Terhesnapló 7.0: Ne vásárold fel az összes csecsemőskönyvet!
21. hét
Emlékszem a pánikra, amikor rádöbbentem az első gyerekem születése másnapján, hogy én még szinte semmit se olvastam arról, mit hogyan kell csinálni egy kisbabával. Aztán pár hónap alatt bepótoltam a lemaradásomat és egyúttal át is estem a paci túloldalára. Több száz oldal szakirodalmat halmoztam fel idehaza. Fölöslegesen.
Ma már másképp csinálnám. Elsétálnék a könyvtárba már félidős terhesen, beleolvasgatnék a babanevelős-gondozós könyvekbe, kivenném azokat, amelyek megfognak. Odahaza belelapoznék a fejezetekbe, végül pedig eldönteném a saját, belső érzéseimre hallgatva, hogy nekem melyik az az egy-két szimpatikus könyv, amire szívesen támaszkodnék. Csak azt az egy-kettőt venném meg, hogy mindig kéznél legyen.
Ezúttal ki is osztanék elsőgyerekes önmagamnak egy hihetetlenül fontos tanácsot, amit elsőgyerekes önmagam úgyse volna képes megfogadni: ha gondban vagy, vedd elő a kedves könyvedet, olvasd el, mit javasol (és kérdezd meg anyádat, anyósodat, testvéredet, a Porontyot), aztán pedig hallgass magadra, és csináld azt, amit te jónak érzel. Még akkor is, ha az nem az, amit olvastál (hallottál). És soha ne tegyél olyasmit, ami ellen belül tele vagy tiltakozással, akármilyen zseniális a könyv (meg anyád, anyósod stb.), akármilyen jó az összes többi tanácsa.
Tehát könyvek. A töméntelen olvasás megajándékozott néhány érdekes felismeréssel. Az első, amin ma már jól szórakozom, de frissiben inkább rémülettel töltött el: gyakorlatilag nincs olyan téma – etetés, altatás, sírásból megnyugtatás, stb. –, amelyben létezne az Egész Univerzumra Kiterjedő Abszolút Jó Megoldás. Több könyv (és több rokon): sokasodó és ellentmondó verziók a "mi a helyes ebben a szituációban" kérdésre. Ez azért volt rendkívül bosszantó (és ijesztő), mert én úgy futottam neki a gyerekvállalásnak, hogy én majd Hibátlanul(!) fogom a gyerekemet gondozni és nevelni. (Pedig nem lehet de nem is kell.)
A második: minden könyv más-más szülőhöz passzol. Írtam már egyszer, de nagyon fontosnak tartom, ezért újból kiemelem: a saját személyiségednek megfelelően érdemes nevelni. Jócskán elláthat kudarcélménnyel egy tőled idegen könyv. Ha például minden problémát a szoros testi kontaktus jegyében old meg (közös ágy, babusgatás, még több szoptatás) és már megőrülsz attól, hogy nem a tied a tested, nem fogod őszintén csinálni. Ha viszont a gyerek önállóságra nevelése a vezérfonal, miközben Neked még zuhanyozás közben is az hiányzik, hogy megölelhesd, akkor úgysem leszel képes ágyban hagyni, ha egy picit is megnyikkan. Hiába próbálod betartani a tanácsot, nem sikerül, ha nem tudsz vele őszintén azonosulni. És felesleges is! Könyv "kuka", hallgass magadra, és ha szereted a könyvmankót, keress másikat. Amit olvasol, az nem Az Egyetlen Megoldás, hanem csak a szerző véleménye. Naésakkormivan?! Nem vagy selejtes anya, ha nálad nem működik a Nagy Bölcsesség.
A harmadik: egy-egy könyv tükrözi az adott ország és időszak gyerekgondozási szokásait. Érdemes rákérdezni védőnőnél - vagy például itt a Porontyon -, hogy bizonyos dolgokat manapság idehaza hogyan szoktak. Konkrét példa: az angol könyvemben 4 hónapost hozzátáplálnak, az amerikaiban körtét adnak elsőként (anyósom pedig krumplit adott volna). Ma Magyarországon 6 hónapos kortól és általában almával indítunk. Tulajdonképpen mindegy, hogy alkalmazkodsz-e az aktuális szokásokhoz, de azért érdemes, mert a környezet (gyerekorvos, védőnő, babaipar) arra van felkészülve, hogy ugyanúgy csinálod. Például nem fogsz találni réklit a boltban, hiába van nagymamád könyvében, hogy az kell ekkora gyerekre.
Csecsemőgondozós könyvek, amelyekkel érdemes megismerkedni: Tracy Hogg: A suttogó titkai I., A suttogó mindent megold; Penelope Leach: Picik és kicsik; Elizabeth Fenwick: Kismamák nagykönyve; Spock doktor csecsemő- és gyermekgondozása. Kérlek, folytasd a sort és mondd el: neked melyik könyv hogyan (nem) vált be!
AMK
Ui: Porontyon ezekről és más, csecsemőgondozásról szóló könyvekről,
ajánlók, kritikák, köszönetek és szidalmak:
A suttogó tényleg megold mindent (Tracy Hogg: A suttogó mindent megold)
Rosszindulatú játék Tracy Hogg szavaival (A suttogó titkai)
Sakáltanya a kiságyban, avagy miért üvölt már megint? (Sheila Kitzinger: Miért sír a baba?)
Bébinapló: könyvből tanítsuk aludni a babát? (Éjszakai gondoskodás, A suttogó titkai)
Milyen könyvet vegyünk karácsonyra várandós barátnőnknek?
A modern szülő dévédéről tanul szülni (Parentis Szülőképző DVD sorozat)
A babasírás nem bug, hanem feature (Tracy Hogg: A suttogó titkai)
A gyerek nem idomítandó lény (Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás)
Tökéletes szülőnek lenni lehetetlen feladat (Sue Gerhardt: A szükséges szeretet)
AMK
- Címkék:
- könyv,
- kismama,
- terhesség,
- terhesnapló,
- olvír


KOMMENTEK
2010.09.08 10:00:13nyuszimanó
Anette Kast-Zahn - Dr, hartmut Morgenroth: Minen gyerek megtanul aludni. Ajánlom notórius éjszakai kisbaglyok kifacsart szüleinek. Én a fiam 14 hónapos koráig bírtam az éjszakai 2 óránként ébredéseket, nálunk bevállt a módszer. Sok minent kipróbáltam, ez az egy hozott megoldást. Éjszaka a kicsi strapált le, nappal a 2 éves "nagy" követelet maximális odafigyelést. Nem volt könnyű időszak :) Jöhetnek a kövek :)
2010.09.08 10:04:50málnabálna
Nah,ne mááár,h a 4,5 évesed rajzolta ezt a fentit?!
simán rajz szakkörbe iratnám vagy mi! grat!
2010.09.08 10:07:17málnabálna
suttogós könyveket mind megvettem + még 1-2-őt - még terhesen, s elolvastuk őket,aztán élesben azt alkalmaztuk,amit a szívünk súgott,suttogott :D
2010.09.08 10:15:18Ariaden
Nem vettem egy könyvet sem a terhességem alatt. Úgy éreztem, ki akarom próbálni mire vagyok képes így pusztán az anyai ösztöneim alapján. Az interneten az ezernyi babaoldal között olvasgattam, mindent tudtam, amit a terhességemről tudni akartam, stb. Ha most megakadok valamiben, körülnézek itt, meg más oldalakon, elolvasok pár szakértői véleményt és megbeszéljük a férjemmel, hogy mit választunk. Általában bejön, ha nem, akkor megpróbálunk mást.
Amit viszont nagyon szeretnék egy igazi saját Csutkababa!!!! :DDDDD Általában csak egészségügyi kérdésekben akadok meg. :))))
2010.09.08 10:17:20Brumibaby
Dr. Spock: Csecsemőgondozás és gyermeknevelés
Szily: Kitolás 1-2
Libby Purves: Hogyan NE neveljünk tökéletes gyereket?
Én az első suttogótól visítva menekültem
2010.09.08 10:18:52nanemárrr
Az a 9 hónap (Murkoff, Hathaway, Einhorn)
2010.09.08 10:23:08Lapis Lazuli
Mivel még - eléggé el nem ítélhető módon - Csutkababa is alszik néha: Dr. Kovács Ágnes: A doktornéni könyve[link]
2010.09.08 10:24:08kyskalacs .
egy könyvet vettem csak, az elsösegély nyújtás gyerekeknek. a többi nem érdekel.
2010.09.08 10:29:02aZanalfabéta
Én 15 éve összesen két könyvvel és internet nélkül vágtam bele a sűrűjébe:
- Az a 9 hónap (Murkoff, Hathaway, Einhorn)
- Picik és kicsik (Penelope Leach)
és mindkettő szuper - szerintem...
2010.09.08 10:42:09korallka
Nekem eleinte egy könyvem volt,iszonyatosan régi a kisbaba gondozása vagy mi volt a címe.Mikor nem akart aludni a ded megvettem a suttogót,de nem jött be.Ennyi asszem. terhesség alatt vicces terhesnaplókat olvastam,szakirodalmat nem...
2010.09.08 10:44:41januar18
A Suttogótól én is rosszul vagyok.
2010.09.08 10:50:54Meni
Spock, Minden gyerek megtanul aludni, Suttogo...Az elso nagyon hasznos gyakorlati dolgokkal van tele. A masodik nekunk is 100% bejott, baromi halas vagyok erte, visszaadta az ejszakakat, tulzas nelkul. De ket ismerosom sem vallalta fel a modszert, igaz mindketten nagyon mas stilusban nevelnek, mint en. A harmadikkal meg ugy vagyok, hogy talaltam benne nagyon ertekes es hasznos dolgokat, de a falat kapartam a stilustol.
Nagyon tetszett ez az iras. Megmondom oszinten, a legelso irasod nem tetszett. De aztan irtal arrol, hogy ki ne vallaljon sok gyereket. Es abban akkora igazsagokat irtal le, ami azota is sokszor eszembe jut. Es ez az irasod is nagyon az en fejembol jon :)
2010.09.08 10:55:46Meni
Es ha nem halalosan komolykodni akarunk, akkor Szecsi Noemitol a Kismama naploja, es Szekely Andrastol a Jottek, lattak, gyoztek.
2010.09.08 11:02:07Ribizlee
2010.09.08 10:29:02 aZanalfabéta
dettó - szerintem könnyebb is volt, mert nem zavartak össze az egymásnak ellentmondó vélemények...
2010.09.08 11:09:41Ariaden
Lapis, köszi már nézem is. :DDDD
2010.09.08 11:21:55Farkasokkal táncoló
Jááááj az én időmben maikor még az elsőt szültem, csakis a Pickler Emmi féle Csecsemőgondozás, gyermeknevelés volt kapható. Ezt hozta be nekem a férjem a kórházba, ott olvasgattam. Rám olyan hatást tett, hogy alig mertem hazavinni a kölyköt. A fürdetés 13 (!!!) oldalon át volt taglalva, első alkalommal ki volt nyitva a könyv, és ketten a férjemmel megpróbáltuk szó szerint végigcsinálni... mire a gyerek meg lett fürdetve, mi mind a ketten izzadtunk a kimerültségtől és az idegességtől, mert az ujszülött valahogy nem értékelte azt a sok tennivalót amit csinálni kellett. Úgy nagyjából 3 nap telt el, mire kijózanodtam, és ezt mondtam, hogy a gyerek ezentúl bele lesz rakva a vízbe, le lesz szappanozva, le lesz öblítve, aztán meg lesz törölgetve slusszpassz.
Később megjelent a Spock könyv, na az nagyon jó volt, szerintem azóta se vesztett az érvényességéből.
2010.09.08 11:35:56johnny29
En is egy konyvet vettem: Az a 9 honap (Murkoff, Hathaway, Einhorn). Porontyot akkor meg nem olvastam, nehany dolgot neten neztem meg, illetve baratnoket kerdeztem. Angol nyelvu konyveket, informaciokat kaptam dogivel a midwife-tol. Amikor olyat tettem, amit tanacsoltak es nem tudtam vele azonosulni, tenyleg nagyon rossz erzes volt; igy a szivunkre hallgattunk es mindenki jobban erezte magat. :)
A rajz nagyon kedves. Igazan tehetseges lehet a kislanyod.
2010.09.08 11:36:50Farkasokkal táncoló
Egyébként döbbenetesen jó ez a gyerekrajz, lendületes, mozgásban lévő, pontosan látszik a tánc rajta...
És ez a terhesnapló is jó, eddig mindegyik megállapításával egyetértettem.
2010.09.08 11:41:36Veg_
Hát az tuti, hogy a kicsi tud rajzolni! De most kérünk legalább reagálásilag valami infot, hogy hogy viseled a terhességet, és hgoy hat a többi háromra :-DDD
2010.09.08 11:46:55susu bolondsag
Egyetertek Lapis Lazuli:)
elsogyerekeskent nekem is nagyon sok konyvem van, de szamomra ertelmesnek Dr.Kovács Ágnes: A doktornéni könyve bizonyult
2010.09.08 11:59:31pirospottyos
Ami nekem NEM jott be: Gina Fordtol barmi.
2010.09.08 12:03:50aZanalfabéta
Persze később az általam vett két könyv (Az a 9 hónap és Picik és kicsik ) mellé kaptam még jópárat rokonoktól, barátoktól, de ezek közül csak egy volt , ami még hasznosnak bizonyult: Gyermekbetegségek A-Z Miriam Stoppardtól.
2010.09.08 12:09:28Sams
Nekem egy könyvem sincs még... és most jól összezavartatok, hogy melyiket szerezzem be... lehet, hogy inkább keresek egy német nyelvüt, akkor a férjem is tudja olvasni...
2010.09.08 12:24:41Sams
Vagy egyáltalán nem veszek könyvet, csak hallgatok az ösztöneimre meg a bábára.
2010.09.08 12:39:09Bűbájos
Nekem nincs könyvem, nem vettem, nem kaptam, néhány dolgot megnéztem a neten, mégis életben van még a gyerek. :) Már (még csak) hét hónapja. Huhúhú, mi jön még! :D
Mostanában már lassan leesik majdnem mindenkinél, hogy "minden gyerek más", de nagyon tetszik az írásban, hogy azt hangsúlyozza, hogy az anyukák és a családok is mások. Hát, én élvezni szeretném a gyereket, végülis ezért csináltuk, a magunk örömére. Persze igyekszem mindent megtenni, hogy neki jó legyen, ez az első, dehát nekem is legyen már jó, az is fontos, nem? :)
2010.09.08 13:07:04Kryssy
:) Totál egyetértek AMK. Nekem a Suttogóhoz volt szerencsém. De mire megszoktam az oda-vissza lapozgatást az állandó hivatkozással (+mindig elfelejtettem a 10. kereszthivatkozásnál, hogy honnan is jutottam oda)... :( Elolvastam, aztán mentem a saját fejem után.
Azóta csak elsősegélynyújtó könyvet (Dr. Csomai Zita) meg a Kismama konyháját olvastam. Érdekes, még mindig életben van a gyerek, és nagyon is virgonc könyv nélkül is. :)))
Nem komoly könyvként baromi jó Szécsi Noémi (köszi Meni, hogy emlékeztettél rá!!! :) ). Ha valaki sírni akar a röhögéstől, annak meg Szily László Kitolás 1. és 2-t ajánlom (Bogyó apja többször is elolvasta! - és ez nagy szó!!!)
2010.09.08 13:35:44Nagytimi
Picik és kicsik (Penelope Leach) ez nekem is bejött.Mást nem is olvastam.Pedig lehet hogy kéne:)nagyon sokszor érzem úgy,hogy nem állok a helyzet magaslatán,vagy ezzel mindenki így van?
2010.09.08 14:10:32Ariaden
Én megmondom őszintén nem a gondozással, lelki dolgokkal nem állok a helyzet magaslatán, hanem hogy mivel kössem le a hiperérdeklődő egy évest. De tényleg.
2010.09.08 14:29:49g.gabica
Én nem vettem könyvet, de szerettem volna, viszont nem nagyon találtam olyat, ami az iker terhességgel és az ikrek nevelésével foglalkozott volna. Persze a legtöbb könyv pár oldalban kitért ezekre is, de olyan ami csak ezzel foglalkozott volna nem találtam.
Tanácsokat pedig nem nagyon hallgattam, mivel olyanoktól jött, akinél csak 1 gyerek volt egyszerre (első ikrek a családban). Éppen ezért én ösztönből nevelgetem őket és néha a porontyon elcsípek 1-2 gondolatot. De kevés a színvonalas, gazdag ikres oldal, ami a kétpetéjűekkel foglalkozna. A legtöbb cikk és oldal az egyforma nemű és egypetéjű ikreknek ad ötleteket. Nálunk 1 fiú 1 lány a felállás.
2010.09.08 15:19:53Puszpanya
Van pár könyvem, ismerősök hozták, de szinte egyikbe sem néztem bele. A suttogó nem jön be. Én a játék, kaja és eü. kérdésekben bizonytalanodom el.
A kajára ráírhatnák igazán, h mennyi idős kortól javasolt. Nem a mirelit pacalpörköltre gondolok, hanem pl. a tejtartalmú kexek, miegymásokra.
Jó lenne ismerni több fejlesztő játékot, h tudatosabban lássam, mire lehet az 1évest "tanítani". A múltkor pl. rájöttem, h jéé van villanykapcsoló és mikor bemegyünk a fürdőbe én kapcsolom le meg fel. No, megmutattam a gyereknek, aki azonnal elsőre le- és felkapcsolta és nézett rám, h ebben mi a nagy cucc? (azon kívül, h tök jó le- felkapcsolgatni)
Altatás: 8 hónapos koráig velünk aludt, a mai napig az ágyunk végénél van az ágya. Mikor úgy döntöttünk, h irány a saját ágy, első két alkalommal (no igen, anyuka nem éppen kitartó!) lefektettem, felállt, röhögött. Ezt jászottuk 20 percig kb., míg el nem aludt. Harmadik alkalommal betettem az ágyba és nem volt kedvem 20 percig ott dekkolni és fektetgetni a gyereket, hanem leültem tv-t nézni. (a gyerek lát az ágyból) Láss csodát, 3 percig egerészett, majd magától lefeküdt és elaludt. Azóta is így alszik. Puszi aztán egerészés alvásig.
2010.09.08 15:26:12kov_vacs
Sziasztok :)
Nagylányom tényleg remekül rajzol és fest, én meg nagyon büszke vagyok rá, pedig tudom, hogy nem tehetek róla. Majd írok egy külön posztot egyszer a rajzeszközös tapasztalatokról, mert szerintem számít, hogy mi van a gyerek kezében, amivel könnyű rajzolni, azzal mindenki szívesen alkot valamit.
Azon túl, hogy szerintem is jól rajzol, sokat számít, hogy számára "terápiás" a rajz. Nem ritka, hogy ha dühös vagy szomorú, akkor is rajzol; ha sok az élmény, öröm, emlék, akkor is. Az jó nagy mázli, ha valakinek - gyerekként, felnőttként - van egy kis képletes kuckója, ahol a dolgokat helyre tudja tenni magában. Zene, sportolás, séta, kertészkedés, rajz, ezek mind-mind ilyen dolgok lehetnek. Jelenleg fontosabbnak is tartom, hogy megmaradjon a rajznak ez a szerepe az életében.
Egyébként jár szakkörre a húgával együtt egy festő nénihez, ahol van kb 10 gyerek. Nem különlegesek, csak szívesen rajzolgatnak-festenek. De ha nem lesz kedve járni, nem fogom erőltetni. Még csak négy és fél éves.
2010.09.08 15:34:32kov_vacs
Nekem a Suttogó nagy megkönnyebbülés volt az LLL vonalhoz képest. Úgy az első gyerkőcöm féléves kora fele jutottam el odáig kb. A másodikat aszerint irányítgattam, a harmadik meg alakulgatott spontán, mikor-hogy. Akkor már eléggé kevés volt bennem az igény az ideológiára. De tudom, hogy most is elő fogom szedni a suttogót, ha nagyon gáznak érzem a helyzetet és nincs ötletem, elsősorban inspirációnak. Hogy a magam ötlete eszembe jusson róla :)
2010.09.08 15:45:55Tish77
Spock mellett teszem le a voksom. Még anyukám vette annó a bátyám születésekor, de a mai napig hitelesnek tartom. A könyv alapján gondoztam/neveltem a lányom, és ha megszületik a fiam, akkor ismét leporolom majd.
A Suttogóba beleolvastam egy kolléganőm tanácsára, de hidegrázást kaptam tőle.
2010.09.08 15:54:41kov_vacs
Gabica, a "Hurrá, ikrek" címűt ismered?
2010.09.08 15:59:45kov_vacs
Nekem az is eltartott egy ideig, amíg megértettem, hogy tényleg úgy van, hogy hiába zseniális egy-egy megoldás, nem evidens, hogy azt a másik anya alkalmazni tudja. Pont a stílusbeli különbségek miatt. Az meg olyasmi, mint az ízlés, nem pedig olyan, mint a tehetség. Tehát nem azért nem tudja elaltani X módon a gyerekét, mert "béna", hanem azért, mert tök idegen tőle a dolog. És mintha a saját gyerekünk rá lenne kötve a belső harmóniánkra és önazonosságunkra.
Magyarul ha egy anya nagyon hisz abban, amit csinál, ezerszer biztosabb, hogy az adott dolog használni fog a gyerekénél.
Tehát nem ott fog eldőlni, hogy "jó-e a módszer", hanem ott, hogy neki, mint anyának jó-e a módszer.
persze ezek után még mindig ott van, hogy minden gyerek más, és ez bonyolultabbá teszi a helyzetet, de akkor is igaz tendenciáiban, amit leírtam. Ahogy mások a gyerekek, finomítgatni kell az anyai elképzeléseken is.
2010.09.08 16:28:57madz
asszem, már többször kifejtettem itt, hogy a suttogóval nekem is elsősorban stílusbeli problémáim voltak: "a gyerek egy menedzselni való probléma, így és így kell csinálni, hogy minél kevesebb időt kelljen vele eltölteni. ha nem sikerül a módszeremmel, akkor szarul csinálsz valamit, mert ez egy tökéletesen működő módszer. ABCD és 4E. csak állapítsd meg, hogy a létező négy gyerektípusból melyik a tiéd."
az viszont igaz, hogy néhány olyan dologra is felhívja a figyelmet, amit máshol nem olvastam. pl hogy egy csecsemő lehet refluxos, sőt sokkal gyakoribb, mint hinné az ember, csak összekeverik a hasfájással. vagy hogy néhány gyerek igenis szereti, ha be van bugyolálva, akkor is, ha most nem menő a pólya.
2010.09.08 16:34:22bigyo83
lelki köldökzsinór: nem ment, túl magasztos volt...az 1. oldal
2010.09.08 16:38:58cozumel
Az a kilenc honap
es ennek a folytatasai
Az elso ev
A totyogos evek
Nem tudom, ez utobbi ketto kaphato-e otthon?
Szerintem nagyon jo, olyan alapos, vazlatos, mint a kilenc honap.
2010.09.08 16:43:17Zsuzsi főz
Egy könyvem van a Picik és kicsik, nekem nagyon tetszett, laza, semmit nem erőltet, olvasmányos. A Spockot még tervezem beszerezni, mert ami anyukámé volt, az megsemmisült az évek során.
2010.09.08 17:08:58kov_vacs
Veg_, köszi, egyébként semmi extra, hatások sincsenek túlságosan, megy az élet :)
2010.09.08 17:59:47Farkasokkal táncoló
2010.09.08 15:59:45kov_vacs
Én is ezt ugatéroztam a minap az egyik poszton, hogy mindenkinek más a habitusa, és az a legjobb, ha egy anya biztos magában, és úgy gondolja, hogy az a módszer amit ő csinál az jó. Mert lehet boldog gyereket nevelni poroszosabb módszerekkel is, meg kötődő módszerekkel is . Poroszos alatt mondjuk én a meleg - korlátozó típust értem, a másikon meg a meleg - megengedőt. A hideg - korlátozó, és hideg - megengedő típusú nevelésnek (ha azt annak lehet nevezni) csak áldozatai vannak.
2010.09.08 18:56:03jazmine
Nekem a kedvencem a Túlélő kalauz szülőknek.
A suttogó idegesített, a Picik is kicsik felszínes volt, az ikrek könyve hasznos volt, de elég 1x elolvasni, a Spock érdekes, de sok része már khm.
2010.09.08 18:57:47jazmine
Jók még a Hogyan ne legyek... tagjai, 1x.
És ami még top 1, az Úgy beszélj, hogy...
2010.09.08 19:03:15R2D2 & C3PO
Szerintem a Szuperdadus.
Mer' egyszerű.
10 nevelési szabályt talált ki, k_rva jók, és könnyű megjegyezni. :-DDD
(Plusz még ebből a 10-ből is lehet húzni. ;-D)
(További előnye, hogy meg lehet nézni a tv-ben is.)
2010.09.08 19:16:12intel
Okosan nevelni tudni kell!!!
2010.09.08 19:19:19Farkasokkal táncoló
Sajna szuperdadust csak ritkán tudok nézni, mert pont az a csatorna amin megy az nálunk "hézagosan üzemel", vagy van adás vagy nem. De amit elcsíptem belőle, az nekem nagyon teccik.
Megjelent könyv alakban is?
2010.09.08 19:24:12R2D2 & C3PO
Aha.
Az óriási feje van az elején, a gerince meg piros vagy rózsaszín (erre nem emléxem pontosan) kockás.
Kb. az van benne, mint a műsorban - csak ezt leveheted a polcról, ha úgy adódik. És minden fejezetben leírja a 10 pontját. :-D
Kicsit emlékeztet Mary Poppinsra. Bár szerintem MP egy igazi diktátor volt. ;-D
2010.09.08 19:28:16Sams
MP szerintem nem volt diktátor, csak nem mai tyúk, és egy másik korban kell a történetet elképzelni, más társadalmi elvárásokkal.
2010.09.08 19:39:45kov_vacs
Nem ismerem a szuperdadust, de volt róla cikk itt a porontyon is:
[link]
Ezt azért hagytam ki a fenti linkgyűjteményből, mert ez már inkább nevelős könyv, mint csecsemőgondozós, legalábbis amennyire kiderült számomra. Szóval ha minden igaz, nem arról szól, hogy ha az egyhetes gyerek sír, akkor mit is tegyünk, hanem ha a hároméves a füle botját se mozgatja pl.
2010.09.08 19:48:37Lapis Lazuli
Szuperdadus:[link]
Jamie Oliver rajongóknak: a felesége Jools írt egy könyvet a terhességeiről, meg a babás tapasztalatairól:http://www.parkkiado.hu/konyv.php?alkatid=6&id=284&katid=K Szerintem szerethető a stílusa.
2010.09.08 19:49:54Lapis Lazuli
Biztos megint nem hagytam szünetet :)) [link]
2010.09.08 19:53:12Farkasokkal táncoló
Bocsika, de linkjeitekre ez a poszt jön elő, semmiféle szuperdadus.
2010.09.08 19:58:51manóc
Könyvek: Spock kötelező irodalom volt szigorlatra védőnői módszertanból, bele is húztam :) Anne Bacus stílusa nekem bejött (születéstől 1 évig, 1-3 éves és 3-6 éves korú gyermekekről írt könyveket). Franciaországban Rufó A gyermekorvos, nagyon részletes a könyve, Gyermeknevelés 2009 van nekem, évente aktualizálják a kötetet. Születéstől 6 éves korig minden megtalálható benne, francia nyelvterületen elsőrangú.
Szuperdadusként Jo Fostert emlegetitek? Spektrumon láttam, tök jó volt a műsora. Itt Cathy-nek hívták a helyi szuperdadust, ő is nagyszerű volt, januárban sajnos rákban meghalt, neki is kiváló könyvei vannak.
2010.09.08 20:00:02kov_vacs
Hümm.
velvet.hu/poronty/
2006/11/18/
komiszlepcsot_javasol_a_szuperdada/
[link]
2010.09.08 20:01:05kov_vacs
Vmi gebasz van a linkeléssel.
2010.09.08 20:05:35R2D2 & C3PO
Igen. Jo az.
2010.09.08 20:07:11Farkasokkal táncoló
Na végre így nem kék "link" -el bejön!
Én is megpróbáljam?
[link]
2010.09.08 20:10:44Farkasokkal táncoló
Nem sikerült, viszont volt benne egy fontos mondat miszerint:
"Az író szerint az alapvető gondokat az jelenti a gyermeknevelésben, hogy a szülők elfogultak gyerekeikkel szemben, érzelmileg túlságosan érintettek, pedig három lépés távolságból már egészen másképp nézne ki a problémájuk. A könyv megpróbál minket, szülőket néhány lépéssel hátrébb vinni, hogy innen közelítsük meg a gyerekkel kapcsolatos gondjainkat. "
Ez nagyon igaz!!!
2010.09.08 20:24:10Lapis Lazuli
Áh megnéztem, tényleg. Délután ez a gebasz volt Szív linkjeivel is.
2010.09.08 22:10:41Abbeybaby
Kossuth kiadó: Kismamák és kisbabák új egészségkönyve. Végigköveti a terhességet, kitérve minden apróságra, újszülöttkort, csecsemőkort, és végig 3 éves korig. Én mindig az éppen aktuális részt olvasom el belőle.
Amúgy én is ikres vagyok (2 hónaposak a lányok), szintén nem találtam jó ikres könyvet.
2010.09.08 22:57:53Scarlett O´Hara
A minden gyermek meg tud tanulni aludni c. könyv nekem nagyon sokat segitett. Az elsö gyereknél elértük, h 3 nap alatt egyedül aludjon el. A másodikat már a könyv által javasolt módszer szerint neveltem, és nem volt gond az alvásával. Igaz, szerintem, szerencsém s volt, mert a második gyerek amúgyis sokkal könnyebb természetü volt (sajnos, tényleg múltidö már), mint az elsö.
Ezenkívül a Kismamák nagykönyvét olvasgattam ebben a témában.
A Suttogót máig sajnálom, h nem olvastam. Én hosszú ideig azt hittem, hogy a nagyon engedékeny nevelést reklámozza, mert pont egy olyan anyukánál láttam, aki a gyerekeit abszolút nem korlátozta, napirendjük távolról sem volt, a gyerek már 1,5 évesen maga döntötte el, mikor megy aludni este ill. napközben. Én pedig a gyerekeimet szigorúbban kívánta, nevelni.
2010.09.09 07:12:46Veg_
2010.09.08 17:08:58kov_vacs
Azért lenne jó, ha mindig lenne erről pár szó, mert ha még nincs, vagy max egy gyerek van, el tudom képzelni, hogy viseli valaki a terhességet, akinek mákja van, és semmi gáz. De fogalmam sincs, mit változtat ezen, ha a másik három (kicsi, pici, mégkisebb :) is még bőven 10 alatt van. Lövésem sincs, hgoy reagálják le ezt a "jön a következő" dolgot :) Irhatnál egyszer erről is. Elvégre az eddigi legkisebb feljebb lép a "ranglistán", a középsőnek is már két kistesója lesz, stb. Gondolom a legnagyobb amelyik már jobban megszokta a gyerek születik kérdést :)
Ugy vettem észre, hogy te egész jól birod, mégis, ha éppen háromfele kéne szakadni, mit csinálsz egy rosszabb napodon?
Meg ilyenekről is irhatnál :)
2010.09.09 07:23:38kockpit
Na, most látom, hogy én úgy viselkedtem első terhességnél, ami állítólag kívánatos lenne: kiválasztottam a nekem szimpatikus módszert, annak megfelelő könyvet vettem.
Vajon a gyerekem miért nem tudott erről?
Ő tök másmilyen elveket vallott, és ő győzött. Én legszívesebben darabokra tépném azt a klassz könyvet, amit vettem.
És megvettem egy homlokegyenest ellenkező stílusú elvet valló könyvet. 3 év után, véletlenül. És megvolt az az élményem, hogy: Jé, mi is így csináltuk! Jé, tényleg ez jött be nekünk is!
De jó lett volna, ha előbb a kezembe kerül...
De nem is... Tudom, hogy úgy vágtam volna ki a francba, hogy el se olvasom, mert nagyon nem az én elveim szerint volt...
Nekem kellett megváltoznom. Még mindig nem sikerült teljesen...
2010.09.09 10:28:39kov_vacs
Kockpit és miért nem hajítottad ki a fenébe a korábban szimpatikus könyvet a harmadik tanácsnál, ami nem jött be?:)
2010.09.09 10:33:04kov_vacs
Veg_, megpróbálok majd ilyenről is írni, de erősen gondolkodnom kell azon, hogy mégis, mit írjak? Úgy is fel lehet fogni a sztorit, hogy mindig belép egy nagyobb gyerek az életbe. Ha ilyen sűrűn követik egymást, a kicsik rutinja egyre természetesebb, nem igényel annyi görcsös odafigyelést, tehát egyre könnyebb. A tesófogadás meg olyasmi, hogy beszélgetünk róla, aztán ki-ki a maga szintjén spekulálgat róla, tervez, kérdez vagy tudomásul se vesz.
De majd próbálok ilyesmit összeszedni, hogy hogy is van.
2010.09.09 11:29:37kockpit
A gyerek születése után 2 hónappal el lett hajítva a könyv :) (addig csak azért nem, mert a könyvespolcig se jutottam el), és megfogadtam, hogy gyerekneveléses könyvet többet ki nem nyitok, max. fórumokra jártam "esettanulmányokat" olvasni, aztán próbálkoztunk mindennel.
2010.09.09 13:28:12kov_vacs
Kockpit :)))))
2010.09.13 14:42:51lilomama
Szécsi Noémi Kismamanaplójának van folytatása is, a Baba Naplója, szerintem sokkal jobb, mint az előzménye, de mind a kettőt ajánlom.
Én azért Pickler Emmyt is forgattam lelkesen (Anyák könyve, még anyámtól és a Mit tud már a baba), de azért őt is fenntartásokkal kell kezelni, mint a többieket. Szerintem olyan tökéletes csecsemő nincs, amit ő leir.
Ezen kivül Spock doktor, Az a 9 hónap, Suttogók és még egy amit nagyon ajánlok: Mérei-V.Binét Gyermeklélektanja. Nagyon érdekes dolgokat tudhat meg az ember a gyerek fejlődésének a miértjeiről.
2010.09.13 15:01:24dodóó
Nekem ez a szuperdada könyv van meg.
[link]
2011.02.10 11:26:04P4p3r Dr4g0n
Nekünk a legjobb könyv a Felkészülés a babavárásra című könyv volt (Trevelyan, J. - Floodgate, L.). Sok hasznos tanács van benne, a többiben segített a védőnő és a szülők, vagyis nagyszülők. :)
[link]