„Le a bugyit és pucsíts!” – tanárok aláztak meg gyerekeket

Komoly botrányt kavart az a májusban történt eset, amelyben a dömsödi általános iskolában egy azóta kirúgott takarítónő és néhány tanárnő úgy próbálta meg kideríteni, ki piszkolta össze a lányvécét, hogy a másodikos és harmadikos diáklányokkal lehúzatták a bugyijukat és felszólították őket, hogy pucsítsanak.

A Blikkhez eljutott információk szerint amikor a szülők panaszkodtak az eljárás miatt, az egyik tanár csak ennyit felelt flegmán: „öt év múlva úgyis lehúzzák a bugyiját.”

Pedig az ügy komoly, a 8-9 éves kislányokat súlyos trauma érhette, van olyan kisgyerek, aki azóta iskolába sem ment. A szülők végül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) fordultak, amely vizsgálatot indított. Az eljárás vége az lett, hogy a takarítónőt elbocsátották, a pedagógusokat pedig azzal büntették, hogy két évig nem kaphatnak fizetésemelést. A Klik a a Pest megyei tankerületi igazgatónál javasolta a három pedagógus megbüntetését. Az ügyben a ráckevei kapitányság is nyomoz, gyanúsított még nincs.

Ebben a cikkben bemutattunk néhány módot, hogyan segíthetünk gyerekünknek felismerni, hogy olyasmi történt vele, amit a felnőttnek nem lett volna szabad megtenni vele. A fehérnemű szabály lényege, hogy gyermekünk tisztában legyen azzal, hogy senkinek nincs joga az ő engedélye nélkül a fehérnemű által fedett részekhez érni, vagy annak eltávolítására felszólítani őt. Még az orvosnak sem. A legszerencsésebb az lenne, ha a teljes vizsgálat az együttműködés légkörében történne – és persze az is alap lehetne végre, hogy ne alázzanak meg az iskolában gyerekeket vetkőztetéssel!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek