PORONTY

Tilos lesz fizetős különórákat szervezni az óvodákban?

2010. április 26., hétfő 16:04

„A múlt héten volt a kislányomnak szülői értekezlet az oviban, ahol elmondták, hogy szeptembertől az óvoda nem adhat helyet különóráknak és egyéb fizetős programoknak, így például nem lesz úszásoktatás a gyerekeknek, nem lesz külön gyógytorna, sakk szakkör, meg semmi más, amiért fizetni kell és nem az óvónők szervezik. Mindez valami esélyegyenlőségre hivatkozó kormányrendelet/törvény/akármi miatt, mert nem mindegyik gyerek szülei engedhetik meg maguknak ezeket a különórákat, így gondolom az volt a legegyszerűbb, hogy betiltották mindet, senki ne járjon sehová. Utána tudnátok ennek valahogy keresni? Nem lehet valahogy semmibe venni egy ilyen előírást?” Mivel több olvasónktól is érkezett hasonló, felháborodott levél, utánajártunk a témának.

Egyáltalán, hogy került fizetős szolgáltatás az oviba?

Boldogult gyermekkoromban ugyanis ezek ilyen formában nem léteztek. Volt az egységes napirend,  ingyenesen pedig ott volt plusz, ahol az ovi valamilyen speciális intézmény volt – leginkább zene, vagy sport. Mióta azonban bejött a kapitalizmus,  az ovik forráshiányosak lettek, az óvónők alulfizetettek, a szülők pedig igényelni kezdték a plusz programokat, akár fizetősen is, akkor ezek azonnal megjelentek. Segítve a forráshiányon vagy az alulfizetettségen, kielégítve egy bizonyos réteg szülői igényeit.

Milyen jogszabályok?

Az óvodai életet elsősorban a közoktatási tövény (módosított 1993. évi LXXIX. törvény ), valamint a tavaly jelentősen megújított országos Óvodai Alapprogram (hivatalos nevén a 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet, amely módosítja az eredeti 137/1996. (VIII. 28.) Korm. Rendeletet) szabályozza.

Az Alapprogramot a beszámolók alapján egy felmérés előzte meg, az óvodai életről és szolgáltatásokról, a szülői és óvodavezetői igényekről, elégedettség-szintekről. A felmérés alapján a szülők két táborra oszlottak – volt, aki több különfoglalkozást szeretett volna, mások teljesen száműzték volna ezeket. A második álláspontot osztotta sok óvónő és vezető is, akik szerint ezek szétzilálják a napirendet, a gyerekeknek nincs idejük elegendő szabad játékra, és persze kínos, ha valaki nem engedheti meg magának a plusz szolgáltatásokat. Az Alapprogram (ennek alapján kell az oviknak az éves nevelési terveiket elkészíteni) azt mondja ki, hogy ebben az életkorban a legfontosabb a szabad játék, illetve hogy az óvodában zajló összes foglalkozást szakképzett óvodapedagógusnak kell irányítania.

A közoktatási törvény pedig azt, hogy  törvény szerint ingyenes az óvodai nevelés, a nevelési tervek pedig az előbb felsorolt alapprogram alapján készülnek. Azonban szót ejt arról is, hogy a nevelési intézmény igenis folytathat piaci alapú vállalkozási, szolgáltatási tevékenységet, amennyiben alapfeladatait ez nem zavarja.

A közoktatási törvény az  iskolától eltérően nem határozza meg – valószínűleg szándékosan – hogy mi a „nevelési idő” (a gyereknek  amúgy ötéves korától legalább napi 4 órát kell intézményben töltenie), hanem annyit mond, hogy: „Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.” Kérdés, mi a nevelési idő, és mi, amikor lehet elvileg „vállalkozni”.

Szóval, nem az esélyegyenlőség, vagy legalábbis nem úgy. Az alapprogram mindössze egységes óvodai programot, és bizonyos területeken ingyenes, személyre szabott fejlesztést ír elő (gyógytestnevelés, logopédia, sajátos nevelési igényű gyermekek). Vagyis azt akarná, hogy az állami intézmény lehetőleg egységes, előre meghatározott szolgáltatást nyújtson a saját személyzete közreműködésével – ahelyett, hogy az idő jó részében kvázi piaci szolgáltatóknak engedi át a gyermekek nevelését, a maradékot esetleg gyermekmegőrzéssé degradálva. Meg kell jegyezni, a hittan nem ide tartozik – arra külön szabályozás vonatkozik.

Miért nem akarja ezt a szülő? Meg az óvoda?

Egy szülő számára gond a logisztika. Hurcibálni a gyereket egy másik helyszínre, néptáncra, úszásra, fejlesztő tornára, mert a fránya szabály a legkézenfekvőbb – és talán legolcsóbb - helyszínt kizárhatja. Az óvoda számára pedig gond, hogy innentől nem lesz pluszbevétele, amit akár az alaptevékenység feltételeinek javítására fordíthat, Bea néni meg a két diplomájával már kerülőúton sem tud a nettó száztíznél többhöz jutni, el is megy jövőre jól takarítani Dublinba. Valamint szembemegy az óvoda a szülői igényekkel, ami valljuk be, hálátlan feladat.

Alkalmazás a gyakorlatban?

A jogszabályok szövegét nem egyszerű hétköznapi nyelvre lefordítani – főleg, ha nincs benne IGEN vagy NEM egyes tevékenységekre. Így aztán értelmezi mindenki őket, ahogy bírja, az óvodavezetők közt pedig ritka a jogász.

Az én fejemben leginkább ez a forgatókönyv körvonalazódik. Ovi elolvassa a jogszabályt, és

1. úgy tűnik, érti, hajlandó is végrehajtani, vállalva a szülőkkel a csatát
2. úgy tűnik, érti, de ignorálja, amíg csak lehet, esetleg látszatmegoldásokkal és kerülőutakkal, ha a szülők és a fenntartó ebben partner
3. úgy tűnik, érti, de betarthatatlannak tartja, ezért lobbizni kezd szülőkkel, fenntartókkal
4. nem érti, ezért ignorálja (amiben partner szülő és fenntartó)
5. nem érti, ezért tanácsot kér
6. nem érti, de szakértő teamet gründol, hogy a számára legkedvezőbb értelmezés szülessen, például ezek:

  • ha minden szülő hajlandó fizetni, akkor átcsorgatják a pénzt valami alapítványon, úgy már lehet
  • úszni úgy is lehet, ha a hatvankét éves, visszeres lábú, nyolcvankilós Marika néni csak ül a medence szélén, mint óvodapedagógus
  • a helyi nevelési tervben a nevelési idő délután két óráig tart, utána szabad a gazda, akinek nem tetszik, menjen gyűjtőcsoportba vagy haza
  • a fizetős labdás tornát Zsuzsi óvó néni tartja, akinek edzői végzettsége is van, amikor nincs dolga a csoportjával, ehhez tehát senkinek semmi köze
  • A szabályozó menjen a fenébe, az ovi ezek nélkül nem finanszírozható normálisan.

Az egyenlőtlenség amúgy ezzel véleményem szerint egy grammot nem fog szűnni, csak a személyes egyenlőtlenségek területi egyenlőtlenséggé fognak nagy részben konvertálódni. Ahol a fenntartó viszonylag jó helyzetben van és képes finanszírozni, ott továbbra is lehet néptánc, fejlesztő torna és úszás. Ahol meg nem, ott a legfapadosabb szolgáltatás (Zoli bá' két sörért fociedzést tart a kicsiknek) sem lesz, pedig művház rég nincs már helyben, és baj van az istenített “szabad játék”-kal is – van olyan ismerősöm, aki mélyszegénységben élő családokkal foglalkozik, ő is kimondta, hogy ahol a gyerek otthon egyetlen igazi mesét nem hallott, viszont állandóan megy a tévé, ott kéne igazán a különfoglalkozás, mert szegények jobb híján legfeljebb nindzsásat és Józsibarátot fognak játszani a bányagödörben. Nekik kéne igazán a néptánc, a fejlesztő torna, a drámapedagógia, a művészeti oktatás. Ha kifizetné valaki. Az esélyegyenlőség meg, különben is - attól nem lesz a fizetésképtelen családból jövő Dömének jobb feltétlenül, hogy holnaptól Dani sem tanul külön angolt a rózsadombi oviban.

Hol tartunk most?

A minisztérium honlapján, és egyes óvodák honlapján születtek már értelmezések. Az ovik többsége a 4) pont alapján ignorál, esetleg tanácsot kér  – utóbbira példa Brassói Sándor minisztériumi munkatárs levele (teljes egészében olvasható itt) , amely főleg a hittan szerepét szerette volna képbe helyezni, de kitért a mi kérdésünkre is.   
“Tisztelt Kiss Erzsébet!
1.    A közoktatási törvény 8. § (9) bekezdése értelmében, az óvodai nevelő  munka az Óvodai nevelés országos alapprogramjára (137/1996. (VII.28.) Korm. rendelet) épülő, s annak alapelveire megírt óvodai nevelési program alapján folyik.
(...)
A közoktatásról szóló  törvény 114. § (1) bekezdés a) pontja, amely rendelkezik arról, hogy az óvodában az óvodai foglalkozások az ingyenesen ellátandó  szolgáltatások körébe tartoznak (...), azt jelenti, hogy amennyiben a szülő külön foglalkozásokat igényel, azt megteheti a piaci alapon szerveződő szolgáltatók felkeresésével, de nem kérheti azok óvodai nevelési időben történő teljesítését.  
(...)
A közoktatási törvény és azon belül is az ide vonatkozó szabály hatálybalépésével, a külön foglalkozások engedélyezésének tárgyában, két irányból érkezik panasz az óvodai fenntartókhoz, illetve a közoktatás irányításra szervezésre jogosult szervekhez:
1. Az óvodák részéről, hogy milyen jogszabályi összefüggés alátámasztásával kerülhető el az óvodai nevelési időben, az óvodai élet tevékenységeinek, így az óvodapedagógus munkájának hitelességét is megkérdőjelezendő külön foglalkozások megszervezése (a térítés díjakról-, a gyermekek óvodai csoportból történő kiemeléséről-, az óvodapedagógus jelenlétének mellőzéséről nem is beszélve)?
2. A szülők részéről pedig az a panasz, hogy a külön foglalkozás(ok) miért megengedett(ek) az óvodákban, illetve ennek ellenkezőjeként miért nem lehet jelen az óvodában több külön foglalkozás is (mint zeneovi, néptánc, futball foglalkozás, sí, torna, judo, ritmikus sportgimnasztika, játékos idegen nyelvi foglalkozás, stb.) egyszerre?
(..)
Megjegyzendő és kiemelendő, hogy a külön foglalkozások tiltását szabályozó rendelkezések, a fent hivatkozott előírások összefüggésében, 1993. IX. 1-től érvényesek a közoktatási törvény alapján (a különbség csupán annyi, hogy a szakmai munkát az Alapprogramról szóló 1996. évi (VIII.28.) Korm. rendelet hatályba lépéséig, az azt megelőző, 1989. évi Óvodai Nevelés Program alapján kellett végezni).
(...)  
Üdvözlettel:
Brassói Sándor
főosztályvezető-helyettes”

Az igazi minisztériumi-jogászi hangvételű levelet nyilván elolvasták többen is, de úgy tűnik, a boldogtalanok továbbra sem lettek okosabbak, ezért egy bátor óvónő ismét feltette az ominózus kérdést az amúgy nyilván jó szándékú Brassói Sándornak:

“Óvónő üzenete
2010.03.11. 19:17
Tisztelt Brassói Sándor!
Olvasva írását, a következő  gondolataim születtek: amíg egy kérdésre nem írnak vagy IGEN-t, vagy NEM-et, addig ki lesz forgatva a törvény szava. A kérdésem: tarthat óvodában nem óvodapedagógus végzettségű ember pl. délután játékos testnevelést, vagy játékos angolt, vagy bármit?? IGEN, vagy NEM?

Ugyanis voltunk olyan előadáson, ahol az országos szakértő a következőképp értelmezte az Ön által is idézett törvényrészletet: „Az óvodai nevelés csak a fenntartó által jóváhagyott helyi nevelési program alapján történhet és a gyermek neveléséhez szükséges a teljes óvodai életet magába foglaló tevékenységek keretében szervezhető meg. Az óvoda teljes nyitva tartási idejében a gyermekekkel történő foglalkozások mindegyikét óvodapedagógus irányítja.”

A szakértő azt mondta, hogy ez csupán annyit jelent, hogy továbbra is tarthat tanfolyamokat nem óvodapedagógus végzettségű ember - csupán az óvónőnek ott kell lenni. A továbbképzést tartó szakértő szerint ezt jelenti az a mondat, hogy a "foglalkozások mindegyikét óvodapedagógus irányítja." Ha ott van az óvónő, ha ül a kispadon, de a tanfolyamot más tartja - akkor többek értelmezése szerint a törvényt betartják. Ön szerint?

Ezért kérem Önt, hogy legyenek szívesek IGEN- nel, NEM-mel válaszolni. Csak így segítenek nekünk. Különben semmi nem változik. Lehet, hogy az Önök számára minden egyértelmű, de higgyék el, itt a "végvárakon" ez nem így van.

Tisztelettel, és köszönettel: Óvónő”

Itt tartunk most.

A legtöbb óvoda meg továbbra is vígan hirdeti a néptáncot, az úszást, a tornát, vagy bármi mást. Ingyen és fizetősen is, attól függően, milyenek a lehetőségeik.

Káosz amigos?

- Óvodai Alapprogrammal kapcsolatos kutatás zárójelentése
- Alapprogram implementáció
- Brassói Sándor teljes levele a minisztériumból
- A Közoktatási Törvény online (május 1-től pedig ez)
- Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja:
- a 22-es dia lehet különösen érdekes

KOMMENTEK

  • 2010.04.27 10:57:50farkasokkal tancolo

    Kosztolányi téri játszótér? Nem a Feneketlen tónál van az, a Villányi útnál? Ez nagyon hasznos infó köszi! :-)

  • 2010.04.27 11:00:29babó

    az fmhban sok jó dolog van, pl táncház kicsiknek.
    ki jár még arra a játszóra rajtunk kívül???
    :))

  • 2010.04.27 11:02:54vrv

    nanemárrr :
    Nem kérni kéne, hanem alapvetően adni szó nélkül, mint ahogy az ebédbefizuról és mindenmásról van számla. De amugy a számlatéma engem nem érdekel, csak furcsa számomra, h állami intézményben nem kapok rögtön számlát mindenről.

  • 2010.04.27 11:48:45bajor gizella

    sajnálom hogy felvetetettem olyan dolgokat amiről fogalmam sincs, ne haragudjatok hogy kénytelenek voltatok rá, hosszú sorban kioktató és rendreutasító válaszokat adni. mélységesen elszégyeltem magamat.
    ami még ezzl kapcsolatban eszembe jutott, az az hogy a konyhapszichológusok mindig el vannak telve a külső független szemlélődő objektivitásától. általában ezt be is szokták nyalni szerelemi tanácsadásoknál, meg várjunk csak...nagyjából az élet minden területén. biztos az ovodai különfoglalkozás nem ilyen. majd lejegyzem az utókornak hogy ne essenek olyan hibába mint én.

  • 2010.04.27 11:53:59Temptation

    Brumy:"tök normális és jó fejeket, akiknek a véleményével többnyire egyetértek, vagy legalábbis figyelemre méltónak tartom, egymás haját tépik hülyeségek, sugallmazások meg beleképzelések, meg hetekkel ezelőtt esetleg indulatból beírt régi megjegyzések miatt."

    Én pl. azért nem szóltam az elmúlt 3-4 napban semmihez, csak nézem, olvasom mi zajlik itt. Az egész elkezdett átmenni egy furcsa, élveboncolós, félremagyarázós, vesébelátós elméleti "izébe". Olyan hülye dolgok kerülnek kiragadásra egy-egy posztból (lásd kávé), amin már csak azért is át lehetne siklani, mert a posztíró pont nem a doki "minősíthetetlen" viselkedését akarta jelezni, hanem a nyugalmat. De hirtelen egy csomóan jobban tudják, a dokit meg már egyenest egy perverz, lelkiismeretlen, érzéketlen állatnak írják le. Mindezt egy fél mondatból! Hirtelen rengeteg filozófus született a P-on, ráadásul az ellentmondást nem tűrő fajtából, aki elméleti szinten mindenhez ért (ezt a balhét mindig Ft-re verik rá, pedig lehetne másokat is sorolni!), és bevallom sokszor taszítóak a túl magabiztos megnyilatkozások. A nagy kinyilatkoztatások.És sokan a maguk igazát nem érvekkel, hanem szarkazmussal és a mások víz alá nyomásával szándékoznak elérni!
    Huuhhh, nem is folytatom:-(

  • 2010.04.27 11:55:29animmam

    A mi ovink 30 eve "kotelezoen" tartotta a foglalkozasokat, enekeltunk, verseltunk egyutt. Mostansag ha jol tudom - 5 eve igy volt - kezdemenyezesek vannak, amire vagy leul a gyerek vagy nem, o dontheti el. Meg lehet nezni az eredmenyet: lanyomek nagycsoportos evzaru bulijan egy-egy soros verset mondtak szemelyenkent. Mi anno a harom nyulakat adtuk elo. Eg es fold. Ez nekem dinoszaurusz felfogasunak tul modern. A kislanyom ovijaban kotelezo volt minden foglalkozas, egyutt gyurmaztak rajzoltak, le kellett ulnie mindegyiknek es gyonyoru dolgok szulettek. Katolikus ovi, reggel a kis kapolnaban minden nap ima volt. (nem szandekosan irattam oda, ott volt hely de nem bantam meg egy pillanatra sem) 4 eves kora ota jar uszni, eloszor a jatek, lubickolas miatt, kesobb a gerincferduleset kordaban tartando - gyonyoruen visszahuzodott a ferdulet ket ev alatt!Mostmar kis sem tudom szedni a vizbol. Az hogy este hattol - tobnyire a szulok is addigra vegeznek mind - egy oviban kulon foglalkozasnak adnak helyet az igenis jo otlet, nem kell mashova hurcolni a fel varoson at a gyerekeket. Minden csak a plusz penzek beszedesere megy ki - a vegen nem sok haszna van. Enyemek harom ev angol ovi utan hat honap alatt "felejtettek" el kvazi mindent. Most a suliban heti ket orajuk van, es latom hogy alig emlekeznek valamire. Egy rakas penze ferjem anyukajanak egy rakas energiank nekunk van benne, es semmi eredmeny.

  • 2010.04.27 11:55:43sony

    farkasokkal tancolo:[link]

    Az ovinkból ide hordják a gyerekeket, hetente kétszer. Az oviból kisbusszal viszik őket, és oda megyünk értük az úszás végén. Nem nagyon drága, és kellemes hely. Inspiráló, de tényleg :) Ha ott akartok lenni, amikor a gyerek úszni tanul, egy nagy üvegfalon keresztül figyelhetitek, mit csinálnak a gyerkőcök odabent.

  • 2010.04.27 11:57:07Temptation

    És igen, vannak olyan posztok is, amik jók és informatívak, számomra az összhatást mégis lerontja az a látásmód, ami áthatja az egészet: fennhéjázó, gőgös, a jómódú ember fitymáló szemszögéből tekintve nem érti, hogy ennél van ám lejjebb is, és még az sem a véglények szintje.

  • 2010.04.27 11:59:34animmam

    De szerintem ez is mint minden mas terulete az eletnek vegyes indulatokat valt ki. Ahany ember annyi fele felfogas, van aki erre eskuszik, van aki masra. Szukseg lenne valami kozos szulo-pedagogus-igazgato forumra, ahol leulnek, kerdeznek, valaszolnak. A mi szuloi ertekezleteink anno ugy neztek ki a lanyok ovijaban meg most a suliban is, hogy ovoneni tanarneni vazolja az evet, elmeseli mik lesznek, majd kerdezi hogy van-e kerdes es mindenki kussol. Nincs kerdes tobbnyire, mindenki menekulne haza. Hat legyenek kerdesek, hogy legyen mit megoldani, valaszolni, kimunkalni.

  • 2010.04.27 12:01:55nutika

    ft: az az, a tónál.
    babó: az FMH remek (meg a mellette lévő játszótér is szuper). A fiamat megpróbáltam egyszer elvinni a Muzsikás-táncházra (nagyon szereti a zenét), de szó szerint bepánikolt a zajtól és a tömegtől, így sajnos nem próbálkoztunk újra. pedig nagyon jó lehet, de sajnos nem nekünk való...

  • 2010.04.27 12:20:37sony

    Az a baj, ha megszűnik a délutáni külön torna, én (jövőre már 3 gyerekkel) nem fogom tudni máshova elvinni a lányokat tornázni, mert
    1, lesz egy csecsemő a háznál, akinek nem egy előtérben várakozás tesz a legjobbat, sem fejlődésileg, sem egészségileg - és ez vonatkozik egy 1-2 éves gyerekre is
    2, a leendő elsős és a leendő középső csoportos lányom tuti nem egy korcsoportba kerül, ezért mindkettőnek a másik tornája időkiesés, amit egyébként játékkal, tanulással tölthetnénk
    3, nem is biztos, hogy ugyanoda mennének tornázni, két helyre pedig tuti nem érnénk oda

    Egy gyerekkel talán még megoldható, hogy hordja a szülő maga a gyereket különórára, ha akarja. De többel egyszerűen lehetetlen megszervezni nagyszülői segítség nélkül. Nem pénz, hanem idő kérdése a dolog! Már kettővel is nagyon nehéz! Az ovis foglalkozások nálunk (újra leírom, én az alvás utáni foglalkozásokról beszélek) nagyon jól feloldották ezt a problémát. Így ez a rendelet tulajdonképpen diszkriminálja a több gyerekes szülők gyerekeit. Én legalábbis így érzem.

    (A mai világban, ahol egyre több gyerek mozgásszegény életmódba van kényszerítve - többek között azért, mert ma már nem nagyon lehet őket egyedül még a játszótérre sem leengedni - inkább támogatni kellene a gyerekek sporttevékenységét, nem akadályozni. De a törvényhozók úgy látszik maguk sem tudják, mit akarnak :( Ha az nem tetszik nekik, hogy az ovikban a nevelési terv rovására szerveznek fizetős programokat, akkor elég lenne azokat megszüntetni, de úgy látszik egyszerűbb gyökeresen kiiktatni mindent. Pattanásos a gyerek? Nem baj, levágjuk a fejét!)

  • 2010.04.27 12:38:34Vakmacska

    Temptation, nem tudom melyik posztra gondolsz, ezt én nagyon úgy szerettem volna megírni, hogy ne foglaljak kifejezetten állást, pont azért, mert túl sokféle igény, életmód, elvárás csap itt össze. Amikor hirtelen hússzoros jövedelemkülönbségek meg ötvenszeresek keletkeztek Magyarországon, akkor legalábbis álszentség azt elvárni, hogy az iskolában-óvodában legyen tökéletes egyenlőség, ehhez olyan mélyen kéne az intézményrendszert felfordítani hogy csak na, kezdve ugye azon, hogy ami állami, az állami legyen, ne az önkormányzat lehetőségeitől függjön. Mert onnantól kezdve különóra nélkül is frankó nagy egyenlőtlenségek születnek.

    Ezzel együtt, amikor bikkfanyelvű, nehezen betartható dolgokat látok, akkor bizony a Gonosz Guszti jön ki belőlem, aki cseppet sem alázatos - az alázat itt megmarad a szakmai alázat szintjén, magyarul kerülni a pontatlanságot, a félrefordítást, a félreértelmezést és mindentudás-képzetet.

    A jómódúak gőgje az nemtom melyikünk - persze kölyökkoromhoz képest hihetetlen luxusban él itt minden középosztálybeli, de nem tudom kik voltak mostanság lenézve. Az hogy valaki elunja a nettó száztízet példul és elmegy takarítani külföldre, az sajnos tény. Anyám iskolájából a legtehetségesebb, legelhivatottabb pedagóguslány ment bébiszitternek egy magánéleti válság után, ami az utsó csepp volt a pohárban. Soha nem jött vissza, férjhez is ment odakint, a magyar pedagógia szakma meg vesztett egy kiváló tehetséget. Sajnos.

  • 2010.04.27 12:40:45mspoppy

    Cozumel: igen, ha abból indulsz ki, amit nyúlmama leírt, hogy mi mindent csinálnak; vagy ha abból, hogy az általad írt "alapellátás" a gyakorlatban is megvalósul MINDEN oviban, akkor valóban felesleges sznob baromságnak tűnik minden fizetős különóra az oviban.

    Amíg azonban vannak helyek, ahol a fentiek nem valósulnak meg, addig a szülők örülnek, ha helyben meg tudják oldani, hogy az ő gyereküknek is jusson valami az általatok felsoroltakból. Ha némi pluszpénzért, hát akkor azért.

    Ha ezt a lehetőséget is elveszik, akkor kb. annyit sikerült elérni, hogy aki meg tudja oldani, hogy máshová hordja a gyerekét, annak jut valami, aki nem, az meg úgy járt.

  • 2010.04.27 12:49:33jazmine

    mspoppy, de akkor azt kellene számon kérni, h miért nem valósul meg, nem?
    Nem pedig azt mondani, h hát ez nem megy, akkor jöjjenek a különök. És változatlanul nem látom, mennyire kérhetek bármit számon a különökön: az ovi csak a helyet adja, akik tartják, azoknak meg örüljünk. Mindegy, h illeszkedik-e az adott ovi profiljába vagy sem.

    Sony, jelenleg pont a több gyerekesek vannak hátrányos helyzetben, mert vagy befizetem az összes gyerekem vagy egyet sem. Egy gyerek ilyen-olyan foglalkozását sokkal könnyebb kiszorítani, mint pl. háromét.
    Nekem ez kezd arra hasonlítani, mikor a doki ajánlgatja pl. a bionet termékcsaládot. Ha egy ovi helyet ad, azzal elismeri az adott foglalkozás szükségességét és azt is, h nem tudja azt "szolgáltatni". Egyben nyomás a szülőre, h hát van itt nálunk, nem gond, ha mi nem adjuk.
    Nem tudom, csak én érzem, h ez visszás? Főleg, ha valahol a saját óvónők tartják, mintha a tanár maga ajánlaná a fizetős korrepetálást a szülőknek...

  • 2010.04.27 12:53:27nanemárrr

    2010.04.27 11:02:54vrv
    Értem és igazad van, de attól kérhetnéd a számlát...hátha csak elfelejtődött! :)

  • 2010.04.27 12:57:19mspoppy

    off: ha már ángol nyelv és tsai...

    Tegnap a férjem telefonált és közben jegyzetelni akart egy olyan ragacsos felíró fecnire, amit "magyarul" post it-nek mondunk. Én az íróasztalnál ültem, ezért odaszólt nekem:
    - Adjál légyszi egy _toszpitet_!

    :D :D
    on:

  • 2010.04.27 12:57:33sony

    jazmine: Az ovis különórák olcsóbbak, mint a nem ovisak. De ezt már más is írta. Szerintem a heti 1 ovistorna mellé kell még szervezett mozgás. Már amiatt is, mert egy élvezetes tevékenységen keresztül tanulnak a gyereket rendet. Jó üzenete van későbbre is. Nem mindenki járatja a gyerekét, de a legtöbben igen. Havi 2500 Ft, a családi pótlékból is bőven kijön.

  • 2010.04.27 13:07:02jazmine

    sony, Milyen rendet? Hány évesen? És ez csak külön foglalkozással megy?
    A bal-jobb máshol is megtanulható, a terpeszállás, nyuszi ugrás, pókjárás is.

    Mondom, nem azt tartom, h rettenetes elfoglaltság, csak nem értem, hogy heti +1 óra, zárt helyen lévő, torna miért fejlesztőbb erejű - mintha ezalatt kint szaladgál az udvaron.

    De aki járatja a gyerekét, nyilván nem véletlenül döntött így, nálunk amúgy is szokás mindent úgy megélni, h ezt_is_elveszik_az_emberektől.

  • 2010.04.27 13:07:48mspoppy

    jazmin, szvsz a megvalósulás igen nagy mértékben függ az adott munkaerőtől. adott munkaerőtől pedig nem olyan egyszerű megválni, még ha az intézményben helyt is adnának a panasznak.

    és lehet elméletben nagyon "tudatosnak" lenni, a gyakorlatban a többség mégis papírkutya és inkább választja az egyszerűbb és kevésbé macerás megoldást: a perkálást a különóráért, mintsem hogy kijárja, hogy Mancikát kirúgják és garantáltan fanki munkaerőt állítsanak a helyére.
    Ismerve az ilyen ügyek intézési idejét, szerintem mindenki felméri, hogy mire elérné, hogy Mancika távozzon, addigra a gyereke kijárja az ovit.

  • 2010.04.27 13:12:51jazmine

    mspoppy, értem én. De azért annak van valami mutató ereje, h kinek a csoportjába nagy a túljelentkezés, idővel az ovikba is begyűrűzik a minőségbiztosítás.
    És tudom, h sok helyen az szmk dísz, a vezető pedig pont azt pártfogolja, akit rég ki kellett volna rúgni.
    Egyszerűen úgy érzem, h kb. ált. suli végéig az gyerek által elsajátítandó dolgok nem annyira bonyolultak, h abban a legtöbb ide író ne tudná segíteni a gyerekét - amennyiben annak nincs semmi fejlesztendő problémája. Akkor viszont a különórák sem biztosan jók.

    De kihátrálok, eleget voltam itt az ördög ügyvédje :)

  • 2010.04.27 13:32:08vrv

    2010.04.27 12:53:27nanemárrr Igy is én vagyok az egyedül-kekec-muter szerepben ezért ezen a fronton nem ugázom, de az érdekes,h egy hétig nem volt a gyerek oviban és nincs tele kék-zöld-lila folttal...inkább ezért mint egy vacak számla miatt..

  • 2010.04.27 13:36:56átlagos anya

    Amikor a fiam ovis volt, én is felvetettem az egyik szülőin, hogy lehetne-e az oviba, az ovi udvarába fél5-fél6-ig valamilyen játékos-mozgásos dolgot szervezni. Szerintem a gyerekek szeretik az ilyesmit, ilyenkor már csak 1 óvónő van az óvódában és rengeteg szülőnek jól jön, aki amúgy nem ér oda 4re az oviba. Mert akkor a gyereke nem csak úgy üldögélne a délutáni gyüjtőcsoportban (mert a legtöbb helyen novembertől március végéig nem viszik ki már alvás után a gyerkőcöket az udvarra, szóval így nagyon kevés mozgás jut egy napra). Nem lehetett, azt mondták akkor terembérletet kell fizetni! És akkor kell még egy dadust biztosítani (nem tudom miért). De olyat lehetett hogy nevelési időben, tehát délelőtt, néptáncot tart az egyik óvónéni, pénzért. Most akkor hogy is van ez?

  • 2010.04.27 13:44:11mspoppy

    jazmine, a szülők általában igyekeznek jól választani, és ha sikerül is jó ovónénit kifogni, könnyen előfordulhat, hogy az terhes lesz/nyugdíjba megy/külföldre költözik, stb. A helyettes meg olyan, amilyen és senki sem akar balhét a hártalevő félévre... ugyanakkor szeretné, ha az ő gyereke is részt vehetne olyan foglalkozásokon, amik pl. a másik csoportban/oviban "alapból" megvannak.
    És igen, szép dolog, hogy a szülő foglalkozzon a gyerekével, pláne az itt kommentáló okosak, de én még mindig ott tartok, hogy talán nem az a megoldás, hogy megszűntetünk valamit, csak mert vannak, akiknek nem hozzáférhető.

  • 2010.04.27 15:22:58egyremegy

    Sziasztok,

    látom, hogy szóba kerültek 11.kerületi ovik..
    A Lecke utcai Mozgolódáról nem tudtok valamit?

    Bocsánat az OFF-ért..

  • 2010.04.27 15:33:04farkasokkal tancolo

    Egyremegy:

    itt a honlapjuk ni:
    [link]

  • 2010.04.27 15:57:02sony

    jazmine: Mert olyan mozgásformákat is megtapasztal a gyerek, amit egyedül talán ki sem próbálna, és így fel tudja mérni a saját képességeit, lehetőségeit, határait. Mert szakember látja a mozgását, és tud szólni, ha valami gond van. Mert 4-5 évesen már elég érettek ahhoz, hogy legyen valami kötelező az életükben, legalább megtapasztalják, hogy a kötelező dolgok nem feltétlenül rosszak.
    Részemről mert a gyerekeim nagyon jó mozgásúak, és mindenfajta tornatevékenység extra sikerélményt jelent nekik. Egyébként nem terpeszállást és nyusziugrást tanulnak. Egy sor olyan játékos fejlesztő gyakorlat van, ami egyszerűen jobbá teszi a gyerkőc mozgását (egyensúlyfejlesztő gyakorlatok például), kúsznak, másznak, így ha egy gyereknek kimaradt volna valami a mozgásfejlődésében, azt nem az iskola alatt kell szintre hozni.

    És igen, ha megszüntetik, úgy élem majd meg, hogy ezt is "elveszik" a gyerekeimtől. Ha az oviban szervezett úszást is megszüntetik, azt is úgy élem majd meg. Ezek olyan lehetőségek, amik nagyon sokat segítettek abban, hogy a családunk jól működjön. Nekem fontos, hogy a gyerkőceim sportoljanak, mert szerintem egészséges dolog, és kisgyerekkorban kell megalapozni. Kisbabával szinte lehetetlen elintézni, hogy a nagyobbak különórákra járjanak, amíg nem mozoghatnak egyedül a városban. Az pedig mikor is lesz? 10 éves kor körül? Vagy még később? Akkorra már régen késő sportszeretetre nevelni őket, szerintem.

    Na mindegy, remélem nálunk nem fogják vaskalaposan betartani ezt a rendeletet :)

  • 2010.04.27 19:49:13farkasokkal tancolo

    Na, kész.
    Most jöttem a szülőiről.

    Május elsejétől megszűnik MINDEN szolgáltatás az ovodában, csak a logopédia és a gyógytorna marad meg. Hittan sem lehet, mert az ovodai nyitvatartás alatt CSAKIS ovodapedagógus foglalkozhat a gyerekekkel, márpedig a hitoktató nem ovodaped.

    Maga a vezetőnő jelentette be. Volt felzúdulás, kiderült, hogy aláírásokat is gyüjtenek ez ellen, de a vezetőnő ezt igencsak helyteleníti. Merthogy a törvénnyel nem lehet szembeszegülni, ha a fenntartónak ez az utasítása, akkor azt be kell tartani, slussz.

  • 2010.04.27 20:02:17cozumel

    Hat, allami oviban a hittan miatt fel is lennek haborodva, megmondom oszinten. Vannak felekezeti ovik, semmi nem akadalyozza meg aput-anyut, hogy oda irassa a csemetet.

    A tobbi meg szomoru, de tovabbra is tartom, hogy onkentesekkel megoldhato, csak hat ahhoz szervezni kell. E-mail, telefon, webes kutatas stb. Meg lehet csinalni, es a kov. tanevig van is meg szuk fel ev ra.

  • 2010.04.27 20:10:34bajor gizella

    cozu, most gyere le a várból amíg én mondom, mert aztán jönnek a szagértők, és el leszel küldve a halááálba. ba-ba-ba.
    amúgy ma kiderült. nem vagyok rákos. csupa mosoly üljön minden orcára.

  • 2010.04.27 20:12:40bajor gizella

    ja és hogy vennétek rá egy nagyon besértődött férjet hogy ne legyen morci többet, és inkább jöjjön ide nekem segíteni?

  • 2010.04.27 20:19:02myOhmy

    cozumel: csak óvodapedagógus tarthat foglalkozást, szóval sokra megy az ember a karatét/balettet/rsg-t/focit/úszást tanítani vágyó önkéntesekkel, ha nincs óvodapedagógusi végzettségük. Ámbár lehet, hogy karatemester óvónénikkel Dunát lehet rekeszteni, csak nem reklámozzák magukat. Semmi nincs kizárva. ^^

  • 2010.04.27 20:26:22cozumel

    Na de a gyogytornasz es a logopedus vajon ovodapedagogus is egyben?

    amugy engem az is komolyan elkepeszt, hogy EZ A TEMA en bloc megert annyit, hogy most valamit torvenyerore kellett emelni vele kapcsolatban...

    nem am a rakosbeteg kisgyerek anyukanak fenyeves kurzust tarto fenyszakerto tevekenyseget szabalyozzuk, aaaa, nem, hanem az ovodai karate mestert jol megregulazzuk.

    beszaras.

  • 2010.04.27 20:27:18cozumel

    Gizi

    en olyan vagyok, mint a rabbi, mikor Kohn-nak doglenek a libai... sajnalnam, ha mind megdogolne, mert meg egy csomo jo otletem van :D

  • 2010.04.27 20:33:36csimota

    mazsola84

    ungárise rijáliti, nicht die/der/das-etwas alte Wudersch

  • 2010.04.27 20:40:08jazmine

    2010.04.27 20:26:22cozumel,

    ált. van ilyen alkalmazott az oviban teljes vagy részmunkaidőben, gondolom, az azért maradhat...

  • 2010.04.27 20:41:28csimota

    Én nem tudom, de szerintem tutira elkényelmesedtünk amellett, hogy ha van, akkor én is igénybe vennék egy darab különórát hetente.

    Az átkosban voltam ovis. Semmi nem vót!!! Hittan???? Aki akart, akár a rendszerváltozás után, az ment szépen délután vagy vasárnap. Jé! Mentek!
    Aki úszni akart, azt elvitték a szülők délután fél öt-ötre az uszodába. Leigazolt, és járt minimum díjért 5-6 évesen.
    Néptáncot valamely néptánckör szervezett, aki nagyon akart, ment.
    Angol és balett volt a művházban.

    Nem mindenki lakik Bp.-en, ahol órákat kell utazni. Akár egy megyei jogú város bejárható, oda lehet érni. Igaz, sietni kell, meg gyerekért menni, de apánk s anyánk is megtette. A nagyon kis helyeken pedig kellene egy kis karitatív önszervezés egy kis polgis rásegítéssel.
    Bár a nagyobb most lesz ovis, de sosem volt az elképzelésem, hogy bármi extrát kell adnia az ovinak.

  • 2010.04.27 20:49:36nyúlmama

    Csutkababa
    Én nem hiszem, hogy bántottalak téged, sem most,sem máskor.
    Nekem ennyi a továbbképzés, neked annyi.
    Nem én tehetek róla.
    Jobb, ha tényleg eltűnök innen.

  • 2010.04.27 21:20:19Wish1973

    2010.04.27 08:54:59csimota
    én ismerek börsi óvónőket
    ha még ott vannak-kettőz a zippel zappelből, nagyon helyesek, egyet meg a nemtom honnan. iwiw-en ismerőseim, ha dobsz egy mél címet, megkérdezem tőlük, h megadhatom-e az elérhetőségüket, h kérdezz tőlük

  • 2010.04.27 21:29:12Bazsarozsa

    FT, ha akartok hittant, nyomtassátok ki annak a Brassói nevű mókusnak a TELJES levelét,és dugjátok a helyi vezetés orra alá, ugyanis arra joga van a csimutáknak ha ti szülők-nagyszülők akarjátok, ez fehéren-feketén benne van, igaz hogy egy minisztériumi levél nem jogszabály, de értelmezésben irányadó.

  • 2010.04.27 21:31:57Auguszta Romanova_2

    FT

    Te ateista vagy?
    Akkor miert szeretnel hittant??

    Amugy nem art egyaltaln,es szorakoztato.

  • 2010.04.27 21:49:29farkasokkal tancolo

    Kis félreértés van, elfelejtettem a hittan után odaírni, hogy hehe.

    Rita nem vagyok ateista, de kifejezetten károsnak tartom a hittant olyan gyerekek számára (egyáltalán, gyerekek számára) akik még csak nem is olvasnak, és semmiről nincsen még önálló véleményük.

    Ha vallástanítás lenne (milyen vallások léteznek, honnan erednek, kik a prófétáik, mit vallanak stb) arra egy szavam se lenne, mert az műveltség.

  • 2010.04.27 21:50:44Wish1973

    2010.04.27 09:36:11nanemárrr

    Szerintem azért van igény a különböző foglalkozásokra az óvónéni személyiségétől/ráteremettségétől/kreativitásától függetelenül, mert felgyorsult a világunk, ezerszer több inger éri a gyerekeket állandóan, mint néhány évvel ezelőtt...amennyiben adott időben kevés ingert kap a kölök, unatkozni fog, tehát kell az állandó pörgés, a program, az újdonság.

    tegnap utaltam rá, de negligálta mindenki a felvetésemet. most újra. épp a felgyorsult világ, ezernyi inger és pörgés miatt kéne a seggükön maradniuk a gyerekeknek. mert a figyelemzavar melegágya az, ha folyamatosan pörgetjük a gyereket. ha minden nap valami hú de színes-szagos foglalkozás van, nem alakul ki a monotónia tűrés, feladattartás. ha ahogy beér az oviba és épp elmélyülne a játékban, máris öltözés, utazás, átöltözés , pörgős sportprogram, majd visszaöltözés, visszautazás, megint vetkőzés. és hopp, már ebédidő is van, gyorsan kézmosás, asztalhoz.

  • 2010.04.27 21:51:34Wish1973

    aztán, akárhogy húzzuk-halasztjuk, ha 7,5 éves korig sikerül kihúzni a sulikezdést, akkor is egy szép napon be kell ülni az iskolapadba reggel 8-kor, és álló nap a tantónő szavait inni. és lehet az a ped. akármilyen modern, lehetnek az órák 30 percesek, néha felállnak guggolnak 3-at, akkor is a lényeg, h kussolj és ülj a seggeden délig, egyig. és, mivel már az oviban is hú, de mennyi foglalkozás volt, nehogy kidobott idő/pénz legyen, a suliban is megkeressük a folytatást, úgyhogy napközi idő alatt bolyong már az elsős gyerek is az épületben a különféle foglalkozásokra. aztán jön a biluxolás, h figyelem-, magatartás-, meg tanulási probléma van. senki nem látja az összefüggéseket? régen oviban semmi extra nem volt, suliban sem, "csak" tanulni kellett, később jött a szolfézs, tökömtudjami. és nem volt ennyi problémás gyerek. most annyi irányból lövünk rájuk, azt' csodálkozunk az eredményen.

  • 2010.04.27 21:59:53nanemárrr

    wish, igazad van, de a másik véglet sem szerencsés szerintem, amikor is semmi extra foglalkozásra nincs lehetőség.

  • 2010.04.27 22:03:18jazmine

    wish, végre valaki ugyanazt írja, h nem baj az unatkozás az oviban, ovis korban.
    Nálunk a 3 gyerek nagyon más és még csak 1 ovis. Ettől még azt látom, h igazán kreatívan akkor játszanak, ha előtte már kiunatkozták magukat.

  • 2010.04.27 22:08:46farkasokkal tancolo

    Wish,
    sokmindenben igazad van.
    De hidd el, hogy attól a heti 1 (egy) néptánctól vagy Misi'bá tornától még egy gyerek se pörgött be. És vannak gyerekek, akiknek igenis kell az ilyen zenés-ritmusos-szabályzós mozgás. Vagy kell a sok ovónéni mellé legalább hetente egyszer egy férfi tornatanár, pláne ha fiúk.

  • 2010.04.27 22:12:11Wish1973

    társas kapcsolatok, szocializáció, konfliktusmegoldási módok, szerepjátékok, konstruáló játékok-ezek mind csak "unalomban" kezdődnek, nem a különbuszon vagy az öltözőben, de még nem is a néptáncos különteremben.
    nanemárrr, de könyörgöm, miért olyan abszurd, h ne extra foglalkozás legyen, hanem alap, h hétfőn körjáték, kedden torna, szerdán kézműves. ezekre az óvónő alapképzettsége elegendő, ahhoz, h változatos legyen, meg tényleg annyi könyv áll rendelkezésre. a kori, judo, foci valóban nem az óvóképzéshez tartozik, de a jóéletbe, ne mondja már nekem senki, h ezeket csak és kizárólag ovis korban lehet elkezdeni ahhoz, h a gyerek vigye vmire az életben.

  • 2010.04.27 22:15:40Wish1973

    ft, heti egy néptánc, heti egy kori, heti egy úszás, heti egy angol, heti egy különtorna. heti egy vagy kettő logopédia-akit illet. az ovikban többféle foglalkozás van, nincs limit, mennyire járhat a gyerek.
    nálunk odáig fajult a dolog, h egy "tanulmányi" kirándulás megszervezése (értsd-téli erdő megtekintése) akkora logisztikát igényelt, mint egy pilótasztrájk esetén A-ból B-e való eljutás

  • 2010.04.27 22:31:06farkasokkal tancolo

    Wish, ez is igaz, de pl a mi esetünkben a fejlesztő torna az szaksegítségi utasítás volt... és 3 kellett volna egy héten, amiből a logopédia csak egyetlen heti időpontot tudott biztosítani (és kerestünk magánban is, de még pénzért se ért rá senki). Azt mondták, az úszás ezt kiválthatja, mert az a legjobb sport. Gyerek meg amúgy ebihalnak született, imádja a vizet.
    Meg hogy a zene és a ritmus... emiatt járt zeneoviba is. És emiatt irattuk be népitáncra.

    Ha ez nincsen, akkor szarok én minden különórára! Ha nem lesz pösze, nincsenek az ovi kiscsoportban ideggörcsös rohamai, soha el nem vittük volna sehová, mert semmi mást nem vettünk észre rajta.

    Szóval teljesen elveim ellen hordozzuk őt is úszásra meg ide oda. (Mostanra ugye maradt csak az úszás).

    De ettől függetlenül, egy tök normális gyereket se visel meg heti egy különfoglalkozás légyen az népitánc vagy korongozás vagy akármi, hacsak nem nyafog ellen.

  • 2010.04.27 22:44:53cozumel

    Wish

    teljesen igazad van, es utana csodalkozunk, hogy gyagya a gyerek, nem lehet vele kommunikalni, agresszivkodik es felso tagozaton mar leveri a tanart...

    Hat EZERT IS, kedves szulok.
    Nem azert, mert rajuk se szarunk, es belokjuk oket a bakugan ele, neeeeem. Hanem mert folyamatosan porgetjuk oket, es nem hagyunk idot arra, hog lelassuljanak.

    Igen, ilyen a felnottek vilaga, hozza is magaval a franko kis civilizacios betegsegeket, es ahelyett, hogy mi lassulnank a gyerekhez, oket is a magunk tempojahoz porgetjuk.
    Tudom, hogy sokszor nem valasztas kerdese, de van, amikor az lehetne.

  • 2010.04.27 22:45:50egyremegy

    FT, köszi. Láttam már a honlapot, sőt az oviban is voltam, most inkább valami személyes tapasztalatra gondoltam.

  • 2010.04.27 22:47:01cozumel

    Nyulmama

    szerintem ne sertodj emg es ne menj el, szerintem jo, hogy belulallokent el tudod mondani, hogy neznek ki a dolgok.

    Ugyanakkor Csuti nem mond am eretnek dolgot, a tovabb/atkepzes nem az ordogtol valo, vagy igen?
    gondolj arra, hogy 20 evvel ezelott tobb ezer orosztanarnak kellett pikk-pakk atkepeznie magat, ha folytatni kivanta a tanitast. en azert sok sikersztorirol tudok :)

  • 2010.04.27 22:51:31MSammer6

    Itt frappánsabban leírták mint ahogy én tudnám...:
    [link]
    Összességében azt gondolom, megint ki lesz tolva azokkal akik kicsit nehezebb helyzetben vannak, és sajnos azokkal is, akik valamiben igazán tehetségesek....

  • 2010.04.27 22:52:55farkasokkal tancolo

    Cozumel, 20 évvel ezelőtt???

    Anyósom 45 után teológus volt, egy orosz bibliából tanult meg oroszul, és így orosztanárnő lett... a gimnáziumi osztályfőnököm meg mesélte, hogy anno dacuma ő francia tanárnő volt, megmondták neki júliusban, hogy szeptembertől vagy oroszt tanít, vagy pedig munkanélküli lesz. Megtanult 10 leckét, és ezt adta tovább... nagyjából ennyire volt előre a tanítványainnál az első évben.
    (Persze ezt nem az osztály előtt nyilvánosan mondta el, hanem egyik osztálykiránduláson, párunknak...)

  • 2010.04.27 22:53:51farkasokkal tancolo

    2010.04.27 22:51:31MSammer6

    Már valaki előbb belinkelte, én alá is írtam.

  • 2010.04.27 22:58:36cozumel

    Ft

    en is hallottam ilyen sztorikat, de sosem tudtam eldonteni, hogy igaz-e vagy varosi legenda...
    marmint, azt, hogy orosztanarokat 45 utan hogy kepeztek, hat azt siman elhiszem, hogy akkor ilyen gyorstalpalo utjan, de a nyolcvanas evekben ....nemtom. de lehet.

  • 2010.04.27 23:01:12farkasokkal tancolo

    80-as években BIZTOSAN NEM.
    De a 90-es évek elején sokan kerestek új utakat, volt akinek bejött volt akinek nem - most is itt tartunk nagyjából.

  • 2010.04.27 23:05:13MSammer6

    Bocsánat, olvasok vissza, de nem láttam:)

    Néhány gondolat:

    Külön foglalkozás nem azért van, mert az ovónéni nem ért valamihez, hanem mert szükség van specialistákra

    Az esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy a tehetségest vissza kell húzni, nehogy kiderüljön, hogy a tehetségtelen elmarad tőle.

    Mindenek ára van. Az, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, joggal kér pénzt érte, hiszen a boltban nem adnak kenyeret puszira.

    Az én fiam most egy sportágban korosztályának egyik legjobbja. Az óvodában fedezték fel. kiváló képzést kapott, de nem ezért vett részt a foglalkozásokon, hanem mert Sanyi bácsi nevelte, példaképpé tudott válni a számára. Az ovónéniket is imádta, de Sanyi bácsi volt az isten. Sanyi bácsinak megette a tökfőzeléket, ha Sanyi bácsin sapka volt, akkor ő is felvette. Nem tudtuk volna őt máshová edzésre hordani, mert mindketten reggeltől estig dolgoztunk....

    Szóval szerintem biztos van jó és rossz foglalkozás is, és voltak túlkapások biztos, voltaqk akik túlzásokba estek, de mi szeretnénk a kissebbiket is különórára iratni, helyben, az oviban, pénzért.

  • 2010.04.27 23:11:35egyremegy

    Csutka,
    ne már, te ne... Megint ez a "darabkább utálja már a darabkát is"...Tényleg odáig süllyedjünk, hogy vizsgálgassuk, miként él egy orvos, és miként egy pedagógus a jövedelméből? Ne panaszkodjon a pedagógus, mert az orvosi szakmának is vannak nehézségei? Vagy mi?

    Jazmine, a mi sulinkban egy csomó tanárt csak félállásra vesznek vissza szeptembertől. Tehát ma már közalkalmazottnak lenni sem tuti.

    Mi a túró van itt a P.-on??? Gondolkodtam a minap, hogy vajon hová tűntek az egész régi törzstagok. Lehet, hogy ciklikusan ismétlődik ez ilyen hajtépés, és eltűnnek az emberek.? Biztos van ennek pszichológiája...

    Milyen kár.

  • 2010.04.27 23:13:44cozumel

    Egyremegy

    kiket ertesz az egesz regi torzstagokon?

  • 2010.04.27 23:19:12bajor gizella

    megint egy újabb nosztalgiázó...a továbbképzés ötletét amúgy én vetettem fel, de már tudom hogy ide csak szakrétők írhatnak, meg ezek szerint szelíd szemű régi törzstagok. a külső szemlélők, külföldről írók, és az ovis éveikre nem emlékezők egyest kapnak, kioktatják és elküldik őket. kezdem magam sajnálni.

  • 2010.04.27 23:20:41egyremegy

    Coz, mittudom én, volt valami Kovács, meg már nem emlékszem, de nem látom a nevüket. Persze, lehet, hogy más néven most is itt vannak...
    Visszakeressek? Eltűntek 2007-ben rendszeresen itt lógó emberek.

  • 2010.04.27 23:23:34egyremegy

    Gizi, ne. Nem ezt írtam. Csak figyelem a jelenséget.

  • 2010.04.27 23:29:46cozumel

    Oooo,

    Kovvacs, Eszter, Napos oldal, Meregzsak, Katampusz mind akkor leptek le, amikor elkezdett nagyon bulvarba atmenni a P.
    Reszukrol semmifeles sertodes nem volt, csak nekik nem tetszett a tendencia, ennyi.

    A sertodes, meg a bejelentes, hoyg na tobbet ide nem jovok, az regen nem volt itt divat, ahhoz itt mindig is nagyon volt a fluktacio.

  • 2010.04.27 23:34:01nyúlmama

    cozumel, minek,amikor mindenki úgyis jobban tudja.
    továbbképzésre meg JÁROK, leírtam , el lehet olvasni.
    bg, nyugodtan írjál a lekezelő stílusodban továbbra is.

  • 2010.04.27 23:38:52bajor gizella

    2010.04.27 08:25:29nyúlmama
    "bg, neked halvány segédfogalmad sincsen arról, amiről írsz, ne is haragudj."


    "Senkit nem akarok megbnántani,de oly mérétkban fogalmatok nincs az óvónők feladatairól, ez látszik most,de azért sokan mondják a tutit,
    Nem baj, ha nem tudod , mi folyik, én sem todom, mit csinál egy programozó pl, viszont nem is gondolom, hogy tudom, és nem akarom neki megmondani a tutit."

  • 2010.04.27 23:40:21Wish1973

    Ft, tavaly írtam neked mélt, vagy nem kaptad meg , de nem jelezted itt, h hiányolnád, vagy nem vettél róla tudomást. nálunk a zunokád megkaphatta volna (sőt, most is megkaphatná, ha lemondtok a másik ingyenesről a heti két logopédiát és a heti két mozgást is, sőt hidroterápiát is. sőtsőt, ha pszicho kell, az is van. nálunk komplex terápia van, ingyé.
    ez bp. vidék nyilán más, de itt, akinek ilyen jellegű gyíkja van, mint az unokádnak, annak nem a fizetős majomságok kellenek. és egyszer arról is írtam, h miért nem váltja ki a néptánc, úszás az olyan jellegű foglalkozásokat, amiket kimondottan beszédfogyatékosoknak dolgoztak ki.

  • 2010.04.27 23:49:15egyremegy

    Coz, tényleg, ismerős nevek. Tehát ezért, így jobban hangzik. Na, mondom én, nem voltam törzsolvasó. Sem.

    Kár ezért az általános harci kedvért, olyan jó kezd lenni a Poronty.

    (És ne rohanjatok nekem, de eszembe jut Win blogja. A "tyúkól"...)

  • 2010.04.27 23:51:13nyúlmama

    bg, én a te munkádról-máséról sem-nem nyilatkoztam soha olyan stílusban, ahogy az én munkámról sokan teszik ezt itt.
    Bocs, ha nem kívánom ezt magamnak.

  • 2010.04.27 23:56:21farkasokkal tancolo

    Wish, tényleg nem kaptam meg ezt a levelet, mert emlékeznék rá...


    Most konkétan melyik központra gondolsz, Vadaspark pl?

    A beszédproblémája amúgy már megoldódott, az R hangot nem tudja kimondani, ennyi maradt, ez lett volna a legkevesebb... meg a megkésett beszédfejlódést se értettem anno, ugyanis ő beszélt normális időben, csak éppen nem értette mindenki. És amikor kivették az orrmanduláját, és megszünt az állandó vizenyő a fülében (ami akkor derült ki), utána két hónappal már teljesen letisztult a beszédje, 8 hang kapásból megoldódott nyáron az előző évi 9 hang tévesztés mellett.

    De az egyensúlyprobléma nagyon is fennáll, de erre nem jöttünk volna rá, ha nincsen ez a beszéjlődfejlődés izé...

  • 2010.04.27 23:57:35cozumel

    Mi ez a Win blog meg tyukol? na en meg errol maradtam le :)

  • 2010.04.28 00:00:18farkasokkal tancolo

    2010.04.27 23:51:13nyúlmama

    Hát ez a megállapítás nagyon is ott van.
    Csak azért, mert bajorgizi nem ovónő, viszont szuperértelmiségi, és fogatókönyvíró, meg mittudoménmilyen klassz kis bolt vezetője, nyugodtan lefikázhat mindekit aki nem ilyen szuper állásban van.

    Kivétel persze csutkababa, aki viszont nyugodtan alázhat pár számára nemkívénatos szeméylt alapos (ALAPOS) ok nélkül.

  • 2010.04.28 00:09:33sony

    Tényleg egy gyerek unalmában játszik? De fura! Ha így nézzük, mindent azért csinálunk, mert unatkozunk. Vagy mert éhesek vagyunk ;)

    Az iskolában tényleg unatkoznak a gyerekek? Erről nincs mai tapasztalatom, de én élveztem a tudás megszerzését, és azt hiszem, nem voltam ezzel egyedül. Remélem a gyerekeim sem fognak unatkozni - erre talán jó esély az, hogy ők nem unalmukban játszanak, hanem olyan hmm... belső igényből. Mint a legtöbb gyerek - szerintem.

  • 2010.04.28 00:11:26bajor gizella

    erre már tényleg nem tudok mit mondani. annyit írtam hogy esetleg a kisebb lemaradásban lévők mellé egy továbbképzett pedagógus is elég lenne. meg hogy nem értem hogy ez a továbbképzés dolog miért olyan rémisztő, elvégre azzal a tudással az illető gazdagabb lesz.
    ft, látom nagyon savanyú a szőlő, nyeld szépen le. sajnálom ha szerinted az ovónői állás nem szuper. te mondtad ki végülis nem én. vagy neked szabad? a személyeskedő megnyilvánulásaid pedig semmilyen formában nem találnak célt, szóval felőlem próbálhatsz itt felállítani egy képet rólam, de biztosíthatlak hogy nem fog sikerülni. én annál sokkal bonyolultabb vagyok, mint ameddig a te fantáziád terjed.(ú.)

  • 2010.04.28 00:11:59egyremegy

    Írt valamit a Porontyról, MM-ről, a jelenről. Nem is nagyon emlékszem rá, nem volt túl régen. A tyúkól azért maradt meg, mert én neveztem a fele lány osztályomat baromfiudvarnak, nem indokolatlanul. (Ilyen tanár vagyok, igen)
    Ami ott ment.. Fiúk között soha nem tapasztalt viszálykodások, hajtépések, összeborulások. Hormonok, nyilván.
    Hogy utáltam.

  • 2010.04.28 00:14:55bajor gizella

    egyremegy linket légyszi:)
    mármint win blogjáról.

  • 2010.04.28 00:18:36egyremegy

    [link]

  • 2010.04.28 00:18:49farkasokkal tancolo

    Bajorgizi,

    "ft, látom nagyon savanyú a szőlő, nyeld szépen le"


    Lenyelem szivem, nagy gyakorlatom van benne.

  • 2010.04.28 00:22:16tildy:)

    colzumel: en meg tudok kevesbe sikersztorirol. Mikro az oszifonk, aki ugye orosztanar volt, es bejott nemet faktot tartani, mert ot neveztek ki, es en akkor jobban beszeltem nala, pedig alapfokon se nagyon tudtam, na akkor azt mondtam oke, koszonjuk...

  • 2010.04.28 00:30:39farkasokkal tancolo

    tildi, akkor én is mesélek.

    A nagyobbik lányom francia kéttannyelvűbe járt, és az érettségivel automatikusan megkapta a francia felsőfokot. Aztán amikor a pénzügyi főiskolára került, ezt a nyelvet válaszotta, hogy lesz egy jó kis lazsálós része a dolognak.

    Namármost a főiskolán egy középfokú vizsgát letett franciatanárnő picsa volt az oktató, és amint felfedezte, hogy a lányom többet tud, állandóan gúnyolni kezdte meg szivatta.

    Ez ment 3 hétig. Akkor a lányom megunta. Előtte részt vett egy 3 hetes intenzív angol nyelvtanfolyamon nyáron (kedvtelésből, igen...) és próba szerencse, átiratkozott franciáról inkább angolra. Két hét alatt behozta a lemaradását, így lett a főiskola vlgén ez a harmadik nyelvvizsgéja....

  • 2010.04.28 00:32:39tildy:)

    Érdekes ez az emlékezet, én nagyon is emlékszem mindkét ovimra. MEg arr ais mi történt 3-4-5 évesne velem. A Báthoryban pl rengetegszer volt feladatlap, a hátsó udvaron meg ott volt a forgóka, amit imádtam. Nagyon jó csapat volt, igazán sok tehetséges fiúval lánnyal, és ugye akia feladatlapot jól oldotta meg, annak lehetett alvás helyett szabad foglalkozás. Imádtam. Ahogyan Kati nénit is, kedvenc óvónőm volt.
    A szentgyörgyi ovi más volt. Jóval másabb, és sajnos rosszabb is. Midnenben korlátoztak, emrt B csoportos lettem. Ehhez jött még egy jó ksi beilleszkedési probléma is, balbla. Haátározottan emlékszem erre az időszakra, ahogyan arra is, ahogyan a rendőr fiát tökön rúgtam a tisza cipőmmel, mert meghúzta a copfom.
    Foglalkozások szintén megvannak, hol mi volt, kb... Udvaron kreszpálya, "te B-s vagy, te nem rajzolhatsz lábbal", stb...

  • 2010.04.28 10:16:30nanemárrr

    2010.04.27 22:12:11Wish1973
    Láttam én már olyan ovit, ahol ez nem volt alap...sajnos! :(

  • 2010.04.28 10:44:14jazmine

    2010.04.27 22:58:36cozumel,
    pedig igen, a mi sulinkban is volt olyan angol tanár, aki alapvetően orosz tanár volt és 2-3 leckével járt előrébb.
    (Nekünk mákunk volt, mert faktra kaptunk egy született orosz nőt, aki eredetileg angol tanár volt, imádtam.)

    (És csak halkan jegyzem meg, h a hitoktatók tömegei is így nőttek ki a rendszerváltás után, előtte nálunk a kispapok tartották.)

  • 2010.04.28 10:45:15jazmine

    Ft, de pont azt írjuk, h akinek kell fejlesztés, annak kell, viszont tömegesen azok jártak külön foglalkozásra, akinek NEM kell(ett), csak hát ha lehet, miért is ne.

  • 2010.04.28 11:31:13Csibefogó

    WISH

    mavpark kukac freemail pont hu

  • 2010.04.28 12:54:30Magenta

    Nem teljesen tiszta nekem ez a dolog.
    Tehát ha az ovi szervez heti egy úszást, akkor a gyerekem túl van pörgetve. Ha ÉN viszem el, akkor az rendben.

    Értem.
    Illetve nem értem. :D

  • 2010.04.28 13:07:25jazmine

    Magenta, mert nagy eséllyel nem oviidőben viszed el, "rendes" dolgozóként esélyesen hétvégén. És jobban meggondolja mindenki, h tényleg olyan fontos-e, ha logisztikázni kell, vagy csak kifizetem /hó a költséget és megyek a gyerekért, mint máskor.
    Nem beszélve arról, h ha én szülőként viszem, az én felelősségem. Ha az ovi adja a helyet, az övé kellene, h legyen, h adott gyerekkel mi történik órán - akár az is, h hány órára jár (de ezt nem lehet, mert szabadság van). Tehát az ovinak van egy nevelési programja, meg valamik, amik kicsit Mátyás királyosak...

    A tehetségneveléshez: eleve nem tehetséggondozás az, ahol azok közül kerül ki a tehetség, akik fizetnek. Nekem pont az úszás visszás: veszed a felszerelést, fizeted az oktatód, ha ok a gyerek és ügyes, akkor versenyekre szállítja a család. Ha itt is eredményes, akkor jó neki.
    Igen, minden anyagi áldozattal jár, de azt mondani, h a tehetségek attól vesznek el, mert oviban nem lesz fizetős óra, hátizé. (Aki fontosnak tartja, az viszi majd a gyerekét ezután is...)

    Amúgy, ahogy eddig is írtam, nekem leginkább a kerete nem volt tiszta, h oviban, de attól mégis függetlenül, néha óvónővel, néha külsőssel, ált. 8-16 között valamikor.

  • 2010.04.28 13:52:36tildy:)

    jazmine: gondolom oviban olcsobb...

    Mellesleg tehetseggondozasban sajnos tenyleg sokat szamit, hogy kinek milyen osszegek vannak a zsebeben. Foleg nyelvnel jon ez nagyon elo...

  • 2010.04.28 13:58:58Magenta

    Hát, én továbbra is fenntartom, hogy magát a lehetőséget nem kéne elvenni, mert biztosan van szülő, aki így még ki tudott fizetni dolgokat, amúgy meg már nem.

    És abban is biztos vagyok, hogy a heti egy óra plusz programtól nem fog túlpörögni a gyerek, akkor se, ha az ovi viszi, akkor se, ha én.

  • 2010.04.28 14:07:56csimota

    Wish1973!!!

    mavpark frímél

  • 2010.04.28 14:18:13jazmine

    Magenta, szerintem sem ez volt az, amit mindenképp tv-nyel kellett szabályozni és már nem várhatott. Sokkal jobban örülnék pl. a hálapénzes szülés/műtés stb. betiltásának, de azt nem merik...

  • 2010.04.28 14:23:15sony

    jazmine: Más megközelítéssel, szintén a borotva elvét alkalmazva (tehát egyszerű, közérthető szabályt hozva, amin nem kell gondolkozni) mondhatnák azt is, hogy az óvoda szervezésében csak olyan különórák, külön programok tarthatóak, amik nem akadályozzák az óvoda rendes működését.

    Egyébként a gyerek gondolkozásában egy óvodában szervezett különóra nem külön maceraként jelenik meg, hanem az óvodai élet rendes részeként. Egy máshol tartott különóra sokkal nagyobb plusz terhelés (utazás, átöltözés, új környezet, új nevelők, új társak). Az ovis különórán a gyerek tulajdonképpen az csoporttársakkal van.
    Ha pedig a szülőnek van egy csöpp esze, simán megmagyarázhatja, miért nem fizeti be a gyereket egyik vagy másik különórára. Ebben akár segítséget is nyújthatnak az óvónők. Nagy dolog az esélyegyenlőség, de azért azt is beláthatod, a fizetős különórák olyan ovikban vannak, ahol a többség ki tudja fizetni (különben nem érné meg a szolgáltatónak). Így jó eséllyel egy-két különórára biztosan be lesz fizetve minden gyerek, és ha így van, a szülő simán mondhatja a gyerkőcnek, hogy szerinte ennyi különóra bőven elég egy gyereknek. Ha egyre sem jár, mondhatja azt is, hogy szerinte sokkal fontosabb ebben az életkorban játszani. Ha különórákra járna, nem tudna annyit játszani. Mivel ebben is van igazság, valószínűleg ez is elfogadható érv. De ha a szülő úgy érzi, Pistike nem élhet a Manómuzsika nélkül, először magában kell letisztázni, mennyire tartja ezt fontosnak. Ha annyira fontos, szánni kell rá pénzt. Ha sehogy nincs rá pénz, meg kell találni az elérhető kompromisszumot (pl. otthon zenélni a gyerekkel). A gyerekek rugalmasak, bármilyen megoldással elégedettek lesznek, ha nincsenek a végletekig elkényeztetve. Ha elvannak, egyszerű pénzt találni: kevesebb csoki, kevesebb játék cserébe a különóráért :)

  • 2010.04.28 14:45:24sony

    Értem én, a másik oldalról lehet azt mondani, hogyha egy lehetőség nem érhető el minden óvodában, akkor egyikben se legyen elérhető. De sajnos teljes egyenlőséget sehogy sem lehet tenni. Kérdés, hogy nem teremtenek-e még nagyobb egyenlőtlenséget, ha ezt így kimondják. Mert az óvodapedagógusok színvonala sem egyenlő, az óvodák ellátottsága, elhelyezkedése, a gyerekek bejárási ideje és módja, a szülők munkaidejének hossza, kezdete és vége sem. Amikor egy család eldönti, hol fog élni, milyen életmódot választ, mindig meghozza a maga kompromisszumait. Igen, még akkor is, ha úgy dönt (vagy arra kényszerül) hogy otthon maradjon a faluban. A döntésért mindenki megfizeti a megfelelő árat, és ezzel együtt kell élni. De nem úgy, hogyha nekem rossz, akkor másnak is legyen az! Szerinted ha feltennék a kérdést egy falubeli anyukának, akinek a gyereke 20 km-et utazik az óvodába, hogy mostantól hozzanak-e törvényt arra, hogy minden gyereknek ennyit kelljen utazni, mit felelne? Helyeselne? Vagy inkább azt mondaná, arra hozzanak inkább törvényt, hogy ennyit egyetlen gyereknek se kelljen utazni, mindenkinek legyen a lakhelyéhez közel az óvoda! Szerintem ez utóbbit, hiszen neki attól nem lesz jobb, hogy másnak rosszabb.

    Ebben a konkrét esetben, amiről most szó van, meg lehetne vizsgálni, mik a legnépszerűbb különórák. Meg kellene vizsgálni, mi az, ami az óvodai képzésbe beemelhető, vagy ha a része, miért nem valósul meg a szülők igényszintjén, a többit pedig megpróbálni mindenki számára hozzáférhetővé tenni. Más megközelítést igényelne ez az egész kérdéskör.

  • 2010.04.28 14:52:41corsica

    Sziasztok,

    nem olvastam végig a hozzászólásokat. De!
    Kisebbik lányom óvodás. Már a nagynál is megmondták az óvónők, hogy teljesen felesleges a külön oktatás, mert az óvónők (akik szuperek voltak és a kicsinek is azok) a néptáncot, tornát a foglalkozások keretében megoldják. Szóval kicsi nem jár különórára. Időnként látom szuper anyuka:-) szuper gyerekét amikor rohan délután az ovin belül a néptáncról az angolra. Ijesztő. Csapzottan felkapja a kis angol batyuját és megy. Vekerdy szerint is ilyen kicsinek JÁTSZANI KELL KÖTETLENÜL! MI A FENÉNEK A VERSENYISTÁLLÓ OVIBAN? Ja, és meg tudnám fizetni, de hagyom bogarat gyűjteni, meg követ az ovi udvarán - amit haza is viszünk - és majd el kezdem terhelni az iskolában. Addig meg gyerek.
    Kövek?

  • 2010.04.28 14:53:02cozumel

    Mag

    ne csinald mar, dehoygnem erted. Nyilvan nem az egy alkalomrol van szo, de ha CSAK BE KELL FIZETNI, akkor sok szulo befizeti az osszeset hetfotol pentekig, mig ha menni is kell vele, akkor mar nem biztos.

    Olyan szulot meg nem lattal, aki minden jatekot megvesz a gyereknek, de egyikkel sem jatszik a gyerekkel?

  • 2010.04.28 14:57:33Magenta

    coz, de láttam ilyen szülőt. Olyat még nem, aki minden különfoglalkozásra befizette a gyereket. De még találkozhatok ilyennel is. Illetve már nem. :)

  • 2010.04.28 14:58:38Magenta

    Egyébként annak fényében, hogy fent írtam, lesz, aki így nem fog tudni kifizetni dolgokat a gyereknek, tényleg nem tartod kicseszésnek?

    És tényleg nem értem, miért volt ez olyan kardinális kérdés, hogy törvény legyen róla. Hacsak nem figyelemelterelés, legyen gumicsont a népnek egy kicsit.

  • 2010.05.26 10:21:49enyediktunde3

    Nagyon helyes, hogy megszüntetik a külön órákat! Mivel az esélyegyenlőséget sehol nem tartották be, ez lett a vége. Nálunk is mennek a külön órák, zsebből zsebbe megy a pénz. Az oktató számlát nem ad! E mellett még fizessem a csoportpénzt, ami szintén törvényellenes, és nem kötelező. Felháborító, hogy idejutott az óvodai oktatás. Mikor én voltam gyermek, még csak érettségizett óvónők voltak, de a munkájuk lelkiismeretes, és színvonalas volt. Ez a mai diplomás óvoda pedagógusokról nem mondható el. A mi óvodánkban semmit nem tanulnak a gyermekek, csak egy gyermekmegőrzőként működik az óvoda.

  • 2010.05.26 10:38:38Rosa Rugosa

    Nálunk most lesz ovis tábor a ballagóknak, 4 nap, ami már 12 éve működik.
    Az ára 4000.-ft, nem kötelező, van benne egy csomó program, Tropicarium, ilyenek, benne van a kaja, minden.
    Na most erre sem gyűjthetnek az óvónők.
    De szülői kezdeményezésre lehet.
    Úgy hogy kezdeményeztük és van aki a nevét adja hozzá.
    Röhejes.

  • 2010.06.22 10:27:51enyediktunde3

    Kedves Hozzászólok!

    Vekerdy Tamás: Modern gyermeknevelés (Mesterkurzus)

    [link]

    Ezen el lehet gondolkozni! Kell ez a sok különfoglalkozás a gyermekeknek?

    A pénz nem minden. Lehet, hogy telik rá, de ezzel egyre kevesebbet vagyunk a saját gyermekein társaságában. Ez nem más, mint a gyermekkel való foglalkozás áthárítása másra!
    És mi van azzal a gyermekkel, akiknek a szülei nem tudják ezt a rengeteg külön foglalkozást fizetni? Ők maradjanak ki mindenből?
    Az óvónők térjenek vissza a munkájukhoz, és kezdjenek verselni mondókázni, meg énekelni a gyermekekkel :-)

1 | 2 | 3 | 4

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

I love London Ez is csak 1 fontba kerül?

A magnum néha olyan olcsó, hogy nagyjából utánad is dobhatnák, a fagyasztott rák kilója pedig nagyjából 7,5 fontra jön ki.

Praxis Vannak még kiváló nőgyógyászok

Azt mondta ha nőgyógyászati beavatkozásom lesz, szóljak feltétlenül, mert kárt tehetnek a méhemben, ha nem figyelnek.

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés