Ezek az új orvosi irányelvek bölcsőhalál ellen

A hirtelen csecsemőhalál, vagy ahogy többen ismerik, bölcsőhalál az egyik leggyakoribb halálok az egy év alatti kisbabáknál. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia a napokban új ajánlást adott ki, hogy segítsen a szülőknek megelőzni a tragédiát – írja a Medical News Today.

A bölcsőhalálnak – vagy az angolból vett rövidítés szerint: SIDS-nek (sudden infant death syndrome) azt nevezzük, amikor egy látszólag egészséges, 12 hónap alatti baba váratlanul, többnyire alvás közben meghal. 

Amerikában évente 3500 kisbaba hal meg álmában, ebben már azok az esetek is benne vannak, amit fulladás okozott (vagyis ha akart volna, se tudott volna levegőt venni a baba, mert valami elállta a levegő útját).

shutterstock 262074572

Az amerikai központi egészségügyi szervezet adatai szerint, míg a SIDS-es esetek száma az 1990-es évek óta folyamatosan csökken, a fulladások száma folyamatosan emelkedik, és 2014-ben már százezer élve születésre 21,4 halálos baleset következett be.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia nem régen tartotta a konferenciáját San Franciscóban, és itt ismertették elsőként a nyilatkozatukat és a frissített iránymutatásukat arra nézve, hogyan tehetik a szülők biztonságosabbá a baba alvókörnyezetét.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a szülők igen erősen le vannak terhelve, amikor egy új kisbaba érkezik a családba, ezért egy egyszerű és világos iránymutatást szeretnénk adni, hogy hogyan tegyék le a gyereket aludni” – fogalmazott Dr. Rachel Moon, a kiadvány vezető szerkesztője, a Virginiai Egyetem általános gyermekgyógyászati részlegének a feje, és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia tagja. 

Puha matracot, játékokat, rácsvédőt ne!

  • Az első és legfontosabb ajánlás, hogy a babát a hátára tegyék le a kemény matracú kiságyba vagy a bölcsőbe, a lepedő pedig szorosan illeszkedjen!

  • Ne tegyenek semmit (a babán kívül) a fekhelyre! A puha matrac vagy a kispárna erősen ellenjavallott, ahogy a puha játékok és a rácsvédő is.

  • A bölcsőhalál leginkább a négy hónapos kor alatti babákat veszélyezteti, de bizonyított, hogy a puha matrac a nagyobb babákra nézve is veszélyt jelent.

  • Ez mondjuk természetes, de megemlítik: a babáktól távol kell tartani a dohányfüstöt, alkoholt és a tiltott drogokat (akármit is értsenek alatta), mert ezek mind megnövelik a bölcsőhalál esélyét.

  • Kínáljanak a gyereknek cumit ébren és alvás közben is!

  • Kerüljék a bébimonitor és más, olyan a kereskedelemben kapható eszközök (például alvási pozíciót stabilizáló párna) használatát, amely azt állítja, hogy képes csökkenteni a SIDS esélyét. (Többek között az amerikai egészségügyi hatóság is felhívja a figyelmet arra, hogy nincs semmilyen bizonyíték, ami alátámasztaná, hogy ezek csökkentenék a bölcsőhalál kockázatát vagy gyakoriságát. Arról, hogy miért van mégis ez a tévhit, ebben a cikkben írtunk részletesen, ahol azt is elmagyaráztuk, hogy mit kell megtanulni szülőként ahhoz, hogy tényleg legyen értelme például légzésfigyelőt tartani a kiságyban.)

shutterstock 300995837
  • Gondoskodjanak róla, hogy minden kötelező és ajánlott védőoltást megkapjon a baba!

  • A baba fejlődése érdekében biztosítsanak neki időt, amit hason fekve/játszva tölt, de ilyenkor mindig felügyelje őt valaki!

  • A szakember még azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy ha a gyermek a szüleivel egy szobában alszik, az a kutatások szerint felére csökkenti a SIDS esélyét. Ez egy elég meggyőző érv, szerintünk.

  • Ugyanakkor 12 hónapos korig semmiképpen se aludjanak közös ágynemű alatt, mert a szülő álmában könnyen agyon nyomhatja a babát, vagy megfulladhat a takarótól, párnától.

  • Soha ne altassák a babát kanapén vagy fotelben, sem egyedül, sem pedig úgy, hogy valaki ott alszik vele, mert rendkívül veszélyes!

A szoptatás is véd a bölcsőhalál ellen, bizonyos megkötésekkel

  • A szoptatás védőfaktort jelent a SIDS ellen, ugyanakkor amint befejezte a baba az evést, vissza kell tenni a saját ágyába (elkülönített alvóhelyére). Az ajánlás szerint, ha a legkisebb esélyt is érzi az anya, hogy szoptatás közben el fog aludni (mármint ő maga, nem a baba), akkor semmiképpen sem fotelben vagy kanapén, hanem ágyban fekve etesse meg inkább, ébredés után pedig rögtön tegye vissza a babát a saját helyére! A kiságyban (már mondtuk), ne legyen semmi, párna, takaró, vagy bármi, ami megakadályozhatja őt a légzésben, vagy amitől túlságosan kimelegedhet.

  • Mindemellett az egészségügyi dolgozóknak azt javasolják, hogy mindig biztosítsanak lehetőséget, hogy őszintén beszélgessenek a szülőkkel az alvási, altatási szokásaikról.

Ezen kívül a média figyelmét is felhívták rá, hogy lehetőleg minél aktívabban terjesszék a helyes babaaltatási módot. Tessék, mi ezennel megtettük, amit kell.

„Úgy szeretnénk ezeket az információkat átadni, hogy senkire se ijesszünk rá, ugyanakkor segítsünk elmagyarázni a nem biztonságos alvókörnyezet valós veszélyeit” – magyarázta Dr. Moon. „Tudjuk, hogy sokkal biztonságosabbá tehetjük a baba helyét anélkül, hogy egy vagyont költenénk mindenféle bébimonitorokra és hasonló kütyükre, egyszerűen csak néhány óvintézkedést kell bevezetni.”  

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek