Ez a legmenőbb szőnyeg, amit valaha is láttunk!

Semmiféle csúcsdizájnerhez nincs köze, viszont közösségi alapon készült, egy kis közösség saját képére formálva, és ezzel a Mosonszolnoki Ifjúságért Hagyományőrző Egyesület készítette el az ország legmenőbb szőnyegét. Komolyan mondjuk.

Az egész úgy kezdődött, hogy van egy 1800 lelkes település, Mosonszolnok, ahol úgy gondolják, jó ha a falu együtt is csinál valamit. Ezért pályáztak a Norvég Alapnál némi pénzre, és egy nyolc fordulós játékot hirdettek meg, ahol a falu összes utcája versenyzett egymással: volt, hogy az utca legszebb nyulát keresték, volt kaszálóverseny, de építettek együtt fűzfaágakból egy 5 méteres Szentkoronát is, köztéri alkotás jelleggel, ami szintén jól összehozta a település lakóit.

Végül eljutottak odáig, hogy a Retextil Alapítvánnyal közösen egy hatalmas, 3x4 méteres szőnyeget készítsenek el. A hatalmas szőnyeget mintegy két héten át készítették különböző technikával, és a végén a falu összes háza rákerült. A Retextil segített a mintával, azaz az úthálózatot rajzolta rá egy fekete vászonra, és megtanította a technikára a lelkes önkénteseket. 

A helyiek örültek volna, ha a szőnyeg a sportcsarnokba kerül, ahol nagyon sokan megfordulnak, mert itt rendezik a térség kézilabda meccseit, ám úgy tűnik erre nem lesz lehetőség. Így a helyi művelődési ház fogadta be a hatalmas alkotást, ami csak azért kár, mert feltehetően itt sokkal kevesebben fogják látni. Ezért is mutatjuk meg most mi, íme:

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek