Amikor azért fogadsz örökbe, mert nem mersz teherbe esni

Vivienék története filmbe illő. Nem is szeret róla beszélni. Sem arról, miért nincs gyerekük, sem arról, hogy végül miért az örökbefogadást választották, ha egyszer már terhes volt és hivatalosan nem volt akadálya a teherbeesésnek.

Vivien pusztán egyszer hibázott.

A fotó illusztráció
A fotó illusztráció

Hol is kezdjem?

Mondanám, hogy az elején, de ott, ahol jólesik.

Egyszer terhes voltam. Aztán nem lett jó vége. Itt jött képbe az örökbefogadás.

Mi történt pontosan?

Húszévesen, váratlanul egy rövid kapcsolatból teherbe estem. Mindenki azt mondta, vetessem el, mert egy csecsemővel a karomon nem tudom befejezni az egyetemet, főleg úgy nem, hogy egyedülálló vagyok.

Az apa nem vállalta?

Meg sem kérdeztem. Tudtam a véleményét, hogy ő még bulizni akar, élni az életét. Húszévesen ez jogos vágy. Azóta levágatta a haját, nyakkendős bankár lett és van egy kislánya. Nekem is lányom lett volna, ha...

Mi jött közbe?

Az imádott nagyanyám betegsége. Szinte ő nevelt fel. Meg az, hogy a szűrésen kihozták, hogy nagy a valószínűsége a Down-kórnak. Utánaolvastam és hiába tudtam, hogy az AFP elavult technika, külföldön már nem is alkalmazzák, nem mertem figyelmen kívül hagyni. Húszévesen, egyetem mellett egy értelmi fogyatékos gyerekkel, akit fejlesztésekre kell hordani, nem mertem bevállalni. Egyszer egy ismerősömet kérdeztem, akinek autista a kisfia, hogy ha tudja előre, hogy ez mivel jár, vállalta volna-e. Hosszan gondolkodott és azt mondta, imádja a kisfiát, ma már nem tudna lemondani róla, de lehet, hogy nem szülte volna meg, ha előre tudja. Végül elmentem magzatvízvizsgálatra. Ült mellettem egy 42 éves nő és olyan, de olyan nyugodt volt, hogy csak bámultam. Ott mindenki görcsöl és azonnal szeretné tudni az eredményt. De ez a nő nem. Azt mondta, 18 évet várt arra, hogy teherbe essen, ha sérült a gyermeke, akkor is az övé és nem veteti el semmi pénzért.

Maga a vizsgálat fáj?

A dokik szerint nem, csak kellemetlen. Szerintem azért fájdalmas.

Mi lett az eredmény?

Hogy nagy valószínűséggel Down-kóros. Így vívódtunk a nagymamámmal, de úgy döntöttem, hagyom elmenni. A 24. héten megszültem. Rendes szülés, vajúdással mindennel, csak itt nem volt örömködés a végén. Főleg, hogy kiderült, semmi baja nincs, egészséges. Lett volna esély arra, hogy életben maradjon, de akkor már biztos, hogy fogyatékos lett volna. Ennyit tett az, hogy nem mertem vállalni a kockázatot, mint az a 42 éves nő. Neki volt igaza. Gyáva voltam.

És hogy jött az örökbefogadás?

Nem akarok még egy terhességet, végigrettegném. Így egy gyerekkel is jót tehetnék, mert jobb, érzelmekben gazdag életet biztosítanék neki. Első körben, egy évvel a szülés után egy pszichológus finoman azt tanácsolta, még nem dolgoztam fel a történteket, inkább ne vállaljak gyereket, se így, se úgy.

Most már eltelt hat év, készen állok. A lelkiismeret-furdalástól is megszabadulok lassan...

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek