10 projekt, amitől még menőbb lesz majd New York

Nemcsak London arculata fog jelentősen megváltozni a közeljövőben, hanem New Yorké is. Legalábbis erről számol a TheRealDeal.com, akik utánajártak annak, hogy az elmúlt évek gazdasági megtorpanása után milyen fejlesztések várhatóak a Nagy Almában. A hajtás után megnézheti, hogy a szemeteskuka ihlette lakótornyon kívül még milyen épületeket készül felhúzni a város a jövőben.

1. A World Trade Center utolsó felhőkarcolója

A 2001-ben tragikus körülmények közt megsemmisült World Trade Center egykori helyén több ütemben adják át az újabb épületeket. Az archdaily.com nemrég megerősítette a pletykát, miszerint a BIG fejlesztésének (WTC 2) negyedik és egyben utolsó felhőkarcolóját a dán sztárépítész, Norman Foster tervezi majd. A vezetőség a napokban jelentette be, hogy a hét különálló épületrészből álló torony lesz az új székháza többek között a Rupert Murdoch birtokában álló médiacégeknek, a 21. Century Foxnak és a News. Corp.-nak. "Az új World Trade Center lassan visszaállítja Manhattan fenséges látképét" - üdvözölte a városrész harmadik legmagasabb lakóépületét a BIG alapító partnere, Bjarke Ingels. A 3530 négyzetméteres területen nemcsak irodák kapnak majd helyet, a Santiago Calavatra tranzitközpontjára rákötött épületben ugyanis kültéri teraszokat, kosárlabda- és futópályát, kávézókat, vetítőtermet és parkosított tetőtéri teraszokat helyeztek el a tervezők. Ide kattintva megnézheti a látványtervről készült videót is.

2. Falanszterek épülnek Manhattanban

A 400 West 61. utcán található ingatlanra a GID ingatlanfejlesztő cég nyújtott be engedélyezési kérelmet. A Riverside Center fantázianéven futó komplexum első lakótornya a tervek szerint 37 emelet magas lesz majd, a befektetők pedig arra kérték a Goldstein, Hill & West építészirodát, hogy a felhőkarcolóban legyen 595 darab lakóegység, valamint szupermarket, edzőterem, szórakozóhelyek, fedett játszótér és játékterem, művészeti stúdió, gyermekmegőrző és sportcsarnok is. A project várhatóan 411.000.000 dollárba kerül majd.

3. A Clock Tower Queensben

A Long Island City Bank egykori épületét a Kevin Maloney által vezetett Property Markets Group újítaná fel. Maloney tavaly év végén 31 millió dollárt fizetett az 1927-ben épült Clock Towerért, de az ingatlanfejlesztő birtokában van a szomszédos telek is, amit 46 millió dollárért vásárolt meg. Bár az engedélyek még nincsenek meg, de a tervek szerint egy 66-70 emeletes lakótorony épül majd barna, téglaszerkezetes épület mellé, amit Queens legmagasabb kereskedelmi épületeként tartanak számon. „Mivel itt nőttem fel, így valószínűleg már vagy ezerszer jártam ebben az épületben, mint oly sokan itt Queensben" – mondta a helyi városi képviselő, Jimmy Van Bramer, aki szerint várható volt, hogy idővel valaki lecsap majd az 1990 óta üresen álló épületre és a mellette álló telekre, ami gyakorlatilag a Queensboro híd torkolatában található és közvetlenül kapcsolódik a metróvonalakkal is. Az épületet egyébként a városrész építeszeti örökségeként tartják számon.

4. Pacific Park Brooklynban

A kedvező ingatlanáraknak köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvend a New Yorkiak körében Brooklyn, amit pedig sokáig nem szívesen emlegettek még a város részeként sem. A városrész Pacific Parkra eső részén több félbemaradt építkezés is volt az elmúlt időszakban, így semmi meglepő nincs abban sem, hogy a közlekedési csomópontokhoz közel eső részt szemelte ki magának a Greenland Forest City Partners is, akik a Kohn Pedersen Fox építészirodával terveztették meg lakótornyukat a Vanderbilt és a Carlton út között. A tervek szerint az épületben 244 teraszos lakás kap majd helyet, de az épület részét képezi majd egy közel 2000 négyzetméteres kereskedelmi központ is.

5. Lakóépület Queensben

A Queens-i székhelyű fejlesztő egy vegyes funkciójú tömböt készül felhúzni az 55. utca sarkára. Az ingatlan a virágzó Chinatown mentén, közvetlenül a Queens Place Mall mellett található. A tervek szerint az egyelőre üres telken egy 19 emeletes épület kapna helyet, amibe 197 lakást, orvosi rendelőt, iskolát, és egy 259 férőhelyes földalatti, valamint egy 46 férőhelyes felszíni parkolót terveznek. A lakásokat megvásárolni és bérelni is lehet majd, de a tapasztalatok szerint a kisebb öröklakások igencsak keresettek a város kínai negyedében, így valószínűleg itt is lesz majd rájuk jelentkező. Az ingatlant 26.500.000 dollárért vették meg 2014 novemberében, a terveket a fejlesztő cég építész csoportja, a Jon K Yung of My Architect PC készíti, akik az orvosi rendelőt és az iskolát az első öt emeletre helyezték, így az apartmanok efelett kapnak majd helyet.

6. Újabb torony Rafael Vinolytól

Bár a Fifth Avenue 281. alatt található épület nem lesz olyan magas, mint az urugayi építész Park Avenue 432. alatt található „szemetes” háza, azért ez az új terv is nagyban emeli majd Manhattan jellegzetes városképét. Az 52 emeletes torony karcsú és szögletes formájából hamar rá lehet majd jönni, hogy ezt az épületet is Rafael Vinoly tervezte a városnak. Az épületben a tervek szerint 141 öröklakás kap majd helyet, melyek átlagosan 600 négyzetméteresek lesznek lakásonként. Az ingatlant Victor Homes 99 millió dollárért vásárolta meg a Kushner Real Estate Grouptól és az Ironstate Developmenttől 2014-ben.

7. Falanszter Queensben

Az F&T csoport arra törekszik, hogy egy 13 emelet magas, vegyes kialakítású és használatú futurisztikus épületegyüttessel gazdagítsa Queens arculatát. A Fulton Square project két részletben épül majd, az első szakasz már folyamatban van, a második szakaszban pedig plusz 170 lakást adnak majd át, melyet Margulies Hoelzli tervezett az F&T megbízásából. Az újabb, több mint 70.000 négyzetméternyi kiépített területet jövő márciusban adják majd át.

8. Családi házak a belvárosban

A 45. utca és a 46. sugárút közötti belvárosi ingatlant az a GDC Properties vásárolta fel, az a cég, amely az imént már említett Long Island City óratorony felvásárlásában is benne volt. Az egykori garázst 37.000.000 millió dollárért szerezték meg tavaly, és a tervek szerint a Newman Design Architects fog rá 12 darab kétlakásos családi házat tervezni az egyelőre üresen álló telekre.

9. Irodaház Manhattanben

A Vornado Realty Trust és az Aurora Capital Associates a West Chelsea helyére tervezi felépíteni puccos, tíz emeletes irodaházát. A telek közvetlenül a High Line mellett található, az utca túloldalán pedig a Google New York-i főhadiszállása van. Már meg sem lepődünk azon, hogy ezt a tornyot is Rafael Vinoly tervezi a városnak.

10. Hotel Brooklynban

A Heritage Equity Partners befektetője, Toby Moskovits a brooklyni Bushwick sugárút és a White Street sarkán lévő ingatlant szemelte ki arra, hogy egy 144 férőhelyes szállodát építsen a foghíjtelekre. A tíz emelet magas épületet a Morali Architects építészei tervezik a felkapott városrész egyik kiemelt helyére.

Oszd meg másokkal is!
Mustra