Hogy jön össze Hello Kitty és a biogazdálkodás?

Egy Hong Kong-i farmer rájött, hogy hogyan csináljon kedvet a gyerekeknek, és ezáltal a szüleiknek is az organikus kertészkedéshez és ételekhez. Hasznos folyományként pedig ő maga is meggazdagodott belőle.

Raymond Cheng egy teljesen átlagos férfi volt, aki szeretett kertészkedni. Ezt persze csak hobbyszinten művelte, de annyira kikapcsolta, hogy úgy döntött, bérel egy kisebb földet, és azon fog élelmiszert termeszteni. A dolog annyira megfogta a hobbyfarmert, hogy négy év után úgy döntött, hogy otthagyja a munkahelyét, és teljes egészében a biogazdálkodásnak szenteli magát. A döntésben persze segítette az is, hogy Hong Kongban bizony nagyon is jó piaca van az ilyen élelmiszereknek, hiszen az emberek rengeteg egészségügyi és - nem utolsó sorban - élelmiszerbiztonsági gonddal küzdenek.

3041015-slide-s-1-hello-kitty-now-has-an-organic-farm
fastcoexist.com

Persze magában a farm azért ahhoz kevés lenne, hogy Cheng úr meg is gazdagodjon belőle. Az elmondása alapján a forgalom a kezdeti időszakban inkább hétvégén volt jellemző, és akkor is csak olyan 100 látogató körüli számmal. A farm ugyanis nem csak a termesztésre helyez hangsúlyt, hanem arra is, hogy az érdelődőket megismertesse a biogazdálkodás alapjaival, és hogy honnan is jön az ételük. A 100-as látogatószám azonban valóban karcsú, így jött egy ötlet, ami nagyon is bevált.

A farmer megkereste a Sanrio céget, mely Hello Kitty, vagyis a nagyfejű rajzolt macska jogait birtokolja, és együttműködést ajánlott nekik. A cég végül belement a dologba, így a fehér kis macsek szalmakalapot, gumicsizmát és kertésznadrágot kapott, hogy népszerűsítse a farmot. Cheng pedig jól számolt, ugyanis a parasztmacska mágnesként vonzza a gyerekeket, és velük persze a szüleiket is  – számolt be a sikertörténetről a Fast Company..

A kezdeti 100-as látogatói szám napi 500-1000 emberre duzzadt, ami pedig ahhoz is elegendő volt, hogy a tulajdonos továbbgondolja az ötletét. Ma már földet is lehet bérelni a Kittys farmon, és Cheng a bővítést is fontolgatja. Ehhez azonban a Hong Kong-i terület kicsi, csupán 4600 négyzetméter körüli, így a farm második területe valószínűleg Kínában lesz majd. A tervek szerint még az is elképzelhető, hogy egy Hello Kitty Landdel együtt üzemeltetné a területet.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra