PORONTY

Hivatásos sárkányölő szüzet keres – Erre vidd el a kamasz gyereked!

2011. május 6., péntek 15:05

Nagyban zajlik a VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi téri Művelődési Központban, ahova csütörtökön mi is bevettük magunkat azzal a célzattal, hogy felmérjük, milyen a mostani felhozatal, hova érdemes jó szívvel elküldenünk a színházazni vágyó családokat, gyerkőcöket. Elsőként két, kamaszoknak szóló előadást néztünk meg: ha ezekre viszed el a gyereket/diákokat, nem nyúlsz mellé.

Úgy gondoltuk, nem árt, ha a legkisebbeknek és a nagyobb, tizenéves közönségnek szóló előadásokat is górcső alá veszünk, így jutottunk el a KoMa Társulat A sárkány című produkciójára, amely nem csak a társulattól megszokott lelkesítő kreativitást és humort hozta, de azt is bizonyította, hogy a 14 év fölötti közönség is remekül bele tud feledkezni egy bábelőadásba. Nem beszélve arról, hogy ehhez egyáltalán nincs szükség a figyelmet fenntartó, színes díszletekre - még csak paravánra sem -, tökéletesen megteszi néhány, jó érzékkel elhelyezett pad és a színészek teste, amely helyenként maga is kellékké, játékfelületté válik a bábfigurák apró talpai alatt.

Egy hivatásos sárkányölő: Lánc L. Ottó

A KoMa fiatal tagjai nemes egyszerűséggel jönnek, látnak és győznek - ahogy az egy igazi mesében már csak lenni szokott -, az általuk prezentált sárkányölős-igazságosztós sztori viszont egyáltalán nem az ilyenkor megszokott forgatókönyv mentén halad. Nem csak a végkifejlet tartogat meglepetéseket, de az író, Jevgenyij Svarc - és nem utolsósorban az átiratot készítő Parti Nagy Lajos - is tesz róla, hogy a rengeteg humorral és briliáns mondattal teli szöveg hallatán egy percre se lankadjon a figyelmünk. A történet lényege röviden: Lánc L. Ottó (Mohai Tamás) "szabadságkutató és hivatásos sárkányölő" a gonosz sárkány, Drakon által évszázadok óta sanyargatott Drakóniába érkezik, hogy megmentse a rettentő nagyúrnak szánt szűzies Elzikét (Lass Bea) és nem utolsósorban felszabadítsa az elnyomás alatt sínylődő népet.

Persze felmerül a kérdés: mi van, ha az istenadta nép nem kér a szabadságból, vagy legalábbis a megmentőnek kell meggyőznie őket arról, hogy létezik ennél némileg kedvezőbb államforma is. Természetesen nem maradnak el a talpnyaló, korrupt csatlósok (külön kiemelendő a zseniálisan őrült polgármester, akit Fekete Zsolt kelt életre), a megfélemlítés, és a korlátlan hatalomra törés, a diktatúra soha nem szűnő sárkánya sem. Nem szájbarágósan, de erről (is) szól a fáma – kamasz gyerekünk kezdeti ódzkodása pedig feltehetően az első 10 perc után elillan, és arról is megfeledkezik, hogy bábelőadást néz.

Mátyás király - kicsit másképp

A szemle csütörtöki napjának másik ifjúsági előadása a 12 éven felülieknek ajánlott Országalma, avagy hogyan találkozott Csulánó az ördöggel című produkció volt, amelyet a tatabányai Jászai Mari Színház fiatal színészei hoztak el a fesztivál közönségének.

Országalma Fotó: Jászai Mari Színház

A szemle kétségtelen előnye egyébként, hogy ilyen módon tanár, szülő is meggyőződhet arról, hogy egy családi kiruccanás vagy osztálykirándulás alkalmával mit érdemes közösen megnézni az adott város látványosságain kívül. A Kárpáti Péter darabjából készült előadás - amelyet ezúttal az egyetemi hallgató Kárpáti István vitt színre - pedig gyanúsan ilyen: tele van ugyanis zenével, harsány poénokkal és játékos színpadi megoldásokkal. Egy hagyományos értelemben vett mese az olykor nem is annyira igazságos Mátyásról, amelyben szó esik a hűtlenségről és a nagyravágyásról, a másokért való felelősség fontosságáról - és arról is, hogy mit (nem) érdemes feladni a hatalomért. A gyerekszínházi szemle arra is jó alkalom, hogy megbizonyosodjunk róla: az ifjúsági előadások alkotói képesek úgy szórakoztatni, hogy közben azért egy kis - csúnya szóval - "mondanivalót" csempésznek azokba a kamasz fejekbe. Mindezt pedig úgy, hogy azok észre sem veszik.

Következő cikkünkben három, a legkisebb korosztálynak szóló előadásról számolunk be.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

Dekooder Mozaik a konyhabútoron

Plusz érdekesség, hogy a bútorajtók elmozgatása után a beépített sütő, a mikró, a kávéfőző és borhűtő is előbukkan.

KajaPiaZongora Rebarbara limonádé/vodka

Ez megint valami, amit gyerekek és felnőttek is egyformán élvezhetnek, de csak akkor, ha a két tábor mindenki számára jól elkülönítve fogyasztja.

Makeup Segítség a nyári alakformáláshoz

Többek között feszesítő és méregtelenítő koffeint, antioxidáns E-vitamint és a vérkeringést fokozó hatással bíró escint tartalmaznak.

Beck Reszelt krumplis pite vagy pirog

Egy egyszerű – sokkal könnyebb megcsinálni, mint elnevezni – hétköznapi, olcsó, mégis érdekes ebéd volt.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés