Erdélyi gyerekmunkával készülhet a Kinder tojás

A Sun írt arról, hogy a Kinder-tojások kis ajándékai hogyan is kerülnek bele a sárga kis tartójukba. Nos nem úgy, ahogyan azt eddig gondolta steril gyártósorokkal és precíz robotokkal, hanem Romániában, azon belül is Szatmárnémetiben és Tasnádon szegény családok egész napos idegőrlő munkájával, amibe gyakran a gyerekek is kénytelenek beszállni. 

A Sun munkatársai el is mentek a helyszínre, ahol megdöbbentek, hogy milyen koszban és ellenőrizetlen higiéniai körülmények között pakolják össze a dolgozók a kis meglepetéseket. A cikk szerint a lánc úgy néz ki, hogy az olasz Ferrero kiadja a munkát egy alvállalkozónak, aki még több alvállalkozónak átadja, a  végén pedig ott vannak a családok, akik otthon pakolják a sárga kis tartóba a mütyüröket. Nyilván nem a luxuskörülmények között élő családok választják ezt könnyed esti szórakozásnak, ezért a körülmények helyett mi inkább azon akadtunk fenn, hogy mindezért teljesítményarányos bérezésben zsákonként nagyjából 1300 forintot kapnak, egy zsákba pedig 1000 Kinder-tojás belseje kerül, azaz darabonként kemény 1,3 forint üti a markukat. Az újság szerint ez 22 p azaz 360 forintos óradíjnak felel meg, átlagosan 13 órát dolgoznak egy nap. Mivel otthon végzik a munkát, így gyakran a gyerekek is besegítenek. 

GettyImages-540687975
ullstein bild / Getty Images Hungary

A Sun megszólaltatta Timea Jurj-t is, aki elmondta, hogy tudja, hogy keveset fizetnek, de nincs más választásuk és valamiből fel kell nevelnie a gyerekeit. Férje szerint is rabszolgamunka, de ez az egy lehetőségük van, hogy dolgozzanak a környéken. Felicia Inrea szintén tojásbelsőket rak össze, ő 2,6 angol fontot, vagyis kevesebb mint ezer forintot kap egy zsák után. "Néha azt hiszem beleőrülök. Már álmomban is ezeket a kis játékokat látom" - nyilatkozta a lapnak, de ő is arra panaszkodott, hogy nincs más lehetőség a környéken.

Illetve már ez sincs, ugyanis a 444 cikke szerint az angol lapban megjelent riport óta a nyilatkozó család elvesztette a munkáját és a gyermekvédelem is elkezdett foglalkozni az ügyével. A nő most azt állítja, hogy az egész cikk koholmány, nem is érette mit kérdeznek, nem is azt mondta és egyébként sem dolgozik a gyereke 13 órát egy nap. Daniel Muresan, a Ferrero alvállalkozója mindenesetre azt nyilatkozta az újságnak, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy az ő alvállalkozóik ilyen körülmények között dolgoztatnak embereket éhbérért és ígéretet tettek, hogy komolyan kivizsgálják az ügyet .

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek