A gyerek a bölcsiben, anya kint zokog

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bölcsikezdés: ki tudom tölteni az összes papírt, megértem, mit hova kell tenni, és a zokogó gyerek otthagyása után kijutok bőgés nélkül az utcára.

A bölcsikezdés nem egyszerű. Ott vannak egyrészt az intellektuális kihívások, a számos A4-es teleírva kérdéssel, a titkos szisztéma, amely szerint máshova kell tenni a ruhát, a cipőt és a kabátot. Aztán ott van a lelki része, hogy amikor otthagytam a zokogó gyereket, még kijussak az utcára, mielőtt bőgni kezdenék.

Kezdődött az egész úgy, hogy az apjával egymásra néztünk tavaly tavasszal: legyen bölcsi!

Folytatódott azzal, hogy miután sikerült bejutni egy bölcsibe, én fél nyáron át szorongtam, hogy nem korai-e ez még neki, jaj szegénykémmel mi lesz ott a sok idegen között, ahol nem értik pontosan mit mond, nem kap állandó visszajelzést, és egészen biztosan nem ő lesz a világ közepe. Ráadásul biztos elkap majd egy csomó betegséget, mert az már csak úgy van.

Meg kellett barátkoznom a ténnyel, hogy előbb-utóbb mindenképp eljönne a pillanat, amikor ki kell adnom a kezemből, akkor meg miért ne csináljuk, ha a legjobb meggyőződésem szerint is ez lesz neki a legjobb.

Voltunk szülőin, ahol megnyugodtunk, hogy tündéri gondozónőket fogtunk ki, voltunk nyílt napon, ahol a lányom tudomást sem vett rólam egy fél délelőttön keresztül, annyira le volt nyűgözve a rendelkezésre álló játékoktól és gyerekektől. Így aztán a legnagyobb lelki nyugalommal készültünk a beszokásra.

Persze a bölcsikezdéshez szülői alkalmassági vizsga is szükséges, más magyarázatot nem találok a négy A4-nyi kérdésre, amit a gyerek szokásaival és előéletével kapcsolatban kaptunk, három napig izzadtam felette, mire átrágtam magam az összes hol tart az önálló öltözködésben (sehol, ja, de, ott, hogy nem a virágos pólóját akarja, hanem a cicásat) meg mit nem eszik meg (mindent, ha épp kedve van, ha nincs, akkor semmit) típúsú kérdésen.

Végül egy hétfő reggel jelentkeztünk beszokásra, első nap, sima ügy, nem csinálok semmit, csak üldögélek a homokozó szélén, és nézem, ahogy játszik, beszélgetek a bölcsisnénivel, majd másfél óra múlva vígasztalom a bőgő gyereket, hogy ne aggódjon, holnap is jövünk.

Kedden már nem udvaron kezdünk, hanem a csoportszobában. Második kihívás anyának: a mit hova kell rakni az öltözőben, mert oké, hogy a jele ott van szekrényén/polcán, de aki megmagyarázza, hogy miért kell három különböző helyre tenni a váltóruhát, a cipőjét meg a kabátját, az vendégem egy fagyira. Ott is hagyom egy kicsit, amit nem vesz különösebben a lelkére, amikor visszamegyek érte. Állati büszke vagyok, hogy ilyen ügyes nagylány,  és kicsit meg is vagyok sértődve, hogy ennyivel le van rendezve az ügy.

Aztán szerdán kiderül, hogy mégiscsak kötődik hozzám a gyerek, mert amikor megállunk a bölcsi előtt, elkezd zokogni, és amíg próbálom ráadni a váltócipőjét csimpaszkodik a nyakamba. Én meg csak ismételgetem, hogy milyen jól fogja érezni magát, ott van a csomó játék, várják a többiek, végül lefejtem magamról és átadom a gondozónéninek.

Még a folyosón is hallom, hogy kiabál utánam, és szedem a lábam kifelé, és csak kint bőgöm el magam. A következő pár nap sem telik sokkal jobban, bár a bölcsisnők szerint nem sír utánam sokáig, és kifejezetten jól érzi magát a többiekkel, én egy bőgő gyereket adok be minden reggel és egy közepesen sértődöttet veszek át délutánonként – viszont én már legalább nem sírok reggelente. Most épp számolom a napokat, hogy elteljen a két hét, ami alatt a gondozónők szerint még a leganyásabb kölyök is beszokik – hogy majd eljöjjön a feketeleves, ami az összes barátnőm szerint eljön, amikor rájön a gyerek, hogy ezután ez már mindig így lesz.

Önöknél hogy megy a beszokás?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rigoberta
Rigoberta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.