Gyerekszíndarab helyett keménypornót kaptak a szülők

Éretlenségünk bizonyítéka, hogy nem tudtuk visszafogni a röhögést, amikor arról olvastunk, hogy egy Edinburgh-i színház a gyerekek által előadott színdarab dvd-je helyett nagy csinnadrattával egy izmos pornófilmet küldött a szülőknek.

A színház a múlt héten tette közzén a Facebook oldalán a jó hírt, miszerint a "Megamix DVD-k megérkeztek, önöknél lesznek karácsonyra". Ezt követte az üzenet: "Az Edinburgh színház elnézést kér ezért a teljesen megbocsáthatatlan és váratlan hibáért, amellyel felzaklatta a családokat." Az eredeti jó hírt azóta törölték.

shutterstock 229435534

A sajtóban megjelent reakciók szerint egész Edinburgh-ben nem akadt egyetlen szülő sem, aki végignézte volna a kapott "Bondage Mistress" című pornófilmet, ha már így alakult.
Az egyik apa azt nyilatkozta, hogy biztosan perelni fog, még nem tudja, kit és miért, de perelni fog, az tuti. A Bondage Mistress szerinte (bár nem nézte meg rendesen) totálisan gusztustalan mocsok, "nem is amatőr film, hanem a rendes pornó".

A filmek sokszorosítását végző cég vállalta a felelősséget, és természetesen ők is megjelentettek egy közleményt, amelyben bocsánatot kérnek a hibárt, ami oda vezetett, hogy "hibás, és erősen helytelen tartalmú" filmeket kaptak a szülők a gyerekek csetlésbotlása helyett. És egyben azoktól is elnézést kértek, akik a Bondage Mistress-t várták lelkesen, ám ahelyett egy gyerekszíndarabot kaptak.

Melyik a nagyobb csalódás?

Oszd meg másokkal is!
Mustra