„Outdoor living” a lakásban – kerti hangulat egész évben

Ha már tényleg ennyire vége a nyárnak, legalább az illúzióját teremtsük meg magunknak: a lefordíthatatlan „outdoor living” kifejezés a „kerti létezést” hivatott kifejezni, és világszerte egész magazinok, lakberendezési albumok specializálódnak rá, hogy azok az urbánus yuppie-k is megtapasztalhassák a természet közelségét, akik szerint a bazsalikom a Tescóban terem, a mentának pedig rágóíze van.

Piknik a (mű)füvön

Bár a Margitszigeti nagyréten még egy darabig nem fogunk rövidujjúban heverészni, a nyári uzsi fílingről szerencsére nem kell lemondania senkinek. Az Ikeában találtam ezt a nagyjából 1X1 méteres, szinte műfűnek tetsző szőnyeget, és bár bevallom, a műanyag gyeptől világéletemben viszolyogtam, ez a pihe-puha, kényelmes szőnyegecske belopta magát a szívembe – és az otthonomba is. Négyet vásároltam belőle, és egy csúszásgátlóval átíveltem őket, hogy ne kelljen összevarrogatni – így lett egy kis zöld csodakertecske a nappali egyik sarkában, ahová bármikor leheveredhetek Lewis Carrollal és a kávémmal.

IMG 20141114 102601
Steiner Kristóf

Kő kövön

Gyakran észre sem vesszük, milyen kétségbeesetten próbálunk elhatárolódni a természettől, amikor berendezzük az otthonunkat: finomra csiszolt, lakkozott fa felületekre, a kőre még nyomokban sem emlékeztető csempékre, locsolást és szeretetet nem igénylő műnövényekre szavazunk – aztán egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy utoljára a nyolcadikos osztálykiránduláson láttunk sziklát. Pedig a nyers szépség a természet egyik legnagyobb ajándéka: legyen szó egy vízmosra farönkről, egy izgalmas színű és struktúrájú kőről, vagy száraz gallyakból, szalmából, készült dekorációról, a rusztikus textúrák még egy betonrengetegben lévő lakést is képesek a természet lágy ölévé változtatni. 

IMG 20141114 102020
Steiner Kristóf

Sziklakert a hálóban

Bár a barátaim nagyrésze meggyőződéssel állítja, hogy a tulajdonukban lévő növények mind önhibájukból vannak halálra vannak ítélve, az igazság az, hogy nem ér a virágra kenni az öngyilkosságot, ha egyszer a gazdája nem gondoskodik róla – ehhez pedig egyetlen dologra van szükség: rendszeres, de nem túlzott locsolásra. Igen, a növények, akárcsak az emberek és az állatok, meghalnak víz nélkül – még ha ez a hír néhányaknak sokkoló újdonság, akkor is. Szerencsére rengeteg olyan növény van, ami szívósan kitart akkor is, ha elfelejtik öntözni, nem érinti meg a hőmérskletváltozás, és egész évben virít még egy közepesen világos sarokban is. Ilyenek a mexikói hangulatot idéző kaktuszok, illetve a vad, bohém stílust kölcsönző, utcán begyűjtött gyomok – amelyeket előszerettel használok lakásdekorlására.

IMG 20141114 101832
Steiner Kristóf

Csavard fel a gyékényt

...énekelné a Hungária, ha a „Csavard fel a szőnyeget” mintájára számot írnának az „outdoor livingről” – de remélhetőleg nem fognak, mert a Limbo című számban már bebizonyították, hogy a kertészkedés nem az ő asztaluk („narancsba borultak a pálmafák”...wtf?!). Akárhogy is, szőnyeg helyett egy csinos gyékényt használni a nappaliban nem csak praktikusabb – hiszen könnyebb porszívózni, és ha ráloccsan a vörösbor, nincs para -, de kerti, sőt tengerparti hangulatot is varázsolhatunk vele. Ja, és még egy - tapasztalati - tipp könnyen lelkesedőknek: a napernyőt ne rángassa be a lakásba, még akkor sem, ha elméletben passzol a gyékényhez. Mélységesen kimeríti a túlzás fogalmát. 

IMG 20141114 101507
Steiner Kristóf

Szélhárfa-mánia

Bár a bambusz, kagyló, és üveg szélcsengőket elméletileg odakintre teremtette a lakberendezés istene, akinek lakott már a szomszédjában szélhárfamániás, az pontosan tudja, milyen idegesítő tud lenni egész éjjel hallgatni a zengés-bongást egy-egy viharos éjszakán. Szerencsére így sem kell lemondanunk ezekről a pénztárca-karcsúsító, minden prakticizmust nélkülöző tárgyakról – a lakásban kiaggatva azonnal elvarázsolt kastélykertté változtatják az otthont. És mivel a téli hónapokban viszonylag ritkán hagyjuk tárva-nyitva az abakot, a klimpírozás és csilingelés is csak épp annyira lesz aktuális, amennyire még pont szeretjük.

IMG 20141114 101000
Steiner Kristóf

Kerti bútorból benti bútor

Ki meri azt állítani, hogy egy nyugágy nem lehet a nappali éke? Miért ne vásárolhatna valaki teraszra való étkezőasztalt és székeket az ebédlőjébe, ha neki történetesen az jön be? Hol van az megírva, hogy a lakáskiegészítők, amiket a kertbe vásároltunk, nem léphetnek be a lakásba érvényes útlevél nélkül? Ezekkel a költői kérdésekkel ünneplem, hogy a kerti bútoraim beköltöztek a lakásba – és annyira bejött a buli, hogy erősen merengek rajta, lecseréljem-e a nappali kanapéját párnázott kerti padokra, sőt, akkor már miért is ne egy hintaágyra?! Annak legalább nem árt meg, ha az ebek összeugrálják.

IMG 20141114 100732
Steiner Kristóf

Pálmaház-láz

A yukka pálma a világ egyik legigénytelenebb, ugyanakkor leglátványosabb növénye – minálunk Izraelben minden sarkon akad, és sokszor (a fikuszokkal egyetemben) akkorára nőnek, mint a Kis Herceg bolygóján a majomkenyérfák. Mint ilyen, a lakásban is remekül elvan, nő, mint a bolondgomba, és ha sikerül szert tenni egy méretes példányra, vagy a kertben nevelkedett cseperedik gigaméretűre, ideje adni neki egy esélyt a négy fal között is. Oázis hangulat a tél közepén és csodálkozó tekintetek – nagyjából erre számíthat, aki egy giga-yukka háziasítása után áthívja a barátait egy kis trópusi murira.

IMG 20141114 100519
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!
Mustra