220 ezret adtak a kislány rajzáért

Ön emlékszik az első legjobb barátjára? Akivel osztoztak a homokozólapáton és olyan dolgokat csináltak, amikre a ma is szívesen gondol? Ahogy önnek, úgy az angliai Milton Keynes-ben élő Holly-nak is van egy ilyenje – aki azonban sajnos nemrég elköltözött, a kislány pedig egy búcsúrajzot kapott tőle.

Holly azonban minden alkalommal nagyon szomorú lett, amikor ránézett a rajzra. Kidobni természetesen nem szerette volna, hiszen az tapintatlan lett volna. Ezért arra gondolt, hátha el tudná adni, így a szép rajz a folytonos szomorúság helyett valakinek örömet okozhatna, ő pedig a befolyó pénzből szeretné meglepni egy barátságkarkötővel a barátnőjét.

A 7,5 éves Holly anyja az eBay-re töltötte fel a barátnőjétől kapott Sorry I am moving (Sajnálom, de elköltözöm) feliratú képeslapot – a licit pedig 510 fontnál (azaz kicsivel több mint 220 ezer forintnál) állt meg. Holly és az anyukája a Mirrornak elmondta, már akkor meglepődtek, amikor valaki 7 fontot (alig 3000 forintot) ajánlott érte – így el tudjuk képzelni az arcukat, amikor meglátták a végösszeget.

Íme a rajz.
Íme a rajz.ebay / julieb3261

Az elválás után Holly megkérdezte az édesanyját, hogy ők is elköltöznek-e, aki viszont nevetve annyit mondott, hogy nincs rá lehetőségük, ellenben annyiszor látogathatja meg, ahányszor csak akarja. A gyűjtés célja eredtileg az volt, hogy abból a kislány barátságkarkötőt vehessen a legjobb barátjának – a 220 ezerből azonban valószínűleg elég sok dologra futja majd.

Oszd meg másokkal is!
Mustra