Terhesnapló 7.0: 4D ultrahang: mozi vagy vizsgálat?
20. hét
Egészséges kisfiú van a pocakomban! Elmentünk az Istenhegyire ultrahangra. Mert minden gyereknél elmentünk egy alkalommal 4D-re, film, fotó, flinc-flanc. Ha akarja, nézegesse felnőtt korában, azt meg ne mondhassa, hogy mert a többinek volt, nekem meg nem. És azért az Istenhegyire, mert a harmadik gyerkőccel ott voltunk, ééééés zongorázni lehetett volna a különbséget az első-második és a harmadik extra UH között.
"Sajnos úgy fordul, hogy nem tudom megmondani, fiú-e vagy lány", mondta az udvarias gépkezelő kisasszony az első két esetben (mindkétszer a huszonhatodik hét körül). Persze lemérte a kötelező adatokat, meg bekapcsolta a képalkotót, megnéztük, hogyan néz ki narancssárga homályos krumplidudor-rendszerben a gyerekünk. Nyomtatott képet, adott CD-t, köszönjük a látogatást, jó egészséget, fizetés a recepción. Morogtam ugyan, de nem aggódtam, mert az első két genetikai UH-t a kettes nőin állami eü keretekben profik készítették, tudtam, hogy a gyerekeim egyébként egészségesek.
Ehhez képest döbbenetes élmény volt az Istenhegyi. (A harmadik gyerekkel a huszonhatodik hét körül voltunk ott, most pedig a huszadikon.) Komplett, professzionális egészségügyi tárlatvezetés a babusom testében, szívkamrák szimmetriája, vese, gyomor, agy, stb. melyik szerven miből látszik, hogy működik és egészséges, megfelelő koponyaarányok, orrcsontmérés, száj alakja, ujjak száma, húgyhólyag. És nem tudott egyik babám se úgy feküdni, hogy ne mutassanak nekünk egyértelműen látszódó képet, amiből magam is tisztán láthattam, hogy hmmmm fiú. Nem ám úgy, hogy "talán látok ott valamit a lába között" vagy "inkább fiú, mint lány". (Még két embert ismerek, aki megfordult ott UH-t csináltatni, ők más orvosoknál voltak mint én, és mindketten maximálisan meg voltak elégedve. Egyikük külön elmagyarázta, hogy feltétlenül X orvoshoz jelentkezzek be, mert ő az, aki mindent tud. Nos úgy tűnik, hogy ott minden orvos eléri ezt a színvonalat, mindegy, kit választok.)
Nem készítettem a magyar 4D-s UH kínálatról általános felmérést. Egy vacak és egy szuper helyet ismerek. Azonban ezek alapján javaslom annak, aki ilyesmit tervez igénybe venni: mielőtt elmegy a kinézett helyre, gyűjtsön róla információkat. Számomra a színvonal jelének tűnik, ha az adott helyen megmondják a gyerek nemét, és nincs hivatkozás "rosszul fordulásra". Nagyon fontos, hogy az ultrahanggépet működtető ember tudja, mit lát: komoly szakmai hátértudással rendelkezzen, ne csupán egy udvarias betanított munkás legyen. Biztosan van még olyan hely Magyarországon, ahol hasonló alapossággal vizsgálnak, és mindenről felvilágosítást adnak. Mondjátok el a tapasztalataitokat!
Miután eljöttünk az ultrahangos vizsgálatról, öt centivel a föld felett közlekedtem, mert a Picurka egészséges! Hiába gondoltam előtte azt, hogy így kell lennie, volt bennem egy nagy adag szorongás, hogy mi van akkor, ha mégsem. Nagy kő esett le a szívemről. Az tulajdonképpen mindegy volt, hogy fiú-e vagy lány, mert van két lányom és egy fiam már, de mi tagadás, annak is megörültem, hogy fiú. Lesz kivel autóznia a fiamnak.
Így indultunk anyámékhoz látogatóba, hogy akkor most elmondjuk a nagymamának a Nagy Hírt. Vissza is kérdeztem a lányaimnál, hogy tudják-e, mi az. Mire a nagylányom magától értetődő természetességgel közölte: - Hát az én névnapom meg a húgom szülinapja!
AMK
- Címkék:
- terhesnapló,
- kismama,
- olvír,
- ultrahang


KOMMENTEK
2010.09.01 11:40:52csutkababa
Másutt és Huhhh, egyetértek.
Ez a szakértelem jelének azt veszem, ha megmonnnya, fijju vagy lyány, engem arra emlékeztet, amikor áradoznak a drnőről, milyen drága, kedves, hetente kijár vérnyomást mérni, és fogja a kezemet, na de egy jól kivitelezett vénaszúrásra, nota bene újraélesztére totál képtelen.
Kov_vacs, laikus vagy, de nagyon.
Szerintem te fújjolnád másutt professzorát is, aki szíveltérést diagnosztizál a 20. héten, mert nem bírja megmondani, mi van lábközt.
És hidd el, Magyarországon is van sok-sok csodálatos UH diagnoszta, aki perpill nem tudja megmondani.
De ha nálad ez a kardinális kérdés...és a profizmus jele...
2010.09.01 11:42:08bavette
2010.09.01 11:36:27párizs
Az én lányomnak zöld/sötétzöld a kocsija és sokáig at hitték kisfiú. Még akkor is, ha szoknya volt rajta. :) (Most már azért nem fordul elő, de akkor még alig volt haja. :))
2010.09.01 11:44:17bavette
2010.09.01 11:31:42párizs
És a kép olyannyira nem éredekel engem se, hogy azóta se néztem meg a dvd-t, amit ott adtak. Egyszer sem.
2010.09.01 11:48:20verity777
Mi a DVD-t mutogattuk a családnak. Ők akarták. De kurvára unták...
2010.09.01 11:49:14eino.
Én meg se kérdeztem a nemét, sőt, megtiltottam a dokinak, hogy elmondja. Szuper volt , hogy bejött a megérzésem a végén.
Tényleg, miért fontos tudni már terhesen a gyerek nemét? A rugik színe NEM indok.
2010.09.01 11:49:34bavette
2010.09.01 11:40:52csutkababa
Részben igazatok van. De amikor a doki minden mást is alaposan megvizsgál, emellett a kislány mégsem mutatja premier plánban, hogy ki is ő (azaz zárja a lábait rendesen), és mégis megmondja a doki (míg egy másiknak ez nem megy többedszerre sem), akkor azért úgy gondolom, hogy ő a jobb doki. (Persze azt is elfogadtam volna, ha nem tudja megmondani, mert tényleg az a lényeg, hogy minden rendben legyen. De a lányom minden UH vizsgálat alatt szorosan zárta a lábait.)
Azért szonográfusok között is van különbség, nem?
2010.09.01 11:50:42bavette
eino: én nagyon kíváncsi voltam. :) (Mivel -szerencsére - szinte mindent örököltünk, tényleg nem volt érdekes a rugik színe.)
2010.09.01 11:53:20Rien25
Én is megfogadtam hogy nem fogok a standard rózsaszín és kék színekre ráálni, hanem uniszexet veszek, de nem jött be... ugyanis Levi szőke, kékszemű és világosabb a bőre, az uniszex színek sápasztják, és a kék viszont nagyon szépen kiemeli az múgy sem kicsi kék szemét :D
Mégis bekékültünk... de mivel a második is fiú, nem érdekes.
2010.09.01 11:55:42eino.
2010.09.01 11:50:42bavette
Én is kíváncsi voltam, de akkora élmény volt születéskor megtudni, hogy sajnáltam volna, ha a doki már előre közli. :-) Főleg, ha úgy jártam volna, mint a szobatársam: lányt mondtak neki, fiúcska lett...
2010.09.01 11:56:03verity777
2010.09.01 11:49:34bavette
Valami ilyesmire gondoltam én is. Az OK, hogy néha nem látszik, de néha könnyebb azt mondani, hogy nem látszik. A szívkamra az mindig látszik? Mert arra még sosem mondták, hogy nem látszik. Legfeljebb nem beszéltek róla. Laikusként honnan tudjam, hogy tényleg alapos volt? A csöves csontok száma az OK, meg biztos nem diktál be mindent, amit lát, és ha a végén azt mondja, hogy minden OK, akkor minden OK biztosan, de honnan tudjam, hogy TÉNYLEG? Mert nem kérdezhetek végig mindent, esetleg rákérdezek 1-2 dologra, ami esetleg a gumicsontom valami miatt. OK a Down-kór, az egy, de hányan mondták, hogy a gyereknek pl. több ujja volt és senki nem vette észre? Nekem pl. a 4D-n végigszámolták az ujjait. És igen, 9 vagy 11 ujjal is örültem volna a babának, de azért nem mindegy...
2010.09.01 11:57:11huhhh
Bavette, nekem erről mindig egy városi legenda jut eszembe egy talán soha nem volt szülészről, akiről az a hír járta, hogy 100 százalékra megmondja a baba nemét, már akár nagyon korán is. Állítólag úgy csinálta, hogy ha fiút jósolt, akkor azt írta be a dokumentációba, hogy lány és fordítva. Ha eltalálta (a statisztikai törvények alapján erre csukott szemmel is megvolt az 50 százalékos esélye), akkor ugye senki nem reklamált, ha meg mellétrafált, akkor a delikvens elé dugta a nagykönyvet és ezzel feketén-fehéren bebizonyította, hogy ő bizony most is eltalálta, csak a kedves anyuka rosszul emlékszik arra, mit mondtak neki az ultrahangnál. :))
Egyébként egyetértek einóval, persze hogy jó dolog, hogy az esetek nagy részében meg lehet mondani, de ez tényleg annyira kardinális kérdés lenne, hogy ez a szakmaiság fokmérője, alfája és omegája?
2010.09.01 11:59:46csutkababa
bavette
Ez is laikus gondolkodás. Egy totál opcionális, kizárólag érzelmi töltést hordozó információ eltalálása mitől tenné jobbá X szonográfust, mint Y-t, aki talán számodra nem ellenőrizhető módon, de sokkal jobban ért pl. a szívkamrafal mozgászavarok kiszúrásához?
Vagy a vesékben kezdődő cisztásodás észrevételéhez? VAgy a magzati keringés vizsgálatán belül a venás és arteriás vér keveredésének milyensége megítéléséhez?
Bioszból magzati keringés megvan? Szív pitvarfalon lyuk, ugye? Ennek milyensége, esetleges majdani záródási problémák előre látása, millió olyan dolog van, ami szerintem sokkal de sokkal fontosabb, mint hogy mit lát, zacskót vagy hasadékot.
2010.09.01 12:03:35epres négercsók
Másutt,
"fiu vagy lany? megmond; 15 font!!!" És ha benézik a gyerek nemét, a 15 font visszajár? :)
Egyébként ma Magyarországon mennyiért csinálnak ilyen 4D uh-t?
2010.09.01 12:03:45Veg_
A főnök videójából én kockáztam ki a késöbbi papirképet, amin bemutatható volt a nagyszülőknek: fiu :) Ha jó a film, tényleg egyértelmü. Egyébként vakarta is az orrát, és bemutatott a kamerának egy középső ujjat, ez valami genetikai káromkodás lehet eszerint :D
Kép alapján: hugit vár inkább az alkotó? :)
2010.09.01 12:03:56kakaós tejbegríz
Bavette, de még mennyire, hatalmas különbség van a szonográfusok között. Mi a 4D Genesisben voltunk uh-on a 19. héten. A szonográfus ott és akkor 14 deka különbséggel megmondta a várható születési súlyát, amire az akkori méreteiből tippelt. Mindent megnéztek rajta, ujjakat számoltunk, szívét, veséjét, mindent, amit meg lehetett nézni. Elmentünk még egyszer, nekünk nagyon megnyugtató volt látni. A kórházi szonográfus a szülés hetében 40 dekát tévedett a várható súlyra, felfelé...
Párizs, a mi fiúnk piros-fekete babakocsiban nyomja. Az uh-os képeit mi is csak családon belül mutogattuk, de az első azért igen sokszor megfordult az apja meg az én kezemben. Hiába paca, de jó volt őt látni :)
2010.09.01 12:06:55Veg_
2010.09.01 10:00:52kov_vacs
Javaslom: voltunk a ... klinikán, ahol ellentétben a ... klinikával, teljesen jól elmagyarázott mindent stb...
Ezért az a véleményem, hgoy eddig is jobban tettem volna, ha a ... klinikára megyek a ... klinika helyett. Ha megkérdik, hova érdemes menni, ird, hogy maximum privát, a szerkesztőségen keresztül érkező levélben vagy hajlandó kifejteni a véleményed nevesitve :DDD
2010.09.01 12:11:19bavette
Nos, akkor válaszolok mindenkinek egyszerre. Csutka, huhhh és verity: igen tényleg laikus vagyok. :) És mivel egészséges a babám, soha nem fogom megtudni, hogy mi lett volna, ha a doki nem lát meg valami bajt (mert ugye nem volt mit meglátni, szerencsére). De valahogy úgy éreztem, mikor terhes voltam, hogy az említett doki nagyon alapos, mert minden egyes vizsgálatnál folyamatosan magyarázott, mutogatott. Ezt biztos határoztott fellépéssel bárki meg tudná csinálni, de én bíztam benne. Nekem kvázi 2 helyen zajlott a terhesgondozásom (2 országban, egyikben voltam terhes, másikban szültem, de ott is volt közben pár vizsgálat). Így van összehasonlítási alapom. A másik doki nem tűnt ilyen alaposnak. Mondom LAIKUSKÉNT. Tényleg nem értek hozzá. De ő pl. pár perc alatt elintézte az UH-T. Igaz, ha úgy nézzük, akkor az egész terhesség alatt elég lenne 3 UH. (Nekem ennél több volt.)
Szóval összességében nem az döntött, hogy melyik mondta meg a nemét, hanem hogy melyik volt alaposabb (vagy legalábbis melyik tűnt nekem annak).
2010.09.01 12:14:26Veg_
2010.09.01 10:39:24bigyo83
Hát igen. Ez is az a szitu, ha látod, akkor fiu, ha nem látod, fiu vagy lány... Nem csak erre a szitura kihegyezve vannak ilyen furi dolgok :)
2010.09.01 12:15:37bavette
Ja és huhhh: ezt a városi legendát nekem maga a doki mesélte. :) És ő is azt mondta, hogy nem mondja tutira, csak 95%-ra. (Viszont ha többször mondja, az egyre valószínűbb, nem?)
Csutka: abban tök igazad van, hogy az a lényeg, hogy egészséges legyen, a neme az mindegy. Nem is ezt nézte a doki elsőre. (Ezt az úgynevezett - itt, Olaszországban - kötelező genetikai UH-n nem is nagyon nézte a szonográfus. Ha nem látszott, hát nem látszott.)
2010.09.01 12:30:43intel
Egyik gyerekemmel sem voltam 4D-n, es nem is hiänyzott... nekem tök bizar az a fajta ultrahang. Az elsö länyomat a 20-heten megmondtäk, hogy puncis meg magyar földön a Mragit korhäzban. A mäsodik länyomat az oszträk genetikai uh-n nagy nehezen de megmondtäk, hogy läny, addig nem kelhettem fel amig ki nem deritette mit hord a läbai között. Mindent tökeletesen megvizsgält, de mivel a szäjät es az orrät nem lätta mivel hättal feküdt a länyka visszahivtak minket. A nögyogyäszom (mäsodik) az elsö vizsgälat alkalmval közölte, hogy kisläny lesz es minden a legnagyobb rendben van. Nem kell ehhez 4D, csak egy orvos.
2010.09.01 12:35:39Anyek
A hozzáértőktől kérdezem, szerintetek az a genetikai uh alaposnak tekinthető, amelyik vetkőzéssel, öltözéssel, adatok bediktálásával, ki és bemenetellel összesen hét percig tartott?
2010.09.01 12:36:03Veg_
2010.09.01 11:40:02januar18
Tuti nem olvadnék el tőle, utálom :( Muterék mindent megpróbáltak, hogy sikerüljön zöldet, sárgát, igazi pirosat, ilyesmit kapni a rózsás helyett, amit nem is türtem meg magamon...
Páromék babatakarója meg narancsos szinvilágu volt, és sok volt a pipacspiros/piros-fehér cucuk (kis időkülönbség, két fiu)
2010.09.01 12:45:44bavette
De ez a 4D-s cucc ez nem helyettesíti/váltja ki a genetikai UH-t, nem? Ez nem kötelező. Aki akar áldoz rá (mondjuk mivel ez valóban inkább amolyan moziélmény - legalábbis annak is kellene, hogy legyen - azért valahol tényleg örül az ember, ha valami "újat" - látja a pofit 4Dben, neme stb. - is megtud), aki meg nem akar nem megy.
Viszont neki is kell csinálni (genetikai) UH-t sztk-ban stb., nem? Ahol mindent megnéznek. Vagy nem így van?
2010.09.01 12:52:40korallka
Én pl 2x voltam puccos UH-n.Az első alkalommal genetikai uh volt, ráadásképp megnéztük a gyermeket is. Második alkalommal már pufibb volt,de az is orvosi tanácsra történt.
2010.09.01 12:53:37verity777
2010.09.01 12:45:44bavette
Engem az orvos barátnőm küldött el, hogy menjek már el valahova, ahol biztosan megnézik rendesen a gyereket, mert ezek az 5 perces rápislantások valahogy nem voltak meggyőzőek. De az Istenhegyen rendesen megnézték, és egy olyan doktornő, akit az orvosom és a védőnő is nagyra tart, és több helyen dicsérik. Én ezért mentem, nem az élményért. Csak az élmény miatt simán kihagyom.
2010.09.01 12:57:01csutkababa
Anyek
Attól függ. Ha csak pl. egy db tarkóredő ellenőrzés volt, mert az tűnt gyanúsnak, akkor bele is férhet egy rutinos vizsgálónál.
2010.09.01 12:59:55Kryssy
2010.09.01 12:45:44bavette
Nem feltétlenül...
Nekem volt szerencsétlenségem a MÁV kórházban megcsináltatni a kötelező genetikai UH-t, és baromi gáz az a hely. Az egy dolog, hogy betegek kórtermei között kell lavírozni, hogy megtaláld a papírfecnin hirdetett szobát, de akit kifogtam, 2 mondatot nem nyögött ki (egy idő után már nem is kérdezgettem, már majdnem azt hittem, hogy süket), csak a végén annyit, hogy rendben van. Persze aláíratta velem a papírt, hogy az eredmény nem garantált. Na bepipultam, s mentem 4D-re a Baross utcába, ahol MINDENT megnéztek, MINDEN kérdésemre válaszoltak úgy, hogy egyből megértettem a lényeget, slusszpoénként a gyerek nemét is megmondták, mert persze azt sem tudták megmondani a másik helyen, mert "bizonytalan" volt (vagyis nem az volt, hogy elbújt).
Persze ha valaki tud Pesten egy korrekt SZTK-t/kórházat, szóljon, tuti olcsóbb, mint a 4D. :)))
2010.09.01 13:01:47intel
:) Ez is jo :) A genetikau uh ausztiäban fizetös... magyar földön kötelezö vizsgälat :) en 130 eurot fizettem erte... de egy biztos, a 24-hetben mär minden letezö dolgot megettem fizettem volna, csak hogy tudjam a gyerek egeszseges, mert biza az elözö nögyogyäsz egy taplo bunko volt es minden vizsgälat utän sirogörccsel jöttem el töle.
2010.09.01 13:02:07Evita1
Mi is az Istenhegyin voltunk. 2szer. A 12.és A 18.héten.Egy nagyondicsért doktornőnél(HK)Megmutatta magát és minden rendben volt. Voltunk még a SZent Imrében is jópárszor UH-n ott már melegebb éghajlatra küldtek.. Meg a Bajcsyban.Ott az UH-s hölgy mondta menjek ki és szól a dokinak mert vmi nincs rendben. De csak kevesebb volt a magzatvíz.
Egyébként nagyon rendesek voltak velünk is:)
2010.09.01 13:08:44Anyek
Csutkababa, nem, komlpett 18. heti uh volt hét perc alatt.
2010.09.01 13:10:39kihanemén
ez vicces ám, ahogy felnőtt értelmes (???) emberek a benyomásaik alapján ítélik meg a szonográfusok szakmai felkészültségét... gondolkozzatok már egy cseppet, könyörgöm.
2010.09.01 13:14:15Tish77
Mi a 16. héten tudtuk meg, hogy fiunk lesz:)
2/3/4D UH rendelőként a Praxist ajánlom nyugodt szívvel mindenkinek, szuper szonográfusuk van (Győrfi Mátyás). Már a terhességem előtt is oda jártam nőgyógyászhoz.
Két hét múlva megyek a 28. heti UH-ra, és igen, 4D-ben is megnézzük a picit, mert kiváncsi vagyok a pofijára:)
2010.09.01 13:14:36pilár
Enyém lányom is úgy feküdt a 28. hétig, hogy a lábai takarták a nemét. És akkor befordult, és onnantól meg minden vizsgálatnál tisztán látszott hogy lány. De minden vizsgálatnál újra és újra rákérdeztem, mit lát, mindig lányt mondott a doki. De azt is mondta h csak 95%-nak vegyük, 100% majd csak akkor lesz ha megszületett :)
Eino: nekem ez olyan volt, mintha a karácsonyi ajándékot már augusztusban kiraknád az asztalra, hogy itt van, de csak karácsonykor bontatom ki. Amikor már volt rá lehetőség, hogy megtudjuk a nemét, egyszerűen nem bírtam volna ki még 4 hónapig nem tudni. :)
Én Szekszárdra a kórházba jártam, jó gép, doki a lényeg ott is. a 2d-n is minden jól látható volt, és egyszer, amikor úgy feküdt, átkapcsolt 4d-re, és picit megnéztük.
Csutka, egyébként melyik az ultrahangban a hivatalos elnevezés, mert a 3d-t használják a sima uh mozgóképre, meg a 3d állóképre is.
2010.09.01 13:15:07csutkababa
kihanemén
Köszi, akkor Másutt, Huhhh, te és én hasonlóan gondoljuk.
Anyek
Hm, ez valóban kissé felületesnek tűnik...
2010.09.01 13:16:11zolnaid
Szerintem egy uh magyarázattal jóval több idő mint magyarázat nélkül, és attól még nem alaposabb.
Pl. én a munkám során kitöltött adatlapokat is ellenőrzök, fél perc alatt látom tökéletes vagy hibás, de ha elkezdem magyarázni (előfordul hogy szükséges) hogyan is néz ki a helyesen kitöltött adatlap, fél órát eltökölök vele.
Más kérdés hogy az ember nyilván jobban örül egy teljes körű tájékoztatásnak, beleérve azt is akár: nézze anyuka, ép a keze, tessék, ez a hüvelykujja, számoljuk meg...
sokkal megnyugtatóbb, mint közölni, minden rendben van.
De nagyobb szakértelem, az nem kell hozzá.
2010.09.01 13:17:45csutkababa
UH sima kép: 2D, kinyomtatható
UH mozgókép: 3d, CD-n elvihető
UH térhatású, mozgókép: 4d, drága, és imádják mutogatni.
2010.09.01 13:18:16zolnaid
Tulajdonképpen ez az a kommunikációs plusz, amit a magánrendelésen megfizet az ember, mert jelenleg sztk ellátásban nagy szerencse kell ahhoz hogy az uh doki épp ráérjen 20 perc magyarázatra, és erről nem feltétlen ő tehet vagy ő nem alkalmas egy szöveges bemutatóra.
2010.09.01 13:20:57pilár
de a térhatású állókép is 3d mert ott a 3 térbeli dimenzió van a simánál meg 2 térbeli és 1 időbeli dimenzió.
Ezt hogyan különböztetik meg?
2010.09.01 13:26:21mazsola84
Nálunk az sztk-ban két külön rendelésen van a nőgyógyászat és az ultrahang. A sima rendelésen is van uh, de ha valamit részletesen akarnak megnézni, akkor külön időpontot adnak az uh szakrendelésre. Ott nézik a genetikai uh-t meg a pcos gyanús eseteket. Csak 2 doki csinálja ezeket a vizsgálatokat, a többi doki betegének is ők csinálják.
2010.09.01 13:27:12csutkababa
Pilár
Asszem a mozgó térhatású a 4d, mert a negyedik d az idő.
2010.09.01 13:28:35Nagytimi
csutka írtam neked a sos-ba.
2010.09.01 13:28:54Puszpanya
Noh, én nem voltam ilyen szempontból érdeklődő kismama. Megnézték a genetikai UH-kon, amit meg kell, elégedettek voltak. Annyit mondtak csak, h "felépítéstől" függő, h egyes esetekben az anyuka alatt látják a vizsgálóágyat, másoknál meg foltok és pacák közül válogatják ki a szükséges infókat.
Valahogy úgy voltam vele, h ezen alkalmakkor vizsgálat folyik, nem elsősorban az én+párom szórakoztatása, mozizás.
A gyerek meg utálta, h zajonganak a fülébe, menekült, mint a kisnyúl, így nem piszkáltuk feleslegesen.
Az amnio meg 100%-os pontossággal elárulta, h lányt várunk.
2010.09.01 13:30:02Puszpanya
Jah, a dokim meg az elején megmondta, h az UH-s kollegák szakértelmében megbízik, jobban látják, ha gond van. S ha ez bekövetkezne, akkor jön ő, de ilyen ne legyen...
2010.09.01 13:30:32csutkababa
Nagytimi
Nézem.
2010.09.01 13:33:16Puszpanya
Úgy tudom, h a 4. D az az időben folyamatos (mozgókép) mozgás. Amit elő lehet 3Dben is állítani egymás utáni képekkel, de még sem ua.
2010.09.01 13:36:37bavette
2010.09.01 13:01:47intel
intel: Olaszoknál 3 (de lehet, hogy csak 2) kötelező UH van. Ezeket hívják genetikai UH-nak, mindig a kórházban van, külön időpontra. És itt mindent megnéznek, de nem nagyon magyaráznak. Később visszamész az eredményért, ahol minden írásban van, amit a szonográfus lemért, plusz ott egy másik doki véleménye. Ez a 3 kötelező UH ingyenes.
2010.09.01 13:37:35bavette
Viszont egyik sem 4D-s.
2010.09.01 13:43:08nanemárrr
2010.09.01 11:36:27párizs
A fiunknak mindkét babakocsija piros. Mondjuk szerintem az elég uniszex szín. Nekem legalábbis!
Vidéki tapasztalat: Kecskeméten több doki is csinál 4 D-s UH vizsgálatot, de közülük a legjobb az idős doki (szonográfus-nőgyógyász! Nem mindegy, hogy csak szonográfus-e, vagy nőgyógyász is egyben!), akinek a fia szintén nőgyógyász Kecskeméten. Ugyan késve jutottunk be hozzá, de a szokásos 40 perc helyett másfél órát voltunk bent nála, mert mindent részletesen végig mutatott, aztán meg szakmáztunk is egy kicsit, akkor meg előkerült egy csomó más UH felvétele is, tehát extra szolgáltatásban volt részünk. Megmondta, hogy minden okés a gyerkőccel (hozzá küldenek minden kérdéses esetet) és megerősített, hogy fiú.
2010.09.01 13:43:27Ariaden
Én voltam a Praxisban is és az Istenhegyin is. A Praxisban az említett Hajdu Krisztina doktornőnél. Igen, azért nála, mert interneten is őt ajánlotta mindenki, hogy ő profi. Hogy értsétek a szituációt. PCOS-em van, 14-ik hétig metformint szedtem, így a körzeti doki közölte, hogy menjek el egy 4D-re is, mert eddig minden eredmény okés, de ő akkor nyugodt, ha megnézik a babát. Voltunk a 16-ik héten a Savoya parkban, semmit nem tudtak mondani bébi még kicsi manószerű volt. 24-ik héten saját dokim közölte, hogy kicsi a gyerek feje és a hasa kb. 2 héttel elmaradottabb a koránál. (Közben volt genetikai UH, de ott semmit sem mondtak). Beparáztam, extra vitaminok, extra fehérje miegymás bevitel, egy hónap múlva, hát a feje úgy 3 héttel kisebb a koránál. Na ekkor teljes para, irány a Praxis. Hideg volt az átkozott vizsgálóban, fáztam, ha én fáztam a gyerek nem mozdult, böködni és rázogatni kellett a pocakom, hogy mindent tudjon mérni.
2010.09.01 13:45:02Ariaden
Eredmény, kisebb kicsit, de szerinte ez nem kóros. Újabb hónap, saját doki, még mindig kisebb, de nőtt a gyerek minden mérete, de a lepény másodfokban érett, megnyugvás, továbbra is vitaminok, stb. Újabb hónap, a lepény harmadfokban érett, a gyerkőc megint le van maradva. Na ekkor mentünk az Istenhegyire, ahol A-z-ig átnézték a gyereket, mindent elmondtak, megnyugtattak. Én folyamatosan azon imádkoztam, hogy legyen két kilós gyerkőcöm, mikor megszületik. Az Istenhegyin mondták azt, hogy szerintük lesz 2,5 kiló, ha gyarapodni kezd. Az összes orvos akinél voltam előbbre várta a gyereket (C2222-vel lébecoltam a 30-ik héttől) úgy éreztem folyamatos versenyfutásban vagyok az idővel, hogy növesszem a kicsit, aki amúgy is kicsi. A 38-ik héten már meszes, infarktusos méhlepény volt a diagózis, de senki nem csinált semmit ezzel. A végén 39+5-ön spontán szülésindulással végül lett császárral egy husis 3,69 kilós 57 centis lányom, akinek a fejteteje kissé ovális volt, ez volt a nagy elmérések oka...
2010.09.01 13:45:46bavette
2010.09.01 13:10:39kihanemén
Biztos hülye vagyok, de biztos van különbség szonográfus és szonográfus között... (Ahogy ügyvéd és ügyvéd között is... stb.) És itt abszolút nem arról van szó, hogy egy kötelező vizsgálaton milyen a doki. (És de béna, hogy nem mondja meg a nemét... nincs rá ideje, kedve stb.) Hanem, hogy egy szabadon választott dolog, mennyire jön be neked.
2010.09.01 14:10:20Yamita
csutkababa (bocs, off)
lehet félreértettelek, de a majdani szív záródási problémákat előre lehet látni?? kislányomnak a kamrák között és pitvari sövényen is volt rés. (hála Istennek lassan összenőtt, nem kellett műteni) azt mondták, hogy nem lehetett volna előre látni,mert tüdő- szív keringés -vagymi- még nincs, csak amikor lélegezni kezd. Remélem kihámozható mit akartam kérdezni!
2010.09.01 14:15:20pilár
akkor nekifutok még 1x.
van a sima uh, 2 térbeli dimenzióval. Ha ezt állóképen rögzítik, akkor 2d.
Ha mozgóképen rögzítik akkor 3d (2 térbeli + 1 időbeli)
VAn a térhatású uh. Ha ezt állóképen rögzítik, akkor 3d. (3 térbeli dimenzió)
Ha pedig mozgókép, akkor 4d (3 térbeli + 1 időbeli.)
A kérdésem: a 2. és 3. esetet hogyan különböztetik meg elnevezésben?
2010.09.01 14:16:21Anyek
Csutkababa, pedig ez egy klinikán volt. A helyzet az, hogy én is úgy éreztem, hogy nem volt alapos, pedig sem előttem, sem utánam nem várt senki, így elmentem én is máshová, ahol ue a szűrőviszgálat kerek negyven percet tartott. És nem azért, mert bájcsevegtem közben az orvossal, hanem mert ötvenszer annyi dologt nézett meg. Nem állítom, sőt tudom, hogy a minőségi munka nem mérhető le a rá fordított időből, de azért van egy időminimum, amit egy adott munka alapos elvégzésére feltételezhetünk.
2010.09.01 14:16:50csutkababa
Yamita
Pontosan utánanézek-kérdezek, jó?
Egyébként a rés méretre gondoltam, illetve általában ezek a záródási problémák ritkán járnak egyedül, van esetleg más is, szűkület, ilyesmi.
2010.09.01 14:21:44Yamita
Csutkababa, ok köszi szépen előre is! Azt mondták, hogy a következő gyerekünknél is figyelni kell erre, mert simán előjöhet megint. Jobb lenne, ha lehetne előre látni, kíváncsi vagyok, Köszi!
2010.09.01 14:22:01csutkababa
pilár
Hüm, megfogtál:) nemtom.
2010.09.01 14:29:04cantaloupe
Kovvacs,
javaslom, hogy minden posztod, mielőtt szétcincálják, nézesd meg egy ombudsmannal, egy orvossal és végül, hogy helyesírási hiba se maradjon benne, Grétsy Lászlóval. Így talán olvashatjuk tovább a laikus terhesnaplót, hahó, a többi is az volt ám. :)
Témához: engem az egészsége érdekelt, a neme is (igen, laikus vagyok, s ez volt a 2. kérdésem), de a 3D képeket mindig olyan torznak láttam. Na meg nem is akartam látni az arcát, nekem ez már túl sok, olyasmi, mint bekukucskálni a fa alá karácsonyi ünnep előtt. Valami meglepi kell a végére is...
2010.09.01 14:38:48Puszpanya
Én úgy tudom, h a 3D az állókép. A 4D pedig valójában a 3Dben alkotott képek sorozata, tehát mozgókép.
A 2D és 3D között van nagy különbség, mivel a 2D az metszeti kép, míg a 3D az síkok sorozata, de állókép.
2010.09.01 14:51:19egyremegy
Ha bejelentkezel az Istenhegyire UH-ra, megkérdezik, kihez akarsz menni.
Saját tapasztalat alapján:
Gasztonyihoz NE!
Dr. Hajdú Krisztinához és Bártfai doktorhoz nyugodtan.
2010.09.01 14:52:07egyremegy
cantaloupe,
:)))
2010.09.01 14:54:34cozumel
Szia Kovvacs, gratulalok az uj kishapsihoz!
Hajdu Krisztina doktorno neve mar-mar legenda, az ikresek szinte 90%ban elmennek hozza a vilag vegerol is.
Azt mondjak, amit o nem lat, az nincs :)
a gyerek nemet neha, khmmm, o sem tudja megmondani :)))
2010.09.01 14:57:51egyremegy
Voltam az Istenhegyin is, aztán Hajdú doktornőhöz az ÁEK-be mentem el, mert nem volt pénzem. Készségesen, alaposan megnézte a gyereket.
Sőt, a nemét is megmondta, tök korán. Ez persze, véletlen szerencse volt, látszott.
2010.09.01 15:01:30csigamama
Nekem a saját dokim mondta, hogy ha megnézetem spéci helyen, kérdezzek rá az UH-s doki fokozatára, mielőtt megyek. A legjobbaknak, tapasztaltaknak, C betú van a számuk előtt a vizsgálati lapon. Az Istenhegyin nem adtak erről felvilágosítást, csak hogy mindenki nagyon profi náluk...
2010.09.01 15:05:56pirospottyos
Az en 4D-semen az volt a legnagyobb elmeny, hogy mikor megszuletett, milyen dobbenetesen hasonlitott sajat magara.
Na ezt jol megaszondtam. Szoval igazabol utolag jottem ra, hogy milyen realis az amit az ember a 4D-n lat. En 24 hetes terhesen voltam, es mar ott lehetett latni hogy hasonlit az apjara a gyerek, es tenyleg, kijott es tiszta apja volt.
2010.09.01 15:10:25kancellar
Csigamama! A c betű sem jelent feltétlen jó dokit sajna. nekem anno c-s doki (ráadásul az ultrahangosok főorvosa/főnöke) nézte el a nyaki redőt és már fél lábbal az amnio előtt voltam, mikor épp az Istenhegyire(ajánlotta ismerős) elmentem inkább és ott láss csodát semmi baja nem volt a babának, csak épp itt c-s doki korán nézte és úgy hogy a monitoron az egész baba volt egy centire "nagyítva".
2010.09.01 16:11:55Puszpanya
Miért könnyebb hinni egy felvételnek, mint egy tuti genetikai vizsgálatnak? (főleg gyanú esetén?)
2010.09.01 16:22:07R2D2 & C3PO
:-DDD
Mindenkinek más a prioritás. ;-DDD
(Kommentolvasás előtt...)
2010.09.01 16:31:25R2D2 & C3PO
Szerintem szimpla humor volt az, hogy "az a jobb, aki megmondja a nemét" (kvázi idézet). Pont arról kéne írnia a hozzáértőknek, hogy az átlag laikus anya, honnan a fenéből döntse el, hogy melyik uh-orvos a jó és melyiket kerülje el nagyívben, mert képtelen még a legegyszerűbb eltérést is észrevenni (és pl. emiatt elvetéli a magzatot...)
Ennél értelmetlenebb kötözködést még nem láttam itt...
2010.09.01 16:45:54Lexie
kb. az első 10 kommentet olvastam. kov, törődj bele,h most te vagy a soros. múlt héten kihúztad a gyufát, bármit is írsz bele fognak kötni. ha azt írod istenhegyi akkor reklám, ha nem írod le akkor izé vagy mert nem segítesz a népnek,h hol van jó vizsgálat. a nagylányod meg cuki, kit érdekel a kistesó mikor neki névnapja lesz :)
2010.09.01 16:54:49cantaloupe
Ez van..kovvacsnak jutott a fekete péter.
Csak nem értem, a többi, laikus kismama véleménye (hisz az előző naplókat sem terhes nőgyógyászok írták) miért nem lettek így szétkapkodva. Ők is csak pont annyit tudtak, akit a doktor mondott.
2010.09.01 16:58:06Ziebi
Ebben a terhesnaplóban nekem eddig ez a bejegyzés tetszett a legjobban, először éreztem benne igazán a szerzőt, eddig kicsit úgy éreztem mintha kívülállóként írt volna.:)
Gratula a kisfiúhoz. :)
2010.09.01 17:02:28kov_vacs
Tényleg örülök, hogy ennyien leírjátok a tapasztalatotokat,
ha már terhesnapló - jogosnak éreztem a kritikát a múlt héten -, az is lenne a célja, hogy azokról a témákról szóljon, amelyek a terheseket foglalkoztatják.
Tehát akkor nem lehet a színvonal jelének tekinteni, hogy megmondja-e a vizsgálatot végző, hogy fiú-e vagy lány. Meglep, de elhiszem. Azért lep meg, mert a doki (az Istenhegyin) minden "rétegen" "szeletenként" végigment a kütyüvel, kezdve a feje búbjától a sarkáig,
holott a babus kicsire összekucorodva behúzta magát. Passzolom, hogy mi a dolog trükkje, hogy jó volt-e a gép, vagy mert tudta, hogyan tartsa a az érzékelőt, tényleg nem tudom.
Ezek után nem tartottam valószínűnek, hogy ha valaki képes szívkamrát nézni, gyomrot, vesét, húgyhólyagot stb. - pedig elbujdosó testtartást vesz fel a babus - ne tudná a nemi szerveket egyértelműen felismerni. pedig ezek szerint de, van ilyen, és ez nem baj.
A másik helyen a kiscsaj tényleg kedves volt, és le is tudta mérni a gyerek combcsontját például, de messze nem úgy nézett ki, hogy a veséjét meg tudná különböztetni a gyomrától. Az a hely arra volt kihegyezve, hogy bekapcsolják a csodaképgyártót, és akkor a szülő örül, hogy látszik a gyereke egy térbeli képen.
2010.09.01 17:09:34phoboss
Gratulálok a kisfiúhoz :))
2010.09.01 17:18:02kov_vacs
Köszönöm szépen a gratulációkat! :)
2010.09.01 17:41:45donna
2010.09.01 13:10:39kihanemén
ez vicces ám, ahogy felnőtt értelmes (???) emberek a benyomásaik alapján ítélik meg a szonográfusok szakmai felkészültségét... "
Mégis mi alapján ítélünk, mindent a benyomásaink alapján ítélünk meg, kivéve az objektív, igen-nem vagy számszerűsíthető helyzeteteket.
Ebben a helyzetben el kellett volna kérni a bizonyítványukat meg szakmai gyakorlatot igazoló dokumentumokat. Azokból egyértelműen kiderül a szakmai felkészültsége.
2010.09.01 17:42:52donna
kov_vacs: gratulálok a kiegyenlített küzdelemhez! (értsd: fiúk/lányok a családban)
2010.09.01 19:41:18Meni
Tok jo ez a 2-2es felallas, en is erre keszultem es osziten szolva meg nem is adtam fel teljesen :)
Az ultrahangrol viszont nagyon negativ elmenyeket szereztem a legutolso terhessegemnel. Tortent ugyanis, hogy a varos legjobb, az orszag egyik legjobb UH rendelojebe mentunk el. Sokat agyaltunk, hogy egy olcsobb is jobb lenne talan, de ebben a dokiban megbiztunk, nagyon alapos es szimpatikus volt korabban. Gondoltuk erre raszanjuk a penzt, fontos hogy mindent eszrevegyen.
Ehhez kepest a fiam hala az egnek teljesen egeszseges, leszamitva azt, hogy 11 ujja van. A plussz ujj teljesen rendes, csonttal, izulettel, ha eppen nem takarasban volt (mind a 3 alkalommal?), akkor latnia kellett volna. DE es ez nagyon nagy DE: nem az a bajom, hogy nem latta, mert elofordulhat ilyen, ennyire tisztaban vagyok az UHval...az a bajom, es orult nagy csalodas, hogyha nem latta tisztan, hogy 10 ujja van, akkor irja fel hogy nem latszik. Es ismetelje meg a vizsgalatot, ha szukseges (nyilvan egy plussz ujj miatt nem kerul meg csak szoba sem abortusz, de mas, komolyabb genetikai problemakra utalhat, ha jol tudom...mi is megyunk genetikushoz). Mert ennyi erovel lehetne csak 9 vagy akar 8 ujja, ami meg komolyabb baj lenne, igy "csak" le kell muteni. Es arra gondolni sem merek, hogy mi lett volna, ha valami komolyabb elterest nez be a doki...
2010.09.01 19:53:17madz
egyremegy, miért nem ajánlod G-t?
2010.09.01 21:06:49rath.dinen
Meni: szerintem ez jó példa arra, hogy az UH sosem tévedetetlen, mégha maga az istencsászár sztárfőorvos csinálja, akkor sem. És innentől kezdve teljesen felesleges villantani, hogy ki hol csináltatta, Istenhegyi klinikán vagy a százhuszadik kerületi sztk rendelőben, mindenhol jól be lehet nézni dolgokat vagy továbbküldhetnek felesleges vizsgálatra vagy fekhet vicces pózban a baba.
Azt megkérdezhetem, hogy miért akarjátok leműttetni a plusz ujjat? Esztétikailag zavaró vagy a mozgásfejlődésben okozhat gondot? Vagy attól tartotok, hogy csúfolnák miatta?
Nevess ki, de én gyerekkoromban mindig irigyeltem azokat, akiknek 11 ujjuk van. Persze szülőként felelős döntést kell hozni, nem az ilyen gyerekes ábrándokból kell kiindulni.
2010.09.02 00:45:31kihanemén
@ donna: "Mégis mi alapján ítélünk, mindent a benyomásaink alapján ítélünk meg, kivéve az objektív, igen-nem vagy számszerűsíthető helyzeteteket." pont ez az. nem kell a szakmaiságát megítélni. írjátok le bátran, h kedves volt, meg türelmes, meg finom citromos teával várt de ebből semmiképp se vonjatok le következtetéseket...
imádom, h azért, mert valaki szült, már egyből szülész-nőgyógyász lesz, az,akinek egyszer volt lázas a gyereke gyermekorvos és akinek uh-t csináltak 1-nél többször, az már szonográfus...
2010.09.02 01:16:26eino.
Mikor műtik a kicsit? Szegényke :( De a lényeg, hogy legyen rajta túl, aztán el lehessen felejteni ezt az egészet.
Egyébként ehhez képest még jól is jártam. Végig riogattak terhesség alatt, hogy kicsi a feje, meg az egész gyerek kicsi, ráadásul az AFP az egekben- komoly stresszen mentem keresztül emiatt. Aztán lett egy teljesen egészséges gyerekem, ami persze mindennél jobb, de a felesleges UH-kat és a velük járó stresszt szívesen kihagytam volna.
2010.09.02 01:18:11eino.
Ja, az előző Meninek ment.
2010.09.02 06:40:22Meni
rath.dien, nem mi akarjuk megmutetni, eddig az osszes orvos hatarozottan ezt javasolta, mert nincs rendes funkcioja (nem mukodik ugy mint egy rendes ujj, bar mozgatja) es zavarja a masik, a "rendes" huvelykujjat a fogasban...az kulonosebben nem zavar, hogy "csunya", es a csufolodast meg ugysem lehet meguszni, mint azt jol tudjuk...
eino, meg nem tudjuk, valoszinuleg 3 honapos kora korul
ja, es a terhesseg alatt termeszetesen engem is - minden terhessegben - halalra szekaltak csupa olyan dologgal, ami nem jott be, de ezek szerintem a termeszetes tulaggodas (orvosi onvedelem) kategoriaba esnek, es mar megszoktam...inkabb aggodjanak es vizsgalodjanak ezer ugyben feleslegesen, minthogy egyszer benezzenek valamit...
2010.09.02 07:45:37meeko
Meni, és a kicsi pénisze már rendben?
2010.09.02 07:50:11Meni
hat ez attol fugg, mi a rendben :) nincsen gondja a pisivel, nem faj neki, a vese UH szerint odabent minden rendben...de a ket lyuk kozul meg nem tudjuk melyik funkcional es hogyan, azt sem tudjuk hogy kell e majd muteni es ha igen akkor mikor es hogyan...par heten belul megyunk urologus szakertohoz, aki nyilvan tovabbi vizsgalatokat fog eloirni, es aztan derul majd ki, hogy merre tovabb...
2010.09.02 08:03:32meeko
Gyors gyógyulást neki!
2010.09.02 08:06:36kancellar
2010.09.01 16:11:55Puszpanya
Ha ez nekem szólt, volt az Istenhegyin genetikai vizsgálat is mindenféle épp emiatt mentem oda, de már az uh-n mondták, hogy nem lesz itt gond.
2010.09.02 08:16:19Rosa Rugosa
Meni a fiatok egy kis sámán lenne nálunk.:)
2010.09.02 08:25:09Meni
RR, tudom en ezt, csak a kis samant harom-negy honaposan altatasos mutetnek fogjak alavetni, hogy kesobb tokeletesen tudja majd hasznalni a kezet es akar agysebesz is lehessen belole, ne csak a falu latvanyossaga, es ettol valahogy nem olyan varazslos-misztikus-vicces a tortenet...
2010.09.02 08:34:47Rosa Rugosa
Meni, ne keseredj, már úgy sem lehetne az, mert ezt titkolni kellene, hogy ne tudja senki.:)
Csak mint érdekességet írtam, nem arra gondoltam, hogy vegyetek neki sámándobot a szülinapjára...:)
2010.09.02 08:38:35Rosa Rugosa
Nagyon érdekelt régen ez a téma, olvastam egy jó könyvet, Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén.
Nagyon érdekes és egyáltalán nem tűnik belőle olyan jónak az ilyen emberek élete.
Mármint hogy ez nem kiváltság volt, hanem nehéz teher, amitől inkább szabadulni szerettek volna az érintettek.
2010.09.02 09:11:08Meni
RR, ugye-ugye? :)
Amugy en eppen most olvastam egy konyvet, aminek Sámán a cime (Noah Gordon), eletem egyik legjobb konyve volt. Egy orvosdinasztiarol szol, masik ket, onalloan is elvezetes konyvvel egyutt. Na, ez a sámános rész a 19. századi Amerikaban jatszodik, nem a sámánokrol szol, de van benne egy indian varazslono. Hat neki sem volt valami vidam elete, rengeteg tanulas, fájdalmas beavatasi szertartas, szuzessegi fogadalom stb. A sámánoktol fuggetlenul ajanlom neked (is) szeretettel a konyvet, nagyon erdekes...
2010.09.02 09:18:21Rosa Rugosa
Olvastam, nekem is tetszik.:)
Persze én is leszedetném azt az ujjacskát, bár érdekes, azt írtad csont is van benne, mert úgy hallottam, legtöbbször nincsen benne csont.
A sógornőmnek születése óta az egyik ujján hiányzik egy ujjperc, vagyis a gyűrűsujja ugyanakkora, mint a kisujja. Alig látszik, de mit piszkálták emiatt is!
2010.09.02 09:19:02Farkasokkal táncoló
Noah Gordon könyvei fantasztikusa jók!
Én is csak ajánlani tudom a Sámánt, a Zagarozai orvostudort és a Doktornőt.
2010.09.02 10:05:25csutkababa
Yamita
képalkotó eljárások szakvizsgájú orvos ismerősöm által mondottak:
igen, fantasztikus dolgokat meg bírnak látni, talán nem direkt a nyílást, hanem a vér keveredése és az áramlások alapján következtetnek.
Tehát direkt odafigyeléssel igen, tudnak előre figyelmeztetni későbbi problémákra!
2010.09.02 10:22:50Meni
OFF Csutka te olvastad ezeket a Noah Gordon konyveket? En most tartok a Doktorno cimu konyvnel, es nagyon erdekelne, hogy mit gondolsz errol, ha olvastad. Szerintem baromi erdekes orvos szemszogbol latni, amit en betegkent elek at (modern diagnosztika, szakorvosok, biztositasi rendszer vs. regimodi, raeros, odafigyelos orvoslas). ON
2010.09.02 10:33:31csutkababa
Meni
Nem olvastam.
Néha DrHouse részeken tornáztatom az agyamat, és igyekszem nem felhörkenni a szinkronfordítás hülyeségein.
A régimódi, ráérős orvoslás sztem akkor ment, amikor még a népek elhitték, hogy a beteg akár meg is halhat, az orvos és az eü. nem mindenható, illetve ugye nem perelték szénné a kezelőteamet, ha a beteg mégsem gyógyult meg.
Inforációrobbanás és extrém elvárások egyfelől, hihetetlen eü. ismerethiány másfelől, megspékelve pénzéhséggel mindkét oldalon...
2010.09.02 14:45:58egyremegy
madz,
a stílusa miatt. Mikor az első gyerekkel voltunk az Istenhegyin, ő csinálta az UH-t. Ő, majd később egy tanuló is tanult a hasamon, tehát jó sokáig tartott. Közben egy árva szót nem szólt, mordan nézte a monitort - engem kilelt a hideg, nyilván. Aztán egyszer nyögött annyit. "rendben". Jött a tanuló, majd "kész, felöltözhet".
Én visszakérdezek, hogy akkor rendben? Ő: "Mondtam, nem?"
30000 forintért. És ha baj van? Akkor is ilyen otromba?
2010.09.02 15:07:15egyremegy
Kusza lett, de ébredezett a gyerek...