A dán állatkert, ahol a látogatókat zárják be és az állatok szabadok

givskudi állatkert 1969 óta várja a látogatókat, de most úgy döntöttek, nem árt neki egy kis felújítás. A megbízást elnyert dán tervezőiroda, a Bjarke Ingels Group ehhez azt vette figyelembe, milyen módon nézzük az állatokat. A hagyományos, "állat a ketrecben" felállás mellett megvizsgálták a szafariparkokat (ahol az állatok kint vannak a szabadban, az emberek pedig zártan), és végül egy harmadik lehetőséget vetettek fel: ahol az ember és az állat szinte egy térben mozog.

Az új állatkertben egy közös területen szerepel majd Amerika, Afrika és Ázsia, a három földrész, ahonnan az állatok származnak. Mivel így, egymás közelében is szeretnék őket bemutatni, így a földrészeket is közös halmazba rendezték. Ázsiában hajózni, Afrikában biciklizni lehet majd a tervek szerint, az amerikai kontinenst pedig fölülről lehet megközelíteni. Az állatok házait igyekeznek álcázni, nem a hagyományos építészeti formákat követik, hanem valódi élőhelyüknek megfelelően alakítják ki őket dombba ágyazva, vagy épp egy esőerdőben. A Bjarke Ingels Group terveiből 2019-re lesz kész állatkert, addig is az összes tervet itt érdemes megnézni, alant pedig egy kis ízelitő.

Oszd meg másokkal is!
Mustra