Kutatás: Apa nélkül is lehet egészséges lelkű gyereket nevelni

Idén éppen tíz éve vállalhatnak gyermeket Magyarországon egyedülálló nők is mesterséges megtermékenyítés útján. Nem régen pedig napvilágot láttak az első nemzetközi kutatási eredmények, melyekből kiderül: az ilyen családban élő gyerekek általában lelkileg és szellemileg teljesen normálisan fejlődnek – adta hírül a Science Daily.

Természetesen foglalkoztatja őket a hiányzó apa gondolata, de nem jelent nekik különösebb érzelmi megbicsaklást, amikor felfogják a családi körülményeiket.

shutterstock 94290826

A kutatást a Cambridge-i Egyetem Család Kutató Központja készítette, és Helsinkiben, egy szakmai konferencián mutatták be nemrégen. A vizsgálat során 51 egyszülős családot hasonlítottak össze 52 heteroszexuális kétszülős családdal, a közös pont pedig az volt, hogy mindkét családtípusban élt legalább egy, 4-9 éves, mesterséges megtermékenyítés útján született gyermek.

A vizsgálat során kérdőívet töltettek ki a szülőkkel a gyermekük fejlődéséről és az őket ért szülői stresszről. Ebből az derült ki, hogy a gyerekek ugyanúgy fejlődnek lelkileg és szellemileg az egy és kétszülős családokban is, ahol viszont nincs másik szülő, ott az anyára nehezedő anyagi terhek és a stressz sokkal magasabb, és ez okozhat problémákat.

Az egyedülálló anyákat kikérdezték arról is, hogy szerintük hogyan áll hozzá a gyermekük az apa témához, beszélnek-e erről egyáltalán. Kiderült, hogy igen, a legtöbb családban fontos szerepük van ezeknek a beszélgetéseknek – vagyis a gyerekeket igenis érdekli a téma. 39 százalékuknak semleges, 28 százalékuknak pedig vegyes érzelmeik vannak ezzel kapcsolatban – mármint a gyerekeknek.

Mivel a kutatás 4-9 éves gyerekekről szólt, akik már egészen jól tisztában vannak a családi körülményeikkel, őket is kikérdezték a tudósok. Például arról, hogy ha megtehetnék, változtatnának-e a családjuk helyzetén. A többségnek (51 százaléknak) teljesen megfelel úgy, ahogy van, nem szeretne változtatni, 38 százalék pedig apró módosítást szeretne – a beszámoló arra nem tér ki, hogy ezek mik lennének, valószínűleg mindenféle.

Kérdezték őket az iskolával kapcsolatban is, és a legtöbb gyerek (összesen 59 százalékuk) szeret odajárni, alapvetően pozitív élményeik vannak, élvezik a tanulást és az iskolai légkört. Vannak barátaik, és semmivel sem piszkálják őket gyakrabban vagy durvábban, mint a többi gyereket.

Mindent egybevetve a kutatásból kiderült, hogy ebben az életkorban gyakorlatilag semmiféle lelki vagy mentális hátránnyal nem jár a gyereknek az, ha egy anya mesterséges megtermékenyítés útján egyedül vállalja őt, vagyis, ha van is különbség a „tipikus családokban” felnőtt gyerekekhez képest, azt nem az otthoni felállás, hanem a nevelés minősége és a szülő-gyerek kapcsolat határozza meg.

Természetesen a hosszú távú hatásokat jelenleg még nem lehet látni, ehhez több időnek kell eltelni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra