Fiatal hazai tervezők is bemutatkoztak Európa legnagyobb lakástextilvásárán

69 ország 2759 kiállítója vett részt a napokban megrendezett nemzetközi szakmai vásáron, a Heimtextilen Frankfurtban, ahol minden évben bemutatják a legújabb tapéta, törölköző, ágynemű és bútorszövet mintáikat, színeiket és textúráikat a tervezők. A könnyebb átláthatóság érdekében a trend szakértők négy tervezési témára osztották fel a a német város labirintusszerű kiállítási központját: a „Sensory” „Mixology” „Discovery” valamint „Memory” tematikában idén a bútorszövet, dekoranyag, ablak, fürdő- és hálószobarészleg mellett külön szintet kaptak a gépgyártók is - írja az interiordesign.net a három napos rendezvényről.

A Heimtextilre a világ minden tájáról, de főleg Indiából, Törökországból, Olaszországból, Kínából valamint a Skandináv területekről érkeztek ismert és ismeretlen márkák, feltörekvő tervezők, és persze a kíváncsi befektetők. A szakértők szerint idén nemcsak a digitálisan nyomott trendi kísérleti minták, a vibráló színek illetve a merész geometrikus alakzatok, de a luxusszínvonalú anyagokból készült szövetek, hagyományos anyagok, régi gobelinekre emlékeztető kárpitok és a kézzel festett textilek is visszakerültek a palettára. Kiemelkedően emlékezetes volt többek között a mumbai székhelyű G.M. Syntex kollekciója, melyben a tradicionális elemeket a mai kor innovációival ötvözték.

Hasonlóképpen felkeltették a közönség figyelmét a belga Deltracon modern munkái, valamint az elegáns geometriai és állatos mintákat bemutató portugál Sedacor gyűjteménye is. Szerettük még az Alpha Corporation akril takaróit, a brit Graham & Brown pillangós párnáit, a holland Eijffinger márka törzsi ihletésű grafikai mintáit, David Fussenegger hangulatos szürke-narancs takaróit és párnáit, valamint Domingo De Sousa fiatalos fürdőlepedőit és fürdőszoba szőnyegeit.

Európa egyik legmeghatározóbb lakástextil vásárán és kiállításán természetesen magyar tervezők is jelen voltak munkáikkal. A MOME alternatív szakmai fórumaként létrehozott Tumblr oldal, a Designisso beszámolója szerint a textilesek idén a Tervezőgrafika Tanszékkel együtt utaztak Németországba, ahol hét tervet sikerült eladniuk a vásáron. „Az eladásokat sikerként könyveljük el, évről-évre egyre jobb, de ezeken a vásárokon idő kell az üzleti- és szakmai kapcsolatok kiépítésére” - foglalja össze a sikereket Révész Eszter, akinek két tervére is akadt vevő. A MOME idén harmadik alkalommal volt jelen árusító standdal a vásáron, amelyen a Textiltervező Tanszék körülbelül 300, a Tervezőgrafika pedig 100 tervét mutatta be. Nézze meg a galériában, hogy milyen textil trendeket követünk majd az idei évben!

Oszd meg másokkal is!
Mustra