PORONTY

Tátott szájak, Lázár Ervin és egy sünteknős – Színház 3 éves kortól

2011. május 8., vasárnap 10:22

Nemrég két, kamaszoknak szóló előadást ajánlottunk a május 2-10-ig zajló Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle kínálatából – ezúttal pedig a legkisebbeknek szóló produkciókba kóstoltunk bele. 3-4 éves kortól A kíváncsi kiselefánt, A legkisebb boszorkány és A sünteknős is jól szuperál.

A szombat kétségtelenül a május 2-10-ig zajló Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle egyik csúcspontja volt: a hétvégi napokon ugyanis egy igazi reneszánsz játszótér (a pécsi MárkusZínház Ludibundus névre hallgató időutazása) tölti be a Marczibányi Téri Művelődési Központ egyébként is idilli hangulatú udvarát. Az időzítés pedig már csak amiatt is telitalálatnak bizonyult, mivel ezen a napon éppen a legkisebbeknek szóló előadások voltak soron: annál pedig nincs is szívmelengetőbb látvány, mint amikor több tucatnyi 3-5 éves gyerek rohamozza meg a fajátékokat, nyüzsög és kommentál.

Tátott szájak, ragyogó arcok

A gyerekszínházi szemle gerincét természetesen a legjobb, fiataloknak szánt produkciók alkotják, de az egész nem sokat érne a gyerekek nélkül, akik tátott szájjal figyelnek és a látottakhoz hangosan hozzáfűzik az aktuálisan felmerülő kérdéseiket. Bevalljuk, az előadások közben alkalmanként el-elkalandozott a tekintetünk – na nem az unalomtól, csak éppen nem hagyhattuk ki a gyerkőcök nyújtotta látványt: az ő reakcióik még egészen őszinték, kendőzetlenek. Úgy láttuk, a szülők is lelkesen vizslatták a gyerekeik arcát, várták a hatást és együtt nevettek velük.

Azért az előadásokra sem lehetett panasz: a nap első eseménye a fesztivál-díszvendég Stúdió K Színház A kíváncsi kiselefánt című bábjátéka volt, amely egészen egyszerű, mégis hihetetlenül kreatív megoldásokkal varázsolta el az egybegyűlteket. A Kipling nyomán készült előadás a legkülönbözőbb élő hangeffektekkel és a leporelló képeskönyvek technikáját alkalmazó képi világgal teremtett igazi dzsungelhangulatot, amelyben a végtelenül kíváncsi kiselefánt (Homonnai Katalin) nem csak az élet nagy kérdéseire keresi a választ, de egy igen veszélyes helyzetből is szerencsésen megmenekül. (A dzsungel többi lakóját a zseniális Spilák Lajos keltette életre.)

Rövid, de velős

A Stúdió K egyébként ezen a napon még egy előadással színpadra lépett, az eredmény: az előzőhöz hasonlóan imádnivaló karakterek és egy briliáns orgánummal megáldott jaguárpapa (Hannus Zoltán), aki a vadászat rejtelmeibe próbálja meg bevezetni a kicsinyét (Rusznák Adrienn). Persze nem kell különösebb vérengzésre számítani, a zsákmánynak szánt sün (Nyakó Júlia) és a teknős (Hannus Zoltán) tesznek róla, hogy ne kerüljenek terítékre. Az említett két előadás egyébként remekül szem előtt tartja, hogy egy 3 év körüli gyerek nem igazán tud megülni a fenekén huzamosabb ideig, így mindössze 30 percbe tömöríti a sztorit – hozzátéve, hogy ez mit sem von le a produkció értékéből.

Lázár Ervin legkisebb boszorkánya

A vidéki előadások közül is sikerült kifognunk egy remek kis darabot: bár az is igaz, hogy egy Lázár Ervin-mesével aligha nyúlhat bárki mellé, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház A legkisebb boszorkány című bábjátéka az izgalmas, óriási bábfigurák és technikai megoldások okán is érdemes a figyelemre. Rengeteg zene és humor, meg egy csipetnyi tragikum is vegyül a dologba – utóbbi viszont olyan finoman simul bele az előadásba, hogy már 4 éves kortól nézhető. Az udvaron közben folyamatosan áramlott a pozitív energia: a szülők a régi-új ismerősöknek, a gyerekek pedig a vicces reneszánsz játékoknak örültek. Aki teheti, még nézzen be vasárnap: érdemes.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

Dekooder Mozaik a konyhabútoron

Plusz érdekesség, hogy a bútorajtók elmozgatása után a beépített sütő, a mikró, a kávéfőző és borhűtő is előbukkan.

KajaPiaZongora Rebarbara limonádé/vodka

Ez megint valami, amit gyerekek és felnőttek is egyformán élvezhetnek, de csak akkor, ha a két tábor mindenki számára jól elkülönítve fogyasztja.

Makeup Segítség a nyári alakformáláshoz

Többek között feszesítő és méregtelenítő koffeint, antioxidáns E-vitamint és a vérkeringést fokozó hatással bíró escint tartalmaznak.

Beck Reszelt krumplis pite vagy pirog

Egy egyszerű – sokkal könnyebb megcsinálni, mint elnevezni – hétköznapi, olcsó, mégis érdekes ebéd volt.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés