Mikulásszerkó egyszeregy

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hogyan öltözik a Mikulás és mennyiért? Kölcsönzi a ruhát, vaterázza, vagy bemegy a hiperbe? Mikulásruha egyszergy, árakkal.

Azt már megnéztük, mennyibe kerül, ha szeretnénk, hogy egy igazi, profi Mikulás tegye nálunk tiszteletét. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, miből válogathat és mennyit költ az, aki barátot vagy rokont öltöztetne be. Azt is végignéztük, valójában hogyan is öltözik egy hiteles Mikulás. A vicces az, hogy ha valaki nem elégszik meg a hiperek eléggé gagyi szettjeivel, nincs könnyű dolga, és bizony elég mélyen kell a zsebébe nyúljon.

Fotó: Nell Freeman

És itt azért azt is megjegyezném, hogy miközben Mikulás szetteket keresgéltem, lényegében több szexi, hiányos öltözető piros-fehér színkombinációs ruhaneműben pózoló hölgyet láttam, mint valódi Mikulás jelmezt. Úgy tűnik, a Télapó nemcsak a gyerekek fantáziáját mozgatja meg.

Ha tehát ismerőst kérünk meg, hogy öltözzön be Télapónak, van pár választásunk: ruhát kölcsönözhetünk, vásárolunk újat vagy használtat, de ha van ügyes kezű varrni tudó anyuka is kéznél, ő is elkészítheti, persze titokban.

Az árak mellett azt is végignézzük, milyen is legyen a felszerelés, nehogy csúnya lebőgés legyen a vége. Mert a gyerekek sokkal szemfülesebbek, mint sokszor gondolnánk, bár, tegyük hozzá, lelkesedésük képes időnként nem észrevenni még a legnagyobb bakikat sem, de erre előre nem vehetünk mérget.

Stílus: Püspökszerű, magyaros vagy amerikai

Galéria ikon

8

Galéria: Mikulás jelmezek

Eredetileg a Mikulás ünnep Szent Miklós püspök adakozásából alakult ki, ezért korábban - és orosz, német nyelvterületen még jellemzően ma is - erre emlékezve a Mikulás hosszú, díszes köpenyt, alatta fehér ruhát visel, fején pópasüveget, kezében díszes botot tart. Ennek a mágikus megjelenésnek mára már van "eltélapósított" variációja, például a köpeny egyszerű piros, kapucnis, a süveget sapka váltja fel. A Mikulásszolgálatnál például kifejezetten szeretik a megrendelők ezt a típust, különlegessége miatt.

A Magyar Mikulás Alapítvány szerint magyar hagyománynak tekinthető a kifordított bárányszőrme süveget viselő köpenyes Mikulás, vele ritkábban találkozunk.

Viszont az utóbbi években egyre elterjedtebb az amerikai típusú Mikulás, akinek ruhája kétrészes, egy piros nadrág és egy piros kabát együttese, melyeket fehér bundás pamacs szegélyez. Derekán vastag övvel tartja magán a nadrágját, lábán fekete csizmát visel, sapkája piros. Neki nincs botja, mert kéményről kéményre járja a családokat, és különös ismertetőjegye, hogy folyton Ho-ho-hóóó-t mondogat.

Miközben az amerikai típusú Mikulásnak vastag, fekete öve van, a köpenyes jelmeznél is kell öv, de itt nem vastag fekete, hanem a köpennyel harmonizáló. Ebben az esetben viszont arra is ügyeljünk, hogy az alsó öltözék kilátszódhat, ezért lehetőleg ne farmer, hanem valamilyen piros vagy fekete nadrág látszódjon ki.

Pocak, magasság, tekintély

Függetlenül attól, hogy milyen típusú Télapót álmodunk meg, a tekintélyparancsoló megjelenéshez szükséges minimum egy átlagos vagy annál magasabb férfi, aki ha nem kellően termetes, akkor a hasára erősített kiegészítővel nagy pocakot növeszthet a szereplése idejére. Miután a képeken mindig ilyennek ábrázolják a Mikulást, jó, ha ehhez tatjuk magunkat, még akkor is, ha az egészséges életmód elkötelezett hívei vagyunk, mert egy túl vékony Télapó nyilván gyanút, netán csalódást kelthet a gyerekekben.

Sapka

A Mikulásnak nem holmi Nils Holgersonos, száz forintos sipkája van a végén síp helyett egy gombóc vattacsomóval, hanem igazi, nagy, bélelt, a hideg ellen védő fejfedője. A klasszikus Mikulásnak díszes pópasüvege van, vagy kapucnis köpenyének kapucniját húzza fejére, illetve a minőségi piros, fehér szegélyes sapka is jó megoldás. A magyar Mikulásnak vastag, kívül prémes subája van. Lehetőleg ne keverjük agyon a stílusokat, például az amerikai ruhásnak ne bárány süveg díszelegjen a fején.

Bakancs

A Télapó sokak vélekedésével ellentétben, nem futócipőben és nem is makkos cipőben járja a világot. Bármennyire is kényelmesek ezek a lábbelik, biztosan lefagyna bennük a lába. Ehelyett magas szárú fekete, barna bakancsa van, ami lehet lovaglócsizma stílusú, de akár prémes velúrbőr is.

Szakáll

Az igai Télapónak igazi szakálla van. Nagyon kevés olyan ember van, aki a valós életben is megfelelő szőrzetet növeszt, de ha ismerünk ilyet, és más paraméterei is tetszetősek, ne habozzunk felkérni Mikulásnak. Más esetben a ragasztás és a gumis rögzítés jön számításba, de itt nagyon fontos a minőség. Egy felszínesen felbiggyesztett vattapamacs, ide-oda mocorgó rögzítéssel kevés, könnyű vele lebukni, és máris oda a varázslat. (Porontyos gyerek is akadt már fent ezen másik szülő céges ünnepségén) Ha igazán profi szakállat akarunk, például jelmezkölcsönzőkben találni valósághű darabokat.

Puttony, zsák

A puttonynak vagy zsáknak, miután a világ összes gyerekének ajándékait kell tartalmaznia, elég nagynak kell lennie. Hangoljuk össze a ruházattal (pl.: piros szín, fehér szegéllyel), és még véletlenül se a szekrény mélyéről előbányászott sporttáskát vagy hátizsákot fogjuk be erre a célra.

Óra, fülbevaló, piercing

A Mikulás, bár halad a korral, de azért nem valószínű, hogy fülében, orrában, szemöldökében ékszereket hordana, netán ugyanolyan órát, szemüveget, mint a szomszéd bácsi. Figyeljünk az apróságokra, vegyük ki és le a nem Télapóhoz való, és/vagy a személyazonosításra alkalmas kiegészítőket. Elterelő hadműveletként félrevezető szeplőket, pöttyöket is rajzolhatunk a szakáll alól kilátszó arcra.

Korosítás

A Mikulás öreg, de jól tartja magát. Azonban fürgesége ellenére korát nem tudja meghazudtolni, ez a mély, nagypapás hangján is visszaköszön, pocakot is eresztett már, és szemöldöke, haja, szakálla fehérlik. A szemöldök kifehérítésére használhatunk (erre a célra készült?) krétát, amit kölcsönzők kínálnak, és lehet kapni olyan komplett szakáll-paróka kombót, amivel garantáltan pár évtizedet lehet öregedni. Egy fémkeretes szemüveg is segíti a tökéletes illúzió megteremtését.

Segédek

Klasszikusan a krampusz a leggyakoribb kísérete a Mikulásnak, de egyéb vidámságot okozó, táncoló, éneklő kíséret is elfogadott.

Jelmez beszerzési lehetőségek:

 Jelmez kölcsönzés
   Hol  Ár (egy napra)  Mit kapok ezért az árért?  Szükséges egyéb kiegészítők
Amerikai és köpenyes Mikulások (bársony, velúr, flanel anyagú ruházat) Budapest 9-15 ezer Ft kabát, nadrág, sapka, csizma, öv, szakáll, paróka Puttony/zsák, kesztyű, csengő, szemüveg, műpocak (ha eredeti nincs),
Amerikai és köpenyes jelmezek Vidék (Szeged) 4900-5400 Ft csak a ruha Csizma, bot, szakáll, paróka, sapka, kesztyű, zsák – ezekkel együtt kb. 11 ezer forint
 Jelmez vásárlás
   Hol  Ár  Mit tartalmaz  Megjegyzés
Mikulás szett (amerikai típusú) ÚJ internet, szuper-, hipermarketek 2871(!!!) forinttól nadrág, kabát, öv, sapka, szakáll Vékony filc, gyenge minőség, „univerzális” méretmegjelölés
Mikulás szett (köpenyes) ÚJ internet, szuper-, hipermarketek 4790 Ft-tól köpeny, öv, sapka, szakáll Vékony filc, egy gyenge minőségű fürdőköpenynek néz ki
Mikulás szett (amerikai) ÚJ Vatera 24 990 Ft kabát, fehér prémmel, öv, kesztyű, nadrág, paróka sapkával, szakáll, csizma Velúr, L-es méret (elég rossz minőségű a fotó)
Mikulás szett ÚJ apród.hu 4000 Ft sapka, kabát, nadrág Szatén anyagnak mondott együttes, méretre lehet rendelni
Mikulás szett HASZNÁLT jófogás.hu 45 ezer Ft ruha, paróka, szakáll, sapka, zsák Jó állapotú, 54-56-os méretű. A fotók nem túl meggyőzőek.
Mikulás kabát HASZNÁLT Vatera 300 Ft csak kabát Vékony filc kabát
Mikulás szett HASZNÁLT Maszka kölcsönző (Budapest) 11 ezer Ft-tól sapka, kabát, nadrág, öv, kamásli/2, paróka, szakáll Kölcsönző flanel anyagból készült, használt jelmeze
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.