Így bányásszák a carrarai márványt

A márványfejtés lenyűgözőbb látvány, mint azt elsőre gondolta volna. Legalábbis az 1972-ben született olasz rendező, Yuri Ancarani szerint egészen biztosan, aki csaknem egy évig forgatott az Olaszország északnyugati részén található Carrara régióban. A ravennai születésű, de Milánóban élő rendezőt ugyanis teljesen magával ragadta az Alpok és a bányát körülölelő túlvilági táj látványa – írja a Nowness.com az „Il Capo” azaz a Főnök című alkotásról, melyben a rendezőnek egyedülálló módon sikerült megörökítenie azt a drámai pillanatot, ahogy a monumentális, fehér márványtömb elválik a hegyoldaltól és világrengető robajjal földet ér. A kortárs filmes egyébként is előszeretettel keres fel és örökít meg olyan területeket, amelyek nincsenek annyira szem előtt a mindennapi életünkben.

pinterest.com

„A márványbányák annyira hihetetlen és meglepő helyek. Annyira magával ragadott az az egyszerre határozott és lelkes művezető, aki mint egy karmester, úgy mozgatta azokat a méretes, több tonnás márványtömböket a hatalmas kotrógépek segítségével” – meséli Ancarani, aki szerint van abban valami megindító, hogy a zord környezet és a hatalmas kotrógépek milyen szöges ellentétben állnak a művezető precíz, letisztult gesztusaival és előre megtervezett kézmozdulataival. A hófehér, apró és finom szemcséjű márványból faragják egyébként a legremekbeszabottabb szobrokat, a carrarai márvány bányászata a wikipedia.org szerint már több, mint 2000 éves.

A carrarai bányászatot bemutató filmet évek óta nagy sikerrel vetítik az európai és nemzetközi kiállításokon és filmfesztiválokon, műsorra került többek között a genfi Centre d'Art Contemporaine-ben, a New York-i Guggenheim Múzeumban, az 55. Nemzetközi Velencei Biennálén, de számos díjat is bezsebelt például a lisszaboni 10. Nemzetközi Független Film Fesztiválon, ahol rövidfilm kategóriában kapott Grand-Prix díjat. Kattintson a videóra és essen ámulatba ön is!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek