Pisilhet a gyerek a medencébe, nem fog lebukni

Naponta jön szembe a Facebookon a hír, hogy ettől az évtől csúnyán beég, aki medencébe pisilésre vetemedik, mert sötétkékre változik körülötte a víz színe, ami rögtön elárulja, mit tett. A lusta pisilőket (merjük remélni, hogy elsősorban gyerekeket) állítólag egy vegyszer buktatja le, ami így reagál a vizeletre.

A végeredmény pedig az lesz, hogy az elkerülhetetlen megszégyenülés miatt majd jól elmegy a sunyi csorgatók kedve a gatyába vizeléstől, a strandok vize pedig megtisztul, és gyors sodrású hegyi patakokkal válik egyenértékűvé. Már ami a tisztaságot illeti. 

A hírt májustól augusztusig évről-évre sokan megosztják, de mi még sosem láttunk ilyesmit egy strandon sem. Ez kicsit gyanús, úgyhogy utánajártunk a dolognak. Valóban létezik-e ilyen szer, és tervezik-e használni a strandok, fürdők?

Röviden: nem.

Amint magunktól is rögtön sejtettünk, hiszen, ha jobban belegondolunk, túl sok értelme nincs is a dolognak. Mondjuk, egy zsúfolt, kánikulai szombaton, mire elkékül a víz, már rég nem a sunyi pisilő, hanem másik tíz ember tolong az adott fél négyzetméteren. Ráadásul a strandoknak is gáz lehet, ha a vendégek percenként szembesülnek a szörnyű bizonyossággal: vagyis, hogy az őket körülvevő hűsítő medencevíz pisitartalma sajnos meglehetős.

Valamint, ha a biztos lebukás tudatában a felnőttek és a nagyobb gyerekek mégis elkezdik visszafogni magukat, és nem vizelnek maguk alá a medencében, még mindig ott az úszópelenkás babák kérdése. Akinek egy ilyet viselő baba pisilt már az ölébe, tudja, hogy az úszópelenka mindenre jó, csak a pisi beszívására nem, mivel akkor nyilván a medence vizét is magába fogadná, a gyerek meg tízkilós pufferrel a fenekén lubickolhatna, de jó is lenne neki! Maradjunk abban, hogy legfeljebb a kakit zárja batyuba a találmány, a híg dolgokat semmiképp, vagyis ezeket a cuki kisgyerekeket állandóan körülvenné egy undi sötétkék paca, blöá.

Felhívtuk a budapesti strandokat és fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-t, és azt a választ kaptuk, hogy jó lenne, ha létezne ilyen vegyszer, de sajnos nincs. Az üzemeltetők megkérdezték az ÁNTSZ-t és más illetékes szerveket is, és egyöntetűen azt a választ kapták, hogy Magyarországon ilyen termék nem létezik, és ha véletlenül létezne is, nincs engedélyezve.

Azért teljesen ne nyugodjanak meg

Pedig mindenképpen lenne egészségügyi haszna, ha sikerülne pisimentesen tartani a közfürdők vizét: a kórokozók kinyírása miatt bőségesen használt klór ugyanis reakcióba lép a vizelet egyik összetevőjével, és az így létrejövő anyagok jó esetben csak szemirritációt okozhatnak, rossz esetben a tüdőre, szívre és idegrendszerre is veszélyt jelentenek.

Vagyis a medencébe pisilés esetén instant, vegyszerrel generált beégés nem létezik, szülőként mégis jó lenne a gyereket valami más módszerrel rávenni, hogy mint mindenhol máshol, a strandon is használja a vécét, és ne a gatyájába pisiljen. 

A kötött klór a baj

Az egészségügyi problémákat tulajdonképpen a kötött, vagyis már nem reagáló klór okozhatja, ami viszont nemcsak akkor jön létre, amikor a vizelettel találkozik az aktív klór, hanem akkor is, ha verejtékkel, és mindenféle bőrdarabkákkal lépett reakcióba. Ezt már Csonka Tamás, a Thermal Spa Siklós műszaki vezetője magyarázta el a Díványnak. Vagyis valójában ahol ember és klóros víz van, ott lesz kötött klór is. 

A vízbe adagolt klór mennyiségét az ÁNTSZ szigorúan ellenőrzi. Jobb helyeken igyekeznek az aktív klór mennyiségét egyéb technológiák alkalmazásával a minimálisra csökkenteni, így például mágneses és UV technológiás víztisztítással együtt akár 0,3 mg/l klór is elég lehet, ez alatt viszont már nem szabályos, és az ÁNTSZ akkor is büntet, ha egyébként a víz tisztasága kifogástalan.

Azokban a fürdőkben, strandokon azonban, ahol nem rendelkeznek ilyen űrtechnológiával, akár háromszor ennyi klórra is szükség lehet a vízben, amivel a fertőzéseket ugyan tényleg el lehet kerülni (ki is nyírja a pisiben lévő összes baktériumot és vírust), csak sokkal kellemetlenebb érzés a bőrnek, szemnek, orrnyálkahártyának. 

Csonka Tamás szerint egyébként nem valószínű, hogy valaha is létre tudnának hozni egy pisire kékülő anyagot, legalább is olyat semmiképp, amit ne semlegesítene rögtön a klóros víz. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek