra gondolni, elég például egy kis kupola az ágyra, amitől az kissé zártabb, egyedibb, és sokkal vonzóbb is lesz egy gyerek számára, és még az ára is elfogadható.

Kép: Ikea
Kép: Ikea

Ne essen túlzásokba

Ahhoz, hogy a szoba ne csak néhány évig legyen használható, mindenképpen tartsa szem előtt mindkét gyerek igényeit. Ez azt jelenti, hogy hiába a lila az egyikük kedvenc színe, a szoba uralkodó árnyalata nem lehet ez a szín, ha a másikuk nem erre húz. Szintén fontos szempont lehet az is, hogy hogyan játszunk a formákkal, színekkel. Azt is jó észben tartani, hogy a gyerekszobák lakói sem maradnak örökké kicsik, és ezzel az ízlésük is változik, szóval nem érdemes minden bútort és minden dekorációt a pöttöm gyerekhez igazítani.

Amikor ketten kerülnek egy szobába, akkor annak használódása is sokkal jelentősebb: a falak könnyebben lesznek maszatosak, gyorsabban kopnak a dekorációk is. Vagyis a felújítás is gyakoribb lesz - legyen szó akár egy egyszerű festésről. Ez viszont valamivel nagyobb szabadságot enged a személyre szabásban is: a mesefigurák, a színek is lehetnek nagyobbak, harsányabbak, mivel néhány éven belül valószínűleg úgyis festeni kellene, ilyenkor pedig a dekorációt is könnyen lehet változtatni. A bútorok esetében azonban érdemes alaposan meggondolni a végleges megoldásokat, mivel azok jóval tovább lesznek a gyerekek életének részei.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek