Nemcsak házat, autót is nyomtathatunk már

A legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy a 3D-s nyomtatással kisméretű tárgyakat lehetséges előállítani, pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy az igazság az egészen más. Sőt, két egymástól homlokegyenest különböző trend figyelhető meg: az egyik típusú nyomtató a legfinomabb technikai eljárásokra koncentrál, míg a másik módszerrel a lehető legnagyobb méretű formákat igyekeznek kinyomtatni.

Azt már tudjuk, hogy 3D-s nyomtatással akár építkezhetünk is majd a közeljövőben, ezúttal pedig a 3dprintingindustry.com segítségével összeállítottunk egy listát arról, hogy pontosan milyen 3D-s nyomtatók is állnak az ilyen nagy méretű projektek hátterében. Bár a nagy méretű 3D-s nyomtatók tábora egyelőre még kisebb, mégis úgy tűnik, hogy nagyobb érdeklődés övezi ezeket a projekteket, mint a kis méretű nyomtatott tárgyakét. A hajtás után megnézheti, mi mindenre képesek ma már 3D nyomtatók egy köbméter felett!

1. Emeletes házakat húz fel a Winsun

Messze lehagyta a többi 3D-s nyomtatási formát a kínai Winsun cég, akik nem bútorokban vagy kisházakban, hanem öt-hat emeletes épületekben és lakóparkokban gondolkodnak, ha 3D nyomtatásról van szó. Az építési és ipari hulladékból, újrahasznosított anyagokból kinyomtatott, ökológiailag fenntartható betonházak kapcsán azonban egy kisebb vita is kialakult a közelmúltban, többen vitatják ugyanis a cég egyedi technológiáját, az USC professzora, dr. Khoshenives pedig egyenesen lopással vádolja a Winsun hirtelen reflektorfénybe került fejlesztőit.

2. A BetAbram Szlovéniában

„A célunk az, hogy az általunk kinyomtatott 3D-s házakra felfigyeljenek a hétköznapi emberek. Tömegeknek gyártott, megfizethető házakat szeretnénk készíteni. Elkötelezettek vagyunk arra, hogy segítsünk az embereknek. Tisztában vagyunk vele, hogy az ilyen házakra mekkora szükség van Afrikában vagy bármely más, természeti katasztrófa sújtotta régióban. Így elsősorban olyan innovatív anyagokat használunk, amelyek minőségiek, de mégsem túl drágák” – foglalja össze Rene Ribic, a BetAbram értékesítési igazgatója, akinek állítása szerint gépeik képesek a 25 cm-s vagy annál vastagabb fal kinyomtatására is. „ A P1 2000mm x 9000 mm x 1600 mm vastag. A P2 és a P3 azonban már 2000 mm x 6000 mm x 12000 illetve 2000 mm x 3000 mm x 4000 mm méretű lesz a tervek szerint. „ – folytatja a menedzser. A cég egyébként nyáron kinyomtatott egy kétszintes házat is. Az árak 12-16 ezer dollárról (kb. 3,3-4,4 millió forint) indulnak a BetAbramnál.

3. Pár órán belül lehet nyomtatott autója

A Cincinnati Incorporated gépészeti csapata, a BAAM (Big Area Addictive Manufacturing) 25 köbméteres gépekkel, hőre lágyuló minőségi anyagokkal, elfogadható áron dolgozik, és nemrég autókat nyomtattak a Local Motors és az Oak Ridge National Laboratory együttműködésével. Az alacsony költségvetésű technológiával elkészített autóval történelmet írtak a 2014-es IMTS bemutatón. A Strati névre keresztelt járgány hat nap alatt készült el, főbb alkatrészeit pedig 47 óra alatt nyomtatták ki. Mindehhez egy speciális, szénszálas ABS műanyagot használtak fel, amit a Sabic fejlesztett ki. A 3D-s nyomtatási technológiák úttörőjeként ismert cég leginkább arról híres, hogy akár nagyszabású projekteket is letud gyártani néhány órán belül.

4. 3D nyomtatott vályogház

A WASP alapítójaként ismert Massimo Moretti állítása szerint 8-12 méter magas falakat is képes lesz kinyomtatni a közeljövőben. Amiben semmi különös nem lenne, ha ezeket nem speciális extruder anyagokkal tenné meg. Az olasz mérnök a 2015-ös Maker Faire nevű innovációs kiállításon hívta fel a figyelmet energiatakarékos ötletére Rómában. „ A jövőben a világ számos pontján gondot fog okozni a lakhatás, így olyan megfizethető anyagokban kell gondolkodnunk, amelyek közel vannak az építési területhez. A cél, hogy könnyítsünk a munkaigényes folyamatokon és újra rátaláljunk az emberiség egyik legrégebbi építőanyagára, a vályogra” – mondja Moretti, akinek a globálisan növekvő lakáshiány és a jelenségből fakadó aggodalmak adtak ihletet a bioépítészet népszerűsítésére.

5. 3D-s ház Amszterdamban

„Az építőipar a legkörnyezetszennyezőbb iparágak egyike. A 3D-s nyomtatásnál nem keletkezik hulladék, csökkenthetőek a szállítási költségek, és a terveink újrahasznosított anyagokkal is megvalósíthatóak” – foglalja össze a forradalmi eljárás lényegét a DUS Architects munkatársa, aki a Fiction Factoryvel karöltve vágott bele egy ház felhúzásába Amszterdamban. A KamerMaker projektje volt az első olyan, amin RepRap FFF-típusú technológiával dolgoztak és ami miatt felfigyelt a 3D-s nyomtatásra a nagyközönség is. Az első KamerMaker már 240 mm/másodperc sebességgel tudott nyomtatni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek