Te mikor fogsz meghalni? – Mit mondjunk, ha a gyerek a halálról kérdez?

A gyerekek fejében ott motoszkálnak a halállal kapcsolatos elképzelések – hamarabb is, mint gondolnánk.

Ha megengedjük a gyerekeknek, hogy a halálról beszélgessenek velünk, hasznos információkat adhatunk nekik, amik segítik őket, ha épp szomorúak vagy krízishelyzetben vannak.

Hogy gondolkodnak a gyerekek a halálról?

A kutatások arra mutattak rá, hogy a gyerekek többféle fejlődési szakaszon mennek keresztül a halál feldolgozásakor. Az óvodások például gyakran ideiglenes, visszafordítható, személytelen dologként tekintenek a halálra. A mindig újra és újra feltámadó mesehősök is ebben erősítik meg őket.

Az 5 és 9 év közötti gyerekek kezdik felfogni, hogy a halál végleges, és hogy az élőlények meghalnak, de még mindig nem tudják saját érzelemként megélni. Sokszor úgy képzelik, hogy találékonysággal és kellő erőfeszítéssel az ember megmenekülhet a haláltól. Ebben az időszakban kezdik a maguk számára megfogalmazni az elmúlással kapcsolatos érzéseiket. Egy csontvázról például már a halálra asszociálnak, és sok gyereknek lehetnek ebben a korban ilyen gondolatkörben rémálmai.

9-10 éves kortól lassanként kezdik teljesen megérteni, hogy a halál visszafordíthatatlan, és hogy ők is meghalnak egyszer. Serdülőkorú gyerekek olykor izgatottan keresik az élet értelmét.

Beszéljünk róla

Attól még, hogy nem beszélünk az érzéseinkről, nem jelenti, hogy ne kommunikálnánk azokat más módon. A gyerekek kitűnő megfigyelők. Leolvasnak szinte bármilyen üzenetet az arcunkról, a járásunkról, a mozdulatainkról. Ha rendszeresen kerüljük a beszélgetést azokról a dolgokról, amelyek felzaklatnak minket, a gyerekek nem mernek majd előhozakodni kérdéseikkel az ilyen témákkal kapcsolatban. Ezzel az elkerülő módszerrel előfordulhat, hogy csak még mélyebbre ültetjük bennük az aggodalmat, és azt érjük el, hogy egyáltalán nem fogják az ilyenfajta érzéseiket megosztani velünk.

Persze akkor sem cselekszünk bölcsen, ha szándékosan szembesítjük a gyereket olyan információkkal, amelyeket még nem ért, vagy amelyekről nem akar tudni. A halálnál is, mint minden érzékeny témánál, törekednünk kell az egyensúly megtalálására.

Hogyan beszéljünk egy kisgyerekkel a halálról?

Amikor kisgyerekekkel beszélgetünk, érezhetjük magunkat rosszul amiatt, hogy nem tudjuk mindenre a választ. Ilyenkor egy őszinte „Sajnos nem tudom a választ arra, amit kérdeztél.” mondattal jobbat teszünk, mint egy olyan zavaros magyarázattal, amelyet magunk sem hiszünk el. A gyerekek érzékelik a kétségeinket, bizonytalanságunkat is. A kegyes hazugságok – akármennyire is megtervezettek – nyugtalanítják és hosszú távon bizalmatlanná teszik őket.

Azt is elmondhatjuk a gyerekeknek a halállal kapcsolatban, hogy sokan többféleképp vélekednek erről, ki ebben hisz, ki abban, valaki úgy képzeli, van túlvilági élet, mások szerint viszont nincs. Ha mi is elfogadást tanúsítunk mások hite iránt, megkönnyítjük a gyereknek, hogy olyasmiben higgyen, ami számára elfogadhatóbb, mégha ez el is tér a mi hitünktől.

Dr. Earl A. Grollman: Hogyan beszéljünk gyerekekkel a halálról című (egyelőre sajnos csak angolul olvasható) könyvében azt javasolja, hogy a legkisebbekkel a halált az életfeltételek hiányával próbáljuk megértetni: „Amikor az emberek meghalnak, nem lélegeznek, nem esznek, nem beszélnek, nem gondolkodnak, nem éreznek többé. Ha egy kutya meghal, nem ugat és nem szaladgál többet. A halott növények nem nőnek, és nem virágoznak többet.”

A kisgyerekek ismétlésen keresztül tanulnak, jegyeznek meg dolgokat, így előfordulhat, hogy újra és újra hallani akarják majd a válaszainkat. Ahogy egyre több tapasztalatra tesznek szert, talán további, mélyebb magyarázatokat igényelnek majd, amelyekhez ők is hozzáteszik elképzeléseiket, érzéseiket.

Egy kisgyerek kérdése lehet sokkoló, tűnhet érzéketlennek a felnőtt számára. Például, amikor azt kérdezi: „Te mikor fogsz meghalni?” Ilyenkor talán az foglalkoztatja, amit a halálból kezd megérteni, vagyis hogy a halál valamiféle elválás, és a szülőtől való elválás gondolata esetleg megijesztheti. Válaszunk ebben az esetben ilyesmi lehet: „Még sokáig szeretnék élni. Azt szeretném, ha veled lehetnék és vigyázhatnék rád, amíg csak akarod. De ha én vagy apa meghalunk, más is fog tudni rád vigyázni. Például Lujza néni és Lajos bácsi vagy a nagyiék.”

Téves következtetésekre juthat a kisgyerek a halál természetét illetően, ha azt hiszi, hogy a halál azonos az elalvással. Ezek akár a lefekvéstől, elalvástól való félelemig is vezethetnek. Azt gondolhatja, ha a nagypapa úgy aludt el, hogy nem ébredt fel többet, talán vele is ez fog történni.

Egy óvodásnak, ha azt kérdezi például, hogy miért halt meg valaki, ne mondjuk azt egyszerűen, hogy betegség miatt, mert ő még nem tud különbséget tenni a súlyos, halálos betegség és egy nátha között. Tegyük hozzá legalább, hogy egy nagyon súlyos, komoly betegség okozhat csak halált, az olyan betegségből, amikor csak pár napig érezzük rosszul magunkat, meggyógyulunk.

Ha azt állítjuk, hogy csak az öregek halnak meg, vagy Zsóka néni azért halt meg, mert már öreg volt, azzal félrevezetjük a kisgyereket, és bizalmatlanná tesszük, ha egyszer egy fiatal halálával kell szembesülnie. Jobb, ha ilyenkor azt mondjuk: „Zsóka néninek szép hosszú élete volt, mielőtt meghalt. A legtöbb ember sokáig él, mint Zsóka néni, de sajnos van, aki nem. Remélem, hogy te meg én is sokáig élünk még!”

Oszd meg másokkal is!
Mustra