Családi kassza, gyes, és a kié a pénz darázsfészek

Nemrégiben egy érdekes vitába futottunk bele, a téma pedig, az anyasággal kapcsolatos legtöbb problémához hasonlóan elképesztően megosztónak bizonyult. Nem, most nem a tápszer kontra anyatej vagy a hordozás kontra babakocsi problematikáról van szó. Hanem a pénzről. Vagyis arról, hogyan változtat meg egy addig egyensúlyban lévő kapcsolati dinamikát az, ha az addig kereső, de most a gyerekkel otthon lévő anya értékelhető jövedelem nélkül marad.

Amikor pedig a munka világába visszatérő anyatársainkkal beszélgetünk, szinte mindig elhangzik az, hogy "mennyire jó", hogy végre lelkiismeretfurdalás nélkül vehettem magamnak egy kabátot/cipőt/táskát. Mert akármilyen is a kapcsolat, meglepően sok nő érzi kellemetlennek, hogy a férj által megkeresett pénzt költse magára.

Van, aki szerint azzal van a baj, ha a közös kassza nem természetes, és mindig külön kérni kell pénzt olyan kiadásokra, amikre korábban futotta a saját fizetésből, és megalázónak érzik ezt a felállást, ezért inkább nem is kérnek - ami hosszú távon persze szintén feszültségeket szül. Mások még ennél is tovább mennek, és a közös bankszámláról sem tudnak lelkifúró nélkül megvenni egy tavaszi cipőt, mondván: végül is, azért a pénzért a másik dolgozott meg.

Némi érdeklődést követően kiderült, hogy saját, szűkebb környezetünkben is sokféle elképzelés létezik: vannak kapcsolatok, ahol semmi problémát nem okoz mindez, vannak, ahol igen, és van, ahol a kapcsolatban ugyan nem okoz problémát, de a tágabb környezet húzza a száját a szokatlan megoldás miatt.

Közös kassza, jövedelemarányosan, külön zsebpénzzel?

Anna és András több mint tíz éve élnek együtt, két kicsi gyerekük van, és külön kasszán vannak. "A közös költségeket megosztjuk" - meséli Anna. - "De nem felezzük, hiszen az igazságtalan lenne azzal szemben, aki kevesebbet keres. Ehelyett arányosan, a jövedelmünk arányában teszünk a közös dobozba. volt már olyan is, hogy én kerestem többet, és akkor én tettem be többet, most, mióta itthon vagyok a kicsikkel, értelemszerűen a férjem tesz be többet."

A közös költségek kifizetése után így mindkét félnek marad valamicske zsebpénze, amit arra költ, amire akar - Anna nagyon szereti azt az érzést, hogy így annyit költ fodrászra, ruhára vagy könyvekre, amennyit tud és akar. Vagyis, ha akarja, akkor a havi húsz ezer forint zsebpénzét teljes egészében is elverheti a Könyvfesztiválon, és ezért senkitől sem kap rosszalló pillantásokat.

shutterstock 76047070

"Természetesen azért vannak néha összezördüléseink az anyagiakon, de ezeket mindig meg tudjuk beszélni. Szerencsére abban egyetértünk, hogy ez így igazságos: a közös kiadásokba mindenki beszáll, egy konkrét összeggel mindenki maga gazdálkodik, és persze ha épp megengedi a helyzet, akkor a közös megtakarításba is teszünk. Minden átlátható és világos, nekünk ez felel meg.

Persze, mondanom sem kell, hogy mindkettőnk szülei mennyire megütköznek ezen az egészen, számukra a házasság elengedhetetlen része, hogy az embernek többé nincs 'saját' pénze, hanem csak és kizárólag közös van, amivel az egyik fél gazdálkodik. Én őszintén szólva azt sem szeretném, ha nekem kellene minden fillérrel elszámolnom, de arra sem vágyom, hogy a férjem a fizetésnapon a kezembe adja a fizetését, és utána tőlem kérjen pénzt és engedélyt, ha venni akar valami új kütyüt magának. Nem vagyok sem a gyereke, sem az anyukája, mindketten felnőttek vagyunk."

Közös a kassza, de illik egyeztetni?

Kata valamelyest hasonló véleményen van, de azért ő inkább a közös kassza felé húz. "Szerintem kisebb kiadások beleférnek külön utasan, de mivel az együttélés közös felelősséggel is jár, a nagyobb kiadásokról azért illik egyeztetni.

Én úgy érzem, azzal, hogy összekötöttük az életünket, a kasszánkat is összekötöttük. Bár megtehetném, de nem tudom elképzelni, hogy vegyek magamnak mondjuk egy tíz ezer forint feletti ruhadarabot anélkül, hogy megbeszélném a férjemmel. Ugyanakkor ő néha vesz magának ezt-azt, például vett egy fényképezőgépet, amit nem beszéltünk meg előtte. És amit én is nagyjából ugyanannyit használok végül, mint ő.

És igen, amikor GYES-en voltam, valóban úgy éreztem, hogy nem hozhatok anyagiakról szóló döntést egyedül, hiszen én nem teszek bele jelentősen a kasszába. Rosszul éreztem magam, ha nem kértem ki a férjem engedélyét, vagy ha nem mondtam el neki, mire ment el a pénz."

Nem a pénz tart a férjem mellett

Eszter és János több mint húsz éve házasok, külön jövedelemmel, külön bankszámlákkal. Eszter számára az a kétszer egy év volt a legnehezebb, amikor csak GYES-t kapott (2015-ben ez éppen havi 28.500 Ft, arányaiban korábban sem volt több).

Mindkettejüknek volt valamennyi félretett pénze még a házasságuk előtti időkből, amit nem "öntöttek össze", hanem külön-külön megőriztek biztonsági tartaléknak. "Lehet ezt bizalmatlanságnak vagy a kapcsolat éretlenségének nevezni, bár én úgy érzem, az együtt töltött két évtized azért valamennyire minket igazol. Egyikünk sem szeretné azt érezni, hogy anyagilag függ valakitől, még akkor sem, ha egyébként bízik az illetőben.

Nem tudom, a mai fiatalok hogy állnak ezen a téren, de a mi generációnkban azért sok az olyan kapcsolat, amit már csak az anyagi függőség tart egyben, közös cég, közös lakáshitel. És sajnos olyan is van az ismeretségi körben, ahol a férfi szerintem tudatosan tartja anyagi függésben a feleségét, emellett iszik és folyamatosan kritizálja, és szerintem itt a nő már rég elhagyta volna és továbblépett volna, ha lenne valami kis külön pénze.

Ne értsünk félre, nem azt akarom mondani, hogy a férfiak mind elnyomók vagy ilyesmi. Ugyanakkor sosem szeretnék hasonló helyzetbe kerülni, és azt sem szeretném, ha valamelyik lányommal történne ilyen. És szerintem ha megkérdeznéd a férjemet, ő azt mondaná, hogy örül, hogy teljesen nyilvánvalóan nem a pénze miatt szeretem és nem a közös kassza tart mellette, hanem valódi érzelmek."

150760351

Addig volt egyensúly, amíg egyformán kerestünk

Zsófi és férje nagyjából ugyanannyit keresnek és közös kasszán vannak. "Mi a klasszikus közös kasszás utat követtük, közös bankszámla, közös kiadások, satöbbi. Azt hiszem, azért úgy könnyebb, hogy nagyjából ugyanannyit keresünk. És ez nem sok, mindketten ápolók vagyunk, tehát a legszánalmasabb közalkalmazotti bért kell elképzelned.

Mindkét fél vehet ki magának a közösből a másik megkérdezése nélkül és vehet magának egy könyvet vagy egy ruhát vagy valamit - szerencsére mindketten képesek vagyunk felnőttként átlátni, mi az, amit megengedhetünk magunknak. Van olyan ismerősöm, ahol a férj kiveszi a pénzt a közös kasszából és szerencsejátékra költi el, ilyen felállásban szerintem őrültség a közös kassza, csak akkor működik, ha felelősen gondolkodó emberek osztoznak rajta."

A GYES-en töltött pár hónap azért Zsófiéknál is megrengette kicsit a bevált rendszert. "Egy fiunk van, és az első két év, amikor még GYED-et kap az ember, nem igazán változtatta meg a pénzügyeinket, egyszerűen azért, mert a GYED-em nem volt sokkal kevesebb, mint a férjem fizetése (ami azért elég gáz, valljuk be). Tehát ugyanúgy közös volt a kassza, amibe ekkor már nem pontosan, de azért nagyságrendileg ugyanannyit tudtunk beletenni.

A GYES meg tragikus volt minden szempontból, akkor én úgy éreztem, nem vehetek ki az 'ő pénzéből', ami persze nem az ő pénze, hiszen közös, de mégis ott volt a tudat, hogy ő többet tett bele: én kaptam a huszonvalahányezret, ő pedig elment mellékállásba mentőzni, így a közös kasszában a havi végösszeg nagyjából ugyanannyi volt, mint előtte, de mégis furcsa volt, hogy nem ugyanolyan arányban tettük bele.

Nyilván sok olyan pár van, ahol a felek fizetése nagyságrendekkel tér el egymástól, ezt szokták meg, így vannak jól, de mi meg annyira megszoktuk, hogy ugyanannyit keresünk, hogy igazán sosem tudtam átállítani az agyamban ezt a kérdést. Aztán visszamentem dolgozni, és visszatért minden a régi, jól bevált mederbe, azzal a különbséggel, hogy tökmindegy, úgyis minden pénzünket a gyerekre költjük"

Nem csak a pénzért végzett munka számít munkának!

Zsuzsa egyetemen tanít, jelenleg két éve otthon van kislányával, és egészen máshogy látja a kérdést. "Szerintem kettőnk közül én vagyok az, aki a nagyobb áldozatot hozza azzal, hogy otthon marad a gyerekkel, beáldozza a karrierje egy részét és értelmiségi nőként portörléssel és pelenkázással tölti a napjait.

Ne érts félre, nem leértékelni akarom az otthon végzett munkát, hanem épp ellenkezőleg: számomra teljesen hibás elgondolásnak tűnik, hogy csak a pénzben hazavitt érték számít. Az a munka, amit én végzek, szintén munka, és ezért úgy érzem, teljes joggal vehetek ki abból a dobozból, amibe most épp a férjem tesz bele több forintot. Ha az ügyintézésért, a gyermekfelügyeletért fizetnénk, ha takarítónőnk, kertészünk és szakácsunk lenne, vagy jó, nem kell szakács, akkor csak minden nap kaját rendelnénk, akkor mindezeknek az embereknek egy vagyont fizetnénk ki havonta. De komolyan, számoljátok ki egyszer, nevetséges összeg jön ki. Most ezt a munkát én végzem.

És azért végzem én, mert ezt választottam, így döntöttem, szívesen vagyok a gyerekemmel és főzni is szeretek (takarítani mondjuk utálok). De attól még ez munka. Én nem érzem úgy, hogy ingyenélő vagy eltartott lennék, amiért most fizikailag a férjem fizetéséből vettem ki pénzt konkrétan magamnak fogorvosra meg egy tavaszi cipőre.

Szerintem a nők maguk is gerjesztik ez a hülyeséget azzal, hogy maguk sem tartják értéknek a saját munkájukat, hogy úgy érzik, a gyereknevelés-ügyintézés-házimunka vonal az értéktelen és nem jár érte semmi. Jó lenne már felülemelkedni ezeken a hülyeségeken."

shutterstock 235677526

Csak akkor működik, ha mindkét fél fair tud maradni

Dávid férfiként hasonló állásponton van - ők most épp közös kasszán vannak a feleségével, de élete során sokféle elrendezésben része volt már. "Én elváltam, tehát van tapasztalatom előző házasságból is, de még előtte, fiatalkoromban is volt olyan barátnőm, ahol felmerült a pénz-téma. Ott konkrétan az volt, hogy a barátnőm egyetemista volt, én meg épp elég jól kerestem, és ezért én fizettem a közös nyaralásokat - ami teljesen rendben volt. Aztán a kapcsolatunk vége felé már azon kaptam magam, hogy én fizetem a ruhavásárlásait, a fodrászát, akárhova mentünk, az összes belépőjegyet, és időnként elviszem egy-egy nagybevásárlásra a hipermarketbe. Az már fura volt, még harminc sem voltam, nem focistafeleséget kerestem, hanem egyenrangú partnert. De nem ezen múlt a kapcsolat, más bajok is voltak.

Az exnejemmel külön kasszán voltunk, most Ildivel épp közösön, mert otthon van a gyerekekkel, és így lényegesen egyszerűbb a logisztika, mintha állandóan pénzt kellene kérni meg adni. Ott a közös számla, kiveszi, amire kell. De vele is voltunk már félig-közösön is. Szerintem nagyon egyszerű a képlet, mindegyik akkor működik, ha mindkét fél fair a másikkal szemben. Ha nem fair, akkor meg egyik se működik, ennyi.

Ha most a GYED-GYES témában kérdezel: szerintem itt az a fair, ha a férfi elfogadja, hogy amit a felesége egész nap otthon csinál, az nem lazsálás, hanem munka (is). A feleség pedig elfogadja, hogy egy férfit sem lehet a végsőkig terhelni, és nem követel a férjétől annak erején felüli vagy irreális dolgokat.

És még egy apróság, külön kasszásoknak talán érdemes felhívni a figyelmét a haláleseti hozzáférés lehetőségére, sose legyen rá szükség, de ha mégis megtörténik a baj és hónapokig nem tudunk hozzáférni a másik bankszámláján lévő pénzhez, az feleslegesen tetézi a nehézségeket."

Voltak ilyen problémáik a gyes alatt? (többet is választhat)

Önök mit gondolnak erről a kényes kérdésről? Megborítja a gyerekvállalás a kapcsolat anyagi egyensúlyát? Kiszolgáltatottá válik a kevesebbet kereső fél? Munka az, amiért nem fizetnek?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek