Magyarország a nemzetközi dizájn középmezőnyében

Akit érdekel a dizájn, a tervezők, művészek munkái, többnyire kisebb-nagyobb rendszerességgel követi is a szakmai eseményeket, a díjátadókat és a sikereket. Ám ezeket összefoglalva még nem láthatta - eddig. Most azonban a DesignerRankings.com oldalon már bárki hozzájuthat az eredményeik alapján összeállított rangsorhoz, mely megmutatja, hogy 2010 és 2014 között a begyűjtött dizájndíjak alapján melyik nemzet a legtermékenyebb kiemelkedő ötletek területén  – számolt be róla a design milk

Az oldal többféleképp is listázza a mezőnyt, nemcsak a művészek, hanem az országok rangsorát is megadja, ez utóbbinak az élén a USA áll a maga 174 díjával. Mögötte 152 díjjal, vagyis nem sokkal lemaradva Törökország, majd 130 díjjal Hong Kong következik. Magyarország a lista középtáján helyezkedik el harminckilencedikként, a maga 9 díjával. Igaz, hogy szintén ennyi elismerést zsebelhetett be Románia, Csehország és Malaysia is, ám a helyezések és a dizájnerek munkájának rangsorolása alapján számolt értékek különböznek, így hazánk mind a három említett területet megelőzi.

2013-12-31-WorldDesignRankings
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek