no

Gyors DIY szilveszteri dekorációtippek

A dekorációnak fontos szerepe van az ünnep hangulat megteremtésében, és ez nincs másképpen szilveszterkor sem. Bár a legtöbben ilyenkor bulizni mennek, ha ön úgy dönt, a saját lakását áldozza fel – és a buli előtt még ennének egy jót –, akkor íme, két tipp, amit könnyen és gyorsan el tud készíteni. Az óra a lakásdekoráció része, a bőségszaruval az asztalt tudja díszíteni.

Erre azonban a nagy karácsonyi hajtásban már nem igazán marad idő, így most egy pofonegyszerű, 5 perc alatt elkészíthető ötletet hoztunk, ami még csak kézügyességet sem igényel.

Amire az órához szüksége lesz:

- Papír

- Ragasztó

- Toll

- Olló

Ahhoz, hogy kerek legyezőformát tudjon készíteni hosszú, és vékony téglalapra lesz szüksége. Ezt természetesen készítheti színes papírból is, és a méretével az óra méretét határozhatja meg. A téglalapot kezdje el hajtogatni, mintha legyezőt készítene.

A hajtásokat erősen nyomja le, mert csak így lesz szép a végeredmény. Ha végigért a papíron. Akkor hajtsa azt félbe, és az így egymás mellé kerülő széleket ragassza össze. Ha megkötött, akkor a még szabadon lévő széleket is húzza össze és ragassza meg.

Egy másik papírból vágjon ki egy körlapot, amire rajzolja fel az önnek tetsző számlapot. Ennek a hátoldalát ragasztózza be és rögzítse a kör alakú legyező közepére. Ezután már csak egy cérnára kell felfűznie a kész dekorációt és fellógatnia. Minél többet készít belőle, annál hangulatosabb lesz a helyiség.

Amire a bőségszaruhoz szüksége lesz:

- Papír

- Ragasztó

- Olló

- Gyümölcs

- Aprópénz

- Néhány bizsu

- Dekoranyagok, amik lemaradtak a fáról

Első lépésként a papírból egy tölcsért kell formálnia: az egyik saroktól göngyölítse fel a lapot. Rögzítse a ragasztóval a papír szélét, és vágja le a szájánál keletkező felesleget. Itt óvatosan dolgozzon, jó, ha hagy egy hosszabban kicsúcsosodó részt is, mert így nem fog elgurulni a szaru.

Ezután helyezze az asztalra, és tegyen bele gömbdíszeket, gyümölcsöket úgy elrendezve, mintha éppen kiömlenének a kúpos formából. Ezután óvatosan tegye rá a kompozícióra a bizsukat, és szórjon köré sok aprót is.

Amellett hogy dísznek tökéletes, szimbolikájában is illik az ünnephez, hiszen bőséget, jólétet ígér, akár csak a lencsefőzelék, vagy a mákos guba apró szemű részei.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek