Szülészek vére folyt: az orvosok összeverekedtek a szülőszobában

Kis híján súlyos tragédiával végződött és majdnem két életbe került egy szülés Olaszországban, mert két szülészorvos nem értett egyet abban, hogy hogyan vezessék le a szülést, és vitájuk verekedésig fajult.

A harmincéves, első gyermekét váró Laura Salpietro magzatvize még otthon elfolyt és férjével a szicíliai Messina város Polyclinic kórházába siettek. A mindennapinak induló vajúdás során azonban a szülés menetét felügyelő két orvos vitatkozni kezdett azon, hogy szükség lenne-e császármetszésre, hogy a gyermeket világra segítsék. A kismama és jelenlévő férje megdöbbenésére a szakmai vita egyre hevesebb veszekedéssé fajult, majd verekedésbe fulladt. A férj hiába könyörgött, hogy hagyják abba, és a feleségével foglalkozzanak, az orvosokra nem tudott hatni. A sokkoló jelenet egy órán át folytatódott, amíg a császármetszésre végre sor került. A műtét alatt a kismama olyan sok vért veszített, hogy a méhét el kellett távolítani és kisbabája, Antonio szíve kétszer megállt. Mindkettőjüket életveszélyes állapotban szállították az intenzív osztályra. A kórház orvosai szerint nem kizárható, hogy a késés eredményeképpen a kisfiú agykárosodást is szenvedett.

Az apa, Matteo Molonia azt nyilatkozta, hogy a két orvos vitája úgy kezdődött, hogy az egyikük indokoltnak érezte a császármetszést, a másik pedig nem. Később megtudta, hogy a szülészek – az egyik a kismama fogadott orvosa, a másik a kórházi ügyeletes – már régóta nem jöttek ki jól egymással. A verekedés során a szülőszobában az egyik orvos a másikat a nyakánál fogva a falnak taszította, a másik orvos dühében egy ablaküvegbe csapott bele. Az ütés következtében ökle súlyosan megsérült és vérzett. Az apa különösen neheztelte, hogy a késve elvégzett császármetszés után vele azt közölték, hogy minden rendben folyt le, és senkinek nem volt bátorsága, hogy értesítsék őt a súlyos komplikációkról egészen későbbig.

Ferruccio Fazio, az olasz egészségügyminiszter nyilatkozatában elítélte az orvosokat és a kórházat, a történtek teljes kivizsgálását ígérte és személyesen látogatta meg a kismamát a kórházban hétfőn, hogy bocsánatot kérjen tőle.

A kórház a két orvost azonnalli hatállyal felfüggeszette, de egyelőre tagadja, hogy az orvosok verekedése és a komplikációk között összefüggés lenne. A hatóságok vizsgálatot indítottak az események elbírálására és a két orvos ellen is bűnügyi eljárás indult az apa feljelentése alapján. Az EU-n belül Olaszországban a legnagyobb a császármetszések aránya, az újszülöttek csaknem 40 százaléka látja úgy meg a napvilágot, de Szicílián belül ez az arány 52 százalék.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek