Bojkottálja a párizsi hangversenyterem megnyitóját a tervező

Három év csúszással, pár nappal ezelőtt, január 14-én nyitották meg a nagyközönség előtt a Párizsi filharmonikusok új székházát, amit a betervezett 200 milllió euró helyett végül 387 millió euróból sikerült felhúzni. A székházban természetesen nemcsak komolyzenei koncertek, hanem egyéb kortárs zenei programok és kiállítások is helyet kapnak majd, a 2400 férőhelyes nagyterem egyik különlegessége például, hogy azt úgy tervezték, hogy senki se ülhessen 32 méternél messzebb a zenekartól – számol be az egyébként egy hangos autóút mellé felépített épületről a dezeen.com.

Állítólag lehet majd járni a tetején
Állítólag lehet majd járni a tetejénJulien Hekimian / Europress / Getty

Azonban nem mindenki ért egyet a francia elnök, Francois Hollande által átadott épülettel. Az épület egyik tervezője, az ismert francia építész, Jean Nouvel például bojkottálja a párizsi hangversenyterem megnyitását, ezért nem is vett részt annak megnyitóünnepségén. „Túl korai átadni a Philharmonie de Parist. Az az épület még nincsen befejezve. Még akusztikai teszteket sem végeztek a koncertermeken. Az ütemterv nem tette lehetővé, hogy tiszteletben tartsák az építészeti és műszaki előírásokat. Annak ellenére, hogy erre már 2013-ban is figyelmeztettem őket” – mondja el kétségeit az üggyel kapcsolatban a 69 éves Nouvel, aki a nagytermet tervezte a Parc de la Villette környékén található épületbe, amelynek 52 méteres lejtős fém tetejét úgy tervezték meg, hogy arra akár ki is léphessenek a látogatók.

Jean Nouvelnek aggályai vannak a megnyitóval kapcsolatban
Jean Nouvelnek aggályai vannak a megnyitóval kapcsolatbanDave J Hogan / Europress / Getty

„Számos cikket publikáltak velem kapcsolatosan a közelmúltban, és a televízióban is azt állították, hogy többek között én vagyok a hibás a költségek túllépése miatt. Ezek a vádak nem megalapozottak és rendkívül károsak a hírnevemet illetően. Nem tűröm, hogy valótlan, rágalmazó és becsmérlő írások jelenjenek meg rólam” – szögezte le a 2008-ban Pritzker-díjjal kitüntetett építész, aki kaotikusnak nevezte a székház körüli botrányt, amiért szerinte a francia szenátus illetve az önkormányzati hivatal is felelősség tehető.

„'2015 tavaszán, a szezon végén nyit a Philharmonie de Paris, így igazi kihívás lesz majd odacsábítani a világ legnagyobb zenekarait. Az igazi szezon szeptemberben kezdődik majd az Orchestre de Parisban" - ezzel a mondattal kezdte egyik cikkét a francia Vanity Fair egyik szerzője, Pierre Boulez 2013 szeptemberében. És milyen igaza van, idén ősszel, amikor az építkezés valóban befejeződik, akkor lesz itt az ideje annak, hogy békésen és méltósággal felavathassuk a koncertermet” – mondja Nouvel.

Így fest a 2400 férőhelyes koncertterem.
Így fest a 2400 férőhelyes koncertterem.Julien Hekimian / Europress / Getty
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek