Ahol örülnek, ha gyerekkel megyünk

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vannak kávézók, éttermek, ahonnan nem nézik ki a vendéget, ha gyerekkel megy. Esetleg még örülnek is neki. Ilyeneket gyűjtöttünk össze.

Kis- vagy nagyvárosban, és persze a fővárosban kisgyerekes anyukaként sokszor szembesülünk nehézségekkel, például a közlekedés terén, de mi van akkor, ha netán beülnénk valahova a barátnőnkkel vagy a családdal, ha szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni úgy, hogy a gyerekek a közelünkben vannak, és akárcsak mi, ők is jól érzik magukat? Ráadásul a személyzet és a vendégek sem néznek ki bennünket.

A vendéglátók egy része felismerte, hogy érdemes család- vagy gyerekbarátnak lenni, egy kis nyitottsággal, türelemmel, játszósarokkal, gyerekeknek való étel-ital kínálattal kiemelkedhetnek a hagyományos vendéglátóhelyek közül, és a ma még nem annyira elterjedt mentalitással könnyen válhatnak családok törzshelyévé.

Írtunk már ilyenekről korábban is, az abban a cikkben említett helyek közül több a jelenlegi porontyos csapatnak is a kedvencei közé tartozik. Ilyen például a Pastrami, és továbbra is működik a Kőbüfé (bár az áraik eléggé húzósak lettek).

Néhány bevált, gyerekbarát kávézós, falatozós helyet ajánlunk.

Briós

(1137 Budapest, Pozsonyi út 16.)

Ha gyerekbarát kávézót keres az ember, kihagyhatatlana az újlipótvárosi Briós. A személyzet gyerekbarát, a kávézó felső szintjén óriási kanapé és játszósarok teszi otthonossá a kávézást. Sőt, nemcsak inni, hanem enni is lehet friss péksüteményeket, és van egészséges ebéd is felnőtteknek és gyerekeknek. Pár hónapja voltam ott először egy megbeszélésén, s a partnerem magával hozta tipegő kislányát. Nagyon jó volt, hogy néhány kisebb megszakítással zavartalanul tudtunk beszélgetni, miközben a kicsi szabadon járt-kelt, játszott. Velünk egy időben volt egy több anyukás-gyerekes csapat, ők is felszabadultan beszélték ügyes-bajos dolgaikat, mindeközben a gyerekek birkóztak, játszottak a szülőkről megfeledkezve. Rajtunk kívül egy anyuka dolgozott laptopjába mélyedve, mellette a tíz év körüli kislánya nagyban szürcsölt valamilyen hatalmas kakaós italt. Három egészen más csapat, de szépen elfértünk egymás mellett, mégpedig úgy, hogy a gyerekek is ott voltak.

Amit tudni kell, hogy a felső szinten, ha gyerekkel érkezünk, van egy fogyasztási minimum, vagyis felnőttenként 800 Ft-ot el kell költeni. Ennek oka az, hogy egyes anyukák ingyenes játszóházként használták a gyerekes szintet, egyszerűen vettek egy ásványvizet, vittek magukkal szendvicset, s órákig foglalták a helyet a fizető vendégek elől.

Gomb Kávézó

1094 Ferenc tér 14.

A ferencvárosi Ferenc téren található ez a békebeli hangulatot árasztó, mindenhol gombokat rejtő kicsiny kávézó. Már a hely közvetlen környezete is felhívja a figyelmet arra, hogy itt valami érdekes lehet: színesre festett korlátok, a téglából kirakott falra krétával írt köszönések, szövegek és egy régi kofferbe ültetett színes virágok fogadják az erre járókat. De bentről is érdekes, nosztalgikus hangulat vár minket. A szokásos kávéházi választék mellett frissen facsart gyümölcsleveket, őstermelői szörpöket, helyben sütött pékárut, házi sajtokat és sütiket, sőt még kolbászokat is vásárolhatunk. És akár ebédelhetünk is valami finomat.

A hely barátságos szellemét tükrözi, hogy a személyzet nagyon kedves, mosolygós, a kisebb és nagyobb gyerekeknek van kitéve játék, mesekönyv, rajzoláshoz kellékek, a mosdóban találunk pelenkázót és nedves törlőkendőt. Van egy csomó könyv, amit kölcsön hazavihetünk, felpumpálhatjuk a bringánkat, ha a napsütésben leeresztett volna, és szerveznek ingyenes varrós napokat, amikor is segítenek ráncba szedni a ruhatárunkat. Nagyon szeretetteljes hely a budapesti forgatagban.

Kertem

Városliget, Olof Palme sétány 3., Nyitva 11-től éjszakáig

A Kertem a Városliget szívben található szabadtéri vendéglátó és szórakozóhely, így nem csoda, ha kutyások, bringások és babakocsis és futkározós gyerekes családok gyakran járnak ide. Abban kilóg ez a hely a sorból, hogy inkább a hangulata és a nyíltsága, valamint a környezet adta szabadságérzés adja a gyerekbarát jellegét. Itt nincsenek gyerekjáték hegyek, játszósarok, gyerekek igényeire külön készülő ital- vagy ételsor, sem pelenkázó, hanem inkább a „keress egy bokrot” elv érvényesül. Viszont cserébe a szülők társasági életet élhetnek, leülve a friss levegőn beszélgethetnek, koncertet hallgathatnak, miközben a gyerekek a közelben futkározhatnak, táncolhatnak, a kutyás vendégek kutyáival játszhatnak, hangoskodhatnak, ha úgy támad kedvük, és ez senkit nem zavar. Ehetünk zsíros kenyeret, grill ételeket vagy éppen egy jól megrakott balkáni burgert.

Szélforgó Családiház

(Szentendre, Halász u. 1, nyitva: hétfő-péntek 8.00-20.00, szombat-vasárnap: 9.00-19.00)

Ezt a helyet a minipest.blogspot.hu családbarát helyeket bemutató blogon nagyon ajánlották, ezért is került be a listába. Szentendre amúgy is ideális és gyakori családi kirándulás célpontja a fővárosiaknak, így ha arra járnánk csapatostól, érdemes ide jönni. A Napórás házban a korzón található három szintes házat kell keresni. Földszintjén egy igazán gyerekbarát kávézó van, ahol padlószőnyeges játszósarokban játszhatnak a gyerekek. A mosdóban pelenkázó, sőt törlőkendő és pelenka is van, ha éppen bajban lennénk. Külön kiemelt figyelmesség, hogy a bejáraton plusz egy kisajtó van, hogy a gyerekek még véletlenül se szökjenek ki a kávézóból, miközben anyu vagy apu belemélyed a beszélgetésbe vagy egy magazin olvasásába.

Szimpla

1075 Budapest  Kazinczy u. 14

Sokaknak biztos nem ez jut elsőként az eszébe, ha gyerekbarát helyekre gondol, de nagyóvodás-kisiskolás gyerekekkel a Szimpla igazi kaland. Ide akkorákkal érdemes menni, akik már képesek  önállóan jönni-menni, és biztosan nem fognak kimenni az épületből. Teszteltük nagy társasággal napközben, és mindenkinek nagyon jó volt. Mi felnőttek tudunk lent beszélgetni, a 10+fős gyerekcsapat pedig bejárta az épület minden zegzugát, időnként visszajöttek becsekkolni, aztán buliztak tovább.

Ha-jó-az-idő helyek

Szamos szépkilátás

1121, Budapest, Szépkilátás u. 1.

Olcsónak semmiképpen nem mondható, de hatalmas parkjával ez a cukrászda jó időben kirándulás végpontjaként is jó célpont, de szoktunk oda járni sokan barátnők hatalmas csapat gyerekkel is. Van minden, amit egy cukrászdás programtól elvárunk, süti, fagyi, kávé, limonádé, határesetes időben pedig rengeteg pokróc. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a benti rész egyáltalán nem alkalmas nagyobb gyerekbanda őrjöngéséhez, viszont van pelenkázó.

Náncsi néni

1029. Ördögárok út 80.

A hűvösvölgyi Náncsi néni mára intézménnyé vált. Ez is olyan hely, ami szuper, ha kint lehet lenni, viszont a benti rész annyira nem ideális, a gyerekek könnyen láb alatt lesznek a pincéreknek. A kínálat házias, és általában rendben van, és a kertben akár 10-20 gyerek is jól el tud lenni egyszerre a rajzolós, játszóterezős részeken.

Hütte

Budapest, V. Szabadság tér közepe

Szintén nagyobb, már nem elveszésveszélyes gyerekcsapattal jó célpont a Hütte. A felnőttek tudnak ücsörögni, beszélgetni, kávézgatni, a gyerekek viszont, ha megunták ezt, választhatnak a két játszótér közül, de a tér bringázásra is remekül alkalmas.

Kopaszi gát és Római part

A budai oldal két vége egyaránt jó megoldás a jó időben gyerekbarát helyet keresőknek. Mindkét helyszín alkalmas bringázásra, görkorizásra, sétálgatásra, kisebb játszóterezésre. A rómain lehet kagylókat és köveket gyűjteni, a kopaszin van játszóház, és mindkét helyszínen találni bőven enni és innivalót. Wc, pelenkázóügyben a kopaszi gát sokkal jobban ellátott. Mindkét helyszín megközelíthető BKV hajóval, de figyeljenek arra, hogy május 1-től hétvégén már nem elég a BKV vonaljegy, külön hajójegyet kell venni, felnőtteknek 750, gyerekeknek 550 forint.

Hova szoktak járni gyerekekkel, ahol kifejezetten örülnek a kiskorú vendégeknek is?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vackor Virág
Vackor Virág
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.