PORONTY

7 ok, amiért jó, ha van levelezőtársa a gyereknek

2016. február 18., csütörtök 19:59 |

Gyerekkoromban az osztályban mindenkinek volt egy szovjet, de legalább egy csehszlovák levelezőtársa. A hónap egyik kiemelt eseménye volt, amikor kézhez kaptuk a vastag borítékot, ami Fortocskából kivágott képekkel, csodálatos, fejkendős kislányokat ábrázoló matricákkal, időnként egy-egy rágógumival volt kitömve gazdagon. Örültünk neki nagyon, aztán, amikor megfelelően kiörvendeztük magunkat a szajré fölött, az orosz nyelvű levelet is elolvastuk (bár nem értettük kristálytisztán, mi van benne), majd hosszú, néma csend következett.

Pár hét múlva vettünk egy nagy levegőt, és hosszas fejtámasztások és tollvég rágcsálások közepette nekiálltunk ékes cirill betűkkel, sajátos nyelvezettel és ortográfiával levelet fogalmazni szovjet barátunknak. Akit ugyan sosem láttunk, legfeljebb egy igazolványképen, amin némiképp kifejezéstelen arcot vág (ez közös volt, mindenki igazolványképet küldött magáról, de miért?), de legalább az se nagyon derült ki az évek során, hogy mik a közös pontok az életünkben, így nem is nagyon volt miről beszámolni neki. De mi írtunk, rendületlenül, az egész osztály.

shutterstock 53825194

Persze nyilván voltak sikeresebb levelezések is, és alighanem akadnak ma is élő barátságok, amik ebben az időszakban szökkentek szárba, bár én egy ilyenről sem tudok. De attól még nincs kizárva.

Ez a sztori ugrott be rögtön, amikor a lányom közölte, hogy ő most akkor levelezni fog a barátnőjével, csoda kalligrafikus kézírással, nem Viberen, nem Facebook chat-en, és nem is e-mailben, hanem papíron(!!!) a Magyar Posta közbeiktatásával. Hát nem is tudom, elsőre kibuggyant belőlem a röhögés, annyira anakronisztikus volt már a felvetés is, de gyorsan mondtam utána egy másra vonatkozó poént, nehogy úgy érezze, őt nevetem ki. Mégiscsak igazságtalan és méltánytalan lennék vele, hiszen ha jobban belegondolunk, a manuális levelezés nagyon is hasznos és jó dolog, nem is lehet elég korán elkezdeni. 

Először is a barátnő egy valóságos, létező személy, akivel vannak valós, közös élményeik, mivel szoktak találkozni, és akkor naphosszat együtt sutyorognak. Tehetnek ők róla, hogy az ország két különböző végében élnek? Nem tehetnek. Szóval vannak közös pontok, meg témáik. Ebben a felállásban ők nem a nyelvet gyakorolják, hanem ápolják a barátságukat a maguk kis naftalinszagú módján, ami mégiscsak végtelen cukiság. Kilencéves kislányokról beszélünk egyébként.

shutterstock 277330802

Pár levélváltás után össze is állt, hogy a lelki tényezőkön túl mi mindenre jó ez a gyakorlatban. 

  1. Olyan témákról írnak viszonylag nagy terjedelemben, ami valóban érdekli őket. Lelkesen gyakorolják a fogalmazást.
  2. És a tömörséget. Mivel írásban azért nem olyan könnyű parttalanul hablatyolni (ami a kiskamasz lányoktól nem áll túlzottan távol).
  3. Mivel mégiscsak ciki lenne rossz helyesírással elküldeni a levelet, ha valamiben nem biztosak, ellenőrzik, megkérdezik, leguglizzák. És mivel a saját kérdéseikre kapták a választ, meg is jegyzik.
  4. Mivel a papírlevél komoly dolog, nagy erőbefektetést követel, nem lazáznak, mint chat-en vagy e-mailben. Így használják a szabatos levélformát: megszólítás, tartalom, elbúcsúzás, dátum, stb.
  5. Megtanulják elolvasni egymás kézírását. Ez egy viszonylag szűk keresztmetszet, eleinte nem is boldogultak vele könnyen.
  6. Aztán jelezték egymásnak a nehézséget, azóta sokkal jobban vigyáznak, hogy szépen és olvashatóan írjanak.
  7. És ami talán a legfontosabb: megtanulják használni a postát: helyesen borítékot címezni, levelet feladni. Bizony, a postás hölgy nagyon megdicsérte a lányomat, amiért ő ezt már tudja, majd hozzám fordult, és megjegyezte, hogy ha látnám, milyen sok felnőtt nincs tisztában, hogy mit, hová kell írni.

Persze időnként elgondolkozom, hogy mi szükség erre. Pár év, és úgyis csak géppel fog írni (remélem, az iskolában is), de levelezni semmiképpen sem fog kézzel, papíron, postán. Vagyis nyilván el tudom képzelni még azt a szélsőséges helyzetet, amikor igen, amire nem árt felkészülni, mint mondjuk, az atomrobbanásra, vagy ilyesmi, de ne fessük inkább az ördögöt a falra.

Nevezzük ezt inkább hagyományéltetésnek, mint a hátrafelé nyilazást vagy a néptáncot? Ön mit gondol, a kézi levelezés gyerekkorban hasznos, vagy inkább csak kedvesen romantikus? 

KOMMENTEK

  • 2016.02.18 21:47:30indapass

    Tök jó dolog. Gyerek beküldős matekfeladatokat ad föl postán. Na ott is szabatosan kell fogalmazni és olvashatóan, helyesen, áttekinthetően írni. Valamint megismerkedhetett a boríték címzésének, az ajánlott blanketta és a tértivevény kitöltésének fortélyaival. No meg a hivatali zárással a maga élő valóságában, mikor jól elhúzta az időt. :-D

  • 2016.02.18 22:39:29brownie1158

    Néhány év?? Én 11 voltam, mikor elkezdtem levelezni, most 57 vagyok.... Szerintem a világ legjobb dolga!

  • 2016.02.19 08:42:15retinax

    Indexes seggfejek: azt ugye észrevetted, hogy nincs tartalma a kommentednek, csak gyalázkodsz? Ejnye-bejnye, leülhetsz, egyes.

  • 2016.02.21 11:07:47Kot Nyeles

    Amit most indexestől olvashattunk, az hű tükörképe az országunk társadalmát mélyen átitató s az abban kialakult kapcsolatokat tönkretevő rosszindulatnak.
    gyanakkor nem állítom, hogy szándékosan teszi - sajnos ez ez attitüd már zsigerből jön, egy olyan tanult tulajdonsága országunk lakóinak, amit nem tanítanak nekik sehol sem, hanem abban élve - szinte már az anyatejjel magábaszívva - egyszerűen csak ráragad a többségre.
    A probléma igazából az, hogy ezen megnyilvánulások többsége szinte sohasem magát a kritizált témát illetik, hanem elsősorban annak megfogalmazóját szapulják. Imígyen ahelyett, hogy az eredeti téma esetleg visszás dolgaira, ellentmondásaira jószándékkal rávilágítanai (ebben a cikkben amúgy nem éreztem semmilyen problémás dologot), szóval ehelyett amit elérnek az az, hogy később a cikkiróhoz hasonlóan meggyalázott emberek teljesen elvesztik önbecsülésüket és önbizalmukat, gátlásosak, bezárkózottak lesznek, s akár a saját szakmájukban és a hétköznapi életben is rossz döntéseket fognak hozni, vagy esetleg már nem is vállalkoznak majd döntések meghozatalára, véleményük kinyilvánítására.
    Észre kellene már mindenkinek, mindannyiunknak venni, hogy a szekér még haladhat attól, mert hol jobbról, hol balról toljuk erősebben, de, ha leállunk pocskondiázni a másikat, akkor semerre sem halad majd - vagy rossz esetben fel is borul, ha csak egy oldalról toljuk.

  • 2016.02.23 09:41:03flea

    Édesanyám évtizedekig levelezett egy NDK-beli lánnyal (oroszul), akivel 12 éves korában találkozott először, aztán legközelebb 30+ évesen. Az orosztudásuk '90 után kezdett a korábbinál is jobban apadni, úgyhogy egy igazi orosz valószínűleg a fejét fogta volna, ha látja az egyre több angol és német szóval tűzdelt cirill folyóírásukat, ami a saját bevallásuk szerint is csak nyomokban tartalmazott orosz nyelvtant, de ők tökéletesen értették egymást.

    Anyu már nem él, és a barátnője is nagymama lett azóta, de azért elautózott tavaly férjestül Magyarországra a húgom esküvőjére.

    Nem gondolom egyébként, hogy manapság is kialakulhatna még egy hasonló történet (bár ki tudja), inkább a cikkben felsorolt előnyök miatt, meg általában a kézírás okozta idegrendszeri fejlődés miatt tartom jónak, ha egy gyerek levelezik.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés