A második gyereknél másképp lesz minden

Olvasónk, emmkata első szülésére felkészült mindennel, amivel lehetett. Olvasott a terhességről és a szülésről, utánanézett kórházaknak, szülészeteknek, orvosoknak, rendesen evett, sportolt, megtéve mindent, amit egy kismama a magzat egészsége érdekében megtehetett. Nem ezt akarjuk mindannyian?! De valahogy mindenki elfelejt a szülés utánra felkészülni.

Emmkata erről írt nekünk.

Második nekifutásra talán sikerül mindenre felkészülni

Kisfiam másfél évvel ezelőtt született és nagyon készültem a pillanatra. Terhességem alatt figyeltem rá, hogy egészségesen étkezzek, mozogjak eleget és mindent megtegyek annak érdekében, hogy egészséges kisbabát hozzak majd a világra. Mindezek mellett nagyon készültem magára a szülésre is, mint ahogy gondolom minden első gyermekét váró nő. Elterveztem sok mindent, amitől úgy gondoltam, hogy majd meghittebbek lesznek azok az órák és percek. Persze sajnos semmi sem úgy történt, ahogyan terveztem, talán ekkor szembesültem először azzal a helyzettel, hogy hiába az én gyerekem, ez még nem azt jelenti, hogy minden úgy fog történni, ahogy én gondolom, vagy szeretném, sőt. És ez még csak a kezdet volt.

Nem tudom, más hogyan van vele, de én az első gyerekemmel főleg a terhességemre és a szülésre koncentráltam és készültem és, hogy utána mi lesz azzal nagyon keveset foglalkoztam. Ide tartozott a szoptatás is, amiről azt gondoltam, hogy egy ösztönös dolog, majd minden működik magától és örömteli perceket fogunk átélni a kisbabámmal. Hát ez sem így történt. Nagy küzdelmek és fájdalmak árán jutottam el oda, hogy 8 hónapos koráig tudtam szoptatni a fiamat úgy, hogy mellette tápszert is kapott.

Kettőpontnulla

Amikor megtudtam, hogy ismét kisbabát várok két dolgot határoztam el. Az egyik, hogy a szüléssel nem annyira foglalkozom, majd lesz, ahogy lesz. A másik, hogy a szoptatásra nagyon szeretnék felkészülni, mert valamit biztosan nem jól csináltam másfél évvel ezelőtt. Így jutottam el egy kifejezetten kismamákra szakosodott gyógymasszőrhöz, aki végül nem csak a szoptatásra készített fel, hanem terhességem utolsó heteiben kismama masszázsra is jártam hozzá, ami egyrészt nagyon sokat javított a viszereim állapotán, amelyek sajnos nehezen bírták a terhelést és sokat fájtak, másrészt megakadályozta, hogy vizesedjek.

Kati szoptatós tanfolyama 4 órás volt, amit amikor először meghallottam, nem tudtam elképzelni, hogy miről fogunk ennyit beszélgetni, de aztán úgy elrepült, hogy észre sem vettem. Olyan dolgokat tudtam meg, amelyek lehet, hogy teljesen triviálisak, de ha az ember benne van egy reménytelennek tűnő helyzetben, akkor eszébe sem jut - mint például, hogy egy újszülöttnek akkora öklömnyi a gyomra, és egyszerre egy csepp tejet tud lenyelni annyira pici a nyelőcsöve, így aztán hamar ki is ürül az a gyomor és ezért nem elég 2-3 óránként megszoptatni egy pár napos csecsemőt, mint ahogy a kórházban ezt a csecsemős nővérek tanácsolták - és még rengeteg hasonló dolog volt, amiben megvilágosodtam.

Alig várom, hogy megszülessen a kisbabám és megtörténjen a csoda, hogy tudom szoptatni és elég tejem is van!

A tanfolyamon kívül, ami számomra nagyon megnyugtató, hogy ha gond van, tanácsra van szükségem, elbizonytalanodom, akkor bármikor hívhatom Katit akár a terhességemmel, akár a szoptatással kapcsolatban. Ezt azért érzem különleges segítségnek, mert amikor a kisfiammal eljutottam arra a pontra, hogy elvesztem a rengeteg jótanács tengerében és semmi nem segített, akkor hiába hívtam "szakembert", mert amikor végre megtaláltam, akkor is csak telefonon volt hajlandó konzultálni velem, pedig mondtam neki, hogy akár fizetek is, csak jöjjön ki és segítsen, nem volt hajlandó. Annyit mondott, hogy próbálkozzak és semmiképpen ne adjak tápszert a gyereknek. Mondhatom, nagyon hálás voltam...

Most minden másképp lesz, legalábbis remélem, de egy biztos, hogy egy olyan segítségem van, aki ha másfél évvel ezelőtt ismerem, akkor talán minden másképp alakul minden téren.

Drukkoljatok.

emmkata

Utóirat: Kata az email küldése után két nappal megszült. Lőrinc gond nélkül szopik.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek