Ezt a társast messzire kerülje
Ha szeretné, hogy gyermeke már zsenge korban megtanulja, hogy a referendum szó jelentése tömeghipnózis, vagy hogy a kuszkusz egy szlovák nemzeti eledel, megtaláltuk az önnek való társasjátékot. Az Észbontó című, elvileg minden korosztálynak szóló "műveltségi" játék valóban észbontó. Csak nem a jó értelemben.
Örültünk, amikor a lányok egy új társast kaptak a szülinapjukra egy barátunktól. Lelkesen voltunk, mert a játékleírás azt ígérte, minden korosztály számára külön kártyacsomagon vannak a kérdések, vagyis úgy tudunk együtt játszani az éppen csak iskolással és az ovissal, hogy közben nekik is, nekünk is van benne kihívás.
Először csak gyanakodtam, amikor a játék azt állította, a világon az USA-ban a legnagyobb az egy főre eső GDP. (Attól függően egyébként, hogy az IMF, a világbank vagy a CIA adatsorát böngésszük, Quatar, Luxemburg és Lichtenstein jöhetne szóba.) Kicsit azon is meglepődtem, hogy a bronzkor i. e. 2000-ben kezdődött. (Amúgy a bronzkor a bolygón nem egyszerre kezdődött mindenhol, de kezdetét nagyjából ie 3 ezerre szokás tenni). Amikor aztán a referendum szó jelentéseként a tömeghipnózist adta meg, önkényesen felülbíráltam a játékot, és arra jutottam, hogy lehet, már korábban sem bennem volt a hiba.
Ovis korú gyerekeink olyan információkkal gazdagodhatnak, mint pl, hogy mit kell vinni egy családi kirándulásra (sátrat és könyvespolcot) Az alsósoktól azt kérdezi a játék, miért haltak ki a dinók, és a helyes válasz az, hogy "nem tudom". Az is kiderül, hogy az ember négy féle ízt tud megkülönböztetni (csak tudnám, mit zsibbadnak a csillagos éttermek), hogy nincs olyan emlősállat, aminek nem borítja szőr a testét (ha az emberről nem is beszélünk, mi van a kopasz kutyákkal és macskákkal?) Ja, és a melyik a legkártékonyabb állat a földön kérdés helyes válasza így szól: "Ezt inkább hagyjuk".
A debreceni Game Global által kiadott játék azért különösen szomorú, mert egy jó ötletet csináltak meg ilyen katasztrofálisan. Izgalmas a játéktábla, jók lennének a szabályok, és az is, hogy más-más pakliból kapják a kérdéseket a különböző korú versenyzők. De ezen a színvonalon ez a játék sajnos teljesen értelmetlen, ha meglátják, kerüljék el messzire.
- Címkék:
- poronty,
- poronty szánalmas,
- társasjáték

KOMMENTEK
2012.08.20 11:05:56Moan
Vicces játék. :)
Mondjuk a nyelv tényleg csak négyféle ízt érez tudtommal. Vagy mi van még a keserűn, a sóson, az édesen és a savanyún túl?
2012.08.20 11:06:54Moan
Ja... most nézem, hogy ez is egy klasszikus Díványos poszt...értek mindent. :)
2012.08.20 11:27:28dukeekud
Nem tudom mi a problema, a jatek neveben benne van "ESZBONTO", es ezt komolyan gondoljak.
2012.08.20 11:46:07Kobres
Van egy ötödik alapíz is az umami. Egészen más alapít kérdezni, mint ízt.
2012.08.20 11:48:59Barci
@Moan Van 5. íz is:
[link]
2012.08.20 12:37:39feamatar
Kis, pár milliméteres szőrrel minden ember teste be van vonva, nem beszélve a hajról, szakállról, és egyéb testszőrszetről. Szintúgy a csupasz macskák és kutyák esetében is, van rajtuk szőr, csak egészen apró.
A dinoszauruszok kihalását sem tudjuk pontosan mi okozta, a teóriák közt ott van persze a meteorbecsapódás, de nem tudjuk biztosan.
2012.08.20 12:52:05HgGina
És még mondja valaki, hogy nincs értelme a cenzúrának!
Normális helyen egy ilyen cég 10 perc alatt bedől, mert a nagykereskedők már csak saját, jól felfogott érdekükben is visszavágják a cég minden termékét, és a nyakába akasztanak egy pert hitelrontás, jó hírnév sérelme miatt.
Mondjuk a referendum és a tömegpszichózis összekapcsolása felettébb érdekes gondolatokat hozhat ki az emberből.
2012.08.20 12:56:36HgGina
Javaslom az alapízes kérdést módosítani. Lehetne az egyik a kristály keserű, másik a sanyarú, harmadik a cunami, melléjük a félédes és a chips íz.
2012.08.20 13:10:50Csokonai Vitéz Műhely
Örülök a posztnak, mert én is ezt néztem ki ajándéknak.
Amúgy, tényleg nincs szőr nélküli emlős. Még a delfin sem az.
2012.08.20 13:32:48kolbászoszsömle
" hogy nincs olyan emlősállat, aminek nem borítja szőr a testét (ha az emberről nem is beszélünk, mi van a kopasz kutyákkal és macskákkal?) "
Hát, barátom, pedig ez pont így van...
Az emlősök szőrösek, és aminek szőre van, az emlős. NIncs olyan szőrös jószág, ami nem emlős.
Nem kell hozzá emlő, nem kell hozzá elevenszülés, nem elég a tejkiválasztás, viszont elég, ha van szőre.
Szóval, ez a válasz lehet, hogy véletlenül, de igaz.
2012.08.20 13:56:31vau
Mivel a maradék lamentálás is minimum fura, megkockáztatom, hogy a nominális GDP volt azon a kártyán, nem az egy főre jutó.
2012.08.20 14:00:06magas les
kolbászoszsömle: izé és a szőrös pókfélék?
2012.08.20 14:04:03queenlly
magas les: pont ezt akartam említeni. az emlős és szőrös ilyetén módon való összekapcsolása iszonyat baromság! mellesleg az umami nem íz, hanem az ízek fokozása... ízlelőbimbók négyféle ízt tudnak kémiai lapon megkülönböztetni. (ettől a játék lehet baromság)
2012.08.20 14:46:50az övezet gázai
A játék "'alcíme" pedig hibásan vagyon a dobozra írva.
2012.08.20 15:12:28The Snork Maiden
A tengeri emlősök is szőrösek a Szőrös Emlős Klub szerint?
2012.08.20 15:37:43sírjatok
"Unlike most mammals, dolphins do not have hair, except for a few hairs around the tip of their rostrum (beak) which they lose shortly before or after birth."
[link]
2012.08.20 16:19:26Dohányzó Zsiráf
Egy "újságírónak" nem ártana megtanulnia helyesen írni... nem "Quatar", hanem Katar, és nem "Lichtenstein", hanem Liechtenstein.
De persze tudom, ez a Dívány.
2012.08.20 16:30:53fletwwod_mac
@kolbászoszsömle:
Más szavakkal, de gyönyörű szépen leírtad a borbély-paradoxont!
OFF
A borbély-paradoxon ényege, hogy a definíció (meghatározás) hibája esetén további hibás következtetéshez jutunk, esetleg feloldhatatlan ellentmondáshoz.
Borbély az, aki megborotvál minden olyan embert, aki nem maga borotválkozik.
Látszólag korrekt, ám ki borotválja meg a borbélyt? :D
Eszerint borbély magát soha, mert akkor ő nem borbély. Csak és kizárólag úgy borotválkozhatna, ha elmenne egy másik borbélyhoz...
ON
[link]
Logikád szerint a hernyó is emlős lenne.
Ezért írtam be a borbélyról szóló tanmesét, mégha elsőre látszólag nem is passzol ide.
A játékot nem ismerem, ám a kuszkusz aligha nemzeti étel Szlovákiában. Sztrapacska, pampuska esetleg.
2012.08.20 17:46:53schdl
Ha már sikerült egy ilyen remek játékra szert tenni, akkor javaslom, hogy a kártyákat dobjátok ki és készítsetek ti magatok feladványokat. Azt hiszem ma már nem nagy kunszt: wiki + word + nyomtató
2012.08.20 19:14:44különvélemény2
"mellesleg az umami nem íz, hanem az ízek fokozása"
Komolyan nem értem azokat az embereket, akik kijavítanak másokat hallomásokra alapozva, amikor 5 másodperc kikeresni a wikipédián.
"Az umami az egyik alapvető íz neve az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellett."
"The human tongue has receptors for L-glutamate, which is the source of umami flavor."
2012.08.20 19:40:31wowerman
vicces hogy pont a leghülyébbek írják be hogy "ja értem, szar dívány poszt LOL"
2012.08.20 19:45:04Theodoro
Kondara bazmeg, nem tudod helyesen leírni az országneveket, már a múltkori posztodnál (kiakadtál a babákat cicákra cserélő fb appon) is megírtam, hogy téged kéne eltiltani az újságírástól, te újságírók gyöngye, te.
2012.08.20 20:20:30Megoldó
Én akkor fogadnám el, a tanultakkal ellentétben, hogy az umami külön íz, ha azt is megmondják, hogy a nyelv mely része érzi. Merthogy a többinél megvan a hely is.
2012.08.20 21:24:25wowerman
Megoldó: az internet csodás dolog, ugye? Wikipédia: a "nyelvtérkép" csak egy mítosz. Egyébként pedig az umami ízt bármelyik bimbó képes érzékelni, függetlenül a helyétől.
2012.08.20 23:01:11BeautyandtheBeast
Nem tudom megérteni azokat az embereket, akik abban lelik örömüket, hogy azt az oldalt szidják, amelyiket olvassák. Akkor miért olvasod, ha szemétnek tartod? Ezzel magadat is minősíted...mármint magad szerint. Elég kusza.
Az meg most őszintén hol fáj neked, hogy nem jól írta le (magyarul) az országnevet?
Persze, a helyesírás fontos, én is figyelek rá, de még tankönyvekben is előfordul elírás. Véleményem szerint amíg nagy betűvel írja, nem kell megkövezni.
2012.08.20 23:46:46Theodoro
BeautyandtheBeast addig nem tudom megítélni a cikket, amíg nem olvasom el, ez gondolom világos. a cikkírót nem figyelem általában, csak ránézek, amikor feltűnik a sok orbitális faszság, amit képes leírni.
"Persze, a helyesírás fontos, én is figyelek rá, de még tankönyvekben is előfordul elírás. Véleményem szerint amíg nagy betűvel írja, nem kell megkövezni."
Lópikulát elírás, fingja nem volt, hogy kell helyesen leírni Katart és Liechtensteint. És ez gáz egy újságírótól, de mit lehet tenni, ilyen a mai újságíróképzés, ahogy egy tanárom mondta: bemegy a disznó, kijön a kolbász.
2012.08.21 00:24:13alte trottel
Moan 2012.08.20 11:05:56
És az umami?
2012.08.21 00:26:55alte trottel
feamatar 2012.08.20 12:37:39
Az összes cetféle teste szőrtelen. És ott van még a csupasz turkáló is (Heterocephalus glaber)
2012.08.21 01:18:27wowerman
Theodoro ez nem újságírás, az index híresztelte el azt magáról hogy az egy újság, és újságírók dolgoznak ott, de NEM. Csak egy weboldal. Egy béna majom is tud weboldalt csinálni és oda írni dolgokat (és párezer meg is teszi, ebből lesznek a blogok - a hülyébbek csak kommentelnek)
2012.08.21 01:35:54Hell0
a válaszok relatív értéke mindig attól függ, hogy mit nevezünk "műveltség"-nek.
2012.08.21 01:37:40Hell0
Egyébként pedig teljesen mindegy.
Családi Napközi
2012.08.21 10:04:28Fantomász
Szerintem a referendum igenis egyfajta tömeghipnózis. A delfint már mondták előttem is. Az országnevek meg no comment.
2012.08.21 10:53:25p3d3str1an
Fantomász: a referendumnál a tömeg a saját akaratát próbálja kinyilvánítani, a tömeghipnózisnál pedig a tömegre próbál hatni a hipnotizőr. Az irány (is) megkülönbözteti a kettőt.
2012.08.21 11:44:51faqq
wowerman: És igaz ez minden munkakörre az egész országban, betanított majmok országa vagyunk. Esetleg némely művészlélek alkot valami egyedit, de a többi csak a régi vackok kombinálása.
2012.08.21 17:38:48andras-ka
Már a doboz is förmedvény, egy súlyos vizuális környezetszennyezés, ezekkel a random elhelyezett zs-kategóriás karaktertelen rajzfilmfigurákkal, meg a Corel Draw nevű Istencsapás korai pusztítását idéző "tegyükráazösszeseffektet" színvonalú grafikai megközelítés...
A közelébe se engedném ilyennek a gyerekemet... Nagyjából lehet a tartalmára is következtetni, borítékolható.
Hasonló mentális és vizuális atomcsapás, mint az "uborkazsibbasztó bt-k" által kiadott, Karácsony előtt a piacot elárasztó borzadalmas gusztustalan kinézetű, és fogalmazás-zavaros mesekönyvek!
2012.08.22 00:14:15HgGina
wiki mint hiteles forrás? Ezen röhögtem a legnagyobbat.
2012.08.22 22:30:10Mr. Alkohol
"Mondjuk a nyelv tényleg csak négyféle ízt érez tudtommal. Vagy mi van még a keserűn, a sóson, az édesen és a savanyún túl?"
Az erős.
2012.08.22 23:41:41kolbászoszsömle
A pókon, hernyón nem szőr van.
Azok a kinövések anatómiailag igen messze vannak attól, amit szőrnek nevezünk.
Olyan ez, mint a bálna-hal játék.
Hiába mondjuk, hogy cethal, a cet nem hal.
Vagy azt, hogy tintahal, az sem hal.
2012.08.23 16:24:42vágtázó halottkém
kolbászoszsömle, bocs de nem tudom megállni.
A tengeri emlősök (bálnák, cetek, delfinek) szőrösek-e?
Hogy az elevenszülő néhány cápa és rájafajról ne is beszéljünk.
2012.08.23 16:28:42vágtázó halottkém
kuszkusz indiában közismert ételt, nem Szlovákiában, ennyi sügér agyú szerencsétlent egy rakáson!
2012.08.23 17:14:12tea fan
Én ebben azt nem értem, hogy nem sokkal több energiaráfordítással jó is lehetne...