Babakocsimentes bababörze

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Igazi szervezési bravúr egy babaruha és gyerekholmi börzét egy olyan intézményben megrendezni, ahová a babakocsikat nem engedik be.

Két érdekes, egymáshoz lazán kapcsolódó hírre bukkant rá kolleganőnk a netet böngészve. Az egyik arról értesít, hogy a 11. kerületi FMH-ban május 25-én babaruha és gyermekholmi börze lesz. Ettől önmagában még nem kezdtünk volna szaporábban lélegezni, hasonló esemény hetente van valahol a városban, hurrá.

Akkor viszont már elcsodálkoztunk, amikor ezzel párhuzamosan azt is olvastuk, hogy az FMH-ba tilos "babakocsival behajtani". Méghozzá azért, mert egyfelől a babakocsik nehezítik a kijutást, ha tűz van az épületben, ráadásul kerekeik nem tesznek jót a színházterem parkettájának. Ez utóbbi hír egyébként érthető módon nem talált túl lelkes fogadtatásra a kerületi szülők körében.

Igazi szervezési bravúr, hogy valaki egy bababörzét pont egy olyan helyen rendezzen meg, ahová babakocsival nem engedik be a népet. Ismernek még olyan, rendszeresen gyerekprogramokat is bonyolító intézményt/közösségi házat, ahol tilos a babakocsi? Elterjedt ez, csak a mi figyelmünket kerülte el?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?