Ciki bevallani, hogy hiányzik a pia és a cigi?

Carla Bruni színésznő/énekesnő, a magyar származású francia köztársasági elnök, Nicholas Sarkozy felesége eddig sem volt álszentnek nevezhető, de a Le Parisienne-nek adott interjúja alapján kijelenthető, hogy köp a hipokritákra. Ugyanis amikor terhességéről kérdezték, az állapotos nőktől megszokott sallang helyett őszintén válaszolt. Mi ezt bírjuk nagyon, meglátjuk, ti mit gondoltok.

A francia first lady sosem akart másnak látszani, mint ami, azután sem, hogy házassága révén a politikai hírekben is naponta merült fel a neve. Az olasz származású, Franciaországban felnőtt egykori modell teljesen magáévá tette a francia rugalmasságot, már ami a borfogyasztást, a dohányzást és a szexuális élet tabumentesítését illeti.

Szeretnék mielőbb túllenni rajta

Csak éppen nem gondolta, hogy ha állapotos lesz, ezek a szokásai a könyörtelen közönség számára fontosabbá válnak, mint alkotó tevékenysége. A francia Le Parisienne-nek adott interjúra érkezett reakciók azonban ismét arra utalnak: az anya csak szent lehet - de legalábbis úgy kell tennie, mintha az lenne.

"Időm nagy részében fekszem vagy üldögélek. Nem ihatok és nem dohányozhatok. Szeretnék minél előbb túl lenni rajta" - mondta Bruni a riporternek.

Neki kéne példát mutatnia

Ennyi volt az egész, sokan mégis ezt a mondatát tartották a legfontosabbnak, és ezt kiemelve kezdték pocskondiázni az elnökfeleséget. De most komolyan, miért is akkora probléma, hogy őszinte? Hogy nem akar tökéletesnek látszani, sem anyaként, sem Madame Sarkozyként?

Sok fórumon azzal érveltek, hogy neki különösen jó példát kéne mutatnia, de azt tudjuk, hogy neki sosem volt megfelelési kényszere az emberek felé, és alapvetően visszahúzódó életet él, nem pózol a kameráknak és nem nyilatkozik feleslegesen.

Mindig eszembe jut, hogy innék egy bort

Nemrég az anyaság és alkohol témájával foglalkoztunk a Porontyon. „Nem tudom úgy kinyitni a hűtőt, hogy ne jutna az eszembe legalább 4-5 alkalommal minden nap, hogy inni kéne valamit. Bort, mondjuk. Olyankor a legnagyobb a késztetés arra, hogy ne csináljak semmit, csak töltsek ki magamnak egy pohárral és lábfeltéve lelazuljak, amikor alszanak a gyerekek, és én elvileg megpróbálom rendbetenni a lakást és magamat. Párszor kipróbáltam, és bár nem volt meg a dologban az a fíling, amit elképzeltem magamnak, másnap attól még ugyanúgy jött a késztetés.

Arra gondoltam, akkor ebből eredhet: stresszes vagyok. Van is benne valami, tipikus olasz családként se csönd nincs szinte soha, se üresjárat. Így diagnosztizálva magam nekiálltam B-vitamint szedni (még jó, hogy van itthon egy rakat, mert a terhesség alatt nem szedtem rendszeresen), hátha az jót tesz. Egyelőre nem érzem a hatást” - mondta egy érintett anya.

Azt is elmondta, hogy a várhatóan október első napjaiban születő gyerekéből sem szeretne látványosságot csinálni, nem akarja, hogy fotók jelenjenek meg róla, ahogy azt sem, hogy téma legyen, milyen színű lesz a babaszoba vagy mi a pici kedvenc játéka. No és ugye azt is, hogy alig várja, hogy megszülessen a bébi, és ő újra dohányozhasson és megihasson egy-egy pohár bort.

Gyanítjuk, hogy nem ő az egyetlen nő a bolygón, aki nem csak azért él, hogy szuperanya legyen, csak ő be is ismeri. Ti mit gondoltok?

Felháborít Bruni nyilatkozata?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek