PORONTY

A Poronty konyhája: Zöldséges-húsos egytálételek

2010. augusztus 27., péntek 19:19

Az elmúlt hetekben többen is kértek zöldséges-húsos egytálétel recepteket, most ilyenek következnek. Ez az ételcsoport a gyengém (az egyik), nagyon szeretem a különböző töltött-rakott zöldségeket. Általában tepsiben készítem az ilyen ételeket, amelyek a sütőben sütés alatt nagyon jól összeérnek. Előnyük, hogy ugyan az előkészítés igényel némi időt, de utána csak össze kell állítani az ételt, ezt pedig előre is meg lehet csinálni, és másnap mehet nyugodtan a délelőtti program, mert csak sütni kell, újramelegítve pedig talán még finomabbak.

Töltött tök

További pozitívum, hogy jól el lehet rejteni így a zöldségeket, ezért talán a válogatósabbaknál is sikert aratnak majd. A négy recept közül három darált húsos, itt szabadon lehet kísérletezni a hús fajtájával, bár én e téren a vörös húsokat részesítem előnyben. A csillagtökös csirke pedig akár hallal is elkészíthető, csak vastagabb húsú filét használjunk hozzá (pl.: harcsa, cápaharcsa).

Az első recept nagy családi kedvenc, ahogy megjelenik a zsenge tök, már tányérra is kerül, legutóbb a múlt héten készítettem ilyet. Az étel maradékokból is működik, ha a rizst 15-20 dkg maradék párolt rizzsel és 50 dkg maradék összevagdalt pörkölttel készítjük, ráadásul időt is nyerünk vele. A húsos rizses töltelékkel bármilyen tölthető zöldséget megtölthetünk, jó padlizsánhoz, paradicsomhoz, cukkínihez egyaránt.

Töltött tök

Hozzávalók

2 zsenge főzőtök (kb. 20-25 cm hosszú, kövér példányok)
50 dkg darált hús (sovány sertésből szoktam)
10 dkg rizs
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 nagy csokor kapor
3 dl tejföl
2 csapott evőkanál liszt
só, bors
csapott evőkanál fűszerpaprika
pár csepp friss citromlé

A tálaláshoz héjában sült újkrumpli (elhagyható)

A tököt vékonyan meghámozom, hosszában kettévágom és kivájom a szivacsosabb középső részét, hogy négy „csónakot” kapjak. A mélyedés legyen jó mély, hogy legyen elég hely a tölteléknek, de a tökök falát ne gyengítsük el, tartsa meg az alakját. Vizet forralok, megsózom és a fél tököket 3-4 percig főzöm. Óvatosan kiszedem, hogy ne törjenek szét, kicsepegtetem belőlük a vizet, tepsibe teszem és hagyom hűlni. A főzőlevet félreteszem. (Ha nagyon zsenge a tök, az előfőzés elmaradhat.)

Elkészítem a tölteléket, amihez a rizst sós vízben megfőzöm, majd félreteszem. Olajon hagymát pirítok, rádobom a húst és fehéredésig pirítom. Sózom, borsozom, megszórom a paprikával, beledobom a felaprított fokhagymát. Öntök rá egy-két merőkanállal a tök főzőlevéből és puhára párolom. Ha kész, a húsos ragut ráöntöm a rizsre. A lábosban hagyok egy-két evőkanálnyi pörköltszaftot, mert ebben az edényben készítem a kapormártást. Ehhez a pörköltszaftot visszateszem a tűzre, hígítom 2-3 merőkanál tök-főzőlével, beleszórom a nem túl apróra vágott kaprot. Felforralom, ízesítem sóval, citromlével és a liszttel elkevert tejföllel behabarom. A végén tetszés szerint teszem pikánsabbá további citrommal.

Ha minden alkotóelemmel megvagyok, összeállítom az ételt. A tökcsónakokat megtöltöm a rizses húsos raguval, mindegyiknek a tetejére teszek egy kis merőkanálnyi kapormártást és előmelegített 170 fokos sütőben kb. 20 perc alatt átsütöm. Tálaláskor mindenki kap egy fél tököt, amit sült újkrumplival körítek, és tetszés szerint lehet még mellé kapormártást enni.

A következő étel csillagtökből, alias patisszonból készül. Jó felhasználási módja ennek a zöldségnek, amit általában rántva szoktak elkészíteni. Az étel elkészítésében a zöldség pucolása a legnehezebb feladat köszönhetően az UFO-formának.

Csillagtökös rakott csirke

Hozzávalók

Egy nagyobb csillagtök (60-70 dkg)
50 dkg csirkemell filé
15 dkg reszelt sajt
egy mozzarellagolyó
6-8 dkg vaj
egy nagy pohár tejföl
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
só, bors

csillagtökös csirke

A csillagtököt meghámozom (negyedekre vágva a legegyszerűbb), kiszedem a magházát, és kisujjnyi vastagra szeletelem. A vaj felét serpenyőben megforrósítom, és a zöldségszeleteket aranybarnára sütöm benne, közben sóval ízesítem. A sült patisszonnal kirakom egy nagyobb tepsi alját.
Abban a zsiradékban (ha nincs elég, a maradék vajból teszek még hozzá), amiben a csillagtök sült, kisütöm a szeletekre vágott, sóval, borssal ízesített csirkemellet is. A húst elrendezem a patisszon tetején, meglocsolom a sütéshez használt vajjal, majd minden hússzeletre rakok egy szelet mozzarellát. Az öntethez a tejfölt a reszelt sajttal, áttört fokhagymával, sóval, szerecsendióval kikeverem, majd elosztom a csirke és a csillagtök tetején úgy, hogy mindenhova jusson.A tepsit 170 fokra előmelegített sütőbe tolom, és kb. 25 perc alatt készre sütöm az ételt. Aki nagyon éhes, készíthet mellé párolt rizst.

A következő recept egy, a hagyományostól eltérő rakott krumpli, amely nagy siker volt a családomban. Olyan, mint egy muszaka padlizsán nélkül, így ajánlanám a padlizsánt nem kedvelők figyelmébe is. Amelyik gyerek a bolognai spagettit szereti, feltételezhető, hogy ezt is kedvelni fogja. A római kömény és a fahéj a jellegzetes muszaka-ízhez kell, ha valaki idegenkedik, ízesítse a ragut úgy, ahogy szokta a spagettimártást., aki pedig nem akar besamelfőzéssel bajlódni, csak jó bőven szórja meg az étel tetejét sajttal.

Hozzávalók

1 kg krumpli
50 dkg darált hús
egy nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
egy ágacska rozmaring
egy nagy üveg passzírozott paradicsom (700 gramm) vagy két hámozott paradicsom konzerv
fél mokkáskanál római kömény
egy mokkáskanál fahéj
szerecsendió
só, bors
5 dl tej
5 dkg vaj
5 dkg liszt
olívaolaj

A krumplit héjában megfőzöm, még melegen megtisztítom, majd hagyom kihűlni, mert csak így lehet normálisan szeletelni. Ezalatt elkészítem a mártásokat. A húsos-paradicsomos raguhoz a felaprított hagymát és fokhagymát olívaolajon megfuttatom. Rádobom a húst, ízesítem rozmaringgal, római köménnyel, sózom, borsozom és morzsalékosra pirítom. Ráöntöm a paradicsomot, hozzáadom a fahéjat és kb. negyed óra alatt összerotyogtatom. A besamelhez a vajat felolvasztom, megfuttatom rajta a lisztet, felöntöm a tejjel és addig forralom, amíg besűrűsödik. Sóval, borssal, szerecsendióval és egy-két csepp citromlével ízesítem. Ezután összeállítom az ételt. Vajjal/olajjal kikent tepsibe lerakok egy réteg felkarikázott krumplit, bőségesen megöntözöm a raguval, utána megint krumpli, megint ragu, a tetejére krumpli kerüljön. A tepsit előmelegített sütőbe tolom és 180 fokon kb. fél órát sütöm. Ekkor kiveszem, ráöntöm a besamelt, visszatolom az ételt a sütőbe, amíg a teteje halványbarnás-rózsaszínes színt nem kap.

(Alaprecept: F.Nagy Angéla)

Végül, de nem utolsó sorban jön a rakott zöldbab. Egyébként ugyanígy készítem a rakott kelt, karfiolt, brokkolit is, csak ezek tetejére nem teszek paradicsomszeleteket.  Maradékból ugyanúgy összeállítható, mint a töltött tök.

Hozzávalók

Egy kiló zöldbab
40 dkg darált hús
10 dkg rizs
egy zöldpaprika
egy fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
köménymag
pirospaprika
egy (de inkább másfél) nagy pohár tejföl
1-2 paradicsom
15 dkg reszelt sajt

rakott zöldbab

A rizst megfőzöm dupla mennyiségű vízben. A zöldbabot megtisztítom, darabolom, sós vízben puhára főzöm. (Lehet fagyasztottat is használni.) Kevés olajon megpirítom a felaprított hagymát és a felkockázott zöldpaprikát, rászórok fél mokkáskanálnyi köménymagot is. Ha a hagyma már üveges, rádobom a húst, kevergetve pirítom. Hozzáadom a felszeletelt fokhagymát is. Amikor a hús már kifehéredett, rászórok két teáskanál pirospaprikát, sózom, jól elkeverem, majd aláöntök kb. egy deci vizet és pár perc alatt puhára párolom. Ha kész, a húst a rizzsel összekeverem.  Nagyon vékonyan kikenek egy kisebb tepsit olajjal, megszórom zsemlemorzsával. Beleterítem a bab felét, erre rakom a húsos rizst, majd ismét zöldbab következik. A tetejét bőven megkenem tejföllel, megszórom reszelt sajttal. A paradicsomot vékonyabb karikákra vágom és elrendezem a sajt tetején. Előmelegített 170 fokos sütőben kb. 35 perc alatt átsütöm.

Zsuzsi főz

KOMMENTEK

  • 2010.08.28 09:40:54bk

    Brumy!
    Akkor óvatosan a sóval! :)

    Nálunk meg kifejezetten szaftosan szeretik a rakott krumplit, ezért én közbe is teszek tejfölt, meg némi vajat az aljára és közepére. Na ez sem kímélős...

    Ha picit elősütöm/párolom a zöldségeket,akkor nem olyan leves. És a cukkiniba tettem egy kicsi őrölt köményt a múltkor. Olyan érdekes lett, de jó volt.

    Van egy gombás-csirkés-répás receptem is, ott viszont kifejezetten szeretem, ha a gomba jó kis levet ereszt, és akkor krumplipürével.. Nyami.

  • 2010.08.28 09:47:49Lapis Lazuli

    Áh, én sajnálom :))

    Szerintem mehet bele a feta, el fog olvadni teljesen. Nálunk, pontosabban apósom kertjében is cukkini túlkínálat van egyébként. Cukkini krémleves? Hmmm...

  • 2010.08.28 09:48:06manó99

    Na én meg most akarok neki állni rakott cukkininek,és azt írjátok hogy úszik a lében.:(
    Akkor most mit főzzek?

  • 2010.08.28 09:53:27Brumibaby

    manó, nem mondtam, hogy mindenkinek úszik, nekem úszik, nézd meg a Zsuzsiét, hát hol úszik ez?

    Na megyek, cukkinikrémleves indít

  • 2010.08.28 09:55:28manó99

    2010.08.28 09:53:27Brumibaby

    Na jó de én is utálom a kudarcot, a cukkinit viszont szeretjük.Lehet hogy inkább töltött lesz.

  • 2010.08.28 09:59:22Zsuzsi főz

    Tényleg érdemes elősütni/főzni a zöldséget.
    A töknél pl előfőzés után az üreggel lefordítva hagyom hűlni, így kicsepeg a lé nagy része. A maradék levet meg a rizses töltelék felszívja, alá pedig nagyon ritkán kell vizet önteni.
    Cukkinikrémlevesbe biztos, hogy nagyon jó lesz a feta!

  • 2010.08.28 10:03:01Zsuzsi főz

    Ja, az ilyen egytálételeknél a végén -főleg, ha sok a lé - érdemes a sütést nagy hőfokon (200-220) befejezni, egyrészt szebben megpirul, másrészt elfő a lé is. Én tálalás előtt szoktam várni még legalább negyed órát, addig is vissza tud húzódni a felesleges folyadék, ráadásul hűl is az étel.

  • 2010.08.28 10:28:06loreal

    Szerintem az is szamit,hogy elosozzuk e a zoldsegeket.Ha nem kevesebb levet ereszt.

    Es valamennyi leve azert lesz.

    Ja es az is szamit,hogy valaki full szottyosan szerety, vagy felig roppanosan. Mert a masodik esetben kevesebb levet ereszt.

  • 2010.08.28 10:29:10loreal

    rakott krumpli nalam jo letykos, mert teszek koze is tejfolt ,vajat.Raadasul a tejfolt en elkeverem egy kis tejjel.

  • 2010.08.28 11:07:44Pandi

    Brumi, időnként nekem is úszik.:)

    Viszont a krumplis kajáknál, ha hagyod egy picit még pihenni, akkor a krumpli iszonyatos mennyiségű levet tud felszívni és mégse lesz szottyos, csak nagyon ízletes.

    Én ezért imádom a Horváth Ilona-féle rácos húst, ami szintén nyers szeletelt zöldségekből (krumpli, paprika, paradicsom, valamilyen hagyma) és ráültetett hússzeletekből készül, lefedve jól átpárolom, majd amikor már minden megpuhult, leveszem az alufóliát, nyakon öntöm paprikás tejföllel és jól megpirítom.
    Szerintem nagyon finom.

    Készülhet hallal is (rácponty), de akkor a krumplit előtte meg kell főzni.

  • 2010.08.28 11:44:59nanemárrr

    Pandi, köszi az ötletet. Régen csináltam rácos húst, pedig imádjuk. Megvan a szerdai ebédünk!

  • 2010.08.28 11:47:53nanemárrr

    Tudom, hogy sokan felvetettétek már, de azóta sem volt semmi foganatja a dolognak, de nem lehetne ide oldalra egy rovatot nyitni, hogy ki mit főzött ma? Állandóan beírogathatnánk oda és egy kattintás után ott az ötlet bárkinek.

  • 2010.08.28 11:50:09Pandi

    Nanemárr, örülök.:)

  • 2010.08.28 11:50:15manó99

    Jelentem a rakott cukkini jól sikerült,kicsit előre sütöttem és a rizst sem főztem készre talán ezért.A mai siker élmény első része.
    A második rész az lesz ,ha a férjemnek is ízlik majd.:)

  • 2010.08.28 11:52:38manó99

    Ezt a rácos alapot én sűrűn csinálom,csirkével,pulykával,karajjal.Nagyon gyors és finom.

  • 2010.08.28 11:53:37bajor gizella

    hogy ne legyen leves meg kell várni míg jól kihülnek a zöldségek előfőzés során. a rakott krumpli azért nem lesz leves,mert kihűlt krumplival csinálja az ember. a többit már leírták az okosok:)
    nekem az egyik kedvenc rakottkrumplim almával és hagymával készül, ezt is franciaországban ettem egyébként. persze ezekből a hozzávalókból már ünnepi menüt is lehet csinálni, viszont van most egy ilyen primitiven nagyszerű trend, hogy mindent parasztosan tálalnak kb ezt is.

    kell hozzá kacsahús, egyébként ha nem teszel bele semmilyen húst, akkor is nagyon finom.
    pár almát és édesebb fej vöröshagymát kevés barnacukron megkaramellizálunk, kevés ciztromlevet, és fahéjat dobunk rá. a felszeletelt nyers krumplit tepsibe rakjuk, rá egy réteg kacsahús-ezt tényleg el lehet hagyni, bacon szalonnával is nagyon finom, totál hús nélkül is nagyon finom- erre rájön a réteg karamelles alma, és jó sok legalább három féle sajt.-én gorgonzolát mindenképp szoktam bele tenni, vagy ha hús nélkül csnálom akkor füstölt sajtot-és 4 deci tejszínbe elkeverek vágott petrezselmyet, sót, borsot, szerecsendiót, egy nagyon kevés fokhagymát, és egy tojássárgáját. lefedem, és hagyom puhulni a krumplit. miután levettem a fóliát a tetejére néha pirosra sütök pár paradicsomot, vagy megszórom további sajttal.

  • 2010.08.28 11:57:06manó99

    Csorog a nyálam..

  • 2010.08.28 12:43:43Zsuzsi főz

    Egyébként továbbra is várom a témajavaslatokat, ha jól emlékszem, adós vagyok a meleg reggelikkel, a salátákkal, de nem tudom, mi volt még ötletként.

  • 2010.08.28 12:46:31zolnaid

    2010.08.27 23:28:44R2D2 & C3PO

    Sima aluminiumot már próbáltam, ezt a tetőset még nem láttam soha de nyilván még jobb is. Csak persze a papírt nem kell megsütni :D

  • 2010.08.28 13:01:54Zsuzsi főz

    Meg lehetne egy gyors gyümölcsös sütis is.

  • 2010.08.28 13:14:52manó99

    Egyszerű sütikkel.:)

  • 2010.08.28 13:46:26Lapis Lazuli

    Jelentem mérsékelten lett szottyos. A végén magas hőfok jött be szerintem, vagy a csakazértis, mint amikor elmúlik a kiütés mire a gyerekkel odaérek az orvoshoz.

    Zsuzsi: nálunk az almáspitéért rágják a konyhaküszöböt a pasik. Vékony, ropogós tésztával.

  • 2010.08.28 13:55:32Zsuzsi főz

    Én is úgy szeretem az almáspitét

  • 2010.08.28 14:29:16BlackCat

    Mit rakjunk az uzsonnásdobozba?

  • 2010.08.28 15:26:38R2D2 & C3PO

    A csomagolásra van ráírva, nem feltűnő, hogy tetős alu-doboz. (Hewa (?) a gyártója. Jóval drágább szokott lenni a többinél.) Csak kívülről papír, befelé aluminium. Ha sütve párolok, akkor egy az egyben teszem be a sütőbe, nem lesz tele papírszmötyivel. ;-D

    Anyunak is mindig túlságosan leveses szokott lenni a töltött töke, de a múltkor úgy csinálta meg, mint a töltött káposztát/karalábét: tűzhelyen rotyogtatva, mellédobva a kieső darabkákat. Hát valami isteni lett, és pont az volt benne a legjobb, hogy a szétfővés miatt krémessé vált a tök. (Én viszont nem főzöm elő és nem sózom be (sőt van, hogy kimarad a töltelékből is, :-P, elég sótlanul főzök egyébként is), így inkább kiszárad sütés közben, kellemes pörkök keletkeznek emiatt, kicsit füstös ízzel. Rízs helyett meg a kivájt cuccal töltöm vissza a húst. Nagyon könnyű lesz ettől az étel.)

  • 2010.08.28 16:07:15zolnaid

    Akkor tuti az ára miatt nem nézegettem meg jobban :)

  • 2010.08.28 16:39:09Zsuzsi főz

    Köszönöm a javaslatokat.
    R2 én is szoktam a kivájt zöldséggel visszatölteni pl a padlizsánt, de a tök magos belét inkább kihagyom.

  • 2010.08.28 16:50:10loreal

    zsuzsi, nekem most olyan kajákra lenne szüksége, ami vagy 30 perc allatt megvan(tényleg max annyi) vagy amit elő lehet készíteni regel és este csak max 30 perc befejezni.

    húst én nem eszem, csak halat. De azért főzök húst is de ált csak olyat ami ugye különálló dolog.

  • 2010.08.28 16:59:09Zsuzsi főz

    Gondolkodom halas poszton is, mert nekem nagy kedvencem, meg a családnak is, ráadásul igencsak ráfér a npészerűsítés, mert itt nálunk nagyon kevés fogy.
    Nálam az ilyen expressz főzés mindig wokban megy, garantáltan fél óra alatt megvan, és mindig más, mert más-más húst, zöldséget rakok bele. Ízesítésnek gyömbér, fokhagyma, szójaszósz, néha chili, néha ötfűszerkeverék, és kész. Máskor meg kókusztejben főzöm meg a húst, azért inkább a páűrom van oda.

  • 2010.08.28 17:38:39Ziebi

    A halas posztnak én is örülnék, jelenleg csak az előre panírozott halrudacskákig terjed a tudásom, de itt annyi féle halat lehet kapni, jó lenne ismerni pár receptet, mert szeretjük nagyon. :)

  • 2010.08.28 17:40:33Zsuzsi főz

    Hol van az az itt?

  • 2010.08.28 17:47:33Ziebi

    Salt Lake City. :)

  • 2010.08.28 18:16:03loreal

    ziebi, szerintem nincs olyan hal, amit ha besózol, meglocsolod egy kis olivaolajjal és citrommal majd bedobod a sütőben fóliába tekereve, ne lenne isteni.
    Márhogy a filéket.
    Aztán tehetsz rá olivabogyót, kapribogyót, kakukkfüvet, citromfüvet..stb Ezek kicsit tovább bolondítják.20-30 perc elég neki

    De egész halat is lehet sütőben. Bevagdalod a bőrét, sütőpapírra tezed és már mehet is a sütőbe:DDDD

  • 2010.08.28 18:19:25loreal

    És a másik amit nem lehet elrontani, ha serpenyőben sütöd. Félug vajon ,félig olajon. Kis só, bors esetleg valami zöld fűszer. Először nagyobb lángon egy kis kérget süt neki az ember majd enyhébb tűzön átsüti(épphogy). Mint egy steaket.
    Lazaccal, tonhallal, nílusi sügérrel isteni.
    Vastagabb húsú hallal jobb, de a vékonyat is meg lehet így sütni.

  • 2010.08.28 18:24:28Scarlett O´Hara

    Vettem egy fél kiló rókagombát, de fogalmam sincs, mit is csináljak belöle. Van vki vmi tippe? Köszi!

  • 2010.08.28 18:28:49Ziebi

    A rókagombának erőteljes íze van így ha gombapörit csinálnál, rakj mellé csiperkét is.

    Fokhagyma-petrezselyem kicsi olajon gomba megpirít, elrontani nem lehet. :) Le kell fedni, vizet fog ereszteni, amiből aztán tetszés szerint lehet elfőzni, de nagyon öszes fog esni fél kg, ne lepődj meg, ezért csinálnám én a gombapörit keverve olcsó gombával. Csak vigyázni kell, mert legkésőbb holnap meg kell enni ha ma elkészíted, és kizárólag hűtőben tárolni.

    Jaj nagyon szeretem a rókagombát, ezer éve nem ettem. :)

  • 2010.08.28 18:29:27cozumel

    Zsuzsi

    akkor en meg a wok-os kajakrol kerek egy posztot!

  • 2010.08.28 18:31:35Scarlett O´Hara

    Ziebi, köszi!

  • 2010.08.28 18:32:01Zsuzsi főz

    Oké, wok is felírva.
    Nekem is a legjobban a sima serpenyőben vajon megsütött hal jön be legjobban, a végén citromot facsarok rá, a vajban meg kaprot/petrezselymet futtatok és ráöntöm. Imádom.

  • 2010.08.28 18:32:30Ziebi

    Halból mi főleg a tonhal konzervet hasznosítjuk, tonhalkrémet csinálunk belőle, de szerintem bármilyen halból jó az...vaj, halacska, aprított hagyma, mustár, bors..meg nem, Worchester szószból egy pici, összekutyul, kenyérre, ken. Nem egy randizós kaja, de nagyon finom mindenféle zöldséggel :)

  • 2010.08.28 18:36:09R2D2 & C3PO

    Akkor zsenge cukkini. ;-D
    Töknek az is tök, de szívesen megnézem azt, aki kiszedi a magházát. :-D

  • 2010.08.28 18:41:24loreal

    R2,
    én ha töltöm kiszedem. Késsel kivágom. Aztán összeaprítom és a töltelékhez adom.

  • 2010.08.28 18:45:19loreal

    Ziebi, ha a tonhalkonzerv bejön:

    Mint fentebb írtam, istenien lehet alkalmazni töltött izékhez:D
    Aztán a tésztasali tonhallalnál egyszerűbb nincs a világon.
    És íme amit tegnap előtt főztem: Karikára vágott krumlit kis olajon megpirítok(nem teljesen puhára) sóval, borssal. Hőálló tálba teszem, jön rá egy halkonzerv, majd egy adag fonnyasztott leveles spenót(lehet mirelit is) mad egy csíkokra vágott piros kaliforniai paprika, majd kockákra vágott feta. Az egészet leönöm szerecsendióval ,sóval, borssal, esetleg fokhagymával, vöröshagymával...stb ízesített tejjel elkevert tejföllel(főzőtejszín is jó) . Irány a sütő. Először lefedve majd a végén anélkül.
    Én imádom ezt a kaját.

  • 2010.08.28 18:47:32loreal

    Ja és Ziebi,ha bejön a konzerv próbáld ki az igazi tinhalat is. Imádni fogod.
    Már ha az ára nem okoz gondot, mert sajna nem tartozik a pénztárcakímélő ételek közé:(

  • 2010.08.28 19:12:30Ziebi

    loreal köszi :):)

    hát itt az az olcsó hal, de így sem venném minden nap. Viszont vannak remek akciók, olyankor szoktam ilyesmit kipróbálni. :)

  • 2010.08.28 19:20:41Zsuzsi főz

    R2 a cukkini az más tészta, főleg hogy én döntöm el, hogy mikor szedem le:-)
    Ziebi, de szeretnék én is olyan helyen élni, ahol a tonhal az olcsó hal! Az mondjuk szerintem akkor az igazi, ha úgy sütöd, mint a steaket, hogy belül még rózsa szín maradjon.

  • 2010.08.28 19:22:26Zsuzsi főz

    Loreal, a másik 30 perces opció a tészta. Pl fokhagymás vajon tengeri herkentyűt megfuttatni, bele friss paradicsom leturmixolva, rá pár csepp citrom, petrezselyem és mehet a tésztára. Lassan folyik már a nyálam...
    De padlizsánnal, cukkinivel, meg mindennel működik (legalábbis nálam)

  • 2010.08.28 19:25:24Zsuzsi főz

    A Loreal-féle halas krumplis kajáról eszembe jutott, hogy régen csináltam olyat, hogy tepsibe leraktam főtt krumplit, rá pár szelet halfilét, megszórtam friss kaporral, kevés pirított hagymával. Befedtem krumplival, tejszínnel felöntöttem, vajdarabokat morzsoltam rá, majd jól megsütöttem. Nagyon jó így is.

  • 2010.08.28 19:26:56Zsuzsi főz

    Na, a másik heppem a marha, amit itthon sajna jó minőségben csak aranyáron lehet venni, és az sem biztos, hogy húsra hízlalt vágóállat, lehet, hogy egy öreg tejelő tehenet kapsz a nem kevés pénzedért.

  • 2010.08.28 19:27:08Ziebi

    Zsuzsi: cserébe pl. a friss gomba hajmeresztően drága, drágább mint a marhahús, vagy ugyanolyan árban van. Nekem ez nagy szívfájdalmam. :)
    Ja és alig találtunk pl. olajos halat, amit időnként nagyon meg szoktam kívánni,mert mindent vizes löttyben raknak konzervbe.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés

Hirdetés