Legcukibb tanítónéni ever!

Mi itt a Díványnál soha nem titkoltuk, hogy mennyire fontosnak tartjuk az olvasást. Nemcsak azért, mert mégiscsak abból élünk, hogy mások elolvassák, amit mi írunk, hanem mert kifejezetten hiszünk az olvasás által megszerezhető tudásban, műveltségben, és persze örömben.

És abban is hiszünk, hogy olvasó nem magától lesz a gyerek, hanem azzá lehet, és kell is nevelni. Ennek az alapjait a minap elég masszívan letette az elsős fiam tanítónője, mi, szülők meg csak sikongattunk örömünkben, amikor meghallottuk, hogy mennyire jó dolgot talált ki. Pedig tök egyszerű az egész, bárki utána csinálhatja.

Az történt, hogy a gyerekek a napokban megtanulták az utolsó betűt is az ábécében, ettől a perctől fogva bármit el tudnak olvasni, ha akarnak. Sok, és kemény munka van benne, úgyhogy a tanító úgy döntött, hogy emlékezetessé teszi ezt a napot, és (gyerek)pezsgőt bontott a hétévesekkel, hogy megünnepeljék együtt ezt a szép eredményt. Ennyi.

shutterstock 144566138

Azt hiszem ugyanakkor, hogy ennél egyértelműbb megerősítés nem is kell a gyerekeknek. Az ünnepléssel nyomatékosítják, hogy az olvasás fontos és jó dolog, és az, hogy ettől a naptól mindannyian képesek rá, igenis egy fontos eredmény, mérföldkő az életükben. 

Persze hosszú út áll még előttük addig, amíg valóban megtanulnak értőn olvasni, és tényleg bármilyen szöveget képesek lesznek értelmezni, ez nem vitás. Ezek a gyerekek viszont, az ünneplés miatt már most tudják, de legalább sejtik, hogy nagy kincs lett az övék.

Ezt a cuki-romantikus kis ötletet azért szerettem volna megosztani, mert tényleg annyira egyszerű, hogy bárki utána csinálhatja. Ha a tanító nem is bont pezsgőt, a család is megteheti. Ha pedig már lekéstek a nagy napról, az sem baj: az első könyv, vagy mese önálló elolvasása, legyen az bármilyen rövidke és egyszerű, még mindig alkalmat adhat a fontos életesemény méltó módon való megünneplésére. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra