A kínaiak napfényre vágynak, a bolgárok boldog menekültekre

54 országból 802 tervező gondolta úgy, hogy elindul a 2014. évi Nemzetközi VELUX Díj pályázatán. A téma a fény volt, a jövő fényforrását kellett megtervezni. A többség a fény és az emberek kapcsolatát boncolgatta, a nyertes csapat, a pekingi Tsinghua Egyetemé a természetes fény városi életben betöltött szerepét boncolgatta. A kínai  versenyzők azokat az értékeket szerették volna megtalálni, melyek átadhatóak a jövendő gerenációnak, illetve arra kerestek válaszokat, hogy ez hogyan egyeztethető össze a modern, rohanó világgal.

Meglepő módon második helyen is egy ázsiai csapat végzett, a szöuli Hanyang Egyetem és Hongik Egyetem két hallgatója, akik a két Koreát elválasztó határ újraértelmezését mutatták be.

Harmadik helyre a szófiai Építőmérnöki és Geodéziai Egyetem csapata került, akik a menekülttáborokban élőknek tervezték meg a „Remény fényét”.

Az első három helyezett, pénzdíjban részesülő csapat mellett két különdíjas pályaművet is bejelentettek, mindkettőt Kínából. További hét csapat elismerő oklevélben részült, akik Kanadát, Olaszországot, Dániát, Bulgáriát és Kínát képviselték.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra